Éjszárny (A holló jele 1.) 45 csillagozás

Ed McDonald: Éjszárny

A ​széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló… (tovább)

Eredeti mű: Ed McDonald: Blackwing

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194552 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
336 oldal · ISBN: 9789634194569 · Fordította: Benkő Ferenc

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Ezabeth Tanza · Nall · Otto Lindeick · Ryhalt Galharrow · Szarkaláb


Kedvencelte 5

Most olvassa 16

Várólistára tette 138

Kívánságlistára tette 212

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Niitaa P
Ed McDonald: Éjszárny

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2018/10/ed-mcdonald-ejs…

"Ha nem tudnám, hogy Ed McDonald első kötetét tartom a kezeim között, azt mondanám, hogy az Éjszárny egy nagy tapasztalattal, könyves múlttal rendelkező író alkotása. Egyszerűen képtelenség, hogy valakiben ekkora zsenialitás rejtőzzön. Kérdezem én: hol bujkált eddig?
Mindössze pár oldal elég volt, hogy maximális odafigyeléssel szemléljem a sorokat. Pár mondat után is már ezernyi kérdés fogalmazódott meg a fejemben, melyekre a szerző igencsak lassan volt hajlandó válaszolni, ám ez, ha lehet, még jobban fokozta az érdeklődésemet. Hajtott a vágy, hogy minden titkot felderítsek. Meg akartam ismerni a Kárhozatot, hogy mi is az, hogyan alakult ki, miként változtatta meg az ott élők sorsát. Tudni akartam, kicsoda Ryhalt, mi rejtőzik benne, a felső páncél alatt, s hogyan lett azzá, aki. S míg a kérdéseimre kutattam a válaszokat, addig is elvesztem ennek a sötét világnak a bugyraiban.
Az Éjszárny könyörtelen regény. Rengeteg vérengzés van a lapjain, mindenoldalasak a halálesetek. A fejezeteket átitatja a sötét mágia. Csavaros, furfangos története rávilágít, hogy mindannyian csupán porszemek vagyunk, gyenge halandók, akik az istenek játszmájában nem sokat érnek. Még sincs negatív hangvétele. Humoros történet. Több résznél is azon kaptam magam, hogy élesen a néma szobába hasít a hangom. Sokszor megnevettetett. A szerzőből csak úgy árad a humor, mely tökéletesen feloldja az amúgy sötét hangulatot.
Igazán különleges érzés volt olvasni ezt a regényt. Egy rossz szót sem tudok ejteni róla, úgy tökéletes, ahogy van. Minden olvasással töltött percet imádtam, s mindig csak többre és többre vágytam.
Igazi ínyencség a fantasy szerelmesei számára.
Pozitívum, hogy a történet nem erős függővéggel záródik. Az első könyvben felvázolt helyzet, így vagy úgy, de megoldódik. Az erőviszonyok átalakulnak, s a karakterek megfogyatkozott sorában azért még találhatunk ismerős arcokat is. Mindemellett nyitott maradt annyira, hogy a folytatás kényelmesen folyhasson a saját medrében. A magam részéről márciusig türelmetlenül fogok várakozni. Az Éjszárny teljesen megbabonázott. Az év egyik legnagyobb dobása! "

>!
NewL P
Ed McDonald: Éjszárny

Egy sötét, vigasztalan világot teremtett az író, ahol a kilátástalanság az úr. A hangulata beette magát a bőröm alá, nehezen szabadulok tőle. Az elején csak kapkodtam a fejem, nem értettem semmit, és gőzöm se volt róla, hogy tulajdonképpen mi is történik. Menet közben egy csomó információt kapunk, az író szép lassan csepegteti a tudnivalókat, ami szép lassan kirajzolja a világot. Van még hiányérzetem, szeretnék többet megtudni arról, hogy mi vezetett el a jelenlegi világ kialakulásához, és bármennyire is kevésbé szerethetőek a karakterek, azért valamennyire a szívemhez nőttek, ezért kíváncsian várom a sorozat további köteteit. A fordítása meg csodálatos lett, köszönet a fordítónak.

