Éjszárny (A holló jele 1.) 227 csillagozás

Ed McDonald: Éjszárny

A ​széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194552 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194569 · Fordította: Benkő Ferenc

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Ryhalt Galharrow · Ezabeth Tanza · Nenn · Nall · Otto Lindeick · Szarkaláb


Kedvencelte 19

Most olvassa 16

Várólistára tette 289

Kívánságlistára tette 279

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Ed McDonald: Éjszárny

Olyan volt ez a regény, mint egy elasztikus anyagú cicanaci, amit kikapok a gépből és első ránézésre semmi biztatót nem mutat. Úgy tűnik, a gyűrődései a büdös életben ki nem simulnak, sőt a varrás menti merev szakaszok a friss levegőn egyszerűen el fognak repedni. Aztán egyszer csak azt látom, hogy száradás közben szépen kirúgja magát, kezd lassan formára alakulni, majd ahogy megtelik az éltető levegővel, szinte magabiztosan, szép kerek formát ölt.
Ed McDonald minden különösebb udvarlás, vagy ismerkedés nélkül és helyett bevágja a kedves olvasót egy olyan dicstelen pöcegödörbe, ahol Ryhalt Galharrow, az Éjszárny (fejvadász kommandó) parancsnoka, egy tőről metszett „badass” főhős a maga cinikus vagányságával, túlerőltetett, ízléstelen trágárságával hosszú fejezeteken keresztül öncélúnak, sőt kifejezetten irritálónak hat. Innen már színtisztán lejön, hogy a cselekménytől függetlenül, egyértelműen karakterközpontú regényt tartunk a kezünkben. Ez pedig mindig a zsánerirodalom nagy lehetősége. Ne rontsd el! Ha sikerül a főhőst megkedveltetned, vagy legalább elfogadtatnod, akkor nyert ügyed van. Jöhet még legalább két folytatás… Azonban ebben a darabban sokáig nem állt nyerésre az író. Annak ellenére, hogy a háttérben szépen felvázolta az árnyalatok nélküli, fekete-fehér, vagy még inkább szürke világot, és a főhős mellé felsorakoztatott számos pozitívnak, vagy negatívnak tűnő mellékszereplőt, Ryhalt valahogy hosszú ideig jellegtelen figura maradt.
A szerző a világépítés során egyébiránt kiválóan használta fel az eseményeket megélő és egyben narráló egyszemélyes nézőpont-karaktert. Ryhalt szemszögéből látjuk a ma eseményeit, és egyben feltárul a sötét és még sötétebb múlt is, ahogyan az egy klasszikus epikus fantasy-ben is bemutatásra kerülne. Azonban az antihősnek is szüksége van támogatókra. Mégpedig leginkább az olvasótáborából. Hiszen a további hat-hétszáz oldal már a kutyának sem kell majd, ha főhősünk szerepe kifúj annyiban, hogy feszt töketlenkedik és pikírt megnyilvánulásaival hangsúlyozza, hogy keserűségében milyen mértékben sz@rik az egész világra. Ryhalton és egyben az egész regényen is sokat segített, a femme fatale, aki hála az alzsáner íratlan szabályainak, itt is eszes, tűzről pattant, „tökös” menyecske, aki nem a habos-babos rucijának köszönheti az elismerést.
Annak ellenére (vagy talán épp azért) érdekesek voltak a történet mellékszereplői, vagy éppen statisztái is, hogy a szerző nem bánt velük kesztyűs kézzel. Sőt felmerül a kérdés, hogy a folytatásra nem kell-e szinte teljesen megújult karakter-készlettel felállni, az új küzdelemhez. Mert, hogy küzdelem lesz, az biztos. Az Éjszárny története sem állt másból, szinte csak ütközetekből, rajtaütésekből, ostromból, miközben a szerző a háttérben folyamatosan bevetett valami váratlan (vagy néha csak annak szánt) fordulatot, fifikás húzást.
Előfordult a regényben néhány egészen érdekes, izgalmas, esetenként kifejezetten (a legjobb értelemben) visszataszító ötlet, úgymint spoiler. A világot uraló és a három hold fényének használatára épülő mágia bemutatása, tekintve, hogy a regényben szinte kizárólag harcászati célokat szolgál (bár a békés célú felhasználása is ismert), kissé egysíkúnak tűnhet, de a sodró kalandok során ezen nemigen van időnk agyalni és nem is nagyon berzenkedünk ez ellen.
Sajátos az író stílusa, amit szerintem kiválóan, ültetett át magyarra a fordító, sokat segítve ezzel az egyedi hangvétel kialakításán és erősítve a hitelesség élményét. (A számomra továbbra is céltalannak tűnő, rengeteg ordenáré káromkodással azért nehéz megbékélnem) Gratulálok azonban @Benkő_Ferenc-nek és egyben kérdezek is valamit titokban… spoiler
A regény összességében elérte a célját. Szépen építkező ívével kifejezetten jól szórakoztatott és felkeltette a figyelmet a folytatások iránt. Ajánlom, ha belerázódtok, kiváló szórakozás lehet.

