Eleinte iszonyatosan megríkatott, mert mindig arra emlékeztetett, amit én nem tettem meg. De mégis képes volt vigaszt nyújtani. Vigaszt nyújtott abban, hogy el tudjam képzelni Aput odaát. El tudok képzelni egy helyet, ahol van. Eddig is el tudtam, csak hiányzott a bizonyosság, és ez a könyv számomra az volt.
A legvégéig kíváncsi voltam, hogy vajon kiderül-e, minek köszönhető az, hogy a totális agyhalálból magához tért Eben… de nem derült ki, az orvosok sem tudták, így orvosi csodának könyvelték el az esetét. Érdekeltek a leírásai, meghatott a családja gondoskodó szeretete.. off
Szívesebben olvastam volna még arról, mi mindent tanult odaát, de rátudtam arra, ahogy ő is írta, hogy egyelőre szavakkal leírhatatlan mindaz az ismeretanyag, amit ő ott megértett.
Én hiszek neki, mert másképp ez a könyv nem született volna meg. Ő egy neves tudós volt a szakmájában, gyakorlatilag minden hitelét kockára tette azzal, hogy megírta ezt a könyvet és elérhetővé tette majdnem az egész világon, bár azt nem tudom, hány nyelvre fordították le.
Volt egy rész, ahol megborzongtam kissé… mikor bizonyosságot nyert ő maga is, hogy mindaz, amit átélt, igaz volt. Egy nőhöz kötődött a történet, aki a gyógyíthatatlan beteg lánya miatt telefonált. Álmában meglátogatta az elhunyt édesapja, és azt mondta neki, nem kell félnie a haláltól. A csavar az, hogy olyan ruhát viselt, amiben a lánya nem is láthatta soha, mert elhagyta mindkettőt korábban, és csak a felesége tudott róla… és az az öltözet volt a felesége kedvence… szóval igen, ott azért kirázott a hideg, de amolyan jólesően.
Annyira jó lenne, ha még több bizonyosságot kaphatna minden gyászoló ember. Ha még egyszer, utoljára lehetne a szerettünkkel csak pár szót váltani, főleg, ha váratlanul halt meg… bárcsak lehetne… megszakad a szívem, ha erre gondolok.
A könyvet a fentiek ellenére megnyugodva, békés szívvel tettem le, mert volt benne egy csodálatosan szép vers… A végére hagyom, bemásolom, mert egy kicsit hosszú.
Még annyit hozzátennék, hogy eleinte egy kicsit féltem, ugyanis ahol leírta azt az agresszív vírust, amely megtámadja az agyat, oldalakon keresztül, nagyon ijesztő volt. Elképzelésünk sincs, milyen törékenyek vagyunk. Eddig csak a macskákra mondtam ezt, mert ők tényleg iszonyatosan törékenyek, de az emberek is. És akkor igazából már minden élőlény.
Szép könyv, ezzel a gyönyörű pillangóval a borítóján pedig főleg. Hálásan köszönöm a Húgomnak, hogy beszerezte. Eleinte mindennel próbálkoztunk, csak a gyászt enyhíteni tudjuk, de nem lehetett, nem segített semmi… négy hónapnak kellett eltelnie, hogy enyhüljön a fájdalom, és az ember ne akarjon megzavarodni… csak mostanában nyúlok ilyen olvasmányokhoz, mint ez is… Sokat reméltem és vártam tőle, és mindezt meg is kaptam.
Sok szeretettel ajánlom másoknak!
És akkor a végére a vers.
David M. Romano: Amikor a holnap nélkülem kezdődik
Amikor a holnap nélkülem kezdődik, és nem látsz többé,
Ha a nap megleli szemeid könnyekkel telve,
Kérlek, ne sírj értem, mint azt ma tetted,
Míg mindarra gondolsz, mit nem mondhattunk el.
Tudom, mennyire szeretsz, annyira, mint én,
És amikor énrám gondolsz, hiányom majd ég,
De mikor a holnap nélkülem kezdődik, remélem, megérted,
Hogy egy angyal jött le értem, s fogott engem kézen,
S mondta, hogy a mennyben készen áll egy hely,
És hogy itt kell hagynom, akiket szerettem.
De amikor elindultam, kihullott a könnyem,
Mert én mindig úgy gondoltam, nem halok meg könnyen.
Úgy szerettem élni, annyi dolgom volt még,
Téged így itt hagyni, nem ez volt a tervem.
De a tegnapokba, a jóba és a rosszba,
A sok-sok szeretetbe és sok vidámságba,
Kicsit visszatérni, csak egy kis időre,
Búcsúra és csókra, mosolyogni látni,
Az nagyon jó volna.
De most jól tudom, hogy ezt már nem lehet,
Mert helyemen más nem marad
Csak az űr és emlékek.
És amikor holnap hiányoznak dolgok,
Te jutsz majd eszembe, és a szívem forrong.
De amikor beléptem a mennyek kapuján,
Mintha hazatértem volna,
Mikor Isten lemosolygott rám nagy aranytrónusáról.
„Ez itt a te örökléted, mindaz, mit ígértem.
Véget ért a földi élted, de itt folytatod végre.
Holnapot én nem ígérek, de a ma már nem ér véget,
Ha az összes nap egyforma, nem bánjuk a múltat.
Oly hűséges voltál mindig, hívő és igaz,
Noha az is előfordult, hogy rossz volt az utad.
De én megbocsátok, most végre szabad vagy.
Gyere, fogd a kezem, és szegődj társamul."
Úgyhogy amikor a holnap nélkülem kezdődik,
Ne gondold, hogy távol vagyok,
Szívedben keressél.
