Gigantum ​I-II. 2 csillagozás

Amennyiben ez a könyv lett volna életem első sci-fi alkotása, akkor nem valószínű, hogy boldogan veszek a kezembe hasonló műfajba tartozó könyveket.
Az érzéseim vegyesek: míg az elején ki tudott ragadni a mindennapokból, addig a második kötet utolsó pár fejezetét sóhajtozva és ciccegve gyűrtem le. És alig vártam, hogy tényleg a végére érjek, mert legszívesebben nyakon szúrtam volna magam a könyvjelzőmmel!

A pozitívum oldalára több dolgot is fel tudok sorolni, de az a helyzet, hogy egy idő után ezek átcsaptak negatívumba. Ilyennel még nem találkoztam, és zavarban is vagyok kicsit miatta…

Utólag szembesültem a ténnyel, hogy az 1900-as évek közepén lett publikálva először – ez pedig néhány szót, illetve mondatot megmagyarázott. Ha ezt tudom, és nem siklok el felette, akkor megkíséreltem volna olyan szemmel tekinteni rá, és úgy olvasni. De ez kimaradt, és ez az én hibám.

Az egészben az tetszett a legjobban, hogy úgy tűnt, az egész könyvnek voltaképpen főszereplője nincs is. Legalábbis nem egy karakterre helyeződött a hangsúly, hanem többen kaptak jelentős szerepet. Mindenki kiemelkedő volt (még Ajax, az őrkutya is), és senki nem emelkedett a másik fölé. Ezt kifejezetten tudtam értékelni.

Csakhogy! Ahogy haladtunk a vége felé, úgy bontakozott ki a fő konfliktus, és ezzel párhuzamosan számomra zavaróan elsőrangú szerepet kapott két karakter. Akik kenterbe vágtak egy brazil szappanoperát, és a szerelmük beteljesülése is váratott magára – és míg várakoztam, hogy végre egymás karjába borulva felharsanjon egy szívszaggató melódia… addig ment az a nyomorult végeláthatatlan drámázás.

Annyira, de annyira elrontotta Del’Antonio ezt a könyvet a szerelmi konfliktusokkal, hogy a hideg kiráz tőle! Persze, ha ez nem lett volna, akkor más lett volna szembetűnőbb, és az miatt vetettem volna máglyára… Ez pedig történetesen az, hogy a világ kidolgozatlan!

A világ itt szinte olyan volt, mintha két külön dimenziót összeerőszakoltak volna, amik nem abszolút, de eléggé összeférhetetlenek. Néhányszor (talán úgy tizenöt alkalom/kötet) ezt meg is említették, mint öregek bölcsek- fiatalok bolondok brancsa, és ez miatt a környezet is hasonlóan épült fel: istenhátamögöttbalra vs. nagyonhightech. Áthidalás a két pólus között keresve sem találtatik.

Továbbá semmilyen előzményről nem olvashattam, ami a nagyonhightechre magyarázatot adott volna. Ez alatt azt értem, hogy kinyitottam a könyvet és a betűk mezőjén hirtelen ott termett a magasvasút, aztán felbukkant a Boszorkány (aminek az első útját kifejezetten élveztem, és még vissza is lapoztam, mert az tényleg megkapó volt), aztán jött a mammutum, és tovább-tovább-tovább…

Na, ez szép és jó (mert tényleg szép és jó!), de én azért elvártam volna, hogy ezeknek a múltjáról, zéró verziójukról, vagy akár az első tervekről is olvashassak. Ki találta ki? Aztán kinek volt hirtelen akkora tőkéje, hogy megvalósítsa? Mégis hogy történt mindez?!
Na és persze: Mi a helyzet a társadalommal/ gazdasággal/ politikával?

És még tengernyi kérdést tettem fel magamban, de választ nem kaptam – pedig reméltem, hogy a második könyv már erről is ad tájékoztatást, nem csak az egyes szereplők magánéletéről (ez alatt 99%-ban a szerelmi életet kell érteni), amikre, már elnézést, magasról tettem! Méghozzá annyira, hogy mindezt spirálban!

A fogalmazással és a szóhasználattal csak nyomokban akadt problémám, bár ez leginkább abban merült ki, hogy egyes neveket magyarosítottak. (Jó, tudom, ez akkoriban így volt szokás… de én azért egy Newton Izsák, illetve az egyik női szereplő folytonos Gizizése miatt forgott a szemem egy csepp vérben.)

Szóval ezzel a könyvvel úgy vagyok, hogy a tudományos és technikai részek tetszenek (még akkor is, ha nem tudom az eredetüket), de a rózsaszín részek (melyek kezdetben csak csepegtetve, majd öntve voltak) nem kifejezetten. Mert bár ez adta az utolsó probléma megoldásakor a nagy lökést, mégsem gondolom azt, hogy enélkül nem ment volna. (Ha nem lett volna ennyire kiemelkedő, akkor bizony nem verném miatta a nyálam!)

Ajánlani nem ajánlom, kivéve, ha valakit nem zavar a nyál. Mert akkor bátran, ugyanis fantázia bőven akad benne!