Az ​angol munkásosztály születése 1 csillagozás

E. P. Thompson: Az angol munkásosztály születése

Thompson ​vaskos munkája csaknem fél évszázada (1963-ban) jelent meg először, s az elmúlt évtizedek alatt vitathatatlanul a brit társadalomtörténet-írás klasszikus művévé nemesedett. A monográfia – vagy ahogy a szerző megjegyzi: „inkább témájukban érintkező tanulmányok füzére” – 1780-tól 1832-ig között tekinti át az angol munkásosztály kialakulásának folyamatát. Szemügyre veszi az alapokat, a 18. századi népi tradíciót, azokat a szubjektív tapasztalatokat, amelyekre a munkások csoportjai az ipari forradalom alatt tettek szert. Mindezt hallatlan empátiával, amiről a könyv bevezetőjének sokat idézett sorai is tanúskodnak: „Megpróbálom megmenteni az utókor lesajnáló vállveregetésétől a szegény harisnyakészítőt, a luddita posztónyírót, az "ósdi” kézi szövőgépen dolgozó takácsot, az utópista kézművest, de még Joanne Southcott rászedett követőjét is. Lehet, hogy mesterségeik és tradícióik tényleg halódtak. Lehet, hogy gyűlöletük az iparosodás új korszakával szemben maradiság volt. Lehet,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sapientia Humana Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2007
984 oldal · ISBN: 9789633899120

Enciklopédia 18

Helyszínek népszerűség szerint

Gloucestershire


Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

kaporszakall P>!
E. P. Thompson: Az angol munkásosztály születése

Rendkívül alapos, részletgazdag – s egyben a laikus számára meglehetősen fárasztó – könyv. Most, hogy befejeztem, elismerően megveregetem a saját vállamat…

Ismeretterjesztő – sőt, inkább szakmai közönségnek szánt – munka révén, szokásomhoz híven bővebb tartalmi összefoglalót adok, egyrészt saját magamnak, emlékeztető gyanánt, másrészt azoknak, akik nem akarják elolvasni, de azért szeretnék tudni, miről szól.

Az 1790–1840 közti évtizedek angliai viszonyait térképezi fel a szerző – azokat az évtizedeket, amikor az ipari forradalom következtében, de egyáltalán nem a vulgármarxista történelemkönyvek sematikus bekezdései szerint – egy gyötrelmes folyamat végére kikovácsolódott az első munkásosztály: a társadalom olyan elnyomott, ám szervezett, összetartozó rétege, mely ennek az összetartozásnak nem csupán tudatában volt, hanem érdekeit a továbbiakban folyamatosan képviselte.

A kötet a gazdaságtörténetet csak szórványosan említi; a társadalmi, jogi és politikai változásokra koncentrál. Lássuk fejezetenként:

[1] Korlátozás nélküli tagfelvétel : A francia forradalom árnyékában kibontakozó liberális mozgalmakkal indulunk: ezek a polgári jogok, a választójog kiterjesztését célozták, s más, nyugodtabb időkben valószínűleg célt érnek. Ám a francia forradalomtól, különösen a jakobinizmustól megrettent angol kormányzat minden liberális kezdeményezésre gyanakodott; azt a franciák aknamunkájának tekintette, s az angliai „jakobinusok” üldözésével, a szabadságjogok (sajtószabadság, gyülekezési jog) korlátozásával reagált. Mindez eleve megnehezítette a kibontakozó ipari forradalom kárvallottjainak, a kialakulóban levő munkásrétegeknek, a legális érdekképviseleti vagy tiltakozási lehetőségét: őket kapásból lázadóknak tekintették.

[2] Keresztyén és Apollion : Miután politikai és szakszervezeti célokból gyülekezniük és vitatkozniuk sem volt szabad, a dolgozó rétegek az egyház keretein belül találhattak nem teljesen ortodox közösségre s némi szellemi mozgástérre. A hivatalos, anglikán államegyházzal szemben ekkoriban szaporodtak el a szakadár közösségek (a szerző elsősorban a metodisták szerepét emeli ki). Ezek – demokratikusabb belső szervezetük, nyíltabb légkörük révén – egyfajta fórumot biztosítottak a szegényebb néprétegeknek, gondolataik – ha vallásos formában is történő – kicserélésére. S a vasárnapi iskolák jelentős haszna: az olvasás és írás oktatása – így lett a kialakuló munkásosztály a sajtótermékek fogyasztója.