2 hozzászólás
>!
Noro MP
Ed McDonald: Éjszárny

Az ősmágusok kis híján elhozták a világvégét, amikor rászabadították a Kárhozatot ellenségeikre, és a két birodalom között kifordították önmagából a valóságot. Az Éjszárnyak az ő ügynökeik: fejvadászok, titkosrendőrök, kínvallatók.

Ja, és ők az emberiség védelmezői. Most képzeld el a másik oldalt.

Ed McDonald fogta Glen Cook fekete mágusait, a Fogadottakat, majd elképzelte azokat a lényeket, akiktől még ők is sírva takarodnának vissza az erődjeik mélyére. Ezek lettek a Névtelenek, az emberiség fölött álló halhatatlanok, akik hasonszőrű, de még kevésbé emberi ellenlábasaikkal hadakoznak emberemlékezet óta. Bár alattvalóikkal általában vajmi keveset törődnek, rájuk bíztak egy mágiával hajtott gépezetet, amely majd megvédi az embereket minden támadástól. Most azonban úgy tűnik, hogy a géppel valami nem stimmel.

A szerző izgalmas ötletekre építette fel első könyvét, bár a részletekben jobban is elmélyedhetett volna. Mindjárt az első jeleneteknek a Kárhozat, ez az apokaliptikus mágiával létrehozott sivatag nagyon erős hangulatot kölcsönöz, de ezt a későbbiekben már nem igazán sikerült túlszárnyalni. A fonóknak nevezett varázstudók mágiája érdekes, de nem túlságosan kidolgozott. Ötletes a kvázi-dieselpunkos beütés, amely szerint a holdak begyűjtött fényét afféle akkumulátorokban gyűjtik össze, de több helyen is érezni véltem, hogy a varázslás szabályait mindig úgy blöfföli, hogy azok a történetnek megfeleljenek. spoiler

A főhős alakja és elbeszélői modora alkalmasint maradandóbb élményt jelent, mint a világteremtés. Az író profin bontja ki Galharrow múltját és mutatja meg, mi rejlik a kiégett, cinikus figura mélyén. Stílusa könnyen befogadható, mégis karakteres a maga durva és mocskos módján. Nem véletlen, hogy A Fekete Sereggel példálóztam, az összhatás ugyanis sokban hasonlít Glen Cook könyveire. (Jót mosolyogtam egy szándékolatlan poénon, amely szerint az Éjszárnyaknak kell elbánniuk a vereséget jósoló “vészmadarakkal” is. Hiszen Galharrow tisztára olyan, mint Vészmadár.)

>!
Dominik_Blasir
Ed McDonald: Éjszárny

Az Éjszárny nem húzza az időt tét nélküli eseményekkel, céltudatosan belevág a közepébe – a féltéglák és könyvmonstrumok uralta fantasy-piacon nagyon szimpatikusan hat ez az áramvonalas háromszáz oldal, felesleges kitérők és nézőpont-karakterek garmadája nélkül.
Pedig nagyon is van miről mesélni, Ed McDonald egy összetett és izgalmas világba vezet el minket (jóllehet ezt inkább csak funkcionális módon használja, valójában nem mutat belőle olyan sokat), de úgy érzem, nem akart sokat markolni ilyen téren – inkább a hangulatra és a karakterekre koncentrált.
Hiszen az Éjszárny egy kifejezetten kegyetlen környezetben játszódik, ahol főhőseink legfeljebb túlélni tudnak, igazán boldogak vagy elégedettek lenni sosem. Ez még önmagában nem annyira egyedi manapság (amikor minden második könyv a „grimdark” brutalitása jegyében fogant), ám McDonald nem elégszik meg ennyivel. Ahelyett, hogy mindent az erőszak, a fájdalom és a „sötétség” irányából mutatna, inkább arról ír, hogy létezhet-e még szép és jó ezen a szörnyű helyen, ettől pedig máris sokkal érdekesebb lesz.
Bár úgy érzem, van még miben fejlődnie a sorozatnak, azért ígéretes nyitánynak tűnt ez a kötet – külön barátságos, hogy szinte teljesen lezárt a cselekmény.
Bővebben: http://sfmag.hu/2018/11/16/ed-mcdonald-ejszarny/