3 hozzászólás
vicomte P>!
Ed McDonald: Éjszárny

Az Éjszárny határozottan ígéretes első könyv, amely nem üti meg ugyan Joe Abercrombie vagy Mark Lawrence debütáló regényeinek szintjét, de abszolút kiérdemelte a David Gemmell Morningstar díjra való jelölést.

Nem véletlenül emlegettem Abercrombie-t és Lawrence-t, hiszen McDonald is azon a mára már jól kitaposott grimdark csapáson halad, mint az említett két úriember, még ha egyelőre úgy tűnik, hogy messze nem akkora lendülettel, mint azok teszik.
Pedig a világépítésben még talán messzebb is megy náluk: a Kárhozat kaotikusan változó mágikus pusztasága, amit a Mély Királyai spoiler ellen húztak fel utolsó kétségbeesett védvonalként a Névtelenek spoiler legalább olyan idegen az emberi elmétől, mint annak idején a Félelem Földje volt a Fekete Sereg sorozatban – esetleg a Görbülés a Más dalokban.
A regény itt, ezen a poszt-apokaliptikus helyszínen nyit és többször is visszatérünk a Kárhozatba a főszereplőt, Galharrow parancsnokot követve. Számomra ezek voltak a regény legerősebb részei, ahol leghitelesebben jött ki, hogy mennyire elvetemült lehet az a hatalom, amely ilyen módon próbálja megvédeni magát spoiler.
A regény következő erénye – és számomra egyben néha negatívuma is – a stílus volt.
Az E/1-ben megszólaló cinikus, kiégett, salak keserű, alkoholista főszereplő figurája jól működik, köszönhetően a tényleg jól megválasztott, rövid, mégis gördülékenyen mondatokkal operáló prózának – amire szerencsére a fordító is jól ráérzett – de azért ezt jól megírni messze nem igényel akkora író talentumot, mint mondjuk annak a változatos és választékos nyelvezetnek a használata, mint amit a műfaj igazi nagyágyúinál élvezhetünk.
S ha már a negatívumoknál tartok, akkor kénytelen vagyok megállapítani, hogy Galharrow parancsnok karaktere még egy grimdark fantasyben is alibizésnek minősül, ha az árnyalt jellemábrázolást kérjük számon a írón. spoiler
A cselekményre magára nem lehet panasz: kimondottan pörgős, a fő konfliktus a világ koncepciójába tökéletesen illik, és a narrátor nyomozó-fejvadász is pontosan az a fajta fickó, akinek az ilyen események szoktak a pofájában robbanni, mint egy jó képességű noir-krimi magánkopónak.
A fordulatok és a csavarok is viszonylag jól és logikusan követik egymást, s bár többnyire nem ütik túl a „nahát, tényleg” illetve a „tudtam, de nem sejtettem” skála végpontjait, mégis adnak elég feszültséget és gondolkozni valót, hogy a regény élvezhetőségét emeljék.

A regényt elsősorban a kicsit rutinosabb zsánerolvasóknak tudom ajánlani, de az erős képi világa és akció dús cselekménye miatt talán azok számára is ideális olvasmány lehet, akik filmszerű élményre vágyva vágnak bele egy fantasy regény olvasásába.

