Az ​arany virágcserép 737 csillagozás

E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

A ​múlt német írói és költői közül csak nagyon kevésnek jutott osztályrészül, hogy műve ösztönző és termékenyítő erőként hatoljon be más irodalmakba, idegen kulturális közegben gyökerező alkotások ihlető forrásává váljék. E. T. A. Hoffmann egyike volt ezeknek a keveseknek: Goethe és Heine mellett az egyetlen német író, akinek hatása térben és időben egyformán hosszan gyűrűző, széles körű és maradandó is. A világirodalmi hatású író szerény és szűk keretek közé szorított élete két szférában zajlott. A polgári életben jól képzett jogász és lelkiismeretes tisztviselő volt, művész mivoltában viszont a romantika univerzális művészideáljának megtestesítője: ügyes kezű festő, kitűnő muzsikus, jó zeneszerző s mindezek mellett a német romantikus irodalom egyik legeredetibb tehetsége. Polgári foglalkozásánál fogva maga is beletartozott józan, prózai, fantáziátlan filisztervilágba, művében viszont a hétköznapok szürke valóságát átvilágító, varázslatos, érzék feletti világot teremtett. Ez a… (tovább)

Aranycserép és Az arany cserép címmel is megjelent.

Eredeti mű: E. T. A. Hoffmann: Der goldene Topf

Eredeti megjelenés éve: 1814

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2016
124 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632277332 · Fordította: Horváth Géza
>!
Sós Antikvárium, Budapest, 1992
88 oldal · ISBN: 9638240113 · Fordította: Horváth Zoltán
>!
Európa, Budapest, 1982
434 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630724677 · Fordította: Barna Imre, Háy Gyula, Horváth Zoltán, Sárközy György, Szegő György

Enciklopédia 39

Szereplők népszerűség szerint

almáskofa · Angelika Oster · Anselmus diák · Anselmus diák · Heerbrand irattáros · Lindhorst levéltáros · Paulmann segédtanító · Räuerin asszony · Serpentina · Veronika

Helyszínek népszerűség szerint

Drezda · Elba folyó · Schwarzes Tor, Drezda


Kedvencelte 55

Most olvassa 23

Várólistára tette 122

Kívánságlistára tette 48

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Arianrhod MP
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Most boldog vagyok, hogy ifjú titán koromban nem olvastam el ezt a könyvet. Nem volt meg hozzá a kellő ismeretanyagom, olvasottságom akkor még, bár gondolom, sokat értettem volna azért belőle, mert már akkor is bomlottam a mítoszokért. És kétszeresen vagyok boldog, hogy most olvastam, be is gyűrűzött a bölcs Szalamandra a kedvenceim mennyei birodalmába, ahol a szellemóriásaim lakoznak!

Megütköztem, mennyire szélsőséges vélemények és értékelések születtek, még akiknek tetszett, azok is sokan azt gondolják, a szerző vagy született bolond, és beteg lázálmait írta itt regénybe, vagy szívott valamit, esetleg állandó részegségében voltak agyament látomásai.

Szerintem ha ezek közül bármelyik is igaz volna, akkor ennek a történetnek nem volna ilyen világos, módszeresen, és nagy tárgyi tudás használatával fölépített szerkezete. És minden egyes látomás, név, történés több rétegű szimbólum, amit csak a beavatott értékelhet megfelelőképpen. Akinek nincs meg az alapvető műveltsége, a misztérium nem tárja föl magát. Ha ismerjük a 17-18. század filozófiai és tudományos elgondolásait, a mágia és alkímia mint titkos tanok előretörését, a misztériumvallások kultuszának föltámadását, a szabadőművesek titkos társaságainak még titkosabb beavatási szertartásait, és a céljaikat, akkor nem olyan nagy ördöngösség megfejteni Hoffmann allegóriáját.

Itt vannak a beszélő nevek. Szalamandra? És a névhez kapcsolódó jelenségek: tűz, könyvtár, titkos írások, kígyók, bodza, hársfa, liliom, bolygók számlálása, sárkány, madár és majom alakjai, amivé átváltozik, a megszólítása: évoé, ami Dionüszosz misztériumbéli szólítása.

Phosphorosról nem is beszélve… Itt nálunk gyufát jelent, mint hétköznapi fogalom. De valaha a Vénusz bolygó egyik istene volt, és a görög név Lucifer nevének szinonímája.

