Amerika ​Kapitány halála (Amerika Kapitány) 54 csillagozás

Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Amerika Kapitány bő hét évtizeden át szolgálta szeretett hazáját, ám nemrég egy rejtélyes orgyilkos egyszerűen agyonlőtte. Emiatt most a szuperhősöknek nemcsak a legkiválóbb tagjuk elvesztése feletti gyászukkal, de mellette az Amerika Kapitány halálában kivett szerepükkel is szembe kell nézniük.

A gyűjtemény a Fallen Son: Wolverine, Avengers, Captain America, Spider-Man és Iron Man című részeit tartalmazza.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nagy Marvel Képregénygyűjtemény Hachette Hungary


Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Rozsomák · Ms. Marvel / Marvel Kapitány (Carol Danvers)


Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Nem egy nagy reveláció az, hogy Amerika Kapitány figurája nem csak egy lobogóba csomagolt igazságosztó, de amióta csak kitalálták, mindig azt közvetítette, amit az átlag amerikai magáról és a nemzetéről gondolt. Steve Rogers pontosan ezért válhatott ikonikus figurává, mert benne testesül meg az a hősies kiállás és védelmező erő, amit az USA magának tulajdonít.
Persze, ahogy egy nemzet is meghasonlik néha, úgy Amerika Kapitány története sem csupán a hősies helytállás krónikája – gyakran volt ő is ideológiai szócső spoiler és talán még gyakrabban a politikai helyzet miatt identitásválsággal küzdő figura.

Egy olyan képregény, amely a haláláról szól, egyértelműen rámutat arra is, hogy a Marvelnél épp úgy gondolták, hogy off a Steve Rogers által képviselt elvek halálra vannak ítélve.
Nyilvánvalóan egy ilyen ikonikus szuperhős halálát megírni piaci szempontból is kifizetődő húzás, de nagyon nem mindegy a tálalás, és az, hogy milyen módon és indokkal végeznek a hőssel, de talán még ennél is fontosabb, hogy a többi szereplő hogyan reagál a Kapitány halálára.
Loeb az epizódokat a gyász feldolgozásának öt fázisának megfelelően építette egymásra, amelyekben különböző nézőpontkarakterek reakcióin keresztül ismerhetjük meg, hogy ki és hogyan próbálja feldolgozni a tényt, hogy a Kapi már nincs közöttük. A hitelességhez és az átérezhetőséghez sokat tett hozzá, hogy az író nem próbálta meg az egyes nézőpont karakterek alapvető jellemvonásait a gyász miatt felülírni, hanem minden szereplő maradt, aki volt. Rozsomák erőszakos és cinikus, a Lény józan és közvetlen, Sólyomszem gerinces és emberséges, Pókember lelkiismeretfurdalástól gyötört. És még nagyobb szerencsére, hogy sikeresen elkerülte, hogy a túlzott patetikusság csapdájába essen.

Ez a kötetet nem magával a cselekményével fog meg, és egyértelműen nem szerencsés olvasmány azok számára, akik nem túl otthonosak a Marvel univerzumban, de a szereplők jellemének árnyalt bemutatás, és főleg Tony Stark egész képregényen átívelő vívódása a saját lelkiismeretével egyértelműen az átlagos szuperhős zsáner képregények fölé emelik ezt a történetet.

Dávidmoly>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Ma már láttam egy holttestet… …de tőlem lehet kettő is!
*
– Győztünk?
– Igen, Árész, győztünk.
– Jó. Semmi más nem számít.
*
És vannak még többen. Jóval többen.

Nos. Talán ezt a kötetet nem közvetlenül a Polgárháború után kellett volna olvasnom, mert így még élesebb a kontraszt, mind a történetben, mind a rajzolás minőségében, mind a karakterábrázolásban. Steve Rogers itt spoiler az a hős spoiler, akit annak idején megkedveltem.
Egyébként meg valahogy így kell szuperhős képregényt csinálni. Remek történet, kifinomult karakterábrázolás, magas színvonalú grafikai kivitelezés, a drámaiságot ellenpontozó, de mértéktartó humor. Külön imádtam az olyan apróságokat, mint amikor spoiler vagy amikor spoiler.
Öt pajzs az ötből.

