Amerika ​Kapitány (Amerika Kapitány 3-5.) 25 csillagozás

Ed Brubaker: Amerika Kapitány

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mega Marvel Kingpin

>!
Kingpin, Budapest, 2020
234 oldal · puhatáblás · Fordította: Markó István · Illusztrálta: Steve Epting, Mike Perkins

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

FélszipókásŐsmoly P>!
Ed Brubaker: Amerika Kapitány

Ed Brubaker korszakalkotó története folytatódik, az elvarratlan szálakat (spoiler) tovább szövik, s noha a visszatekintések elmaradnak, legalább annyira merít a Kapitány múltjából, mint halad előre új fenyegetésekkel. Magas fordulaton pörög, egy percig sem unalmas, még a polgárháborús részek is sokat adnak a korábban megismertekhez.

A klasszikus képregényekben tabunak számító Bucky Barnes visszahozásával, a Tél Katonája mítosz megteremtésével igazán remekül indította Amerika Kapitány 5. sorozatát. Ezúttal pedig a Kingpin kiadó Mega Marvel kötetében kaptunk legalább még egyszer ennyit – ráadásul ezzel összekötötték a Polgárháború utóhatásaival, így az első 25 szám folytonosan elérhetővé vált magyar nyelven!

Egyre jobban előtűnnek az újítások értékei: az akciódúsabb jelenetekkel sokkal élvezetesebb, valódi kihívást jelentő ellenfeleket hoztak be/vissza. Nagy kár, hogy a képi ábrázolása hullámzó: egyrészt rettentő sötét végig, az arcok olykor zavaróan furcsák, olykor viszont bámulatosan jók. Mozgalmas jelenetek terén viszont továbbra is kiváló.

Mircsi P>!
Ed Brubaker: Amerika Kapitány

Kénytelen vagyok pár szóban leírni, hogy miről szólt, mert agyam, mint a szita, és sajnos az olvasási technikám sem épp képregénybarát (azaz nagyon gyorsan olvasok, minimálisan nézek a képekre, és ez egyáltalán nem segíti az emlékezést). Szóval spoiler

A WS-mentes Bucky contentemet megkaptam, de persze telhetetlen vagyok, szóval még, még!!! A színezés a végére némileg kivilágosodott, az tetszett, meg nagyon behúzott a sztori is. Gondolom kéne tovább is olvasni, de emlékeim szerint a kapitány halála a következő rész, és sajnos az MCU eleget traumatizált a közelmúltban, erre most nem vagyok kész off.

luke19>!
Ed Brubaker: Amerika Kapitány

Na ez ugyanolyan jó volt, mint a két korábbi Hachette kötet. Csak jöjjön a folytatás is, mert függővége lett nagyon…


Népszerű idézetek

Bogas >!

Steve Rogers: És bár szeretem a hazámat, kevés politikusban bízom. Főleg azért, mert a nagyvállalatok rángatják őket madzagon.

Hadviselés: Első rész


A sorozat következő kötete

Amerika Kapitány sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kurt Busiek: Csodák kora
Chris Claremont: Kitty Pryde és Rozsomák
Scott Snyder: Batman – A Baglyok Bírósága
Brian Michael Bendis: Fenegyerek 5. – Hatalomátvétel
Jeph Loeb: Batman: Hosszú Halloween
Jason Aaron: Thor: A mennydörgés istene 1.
Chris Claremont: A rejtélyes X-Men 11. – Döntések
Jonathan Hickman: X-Men – Xavier világa / X hatványai
Brian Michael Bendis: Miles Morales: Újvilági Pókember
J. Michael Straczynski: Az Ezüst Utazó: Rekviem