[3] ”A Sátán fellegvárai” : A nagyvárosi szegényebb rétegek (kisiparosok, munkások, lumpenek, kurvák, zsebtolvajok) a pénzes úri osztály által politikai célokra felbérelhető „csőcselék”* társadalomrajzával foglalkozik a fejezet, s eltöpreng, hogy alakult át fokozatosan ez a populáció (persze csak részben) a saját érdekeit felismerő, öntudatosabb közösséggé.

[4] A szabadnak született angol ember : Áttekinti az angolok alkotmányból fakadó szabadságjogait, s hogy miért került sor ezek korlátozására a francia események hatására. Szó esik két teoretikus: a konzervatív Burke és a liberális Paine vitájáról.**

[5] A szabadság fájának elültetése : A reformisták („jakobinusok”) elleni retorziók illegalitásba szorították a liberális kezdeményezéseket, ugyanakkor ezek befolyást gyakoroltak a gazdaságilag lesüllyedő néprétegek gondolkodására. A kialakuló munkásosztály ideológiájának egyik gyökere a reformista mozgalom lett.

[6] Kizsákmányolás : Rövid, polemikus fejezet a gyárrendszer klasszikus társadalmi szerkezetet felbomlasztó hatásáról. Ezután a szerző három fejezetben e folyamat fő kárvallottjaival foglalkozik:

[7] A mezőgazdasági bérmunkások : A közföldek bekerítésével teljesen nincstelenné váló falusi zsellérek ellenállási próbálkozásait és vereségét mutatja be. Ők a gyári munkáshadsereg egyik forrása.

[8] Iparosok és egyebek : A korábban önálló mesteremberek gazdasági lesüllyedését, a gyári rendszerbe kényszerülését, illetve az ez ellen folytatott gazdasági-jogi küzdelmet tárgyalja. Az önállóságukat elvesztett mesteremberek lettek a gyári munkáshadsereg másik forrása (ők erősebb öntudattal és kulturális hagyományokkal rendelkeztek, mint a falusi szegények).

[9] A takácsok : Mivel az ipari forradalom kezdeti szakaszában meghatározó volt a textilipar szerepe, így a szerző külön fejezetben tárgyalja a szövőmunkások (és a kapcsolódó szakmák) sorsát, lesüllyedésük folyamatát, a gyári beszállítóból gyári munkássá válásukat.

[10] Életszínvonal-számítások és a valóság : Itt az életminőség romlását mutatja be a szerző: a rosszabb és egyhangúbb táplálkozás, a zsúfolt, nem higiénikus lakókörnyezet, a hosszú munkanap okozta kimerültség egészségkárosító hatásait. Vitába száll azokkal a történészekkel, akik a korabeli statisztikák alapján némi – nominális – anyagi gyarapodásra hivatkoznak.

[11] A kereszt átformáló ereje : A vallás kettős szerepéről szól: egyfelől a gyülekezési jog és a szabad eszmecsere egyetlen megmaradt fórumáról, a templomról, másfelől a rendszeres ipari robotba és a nyomorúságba beletörés/beletörődés ideológiájának hirdetőjéről.

[12] Közösség : A régi, falusi, lakóközösségi kapcsolatok elsorvadásáról, a szabadidő, a népi mulatságok elvesztéséről, az új, munkahelyi, gyári közösségek kialakulásáról, az osztályszolidaritás, érdekvédelem kezdeteiről szól. Külön megemlíti az írek – nemzeti érzületében és katolicizmusában – erősen összetartó csoportját, mely a különböző mozgalmakban aktívan részt vett.

[13] A radikális Westminster : A reformisták (jakobinusok) legitimálódásáról a napóleoni háborúk után; s hogy ez már nem vezetett a munkásrétegek parlamenti képviseletéhez – időközben a liberalizmus eltávolodott a dolgozó osztályoktól. Még a szakszervezetek alakítása sem könnyebbedett.