>!
Lisie87 P
Ed McDonald: Éjszárny

Nagyon jó kis fantasy, megvolt minden benne, amit a zsáner követel. Érdekes világ, az emberek a „Kárhozat” lényei, „istenei” ellen. Ryhalt egyfajta kósza, zsoldos, szörnyvadász, sötét múlttal, megkeseredve, de mégis hősként küzd a szörnyek ellen. Apró morzsákban adagolja az író az információt a világról, az elején kicsit sötétben tart, de nem annyira, hogy ne lehessen élvezni a történetet.
Nem tudnék rosszat írni a könyvre, varázslat, harc, apró szerelmi szál, világmegmentés. Hozta a kötelezőt. Egy kis plusz hiányzott ,hogy kiemelkedő legyen, vagy kedvenc, ennek ellenére jó volt olvasni és lekötött. Kellőképpen nyitva hagyta a szálakat, hogy lehessen folytatása, abban talán többet megtudhatunk a világról, hogy hogyan alakult ki, mi rejtőzik még a színfalak mögött.

2 hozzászólás
>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Ed McDonald: Éjszárny

Két köszönettel kell kezdenem.
Először is az írónak aki megírta majd a kiadónak @AgaveKönyvek aki kiadta.
Ha jól tudom elő könyves szerző munkája ha ez igaz nagyot alkotott, a világ amit megteremtet durva mocskos és tele van halállal cselszövéssel árulással . De azt el kell ismernem én ezt szeretem. 40 múltam a vér a sex a harc engem nem ráz meg. Nem sírok ha egy főszereplő meghal sőt van kiért izgulni.. Szerencsére a mai hősök nem jó fiúk vagy lányok. Ahogy az lenni szokott a szereplők tele vannak a múlt fájdalmával ezért mogorvák, ezért isznak, duhajkodnak amennyi csak belefér .
A történetről nem szeretnék túl sokat írni az emberek harca a Mély királyai és a minden féle fajta teremtményeik ellen akik szeretnék elfoglalni a föld felszínét. Ezek a teremtmények változatosak egyik másik már már legyőzhetetlen vagy legalábbis jól össze kell fogni ellene. Természetesen az emberek oldalán is vannak hatalmas istenek, varázslók vagy valami hasonlók akik az embereket csak csaliknak használják az évszázadok óta dúló harcukban.
Remélem sikeres lesz a kötet és hamarosan olvashatóm a folytatást.

5 hozzászólás
>!
Onkie P
Ed McDonald: Éjszárny

Ha az ember sok könyvet olvas, akkor a következő kezébe akadó jót nem fogja tudni értékelni. Legalábbis szerintem most ez történt (történik). A sztori legtöbb eleméről tudtam asszociálni valamire, pl.: spoiler. Egyedi elemként jelent meg a Kárhozat, azonban ezt sem tudtam olyan mélységben átélni, mint lehetett volna. Valahogy az Odakint sötétebb után nem érintett meg, és igazából ez is az előző jelenséget támasztja alá.

Ha mindezektől elvonatkoztatok, akkor egy nagyon jó kis regény ám! Végre egy olyan E/1 narráció, ahol nem azt érzem, hogy az író szándéka az, hogy minél jobban átéljem személyesen az eseményeket, nem erőszakolja rám a nézőpontot, hanem úgy éreztem, Galharrow tényleg mesél.
Néhány ponton olyan érzésem volt, mintha egy számítógépes RPG-t játszanék, egyszerűen olyan volt a megfogalmazás, hogy szinte megjelent előttem a képernyőkép, illetve ráerősített az az kis kitérő, mikor főhősünk különböző küldetéseket vállalt csak azért, hogy legyen pénze. Ezt az érzést támasztotta alá az az infó, hogy az író geeknek vallja magát, amit a belső borítón olvastam, de csak a regény után, úgyhogy nem befolyásolta semmiféle prekoncepció a véleményem. :D

Az alapszituáció elég egyszerű: kétféle transzcendens nép, ha úgy tetszik istenségek állnak egymással szemben. Az egyik uralma csak kicsit szar, a másik uralma viszont maga a világvége. Az emberek csak kis porszemek a nagy gépezetben: „A hangyák születnek és meghalnak. A boly összedől, de a faj megmarad.”, de megvannak a személyes tragédiáik.