Akivel küzd, a marharépa-banya, talán kemény diónak bizonyulna, ha nem volna varázslatos réztükre, meg nem varázsolna előszeretettel keresztútnál éjjel. Szegény Hekaté, ábrázolták már szebbnek is.

Szent Anzelmusz pedig a skolasztikus teológia megalapítója, aki először gondolta úgy, hogy a hithez nincs szükség egyházra, pusztán tanulás és gondolkodás útján el lehet jutni istenhez.

És itt van a gyönyörű kígyólány, akinek szerelme és keze a cél, Szerpentína. Így neveznek Indiában egy növényt, amit elmebaj és kígyómarás gyógyítására használnak, de a kígyó a túlvilág és a bölcsesség is. A tökéletes tudás.

Agyalágyult, részeg látomásban valaki nem ilyen tudatosan rejti el az írásában a lényeget. Én úgy olvastam, mint egy beavatási szertartást a titkos misztériumba, a cél az egyetemes bölcsesség elérése. És úgy olvastam, mint egy fordított Fausztot, ahol Szalamandra a mindennapi kicsinyes életből mutat kiutat Anzelmusz-Fauszt számára, amelyet a babona és a vakhit, az anyagiasság és a karrierizmus jelent. A normális élet. Ma sincs másképp…

33 hozzászólás
>!
Nikolett0907 P
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

„Alighanem egyenesen téged kérdezhetlek meg, nyájas olvasóm, hogy nem voltak-e életedben órák, sőt napok és hetek is, amikor elkínzottan, kedvetlenül végezted szokott tevékenységedet és munkádat, és amikor minden, amit egyébként fontosnak, gondolataidban és értelmedben megőrzésre méltónak ítéltél, egyszerre sekélyesnek és semmitmondónak rémlett? Ilyenkor magad sem tudtad, mit tegyél és hová fordulj; szívedben egy homályos érzés élt, hogy valahol és valamikor valami magasrendű, minden földi gyönyörűség körét túlhaladó óhajnak kellene teljesülnie, amelyet a lélek, mint kordában tartott félénk gyermek, kimondani sem mer, és minden számára, ami körülvett, elnémultál ebben a vágyódásban az ismeretlen Valami után, ami mindenütt, amerre csak jártál, áttetsző, az élesebb tekintet elől szétfolyó alakokkal, légies álomképpel lebegett körül. Szomorúan tengtél-lengtél: mint a reménytelen szerelmes, s mindaz, amit az emberek tarka összevisszaságban szemed láttára műveltek, nem okozott sem fájdalmat, sem örömet, mintha már nem tartoznál ebbe a világba.”

Most komolyan, hogy nem lehet szeretni ezt a történetet!
Elképesztő jó volt, nagyon tetszett !

Nem tudom anno miért maradt ki a kötelezők közül, de most nagy élvezet volt a pótlása!

Tetszett, hogy ilyen elborult, még a banyát is bírtam, de az igazán nagy kedvenceim az üvegpalackba zárt joghallgatók voltak. :D

Azt hiszem, lesz még pár újra olvasásban részem. :)

35 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Ha száz évig élek, se tudok erről a könyvről annyi értelmes dolgot összehozni, mint a mítoszszakértő @Arianrhod (https://moly.hu/ertekelesek/2227684), úgyhogy itt rögtön az elején adok egy jó tanácsot: inkább őt olvassátok, mint engem. Ha ezt most abbahagyjátok, és inkább az övét csillagozzátok, nincs harag. :)
– —- – —-
A múlt héten olvastam újra, egy hivatkozás kedvéért, de ez most mindegy. (Megj.: összesen kb. két órát vett el az életemből, annyit igazán rá lehet szánni annak is, aki nem szereti. :)) Ami nem mindegy, hogy amióta megjelent és tarol a Harry Potter, azóta nem fogom fel, miért nem lehet legalább nyomokban szeretni szegény Virágcserepet, amelyik pont ugyanolyan világépítéssel dolgozik, maximum több filozófiával és kacifántosabb mondatszerkesztéssel csinálja. :) Igen, tudom, kötelező. Igen, tudom, nem mindenki szereti a filozófiát meg a kacifántos mondatokat. Ezért írtam, hogy „legalább nyomokban szeretni”. ;))) Amikor gyerekként olvastam, ugyanazzal a szemmel olvastam (persze nem tudatosan), amelyikkel pár év különbséggel Rowlingot. Mesének néztem, és meseként nagyon tetszett.