[14] Igazságtevők serege : S mivel parlamenti vagy jogi képviseletben nem reménykedhettek, a munkások úgy érezték, saját kezükbe kell venni a sorsukat. A géprombolók (ludditák) küzdelmei – az egyik legrészletesebb fejezet a kötetben. Jegyzőkönyvek, levelek, naplójegyzetek alapján idézi fel a kor legfontosabb ellenállási mozgalmát.***

[15] Demagógok és mártírok : A napóleoni háborúk utáni „enyhébb” légkörben újra felmerült a szakszervezeti jogok és a választójog kiterjesztésének kérdése: ezt egyes egykori reformisták szorgalmazták – egymásra találva a munkások szervezeteivel. A kormányzat letartóztatásokkal, besúgókkal, provokátorokkal reagált. A konfliktus a Manchester külvárosában 1819 augusztus 16-án kirobbant peterloo-i mészárlásban csúcsosodott ki: a békés tüntetésre, nőkkel, gyerekekkel együtt összegyűlt tömeget a reguláris csapatok és az önkéntes lovasság támadta meg – 11 halott, több száz sebesült. Országos tiltakozási hullám követte: a kormány maga is megdöbbent a következményektől, s többé nem támadt a békés tüntetőkre – Peterloo megszülte a nyilvános demonstráció jogát.

[16] Osztálytudat : A szakszervezeti egyesülés jogáért és a sajtószabadságért folytatott másfél évtizedes harc összefoglalása. A húszas évektők a harmincas évek közepéig tartó harc vezetői újságírók voltak; a fejezet részben az ő szerepüket taglalja (Cobbett, Carlile, Wade és Gast). Kitér a censusos választójog bevezetése okozta csalódásra, illetve az Owen által indított szövetkezeti mozgalom törekvéseire és kudarcára. A chartista mozgalom küszöbén, harmincas évek közepén zárul a fejezet, s egyben a kötet: immár egy írni-olvasni tudó, a sajtóból tájékozódó, szervezkedő, helyzetével tisztában levő munkásosztály áll előttünk, aki az eltelt közel fél évszázad alatt, sok szenvedés árán szerezte meg a politikai küzdelemhez szükséges tapasztalatot.

Összegzés gyanánt: kinek érdemes és kinek nem elolvasni ezt a könyvet; mik az erényei és a hibái?

Az angol munkásosztály kialakulása – az ipari forradalommal karöltve – a történelmi fejlődés egyik fókuszpontja, amit érdemes részletesebben is megismerni. Az itt fellépő konfliktusok még napjainkban is megismétlődnek a fejlődő világ számos pontján: a napi egy dollárból tengődő, 12 órát dolgozó, a gyárban éjszakázó ázsiai munkások sorsa nem sokban tér el közel két évszázaddal ezelőtti angol sorstársaikétól. Az egykori útkeresők harcai, illúzióikkal, zsákutcáikkal együtt tanulságosak.

Ugyanakkor ez a könyv a szakembereknek íródott. Az angol parlamenti, jogi csatározások részletes leírása, a forrásanyagok értelmezéséről más szerzőkkel folytatott vita, a számunkra kevéssé ismert közéleti személyiségek részletes pályaképe – ezek a magyar laikus olvasó számára unalmas, vagy érdektelen részek. Másfelől a korabeli visszaemlékezések, parlamenti felszólalások, újságcikkek, bírósági jegyzőkönyvek, naplójegyzetek, tanúvallomások, kémjelentések, egészségügyi statisztikák gazdag anyagából összeáll egy mozaikkép, mely sokszínűen idézi fel a kor hétköznapjait, szívszorítóan festve fel a hátteret Charlotte Brontë, Dickens, Elizabeth Gaskell regényeihez.

Így a könyv alapos olvasását az angol történelem, vagy a munkásosztály küzdelmei iránt kifejezetten érdeklődő molyoknak ajánlom, de a bőven idézett (csak sajnos szétaprózott) forrásanyag mindenki számára érdekes lehet. Egy könyvtári, olvasótermi beleböngészést mindenképpen megér…

A csillagozás szubjektív: a színvonal öt csillag lenne, de egyet levontam, mint laikus, a számomra érdektelen szakmai részletekért.

* ajánlott irodalom: Dickens: Barnaby Rudge
** mindkét szerző olvasható magyarul:
https://moly.hu/konyvek/edmund-burke-toprengesek-a-francia-forradalomrol
https://moly.hu/konyvek/thomas-paine-az-ember-jogai
*** A fejezet külön is megemlíti Charlotte Brontë Shirley című regényét

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

kaporszakall P>!