Ryhalt Galharrow elég különleges karakter. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy vajon az író ábrázolja-e ilyen rosszul, vagy mi a „baj” vele, de azt éreztem, hogy ő nem egy hiteles keményfiú. Szavakkal és ököllel ugyan oda tud pirítani, de valahogy a gondolatai nem voltak ennyire agresszívek. Nem értettem, miért van ez, de aztán a szereplők megfogalmazták helyettem a választ, és így nem tudok máshogy, csak zseniális karakterépítésként gondolni rá.
A vonatkozó párbeszéd a 251. oldalról:
spoiler
spoiler
spoiler

Amit még mindenképpen ki akartam emelni, azok a hasonlatok. Nagyon találóak és egyben nagyon szórakoztatóak, élveztem, hogy nem a szokásos asszociációs párokkal szembesülök, hanem egész kreatív párosításokkal. És természetesen Ryhalt humora is magával ragadó, kicsit sem éreztem erőltetettnek. Persze ehhez kell az, hogy az ember értékelni tudja a szarkazmust. :)

Sajnálom, hogy azt a fél csillagot nem tudtam megadni, de a sok előzmény miatt egyszerűen úgy éreztem, valami nekem még hiányzik. Pedig lehet, hogy nem is.

>!
Juraviel_Ihuan_Bedvin
Ed McDonald: Éjszárny

Tetszett, ám nem éreztem minden tekintetben olyan kiemelkedőnek, mint amennyire és amilyennek beharangozták, ugyanakkor remek regény volt annak tükrében, hogy a szerző első könyve.

Mindenképpen érdekes alap a grimdark/flintás fantasy házasítása egy fél-posztapokaliptikus környezetben, ez utóbbi megfogalmazással azért élek, mert a világ csak egy kis szeglete szakadt ki a valóságból (a szereplők ismeretei szerint), és egyedül ott tűnik úgy, hogy felborultak a világot alkotó ismert törvények, mégis erőteljes hatással van mindenkire. Ez inkább háttérül szolgál, és nincs is különösebben kidolgozva, ahogy a fonó mágia alapja, ábrázolása és megismerése is inkább elnagyolt, ne várjunk sandersoni „szakszerűséget”. Ez igazából két szempontból sem negatívum: egyrészt, mert úgy sikerült bő háromszáz oldalba belesűríteni ezt, hogy a végén nem volt hiányérzetem, másrészt ráerősít arra, hogy az ember mennyire tehetetlenül apró, és mennyire nem látja át a nagyobb képet, még úgy sem, hogy részben érintve van az eseményekben. Sőt, mivel ez még csak az első kötet, az ismereteink bővülni fognak a folytatásban.

Nem tudom létezik-e olyan névvel ellátott kifejezés, ami a fantasyn belül a poszt- és transzhumanizmust írja körül, ezért sarkítva „transzhumanoidizmusnak” nevezem el (mivel olykor nem pusztán egy emberi faj egyedei lépik túl saját halandó kereteiket). Az utóbbi bő két évtizedben rengeteg szerző élt azzal, hogy a szereplőiket olyan világ keretei közé dobják, amit nem a klasszikus értelemben vett „istenek” uralnak, hanem olyan hatalmú lények, akik olyan régen túllépték az „emberinek”-"halandónak" nevezett kereteiket, hogy szinte semmi nem maradt meg ezen gyökereikből. Ezek az átalakulások sokszor emberalattiak, de ezáltal jutnak emberfeletti erőkhöz. Nem feltétlen „sötét” tónusúak ezek, pusztán a mi, saját morális kódexünk szerint cselekednek másként és követnek más törvényeket, és esetleg ezért ítélhetjük el vagy meg őket. Legtöbbször ezek nem ébrednek fel az egyszeri „legény/leány” szereplőben, nem épülnek hozzájuk sokak által, egy iskolában elsajátítható készségek.