FélszipókásŐsmoly P>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Első osztályú. Valódi emberi dráma. Valódi karakterek.
Kiváló példa arra, hogy a képregény egyáltalán nem gyerekes művészeti eszköz.

Popovicsp87 P>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Haragszom a Marvelre, mert megölte a kedvenc hősömet.
A történet nagyon jól sikerült, ahogy a különböző hősök a gyász szakaszain esnek át.
Nagyon megható volt, a beszéd főleg.
Jó lett volna az eredeti megjelenés idejében olvasni, akkor nagyobbat tüött volna, és a Marvelt ismerve, nem most látom utóljára a csillagos pajzsot.

ftamas>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Nem kedvelem annyira Amerika kapitányt külön, de csapatban igen. Ez egy Amerika kapitány kötet, de mégsem csak róla szól, hanem arról, hogyan éreznek a többiek, ha meghal. Vannak részek benne, amik elég jók lettek.A 4. fejezet pl. kiemelkedő. A Rozsomák részek is tetszettek.
A rajzok vegyesek, kár, hogy nem David Finch ( Depresszió fejezet ) rajzolta az egészet…

A_S1M0N P>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Tényleg zseniális ötlet volt a gyász öt fázisára építeni a fejezeteket, mindig más-más szereplő szemszögéből szemlélni és feldolgozni valahogyan Steve Rogers halálát.
Mindenki a maga módján próbálja elfogadni az elfogadhatatlant, miközben magukba is néznek és visszaemlékeznek, mit adott, mit jelentett nekik a Kapitány: barát (élő lelkiismeret, majd ellenfél), mentor, jelkép és lehetne még sorolni.
Tony és Sam reakciói, illetve beszéde tetszett a legjobban, de az egész kötet remekül adta át a történet hangulatát.

A rajzok tetszettek, bár számomra a 2. fejezet illusztrációi és színei eléggé elütöttek a többitől, főleg az előtte, majd utána látottak miatt.

A kötet szinte tökéletes lehetett volna, de a végére kár volt betenni az Amerika Kapitány: Újjászületést és a leírását, ami újfent „remekül” szemléltette, miért nem szeretem a szuperhősös képregényeket és (túlnyomórészt) miért nem lehet komolyan venni a szereplők halálát…
Ráadásul a spoiler, szóval ezzel nálam sikeresen tönkretették az olvasási élményt…

Panda>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Ez nagyon mély és megindító volt… Nagyon emberi. Sajnos mivel tudom, hogy ebben a világban bárkit vissza lehet hozni és vissza is hoznak, nem szomorított annyira el, de nyilván ha az eredeti időben olvasom, azért más érzés lett volna…

Morn>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Nagy elvárásaim voltak, mert az eddigi Kapi kötetek messze a legjobb, legkiemelkedőbbek voltak az eddig megjelent és általam olvasott Marvelek közül. Szerencsére nem csalódtam.
Az ötlet, hogy a gyász 5 szakaszára felhúzva más-más karakter szemszögéből írjanak Amerika Kapitányról, a változásról, a mostani világról… teljesen emberközeli hősöket eredményezett, együtt tudtam velük érezni, én is éreztem azt a furcsa, fájó ürességet, azt a csendet, ami valami nagy volumenű dolog, egy robbanás vagy akármi után szokott bekövetkezni, amikor nem is a romokat takarítják, hanem egyszerűen csak senki sem akar megszólalni, mert még nincsenek és talán nem is lesznek szavak arra, ami történt. Sosem volt Amerika Kapitány a kedvenc karakterem, de annyira jól megírt egy kötetet kaptunk, hogy magamban én is istenhozzádot mondtam a hősnek.
Sajnálom, hogy ezt a bátor lépést a Marvel csak időszakosan merte meglépni, csupán két évig nélkülözte Kapi kalandjait, aztán egy teszetosza ötlettel visszahozták őt az élők közé (kötet végig leírás). Úgy érzem, tönkretették ezzel ezt a kötetet, ami méltó lezárása lett volna Kapinak ahhoz, hogy szögre akassza a pajzsát és valaki más folytassa helyette – akár más névvel, ha úgy tetszik. Nem szeretem, hogy ennyire ragaszkodnak a megszeretett, megszokott hősökhöz. Nyilván mindenkinek a szívéhez nő, aki formálta, rajzolta, a lelkét ábrázolta, kimondatta vele gondolatait no és persze aki olvasta, de tudni kell elengedni akkor is, ha fáj, akkor is ha nehéz. Ez egy mondhatni tökéletes búcsú lett volna, ha tényleg létezik ilyen egy ekkora hősuniverzumban. Kár, hogy ezt sem sikerült önmagában, békében hagyni, elfogadni. Sajnálom.