Mert miről is van itt szó? Adott egy hétköznapi emberekből álló hétköznapi világ, ahol egyeseknek az átlagostól eltérő érzékenységű a szemük-fülük, és időnként hirtelen észreveszik, hogy szakadozik a hétköznapiság szövedéke. Ugyanis a hétköznapi emberek között lakik két legkevésbé sem hétköznapi figura: a civil életben ők a levéltáros és a dajka, a másik, párhuzamos (varázs)világban viszont szalamandra és boszorkány, alias jó és gonosz. Nekik kell a végén isssszonyatos nagy csatát vívniuk. A két világ között persze lehetséges az átjárás (mit átjárás: cikázás!*), oda-vissza, bizonyos feltételekkel. A képzelőerőn kívül nem árt hozzá némi vitriol sem. @vicomte-tól tanultam, hogy ezt hívják szaknyelven portálfantasynek. Mind a hétköznapi, mind a varázslatos tér nagyon tisztességesen össze van rakva. Az egyik a XIX. század eleji Drezda a maga igencsak szigorú nyárspolgári szabályaival, amelybe belefér az, hogy valaki mattrészegre igya magát, de az nem, hogy magában beszéljen (én nem is tudom, honnan ismerős :)). A másik német, görög, arab-perzsa és indiai mesék-mítoszok ötvözetéből alakul ki, de ezt @Arianrhod kolléganő nálam százszor jobban leírta már. Maximum annyival távolibb ez Rowling varázsvilágánál, hogy nemcsak görögül meg latinul varázsolnak benne ("vingardium leviosa"). Mi nem tetszik ezen, nem értem.

Azaz persze, hogy értem. :) Nyugi. :)

Most furát fogok mondani: Hoffmann kartársnak van egy nagyon-nagyon sajátos groteszk, időnként abszurd humora, azt meg vagy veszi valaki, vagy nem. Abban a korban, amikor ezt a könyvet olvastatják a „néppel”, sok emberkének nehéz elhinni, hogy ha valamit ő emeletes nagy marhaságnak lát, az könnyen lehet, hogy annak is volt szánva. Hogy attól, hogy valami kötelező, még nem biztos, hogy kötelező komolyan is venni. Ez persze nem az ifjúság hibája. Ha valakinek hátulgombolós korától kezdve folyamatosan azt adogatják be, hogy amit a suliban tanítanak, az kizárólag komoly és unalmas lehet, az egyáltalán nem vagy alig fogja elhinni, hogy egy ilyen közrettegésnek örvendő opuson egész nyugodtan röhöghet is. Hoffmann is azt csinálja. Kifigurázza a drezdai polgárokat, akiknek az elmés társalgás netovábbja, ha valaki meg tudja mondani, hány óra van, és közben nem borítja fel az asztalt. De kifigurázza a varázslényeket is, akiket sem bölcs jóságuk, sem elvetemült gonoszságuk nem tart vissza attól, hogy adott esetben belemásszanak az égő puncsba, vagy marharépává változzanak. (Mellesleg mindkét cselekvés a maga kisszerűségében tökéletesen megfelel mítoszi természetüknek is.) Aztán az egy dolog, hogy nem mindenkinek ugyanaz a vicc tetszik.

Megjegyzés: Nekem most esett le, hogy Heerbrand 1. nem öreg, 2. akármilyen földhözragadt, szintén lát valamit a varázsvilágból. spoiler

Utóirat:
Ez a kisregény, bár önmagában is kerek egész, igazából együtt olvasandó más Hoffmann-művekkel, úgy sokkal érthetőbb, és sokkal közelebb jön a mai olvasóhoz. Erről bővebben: https://moly.hu/ertekelesek/2451531.

* A levéltáros vagy a dajka házában játszódó részek jó darabig folyamatosan oda-vissza kapcsolnak a két világ között, hogy az embernek időnként szédül a feje. Két sor itt, két sor ott. Egészen addig, amíg a muglik nem-varázstudó szereplők ki nem állnak egy-két próbát. Onnantól fogva ez a billegés abbamarad, és ők láthatják a varázsvilágot folyamatosan olyannak, amilyen.