Sajnos a hatalom ezen formájának ábrázolását nem éreztem egyáltalán újszerűnek az Éjszárnyban, ez még nem is lenne baj, mégis számomra itt nem sikerült egyedit villantani az embereket sakkfiguraként használó „lények” kapcsán. Számos, itthon is olvasható szerzőnél megjelentek ezek az entitás és nagy hatalmú lényábrázolások (pl. Joe Abercrombie, Greg Keyes, Richard Morgan, Brian McClellan, Anthony Ryan, Max Gladstone vagy Mark Lawrence), és ezekhez képest a végső csavart és megoldást túlságosan a „deus ex machina” vezette. Pl. Abercrombiénál „A királyok végső érvé”-ben az ember tényleg csak kapkodja fejét, amikor az erő elszabadul és nem érti mi történik, holott hasonló eszközzel él az író (nagyon ügyesen a nézőpontkarakter igazából nincs is tisztában a háttérrel); vagy Gladstone a „Nagyrészt halott” utolsó fordulatát egy kicsit intelligensebben kezeli, ráadásul szerintem tudatosan épített arra, hogy a „csehovi puskának” új értelmet és fricskát adjon (ezért is sajnálatos, hogy a bolthálózatok forgathatós állványain végezte).

Amiben szerintem nagyon erős, az a főszereplő hangja. Elsőre egyeseknek nem tűnhet annak, az első száz oldal olvasmányélménye alapján sem, véleményem szerint azért, mert a könyv műfaji besorolása nem feltétlenül mutatja a valóságot, félrevezető. Grimdark/grimheart volt az eredeti „címke”, ez igaz is részben a világra, a környezet felépítésére még a karaktertípusokra is, mégis számos olyan eleme van, ami más megvilágításba helyezheti az egész regényt és másra helyezi a súlypontot.

Egyrészt azért, mert Ryhalt Galharrow személyiségét, sorsát, útját sokkal jobb David Gemmel sötétebb tónusú, szenvedő hősei felől megközelíteni, és ez regény a grimdark/posztapokaliptikus jegyek ellenére inkább egy „dark heroic fantasy”. Sokkal jobban megragadható a vívódó, de alapvetően jó, segítő- és szolgálatkész jelleme, mintha pusztán egy kiégett, sötét múltját a vállain hordozó, káromkodó egyénnek tekintenénk (ezt a szemébe is vágják többször a könyvben). Ha itthon is olvasható példát keresnék az elmúlt évtizedből, akkor azt mondanám, Vaelin Al Sornát látjuk egy kicsit másképp megközelítve, húsz, harminc évvel később vagy Connavart a Rigante-ciklusból. Ha már grimdark hőst keres valaki az Agave kiadványai között, akkor Ringil Eskiath sokkal jobban besorolható ebbe (még akkor is, ha ő is magán visel gemmeli hősjegyeket).

Másrészt azért, mert McDonald nagyon következetesen írta meg a regényt abban a tekintetben, hogy a főszereplője egy alkoholista. Ez pedig meg is határozza, hogy Galharrow miként kommunikál az olvasóval, amikor a belső gondolatait látjuk, halljuk. Rengeteget magyaráz az érzéseiről, az elcseszettségéről, a világlátásáról, a reakciói okairól, amiket adott helyzetre ad, azonban ezek többnyire magyarázkodásnak hatnak, önámításnak, önálltatásnak és önbecsapásnak. Mivel ezek olykor csapongóak, pont úgy hatnak, mint egy enyhébb delírium, hol az egyik típusú gondolatba esik, hol a másikba, az egész könyv olyan, mint egy hullámzó áramlat. McDonald nem esik abba a hiába, csapdába, hogy az ósdi kabarék hebegő-habogó alkoholistatípusával él, így a főszereplője nem válik nevetségessé, akivel nem lehetne ebben a formában azonosulni, hanem egy múltja okán önmagát lenéző, félreértő és elítélő, alkoholproblémával küzdő férfi lelki folyamatai tárja fel nagyon dicsérendő hitelességgel.

