Elminster ​megkísértése (Elminster 3.) 23 csillagozás

Ed Greenwood: Elminster megkísértése

Az vagyon megírva némelyek által, hogy Elminster elbukott a próbán, Mystra elpusztította, majd helyére állított valakit, aki Athalantar utolsó hercegének arcát és nevét viseli. Mások szerint Elminster megőrült és ma is eszét vesztetten járja tovább Faerűn földjeit. Szintén más állítások szerint kiállta a próbát, elfordult az istenné válás lehetőségétől, amely megadatott neki. Szerintük így vált azzá a bölcs, de természetellenes lénnyé, aminek ma nevezhetjük…" (Antarn, a bölcs A faerűni főmágusok hatalmának nemes történetéből)

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Delta Vision, Budapest, 2002
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638628014 · Fordította: Habony Gábor

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

MóroczMárk>!
Ed Greenwood: Elminster megkísértése

Hát ez nem jött be.

El alig szerepel benne, amikor igen akkor is egy szerencsétlen.
Tizen-x oldalakon keresztül olvasunk mellékszereplőkről, teljesen feleslegesen, voltak ugyan jó filozofikus beszélgetéseik, nem tagadom, még viccesek is voltak, de szerintem nem nagyon illettek be a nagy képbe.

Külön tetszett hogy több istenséget is megismerünk valamennyire (Azuth, Bane és Cyric is meg van említve, a Világleírást nagyon jó volt forgatni közben, és plusz infókat megtudni róluk.)

El ismét elszegődik egy mágushoz akitől tanulhat, ezúttal Dasumnia úrnőhöz. Egy kegyetlen szadista szemétláda, Bane követője off.
Főhősünk kényszerből segít megdönteni egy királyságot és varázspárbajra hívja a főmágust, spoiler, a háttérben ettől függetlenül próbál a szíve szerint cselekedni és kicselezi a úrnőt. Több kevesebb sikerrel.

A harc közte és az úrnő közt inkább volt komikus, mint komolyan vehető, leginkább a ráküldött varázslat miatt spoiler.

Viszont maga az egész könyv, mint történet egyszerűen nem tetszett. Untatott, nagyon nehezen csúszott, így előre félek a következő résztől ami általánosan a „borzalmas” jelzőt kapta.

spoiler

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

MóroczMárk>!

Még mindig azt az illúziót kergeted, hogy aki veszi az időt és fáradtságot, hogy leüljön írni valamit, az csak a színtiszta igazságot fogja papírra vetni? Néhányan még a saját naplójuknak is hazudnak.

105. oldal

MóroczMárk>!

Hogy mi a legjobb dolog, amit egy főmágus tehet a varázslataival? Természetesen elpusztít velük egy másik főmágust – és közben saját magát is. Majd ültetünk valami hasznos növényt a hamvaik közé.
Talán retket.

172. oldal


A sorozat következő kötete

Elminster sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Nicholas Eames: A Wadon királyai
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Shannon Mayer – Kelly St. Clare: Toll és csont trónja
Nigel D. Findley: A nap háza
R. A. Salvatore: Örökség
Lisa Smedman: Mérgező hiúság
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
David Gaider: Az elorzott trón
Mo Xiang Tong Xiu: Az égi hivatalnok áldása 3.
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város