7 hozzászólás
>!
Ninácska P
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Biztosan bennem van a hiba, hogy nem tudok értékelni egy ennyire híres és jó(?) művet, de nekem egyáltalán nem tetszett.
Hallottam már pozitív – negatív véleményt egyaránt, így gondoltam, célszerű elolvasni, hiszen mégiscsak egy népszerű műről van szó.
Hát, megbántam. Nehézkesen haladtam vele, és egyáltalán nem vélek benne semmi érdekfeszítőt felfedezni.
Megmarad egyszeri olvasásnak, ez bőségesen elég volt. Egy életre.

10 hozzászólás
>!
csillagka P
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Ennyire kelekótya regényt régen talán még sosem olvastam. Tényleg hatásos volt a szer aminek a hatása alatt ez mű születettet, ha tippelnem kellene LSD-re gyanakodnék, pedig korban ez sokkal korábbi, legyen inkább varázsgomba és már rendben is vagyunk. Elvarázsolt egy mű az biztos, valahogy csodaország jut róla eszembe, annál azért sokkal de sokkal összetettebb és jobb.
Romantika, fantasy hát nem tudom inkább maradjuk annyiban, van benne boszorkány, ami magában nálam komoly pluszt képvisel :) a többit pedig érdemes kicsiny fenntartással kezelni :)

>!
Európa, Budapest, 1982
434 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630724677 · Fordította: Barna Imre, Háy Gyula, Horváth Zoltán, Sárközy György, Szegő György
3 hozzászólás
>!
Oriente P
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Mágikus realizmus a nyolcszázas évek elejéről. Nincs új a nap alatt.
Ha jól értem, Hoffmann éjszakai virrasztások során írta ezt a kisregényét (innen a vigíliákra osztott szerkesztés), de nem lennék meglepve, ha némi ópiumpipa is besegített volna… avagy a szerző éppen az intellektuális látomások hatását kívánta átadni és megeleveníteni az olvasónak. Mindenesetre bennem legfeljebb egy mákonyos álom emléke maradt meg, egy kissé se-füle-se-farka történet. A cikornyás stílus kellemesen hat az érzékekre, a szarkazmus mosolyt fakaszt, de az értelmemhez nem nagyon talált utat a furcsa eseményláncok szimbolikája.
Azért örülök, hogy egy régi hiányomat most pótoltam.

6 hozzászólás
>!
AeS P
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Nem is emlékeztem, hogy Drezdában játszódik! spoiler
Ezt olvastam ám már középiskolában, amikor kötelező volt, és úgy emlékeztem, hogy a többségtől eltérően én nem utáltam, de kifejezetten jól esett most újraolvasni. Tetszett, hogy ilyen elborult, még a banyát is bírtam, de az igazán nagy kedvenceim az üvegpalackba zárt joghallgatók voltak, minden további kommentár nélkül.
Ha ez a kötelező olvasmány, amitől előre viszkettek, kedves leendő olvasók, csak azt a tanácsot tudom adni, olvassátok úgy, ahogy gyerekkorotokban a meséket. Mert ez tulajdonképpen az.

5 hozzászólás
>!
mandris
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy lehet ezt a könyvet nem szeretni (főleg a címadó kisregényt), főleg a mi, legalább is a HP és társai óta a fantasztikus irodalomra kellőképpen fogékony korunkban. Én egy olyan kiadást olvastam, amiben nem csak az Az arany virágcserép szerepelt, hanem valóban voltak benne talán annyira nem átütő művek, de még így is olyannyira élveztem ezt a könyvet, ami sajnos egyáltalán nem általános, még az egyébként értékes és jó művek esetében sem.
Nyilván, egy idő után (6 mű szerepel a kötetben) szívesen olvastam volna olyat is, ami nem ennyire tipikusan romantikus (itt most a korstílusról van szó), vagyis nem a modern, sivár, racionális, bürokratikus világ és az élhető, természetközeli, harmonikus élet, és elsősorban a költői érzékkel megáldottak számára hozzáférhető „másik” világ közötti feszültség lett volna a középpontjában, de még ezzel együtt is csont nélkül ötcsillagosnak éreztem a könyvet.
Hoffmann fantáziája ezekben a történetekben is valami pazar dolgot alkotott. Rendben, bevallom, hogy a Don Juan és a Signor Formica nem lett a szívem csücske, de még ezek sem tudták felülírni azt, mennyire szerettem a Virágcserepet, a Homokembert, Kis Zachest vagy éppen a Brambillát. A marharépa-boszorkány, a felvilágosodást rendőrállami módszerekkel bevezetni szándékozó Paphnutsius-ék, illetve a fejezetek elején lévő teaserek (amelyek ráadásul Rejtő Szőke ciklonját juttatták eszembe) nagy élményt nyújtottak.