A tulajdon elleni legnagyobb bűn az volt, ha valakinek nem volt semmije.

69. oldal, [3] „A Sátán fellegvárai”

kaporszakall P>!

Bizonyos szempontból a luddita mozgalmat az ipari munkások „parasztlázadásának” lehet tekinteni: a chateaux [kastély] kifosztása helyett az elnyomásukat szimbolizáló legközelebbi tárgyat támadták meg – a bolyhozógépet vagy a nyírógépet. Annak a húsz évnek a végéhez közeledve, amely alatt a szabad sajtó és a nyilvános gyülekezés gyakorlatilag ki volt iktatva, a ludditák nem ismertek egyetlen olyan országos vezető csoportot sem, amelyben megbízhattak volna, és nem találtak egyetlen olyan országos politikai irányzatot sem, amellyel azonosulni tudtak volna. Ennél fogva a luddita mozgalom mindig a helyi közösségben volt a legerősebb, és akkor volt a legösszetartóbb, amikor korlátozott ipari akciókba bocsátkozott.
[…]
Egy másik szempontból nézve, a luddita mozgalmat tekinthetjük átmeneti jellegűnek. A géprombolásban föl kell fedeznünk azoknak a motívumait, akik a pörölyöket forgatták. Ha „a nép saját mozgalmának” tekintjük, akkor nem annyira a fejetlenségén, mint inkább növekvő érettségén lehetünk meglepődve. Egyáltalán nem volt „primitív”, Nottinghamben és Yorkshire-ben fegyelmezettségről és nagyfokú önuralomról tett tanúbizonyságot. A luddita mozgalmat a tizennyolcadik században ismert bármely munkásosztályi kultúránál függetlenebb és összetettebb kultúra megnyilvánulásának tekinthetjük. Az 1811 előtti illegális tradíció húsz éve a bőség időszaka, amelyről azonban csak sejtéseink lehetnek. Különösen a szakszervezeti mozgalomban nyilvánvaló mindez: újfajta próbálkozások, gyarapodó tapasztalat és műveltség, valamint nagyobb politikai tudatosság. A luddita mozgalom szemmel láthatóan ebből a kultúrából – a segélyegyletek, a titkos szertartások és eskük, a parlamentnek küldött félillegális petíciók, a munkásotthonokban tartott kézműves-összejövetelek kultúrájából – nőtt ki. Ez egy átmeneti szakasz volt, amikor a magabiztos szakszervezeti mozgalom – melyet a Combinations Act törvények szétziláltak – arra törekedett, hogy felszínre bukkanjon és hírt adjon létezéséről.

667-669. oldal, [14] Igazságtevők serege

Kapcsolódó szócikkek: luddita (gépromboló)
kaporszakall P>!

A munkásosztály megteremtődése éppannyira politikai és kulturális, mint amennyire gazdasági és történelmi tény. Nem a gyárrendszer spontán szülötte. Ne valami külső erőre – az „ipari forradalomra” – gondoljunk, amely megmunkál valamiféle nehezen meghatározható, differenciálatlan emberi nyersanyagot, és a végén előállít egy „újfajta lényt”. Az ipari forradalom változó termelési viszonyai és munkakörülményei nem valamiféle szabadon alakítható nyersanyagra települtek rá, hanem a szabadnak született angol emberre – olyan szabadnak született angol emberre, akit Paine hagyott örökül, vagy akit a metodisták formáltak ki. A gyári munkás vagy a harisnyakötő örököse volt Bunyannak is, az el nem feledett falusi jogoknak is, a törvény előtti egyenlőség képzetének is és mestersége hagyományainak is. Masszív vallási nevelés alanya volt, és egyszersmind politikai tradíciók teremtője. A munkásosztály legalább annyira teremtette önmagát, mint amennyire teremtették.

217. oldal, [6] Kizsákmányolás

kaporszakall P>!