2 hozzászólás
Kawaii_vIVIv>!
Ed McDonald: Éjszárny

Ed McDonald nagyot alkotott ezzel a könyvével, szívem szerint már most kedvencnek jelölném őt, de megvárom még a következő részt is. :)
Ha egy szóval kellenne jellemezni a könyvet akkor azt mondanám: Tökéletes! Mert egy ilyen fantasztikus fantasy-t összerakni úgy hogy ne legyen sablonos, nyújtson valami újat és izgalmas is legyen nem könnyű, de Ed-nek sikerült. Beszippant a Kárhozat a lényeivel együtt, a Nall-gépezet titka, a Névtelenek, a harc, halál és megdöbbentő fordulatok. Imádtam, és örülök neki, hogy az Agave kiadó elérhetővé tette számunkra ezt a remek írást. Csak buzdítani tudok mindenkit arra, hogy gyertek és olvassátok, mert megéri. :)

Solymár_András IP>!
Ed McDonald: Éjszárny

Nem lettünk barátok. Ettől függetlenül, miért adok rá négy és fél csillagot? Lássuk.

Első és legmélyebb benyomásom elkísért végig. Utálom ezt a faszit, az egész stílusát és mindent, ami kijön a száján. Ez természetesen főhősünkre érvényes és általa elkerülhetetlenül az íróra is. A többi értékelést átfutva azt láttam, hogy az emberek megszerették ezt az antihőst. Én nem. Továbbra is egy fasznak tartom. Erre még visszatérünk.

Mégis, egy énelbeszlésben szeretethetetlen szereplővel hogyan lehet ilyen jó értékelése? Úgy, hogy ezt leszámítva minden felülmúlta az elvárásaim.

A világépítés nekem tetszett. Úgy vélem, sokan hiányosnak értékelnék, mert rengeteg kérdést hagy megválaszolatlanul. Ennek ellenére és hiszem és vallom saját munkámban is, hogy amíg a láttatott rész összefüggő és tetszetős, addig nem kell mindent megmagyarázni: értsd, ha látsz egy álló széket két lábbal, feltételezed, hogy legalább még egy van a háttérben. Ugyanez történik itt is, bár nincs meg a négy lába a széknek, mi több, még három se, olyan stabilan áll a két lábán, hogy el kell hinnünk, hogy csak mi nem látjuk a maradékot. Ennek a széknek a két lába pedig az egyediség, és az egyszerűség. Az egész világ olyn egyszerűen felépített, hogy szegény szerzőnk, legalább tízszer el kellett magyarázza különböző helyeken, hogy lássuk, hogy van, amit magyarázni, holott ugyanazt kellett újra és újra elmondania, hisz már az első néhány oldalban teljesen érthetővé vált, hogyan is működnek a dolgok. Ettől függően, ahogy egy jó vívónak se kell többet tudnia, mint hét vágást és ezek hárítását, ez nem probléma, hanem halálosan jó, hogyha az ember jól használja őket. Kedved kardforgaót irónk pedig ezt tette.

A történet is ügyes. Nem mondhatom se sablonosnak, se fordulatosnak, pont azon az aranyúton halad, ami elég fordulatos és meglepő, hogy ne legyen unalmas, de azért annyira nem bonyolítja el, hogy követhetetlenné, vagy nehezen érthetővé legyen. Itt igazából nicns amit kiemelnem, élvezhető volt mindenesetre, ha nem is szívbemarkoló.

És csak visszatérünk a szereplőkhöz. Azt kell mondanom, hogy egysíkuak és kiszámíthatóak voltak, a karakterfejlődés kimerül egy egyszerű ívben, ami helyénvaló volt, de magától értetődő. És ennek ellenére, valahogy nem tudok haragudni rájuk. És itt jön be a csodás kétlábú székes példa, mert kissé úgyérzem, hogy a világ megkövetelte tőlük ezt. Igen, egy ilyen helyzetben, hol az emberek a valóságos istenek játékainak kényére vannak bízva, hol az élet leegyszerűsödik a túlélésre, vagy a néhány, egyszerű törvényszerűség szerinti életre…ott van-e lehetősége az embernek meghaladni bizonyos rétegeket?