>!
A_mordályos_nyul
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Két előzetes információm volt a műről: egyrészt középiskolai irodalomtanárnőm volt nagyon büszke magára annak idején, hogy bölcs belátással csak ajánlott olvasmánynak jelölte meg; másrészt nemrég öcsémnek volt kötelező, ő pedig nem tudott mit kezdeni pl. a karórépa magánéletével. Úgyhogy én valami nagyon érthetetlen, nagyon elszállt dologra számítottam, egy irodalmi acid tripre, egy pszichedelikus zagyvalékra.

Mondjuk mire a címadó kisregényhez értem, már fakult ez az előítéletem, mivel szerencsére egy gyűjteményes kiadást vettem kézbe, úgyhogy sokszoros oldalszámban élvezhettem Hoffmann gyönyörű írásait. Az első novella, a Don Juan leginkább egy sajátos, szerintem igencsak hihető operaértelmezés. Van egy kicsi történeti kerete, és egy csipetnyi természetfeletti fűszerezés, de ennyi.
Ezzel szemben A homokember egy horrorba hajló pszichothriller, ráadásul az Olimpia-szál meg kész proto-cyberpunk.

Úgy hallottam, hogy egyes szakértők szerint Hoffmann skizofrén volt. Hát, tőlem aztán lehetett. Mert akárhonnan is szerezte az elszállt ihleteit, ő maga írás közben egyik lábával stabilan állt a földön, és a másikat is elég tudatosan lóbálta a levegőben. Akárhányszor volt valami meredekebb összevisszaság, azon vagy a szereplők ütköztek meg igen józanul, vagy előbb-utóbb szépen beilleszkedtek a történetbe. Na és a humor! A jó humorral simán le lehet venni engem a lábamról, így Hoffmannak nálam nyert ügye van. Elkötelezett volt a humor iránt – a Brambilla hercegnő részben pont ennek fontosságáról is szól, de milyen szépen és szellemesen! Ráadásul a végén azoktól a merész kiszólásoktól csak úgy csillogott a rajongó vigyor az arcomon.

Meggyőződésem, hogy Az arany virágcserép egy érdemtelenül meg nem értett kis csoda.
Valószínű, hogy irodalomtanárnőmnek volt igaza, és egy középiskolás számára még túlzás. Mit érdeklik egy középiskolást a költői lélek viszontagságai a hétköznapi világban? Még a tanári magyarázat mellett is teljes joggal tojik rá – hacsak nem olyat kap, mint öcsém; az ő tanáruk szerint ugyanis majdnem minden fallikus jelkép. (-.-)# Így ugyan könnyű dolgozatot írni, de nehéz komolyan venni bármit is. Tanárnő kérem, menjen már el randizni, vagy valami!

Szerintem a Kis Zaches sokkal alkalmasabb lenne kötelező olvasmánynak, ugyanis az itt is megjelenő költőmotivum (és sok-sok fantasztikus mágia! <3 ) mellett egy sokkal kézzelfoghatóbb probléma kerül előtérbe: a mások tollával ékeskedő szélhámos, és az áldozata tehetetlen frusztrációja. Viccesen.

A legkevésbé a Signor Formica című mű tetszett, ugyanis pont azok az elemek voltak hihetetlenek benne, melyeknek hihetőknek kellett volna lenniük. Hamarabb elhiszem egy egyszervúaktól és öltönyös struccoktól kísért, szitakötőn lovagló ezeréves mágus meséjét egy virág izzó szerelméről (na, ilyen ebben pont nem volt), mint hogy egy utcai fegyveres dulakodásban csodálatos módon senki nem sérül meg súlyosabban, a végén a spoiler már nem is beszélve.

Azt szeretem Hoffmannban, hogy bevallottan ellene van a se füle se farka fellengzős fogalmazásnak ( http://moly.hu/idezetek/581411 ), az általános stílusa pont ízlésem szerint való: elég gazdag és költői, de még pont nem esik túlzásba, és az ilyen részek könnyed és szellemes jelenetek közé ágyazódnak, nem lesznek túl tömények. Ha némely szereplő mégis elkezd mélybölcselkedni, a többi általában meg is szólja érte. A képei élénkek, közvetlenek, hihetetlenül mozgalmasak, egészen filmszerű élményben volt részem. Hát mi ez, ha nem a tökéletes könyvélmény?