Léczfalvy_Lili>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

A borítója engem egy bebábozódott hernyóra emlékeztet. (mellékes, tudom) A Marvel univerzumból, azt hiszem az Első Bosszúálló avagy Kapi (deMIÉRT?) a legkevésbé kedvelt karakter. Tulajdonképpen az ő története se tud igazán túllépni azon, hogy mi történt a világháborúban és azt követően hogy tették egyszer csak félre. Az egész leginkább egy tucat procedural kriminek egy random epizódjára (vagy egy bé kategóriás thriller) emlékeztet. A többi karakter drámája, hogy Kapi (deMIÉRT?) elhalálozott kicsit sem mozdít meg. Gyorsan a végére lehetett jutni, most valahogy a rajzok egységesebbnek tűntek, de a felesleges lélektaninak látszani akaró üres karaktermonológok még a vásznon se mutatnak jól, nem hogy leírva. Időnként A HŐSöknek meg kell halniuk.

Csokky>!
Ed Brubaker – Jeph Loeb: Amerika Kapitány halála

Az eddigiek közül itt a legjobb a karakterek ábrázolása, amihez szerintem hozzásegített az is, hogy a szerkezetet a gyász öt fázisára húzták fel. Ezeket a fázisokat különböző személyek nézőpontjából mutatja be a füzet. Ebben a történetben Amerika Kapitány tényleg A Hős toposzának abszolút megtestesítője. Ami elég nagy kontrasztban áll a Polgárháborúban bemutatott Kapitánnyal. De ez talán nem is baj.


Népszerű idézetek

Dávidmoly>!

Janet van Dyne / Darázs: Megyek Simon után. Ezt átpasszolhatom, ugye?
Natasa Romanova / Fekete Özvegy: Hogyne. Simán. Csak a víziszörny meg én. Miért is aggódnék… …ha nem az életemért…

Második rész: Düh

Dávidmoly>!

Rozsomák: Ma már láttam egy holttestet… …de tőlem lehet kettő is!

Második rész: Düh

Kapcsolódó szócikkek: Rozsomák
Dávidmoly>!

Árész: Győztünk?
Carol Danvers / Marvel Kapitány: Igen, Árész, győztünk.
Árész: Jó. Semmi más nem számít.

Második rész: Düh

Dávidmoly>!

Hetvenhét különlegesen képzett SHIELD-ügynök hajította már el… hetvenhárman közülük kórházban van… …a maradék négy pedig… mondjuk úgy, okkal van rajtam a sisak.

Harmadik rész: Alku

Dávidmoly>!

És vannak még többen. Jóval többen.

Ötödik rész: Elfogadás

Apocalypto>!

Tessék!
Nézzenek körül!
Hát nem csodálatos?
Bár többnyire másnak látjuk egymást…
…nemzetiség, vallás vagy bőrszín alapján…
…mégis van bennünk valami közös.
Steve Rogers, egy vézna, szőke hajú kölyök, aki New York utcáin nőtt fel…
…megmutatta nekünk, hogy az amerikai álom eszményképe…
… a hatalmas olvasztótégely, amely a legjobbat hozza ki mindannyiunkból, és összeköt bennünket… tényleg működik!

Fallen Son 5. - Elfogadás


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Soule: Rozsomák halála
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Chris Claremont: Kitty Pryde és Rozsomák
Scott Snyder: Batman – A Baglyok Bírósága
Brian Michael Bendis: Fenegyerek 5. – Hatalomátvétel
Jason Aaron: Thor: A mennydörgés istene 1.
Jonathan Hickman: X-Men – Xavier világa / X hatványai
Brian Michael Bendis: Miles Morales: Újvilági Pókember
J. Michael Straczynski: Az Ezüst Utazó: Rekviem
Tom King: A Vízió