Az alkoholizmus romantizálása, a trágársághoz való görcsös ragaszkodás, a keményfiús nagypofájúság és sérthetetlenség ramboizmusa, az olvadozó szív egyértelmű csöpögése, kiszámítható halálok, ezeket valahogy mind feltételezi a világ. Mert mit tesz az ember ha csalódik? Iszik. $@!%, akkor is iszik, ha nem csalódik! Főhősünk egy hústorony, hosszú karokkal, dagadó izmokkal, katonai hátérrel, páncél és fegyverkészlettel. Persze, hogy szétveri a hos képzetlent! Persze, hogy trágár, én is az vagyok, úgy hogy nem kell minden nap az életemért küzdenem! Persze, hogy nagy a pofája, mert semmi más nem maradt, katonáknál meg amúgy is az a kutya baszik, amelyik a leghangosabban ugat.
Szóval valahogy úgy érzem, hogy a könyv nem feltétlenül jól megírt, mintsem a szerző nagyon jól ráérzett azokra a törvényszerűségekre, amik egy történetet és az embereket összetartják. Ügyes, szerintem még fejlődni fog és jó irányba.

U.I: az egyértelműen látszik, hogy a kedves író úr ért a vasakhoz. Még ha egy kicsit komolyan is veszi a tudást és lekicsinyli a vakszerencse hatalmát! Ezúttal is üzenem nekie, hogy több cselvágás, kevesebb gondolkozás!

13 hozzászólás
Niitaa P>!
Ed McDonald: Éjszárny

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2018/10/ed-mcdonald-ejs…

"Ha nem tudnám, hogy Ed McDonald első kötetét tartom a kezeim között, azt mondanám, hogy az Éjszárny egy nagy tapasztalattal, könyves múlttal rendelkező író alkotása. Egyszerűen képtelenség, hogy valakiben ekkora zsenialitás rejtőzzön. Kérdezem én: hol bujkált eddig?
Mindössze pár oldal elég volt, hogy maximális odafigyeléssel szemléljem a sorokat. Pár mondat után is már ezernyi kérdés fogalmazódott meg a fejemben, melyekre a szerző igencsak lassan volt hajlandó válaszolni, ám ez, ha lehet, még jobban fokozta az érdeklődésemet. Hajtott a vágy, hogy minden titkot felderítsek. Meg akartam ismerni a Kárhozatot, hogy mi is az, hogyan alakult ki, miként változtatta meg az ott élők sorsát. Tudni akartam, kicsoda Ryhalt, mi rejtőzik benne, a felső páncél alatt, s hogyan lett azzá, aki. S míg a kérdéseimre kutattam a válaszokat, addig is elvesztem ennek a sötét világnak a bugyraiban.
Az Éjszárny könyörtelen regény. Rengeteg vérengzés van a lapjain, mindenoldalasak a halálesetek. A fejezeteket átitatja a sötét mágia. Csavaros, furfangos története rávilágít, hogy mindannyian csupán porszemek vagyunk, gyenge halandók, akik az istenek játszmájában nem sokat érnek. Még sincs negatív hangvétele. Humoros történet. Több résznél is azon kaptam magam, hogy élesen a néma szobába hasít a hangom. Sokszor megnevettetett. A szerzőből csak úgy árad a humor, mely tökéletesen feloldja az amúgy sötét hangulatot.
Igazán különleges érzés volt olvasni ezt a regényt. Egy rossz szót sem tudok ejteni róla, úgy tökéletes, ahogy van. Minden olvasással töltött percet imádtam, s mindig csak többre és többre vágytam.
Igazi ínyencség a fantasy szerelmesei számára.
Pozitívum, hogy a történet nem erős függővéggel záródik. Az első könyvben felvázolt helyzet, így vagy úgy, de megoldódik. Az erőviszonyok átalakulnak, s a karakterek megfogyatkozott sorában azért még találhatunk ismerős arcokat is. Mindemellett nyitott maradt annyira, hogy a folytatás kényelmesen folyhasson a saját medrében. A magam részéről márciusig türelmetlenül fogok várakozni. Az Éjszárny teljesen megbabonázott. Az év egyik legnagyobb dobása! "