Nagyon sok Hoffmannt akarok még olvasni! <3

5 hozzászólás
>!
padamak
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Ez nekem is merő kínszenvedés volt. Szerintem E.T. A földönkívüli, ezért érthetetlen.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Fanniii

Alighanem egyenesen téged kérdezhetlek meg, nyájas olvasóm, hogy nem voltak-e életedben órák, sőt napok és hetek is, amikor elkínzottan, kedvetlenül végezted szokott tevékenységedet és munkádat, és amikor minden, amit egyébként fontosnak, gondolataidban és értelmedben megőrzésre méltónak ítéltél, egyszerre sekélyesnek és semmitmondónak rémlett? Ilyenkor magad sem tudtad, mit tegyél és hová fordulj; szívedben egy homályos érzés élt, hogy valahol és valamikor valami magasrendű, minden földi gyönyörűség körét túlhaladó óhajnak kellene teljesülnie, amelyet a lélek, mint kordában tartott félénk gyermek, kimondani sem mer, és minden számára, ami körülvett, elnémultál ebben a vágyódásban az ismeretlen Valami után, ami mindenütt, amerre csak jártál, áttetsző, az élesebb tekintet elől szétfolyó alakokkal, légies álomképpel lebegett körül. Szomorúan tengtél-lengtél: mint a reménytelen szerelmes, s mindaz, amit az emberek tarka összevisszaságban szemed láttára műveltek, nem okozott sem fájdalmat, sem örömet, mintha már nem tartoznál ebbe a világba.

Negyedik vigília

2 hozzászólás
>!
A_mordályos_nyul

Egy szellemes francia költő mondja, hogy kétféle gallimathias van; az egyiket csak az olvasók és a hallgatók nem értik, a másikat, a magasabb rendűt az alkotó (költő vagy író) sem érti. Ez utóbbi, fennköltebb fajtából való a drámai gallimathias is, melyből a tragédiák úgynevezett hálás szerepei nagyrészt állanak. Legjobban tapsolnak a dagályos szavaknak, melyeket sem a hallgató, sem a színész nem ért meg, s melyeket maga a költő sem értett.

Brambilla hercegnő

9 hozzászólás
>!
csillagka P

Áldozócsütörtök napján, délután három órakor egy fiatalember futott át Drezdában a Schwarzes Tor alatt, pontosabban egyenesen beleszaladt egy öreg, csúf kofaasszony almás és süteményes kosarába; ami szerencsésen megmenekült a széttaposástól, szanaszét repült és az utcagyerekek vidáman osztoztak a zsákmányon, amelyet a heves úr szórt közéjük.

(első mondat)

>!
Ninácska P

Csak még egyszer tekints rám üdvösséges szemeddel!

17. oldal

>!
A_mordályos_nyul

Minden kisasszonyka, aki csak egy kevéssé is szép vagy csak tűrhetően csúnya, gondoljon, akár külső, akár belső indítéknál fogva, a rendesnél elevenebben arra, hogy: mégis gyönyörű leány vagyok én, és meg lehet győződve, hogy evvel a pompás gondolattal, evvel a fenséges belső jó érzéssel a beau jour is bekövetkezik.

Brambilla hercegnő

2 hozzászólás
>!
A_mordályos_nyul

Miként nem tudja meg e fejezetből a nyájas olvasó, hogy mi történt Giglio és az ismeretlen szépség tánca után

Brambilla hercegnő

1 hozzászólás
>!
A_mordályos_nyul

De hátha reméled, hogy a szerző csak megbokrosodott valami őrült látomástól, ami hirtelen útjába került, s félrecsapott a vad sűrűségbe, és hogy kijózanodva, ismét visszatérül a széles, sima útra, és e reményben tovább olvasol! – Sok szerencsét!

Brambilla hercegnő

1 hozzászólás
>!
Arianrhod MP

Az az asszony, aki gyűlöl téged, kedves Anselmus, és aki, mint apám jól tudja, az aranycserép megszerzésére törekszik, létét a sárkány szárnyából lehullott toll és egy marharépa szerelmének köszönheti.

14 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Kerstin Gier: Smaragdzöld
Kerstin Gier: Az álmok második könyve
Robert Locksmith: A Birodalom előárnyékában
Gail Carriger: Szívtelen
Karen Hawkins: Kalandor
M. G. Brown: Vérvörös Rózsaszirmok
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
J. Goldenlane: Pokoli balhé