Új ​Föld 95% 115 csillagozás

Amint befejeztem, kezdtem is újra rögtön.
Nagyon sok mindenben elgondolkodtatott, pont ezér több bekezdés ki is maradt, mert ugyan mentem tovább, de a gondolataim máshol jártak.
Kár, hogy nem akadtunk össze hamarabb ezzel a könyvvel, kicsit kíváncsi lennék, hogy reagáltam volna rá mondjuk 20 évesen, vagy 30 évesen.
Észrevettem magamon, hogy amikor elmennék a szokásos negatív tartományba, magamhoz térek, és elgondolkodom, a miérten, vagy csak egyszerűen nem, nem lehetek negatív.
Igazából majd egyszer akkor is előveszem, amikor valami nagy dologban kell az élettől választ kaponom egy fontos kérdésre, kíváncsi vagyok válaszol-e, terel-e.

Ha nyitott lélekkel olvasod: önismeret. Ha előítéletes vagy: bele se kezdj!

Nagyon magam alatt voltam, mikor olvastam ezt a könyvet, de úgy éreztem, segített rendbe jönni lelkileg. Hasznos, megfontolandó és a gyakorlatban is alkalmazható dolgokat ír. Egészen biztosan el fogom olvasni újra. Meg újra.

Nem gondolom, hogy mindent el kéne fogadni és „be kéne tartani” amit a szerző tanácsol, legalábbis a most, a mostani szintemen így gondolom. (Mert néha azért önveszélyes és szenvedéshez vezető lenne mindezt megtenni). Ámde azt gondolom, hogy mindenkinek el kéne olvasni ezt a könyvet 17 éves kora körül és sokat-sokat beszélgetni róla. Ha nem is lesz mindenki pikk-pakk megvilágosodott, legalább lehetnének gyengébb és maguknak meg másoknak kevesebb szenvedést okozó egok. Ez nagyon fontos lenne. Annak a közelében sem vagyok, hogy „oszd szét kincseid”, mert nagyon-nagyon sok dologgal azonosulok és ragaszkodom, tárgyakhoz, de szerepekhez és emberekhez, külsőségekhez is. De a bennem levő feszültségen sokat oldott a könyv, szeretnék arra tovább menni, amerre ez tovább oldódik. Ez őszintén kívánnám mindenki más számára is, aki benne ragadt a teljesítménykényszer boldogtalanná tevő mókuskerekében. Ez egy olyan lecke amit minél hamarabb meg kéne tanulni mindenkinek, hogy a ki tudja, egyetlen vagy sokadik, de ez a bizonyos élete a mostban élhető legyen. Olvassátok el. Segít.

Jó volt olvasni. Hosszú ideje az életközépi válságomat / megújulásomat élem, amiben a valaha fontos dolgok megkérdőjeleződtek, lebomlottak, majd elengedtem őket. Hálás vagyok a válságért, mert naponta meg kell haladnom magam és ez visz előre. Hogy mit veszek észre a világban, és hogyan kapcsolódom, az tűpontosan mutatja, hogy milyen fejlődési szinten állok. Hosszú út az önismeret és a tudatosodás útja, de – először az életemben – van időm erre.

Elképesztő nagy igazságokat mondd el, amik túlmutatnak mindenféle valláson és pont annyira „spirituális” amit minden racionálisan gondolkodó ember el tud fogadni. Nem muszáj egyetérteni mindennel amit mond – bár sztem ez minden könyvvel így van, használni kell az agyad, ezért van.. – viszont nyitottan kell hozzáállni és akkor alapvetően megváltoztathatja a hozzáállásod az egész élethez.

Örülök, hogy ilyen fiatalon megismerkedhettem Eckhart Tolle „tanításaival”. Viszont úgy érzem, hogy a könyveit évente legalább egyszer el kell olvasni, különben visszacsúszol az alacsony tudati szintű, ego uralta állapotba, ahelyett, hogy észrevennéd, végső soron semmi sem számít és az élet csak egy játék és minden egyes pillanat megtapasztalásáért hálásnak kell lenned, tűnjön az akár kellemetlennek is.

Az elme konstruálta énnel, az egoval való azonosulástól való megszabadulás mikéntjét, az öndefiniálás szélnek eresztésével, a fájdalomtest felismerésének technikájával, a belső tér felfedezésének módszerével ismerteti meg Tolle olvasóit, hogy azok elérhessék belső céljukat, a tudatosságot.
Könyvében rengeteg ezzel szervesen összefüggő témát érint: ír a birtoklás illúziójáról, az ego reaktivitási sémáiról, a panaszkodás és a megbántódás mögötti örökös dráma produkálás okáról, mely az ego patologikus természetére és diszfunkcionalitására vezethető vissza. Szól a fájdalomtestek típusairól, a múlt cipeléséről. A szabadságra való kitörésről és hogy hogyan tudod megtalálni, hogy ki is vagy valójában. Hogy miképp válthatja fel a gondolkodást a tudatosság, mely utóbbi tudatos kapcsolat az egyetemes értelemmel; jelenlét, ami gondolat nélküli tudat. A belső cél eléréséhez pedig ami fontos, az a különbség felismerése önmagam és az önmagamról kialakított kép között, mely utóbbi egy mentális, elvonatkoztatott elme konstrukció. Ezzel a felismeréssel megtörténhet az ego leválasztása az igazi énről. Önmagunk tudatosságként való felismerése, aki megfigyeli az egot, a „boldogtalan ént”. Az ego, mely egy állandóan duruzsoló hang, amely a boldogtalan élettörténetet táplálja, létrehozza a fájdalomtestet. Így jut el Tolle odáig, hogy az ember nem saját maga élettörténete (gondolatok által fabrikált elmekonstrukció), hanem a történet mögött lévő tudatosság. Ez a felismerés vezet a lelki békéhez.

Miután elolvastam, úgy éreztem, mázsás súlyok peregnek le a vállamról…

Szerintem mindenkinek el kéne olvasnia. Remekmű!

Ez az a könyv, amit újra és újra el kell olvasnom, mert így elsőre nekem kicsit tömény volt, de
mégis sok gondolatot ébresztett bennem, de jócskán kell gondolkozni is rajtuk, illetve akarva-akaratlanul is gondolkodozok rajtuk, a könyvön. Sok – sok jegyzet és jelölés készült a könyvhöz, lesz min „dolgozni”. Szerintem aki nyitott, annak érdemes elolvasnia, mert egy másfajta szemlélettel tud megismertetni a szerző, amivel aztán vagy tudunk (részben vagy egészben) azonosulni vagy nem,de ezt Tolle ránk is hagyja.