Bíró_Júlia>!
Ed McDonald: Éjszárny

Na ilyenből kellene nekem még egy raklappal, amíg IT-t tanulok.
Pedig eleinte nem voltunk jóban, aha , mondom, még egy világvége, még egy kiégett főhős a kiégett haverjaival, akik majd nyilván az utolsó pillanatban jól megmutatják mindenkinek aki szereti, hagyjuk már egymást békén . Nem különösebben hatott meg az sem, ami a vil alapú mágiából eddig látszik spoiler – az viszont már igen, mikor elkezdett betagozódni a határvidék nyomorult életébe, fegyverként, erőforrásként, de még mítoszként is. spoiler Ahogy eleinte legyintettem az egész Kárhozat-témára ( oké, Eddie, úgy látom, egyetlen várost volt kedved megírni az egész kontinensről, de legalább bevallanád), ugyanolyan sietősen vontam vissza a vádjaim többségét, ahogy McDonald sorra felvezette a kifordult világot benépesítő hangokat, lényeket és nem mellesleg a túl hosszas falakon kívüli wellnesstúrák fizikai és mentális következményeit annak meg külön örültem, hogy az utóbbit anélkül, hogy céltalan szenvedésben tocsogós oldalakat kaptunk volna. Mire ráásítottam volna a Valengradot benépesítő, egytől tízig terjedő gonoszkodós-önérdekfüggési skálán többnyire minimum hetest érdemlő karakterekre, elkezdték itt nekem nyomokban létező reménnyel, bajtársias megmozdulásokkal meg ilyen izékkel ellenpontozni az első pillantásra homogén grimsötét darkságokat. Ráadásul jó arányérzékkel, hogy még mindig a fősodorra irányuljon a figyelem, csak egy hangyányit azért mégis elkeseredjünk minden veszteségen. spoiler
A karakterek egyébként nagy meglepetéseket nem tartogatnak spoiler . Cserébe kellemesen, konzekvensen és egyedileg utálkoznak reagálnak a külvilágra, a dilemmáik teljességgel érthetőek, átélhetőek spoiler, én megint csak a névadásért morognék egy sort. Mármint értem én, hogy van a nemesség meg a nyavalyás egyszerhasználatos járókelők és söpredékek, de szeretném látni azt a szülőt, aki a háromkilós-ötvencentis visító kölykét meglátva úgy találja, hogy fél szótagnál vagy prüsszentésnél többet nem érdemel az élettől megszólítás gyanánt. (Lásd még: -Jó'van, há' leírni úgyse fogod tudni, legyél … -és itt három-négy betű véletlenszerű kihúzása következik a kalapból.) Viszont hajlandó vagyok megbocsátani, főleg, hogy a fenti pozitívumok mellett a (függő)vég sem próbál úgy tenni, mintha a regény háromnegyedében kergetett problémákat igazából könnyen és gyorsan két Google-kereséssel meg lehetne oldani, úgyhogy marad anyag a folytatásokra is.
Szóval A holló jele egyelőre nem látszik világmegváltó sorozatnak, ellenben kifejezetten feszesen, okosan és ígéretesen indul, pluszban kifejezetten jókor hallgat el -ez alatt pedig azt értem, hogy kérem a folytatást. Most*.

* Minden kívánságom így váljon valóra.

2 hozzászólás
Razor P>!
Ed McDonald: Éjszárny

Nem egy túlbonyolított, de azért fordulatos, könnyen olvasható és szórakoztató grimdark fantasy ez, ráadásul nem is a féltégla fajtából. McDonald nem sokat vacakol, egyből beledob a sűrűjébe, hogy aztán apránként, elejtett információkból bemutassa a világa hátterét. Nagyon értékeltem, hogy ezek az információk a sztoriba vannak beleszőve, nem pedig a cselekményt megakasztó flashbackeket erőltette. Nyitott kérdés maradt a végén, na de ez csak a trilógia első része, valamit hagyni kell a másik kettőre is.
Galharrow minden trágársága és iszákossága ellenére is szimpatikus (anti)hős volt, hamar belopta magát a szívembe sajátos stílusával, akárcsak a köré gyűlő csapat. Az őket körülvevő világ is érdekes volt a sajátos mágiájával és az egyszerre ötletes és bizarr lényeivel.
Nincs mit ragozni, McDonald bemutatkozó regénye elnyerte a tetszésem, és kíváncsian várom, mi fog történni a hátralévő két részben.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194552 · Fordította: Benkő Ferenc
2 hozzászólás
Wee IP>!
Ed McDonald: Éjszárny