Ebben a legerősebb a regény, a gemmeli hőstípust igenis lehet újszerűen megközelíteni, mégpedig így. A négy csillaggal bizalmat szavazok a folytatásnak, amit mindképp elfogok olvasni.

>!
Fancsali
Ed McDonald: Éjszárny

Ami a legjobban megragadott ebben a regényben az furcsa mód nem a történet és a karakterek, pedig azok is remekek voltak. Nem-nem. A világtól voltam oda meg vissza. Imádom a világok történelmét, a háttérsztorikat, egyszerűen minden apró részletet meg akarok tudni. Sajnos a legtöbb olyan könyv, esetleg film, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a világ elmagyarázására, kegyetlen unalmas tud lenni. De mindig kell lennie egy kivételnek, hogy erősítse a szabályt. Ez pedig az Éjszárny. Úgy tudok meg egy csomó érdekes és hasznos információt a világról, hogy közben megy előre a történet, ismerem meg a szereplőket és baromira élvezem ezt a hármat egyszerre. Elég nehéz szerintem ezt elérni, sokszor még a legnagyobbaknak sem sikerül és kell nekik egy külön kötet magyarázkodni.

A teljes értékelés itt: https://szubjektivarchivum.wordpress.com/2018/10/23/ed-…

>!
Benedek_Eszti
Ed McDonald: Éjszárny

Nagyon tetszett a regény nyelvezete, az, hogy az író mert csúnyán beszélni a könyvben, mert ezt a dark és grimdark fantasy igenis megengedheti magának. Hogyan is lehetne bemutatni egy veterán katonát, egy zsoldost, egy kegyetlen Éjszárny parancsnokot, aki első parancsra gyilkolni képes, mintsem egy mocskosszájú embernek? Zseniális és lehengerlő volt a stílusa. Külön tetszett, hogy nem egy bájgúnárt, egy fiatal szépfiút kaptunk főszereplőnek, hanem egy olyan embert, aki már tapasztalt az élet minden területén. Akin meglátszott a sok harc és küzdelem mind lélekben, mind pedig fizikálisan. Ugyanez pedig elmondható a többi karakterről is. Nennek nem volt orra, Tanza úrnőnek ujjai, de még számos karakterről elmondható, hogy meglátszott rajta az idő, de ez így volt tökéletes, így volt hiteles.
Ed McDonaldról meg nem mondtam volna így a regény olvasása során, hogy elsőkönyves szerző, nagyon kíváncsi vagyok a sorozat további részeire! Izgalmas, lenyűgöző történetet olvashattam általa, ami teljesen elfeledtette velem a hétköznapok fáradalmait. Olyan mértékű koncentrációt igényel, hogy elveszel a lapjai között és csak hajt a tudásvágy, hogy még még még, had tudjak meg még többet a Kárhozatról, a vilről, a helótákról, hogy kiderüljön mi folyik itt!
A teljes történet hatalmas képzelőerőre vall, olyan logikai összefüggések, olyan mértékig kiépített világ, politikai rendszer van benne, ami mind-mind fontos szerepet játszik a történetben. Mindezek mellett elképesztő, hogy az amúgy sötét, vérengző történetet mennyire feloldja a benne rejtőző humor, ami könnyedebbé, emészthetőbbé teszi az egészet.
A grimdark/dark fantasy kedvelőinek előszeretettel merem ajánlani, de azoknak is, akik még csak most ismerkednek a fantasy regények világaival, ugyanis az Agave Könyvek gondozásában megjelent Éjszárny egy fantasztikus, unalomtól mentes, pörgős világot tár elénk, amilyet biztos nem fogsz máshol olvasni!

Bővebben: http://www.ahmagazin.com/konyvek/ed-mcdonald-ejszarny-a…


Népszerű idézetek

>!
zsebibaba007

A Kegyelem Istenére, hogy aludjon el az ember színjózanul?