Ed McDonald ügyes. Tényleg! Nagyon tetszett ez a világ, akármilyen sötét és véres volt egyébként. Kellett a lelkivilágomnak most egy kis hentelés, na. Mindezek mellett azonban a könyv okos is. Nem csak eszetlenül vágják az ellent, hanem kénytelenek szembenézni árulással, cselszövéssel, átveréssel.
@Disznóparéj_HVP-vel beszéltünk pár szót a sztoriról, és ő fogalmazta meg nagyon jól: Ryhalt Galharrow igazából a gyakorlatias gyilkos máza alatt egy hősszerelmes, és ezt borzasztóan utálja magában. Ezért olyan emberi és ezért olyan hihető minden tette.
Nagyon megkedveltem.
A végkimenetel pedig épp olyan, amilyet ettől a könyvtől vártam: csavaros, egyáltalán nem rózsaszín, és épp csak egy kis árnyalatnyi reményt hagy, egy centivel sem többet.
Ez egy jó könyv. Határozottan. Ajánlom, igazán!

kratas P>!
Ed McDonald: Éjszárny

Végre.
Végre egy ütős fantasy.
Végre izgalmas harcok.
Végre semmi tinédzser nyervogás.
Az eleje nem annyira tetszett, mert belecsöppentem egy torz világba és nem tudtam, hogy ki, kivel, hogyan, miért és minek. De aztán szépen a helyére került minden és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. És igen, tele van trágársággal, durvasággal és antihősökkel, de felüdülés volt ezt olvasni a sok jól-rosszul sikerült próbálkozás után.

2 hozzászólás
NewL P>!
Ed McDonald: Éjszárny

Egy sötét, vigasztalan világot teremtett az író, ahol a kilátástalanság az úr. A hangulata beette magát a bőröm alá, nehezen szabadulok tőle. Az elején csak kapkodtam a fejem, nem értettem semmit, és gőzöm se volt róla, hogy tulajdonképpen mi is történik. Menet közben egy csomó információt kapunk, az író szép lassan csepegteti a tudnivalókat, ami szép lassan kirajzolja a világot. Van még hiányérzetem, szeretnék többet megtudni arról, hogy mi vezetett el a jelenlegi világ kialakulásához, és bármennyire is kevésbé szerethetőek a karakterek, azért valamennyire a szívemhez nőttek, ezért kíváncsian várom a sorozat további köteteit. A fordítása meg csodálatos lett, köszönet a fordítónak.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

lvarganiki>!

A múltam olyan volt, mint egy kegyetlen nagymama: büdös, nem túl bölcs, és a föld alá való.

167. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ryhalt Galharrow
1 hozzászólás
zsebibaba007>!

A Kegyelem Istenére, hogy aludjon el az ember színjózanul?

Niitaa P>!

A hosszú élethez érdemes betartani a leckét, miszerint az ember vívja meg a megnyerhető csatákat, és iszkoljon a vesztettek elől.

35. oldal

Niitaa P>!

Az emberiség legnagyobb kudarca, hogy elhiszi, a fajtársai képesek lesznek felnőni az eléjük állított példaképekhez.

278. oldal

Niitaa P>!

Kemény dió fiatalnak lenni. Az embert mintha elutasítaná az a test, mely a későbbi felnőttkori formáját igyekszik felölteni.

199. oldal

Disznóparéj_HVP IP>!

– Nem, Galharrow, nem lesz csata. Fenn kell tartanunk a látszatot, érti? Vesztettünk! A játéknak vége. Csupán a Nall-gépezet tartotta vissza a Mély Királyait.
– Vannak falaink, fegyvereink, kardjaink és piánk – szögeztem le, megkeményítve a hangomat. – És itt dögöljek meg, ha nem pont ezek egy csata legfontosabb kellékei!

27. - 243. o

Kapcsolódó szócikkek: csata
Niitaa P>!

Remény. Olyan erővel ég, amihez egyetlen gyomormelengető brandy sem mérhető.

318. oldal

Niitaa P>!

Mennyi ideje lehetett? Képtelenség megmondani. Életünk homokja a születésünk pillanatától pereg a homokóra aljába.

262. oldal


A sorozat következő kötete

A holló jele sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Lawrence: Tövisek Császára
Stephen King: A Setét Torony – A harcos
George R. R. Martin: Trónok harca
Glen Cook: A Fekete Sereg
Kameron Hurley: A Tükörbirodalom
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek
R. F. Kuang: Sárkányköztársaság