>!
Agave_Könyvek KU

Elhaladtam egy kétszárnyú ajtó magas íve mellett, melyet vaskos fekete vasláncok hálóztak be, és még azoknál is vastagabb lakatok zártak le. Megtorpantam, egy vén tiszti ösztön megállított. Ez volt a vezérlője a Nall-gépezet ívelt vetítőinek – melyeket Nenn csörgősipkának titulált –, itt lehetett bekapcsolni őket. Vékony porréteg borította a láncot. Jó ideje nem olajozhatták már meg a szerkezetet. A Nall-gépezet volt az egyetlen védvonal, ha a helóták vagy a főnökeik serege ellenünk vonulna. Ezt minden gyerek tudta.
A szépapám idején, amikor a dhojarai légiók és a Mély Királyai diadalmasan vonultak a kilenc megmaradt szabad város ellen, Szarkaláb szabadjára engedte az Üresség Szívét. Lehetett fegyver, de esemény is. Vagy akár bűvige, mit tudom én. Bizonyos dolgokat jobb nem tudni. Tökmindegy, borzalmas volt. A világ addig, sőt, az isteneknek hála, azóta nem látott olyan fegyvert. Az Üresség Szívével robbantotta életre a Kárhozatot. Repedéseket szántott az égboltba, mérgezett porba fojtotta az országot. Égtek a dombok, forrtak a mezők, megkövültek a folyók. Adrogorks és Róna a mi városaink voltak, és az elszabadult erő viharában visító pillanatok alatt a tudás és a kultúra központjaiból járulékos veszteségekké omlottak. Elolvadtak és elégtek, polgáraik eltorzultak és elhunytak. A támadás nyomán a Mély Királyai meghátráltak, de nem győzettek le. Miután összeszedték az erejüket, a háború az immár Kárhozat néven ismert vidéken folytatódott, a Mély Királyainak végtelen seregei szüntelenül ostromolták az egyre apadó forrásainkat. Nem tarthattunk ki. De az ifjú férfiak és nők nemzedékeinek életével elég időt nyertünk ahhoz, hogy megjelenjen még egy Névtelen, Nall, és felállítsa a Gépezetét a határ mentén. A Gépezet elpusztította Nivias királyt, és másodjára is visszaverte a helótákat. Visszatért a patthelyzet. A gépezet és az állomások törékeny békét teremtettek: éber parancsnokaink bármikor bekapcsolhatják a Gépezetet távolról, a messzi központokból, ha a Mély Királyai úgy döntenének, ismét megindítják a seregeiket. Eddig csak egyszer próbálták, jóval a születésem előtt. A Gépezet új krátereket vájt a Kárhozatba. Azóta nem próbálkoztak. Most pedig csak porosodott. Elfeledetten. Ostobaság volt az erőd parancsnokától, hogy nem tartotta karnyújtásnyira. Attól, hogy a farkasfalka megtanult félni az ember parittyájától, még nem hagyja otthon a köveket.

2. fejezet

>!
Niitaa P

A régi szokások nehezen fakulnak.

162. oldal

>!
lvarganiki P

A múltam olyan volt, mint egy kegyetlen nagymama: büdös, nem túl bölcs, és a föld alá való.

167. oldal

1 hozzászólás
>!
Niitaa P

A hosszú élethez érdemes betartani a leckét, miszerint az ember vívja meg a megnyerhető csatákat, és iszkoljon a vesztettek elől.

35. oldal

>!
Niitaa P

Kemény dió fiatalnak lenni. Az embert mintha elutasítaná az a test, mely a későbbi felnőttkori formáját igyekszik felölteni.

199. oldal

>!
Niitaa P

A pénz keni a világ fogaskerekeit.

63. oldal

>!
Niitaa P

De az ember ne szegje meg az önmagának tett fogadalmakat, mert a büszkesége bánja. Néha megéri gürcölni.

92. oldal

>!
Niitaa P

A világ tele van rossz dolgokkal.

13. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Brian McClellan: A birodalom bűnei
Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Raoul Renier: A kívülálló
Glen Cook: A Fekete Sereg
Scott Lynch: A karmazsin lobogó
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Robert Jackson Bennett: Csodák városa