A takácsok kapásból elutasították a „kereslet-kínálat” elvére hivatkozó unalmas erkölcsprédikációkat. Amikor föltették a kérdést, vajon hagyni kellene-e, hogy a bérek beálljanak saját „szintjükre”, egy manchesteri selyemszövő azt válaszolta, hogy semmi hasonlóság nincs „az úgynevezett tőke és az úgynevezett munka” között: „A tőke, amennyire én látom, nem egyéb, mint a munka eredményének fölhalmozása. […] A munkaerőt mindig azok viszik piacra, akiknek semmijük nincs, amiből fenntarthatnák magukat, vagy amit eladhatnának, ezért közvetlenül kell átengedni a munkaerejüket. […] Ha nem lennék hajlandó elvégezni azt a munkát, amit […] ezen a héten elvégezhetnék, […] mert méltatlan árat ajánlottak érte, akkor – a tőkés példáját követve – talán bepalackozhatnám a munkaerőmet?, vagy eltehetném besózva? […] Ez a két különbség a munkaerő és a tőke természete között (azaz, hogy a munkaerőt mindig a szegények adják el, és mindig a gazdagok veszik meg, és hogy a munkaerőt semmilyen módszerrel nem lehet elraktározni, hanem vagy rögtön el kell adni, vagy már el is veszett) épp elég, hogy meggyőzzön arról, hogy a munkaerőt és a tőkét sohasem lehet igazságosan kezelni ugyanazon törvények szerint.”

333. oldal, [9] A takácsok

kaporszakall P>!

Hone rendkívül szellemes képviselője volt annak a politikai szatírának, amely már régóta élt a rikkancsok és a vásári kikiáltók között, és amit kifinomultabb formában mindegyik fél alkalmazott Wilkestől az Anti-Jacobinba írókig. […] Álljon itt egy kis illusztráció: „Mi Atyánk, ki vagy a kincstárban, bármi legyen is a te neved, hosszabbíttassék meg a te hatalmad, jöjjön el a te országod, miképpen mindegyik ülésszakon. Mindennapi ázott kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg alkalmi távolmaradásainkat a szavazásokról, miként ígérjük, hogy nem bocsátunk meg az ellened szavazóknak. Ne lökj ki minket, hanem tarts meg minket az alsóházban, a járadékok és a bőség hazájában, és szabadíts meg bennünket a néptől. Ámen.”

800-801. oldal, [16] Osztálytudat

kaporszakall P>!

Ugyanekkor egy „tiltakozó feliratot” intéztek a királyhoz: „Miért is kényszerülünk éhezni a szemmel látható bőség közepette? Miért kell nyomorban és ínségben senyvednünk, amikor megállás nélkül robotolunk és dolgozunk? […] A parlamenti korrupció […] tajtékzó örvényként nyeli el mindőnk munkájának gyümölcsét.”

161. oldal, [5] A szabadság fájának elültetése – egy 1795-ös demonstrációról

kaporszakall P>!

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ipari forradalom minden „bűnéért” a „mestereket” vagy a laissez faire-t kell felelőssé tennünk. Az iparosítás folyamata – bármely elképzelhető társadalmi rendszerben – szükségszerűen együtt jár a szenvedéssel és a régebbi, nagy becsben tartott életmód szétrombolásával. Újabb kutatások nyomán fény vetült a brit iparosodás speciális körülményeire: a piaci véletlenekre, a napóleoni háborúk sokrétű kereskedelmi és pénzügyi következményeire, a „népességrobbanásból” fakadó rendkívüli nehézségekre. Ráadásul a huszadik századi szempontok ráébresztettek bennünket a gazdasági növekedés korokat átívelő problémáira. Bizonyítható, hogy Britannia az ipari forradalomban a „kezdetek” problémáival találta szembe magát: hatalmas, hosszú távú befektetéseket – csatornák, gyárak, vasútvonalak, öntödék, bányák, közművek – kellett megejteni a folyó fogyasztás terhére; az 1790 és 1840 közötti munkásgenerációknak pedig a jövő érdekében részben (vagy teljesen) le kellett mondaniuk arról a reményről, hogy a fogyasztásukat majdan növelni tudják.
[…]
Vitathatatlan, hogy amit az empirista kutatás kimutat, az megtörtént. […] De még ezekkel a nyilvánvaló és bizonyítható tényekkel kapcsolatban is érdemes föltenni kérdéseket. […] A nyers tényekről – például egy rossz aratásról – első pillanatban úgy gondoljuk, hogy emberi választással nem befolyásolhatók. De hogy ezek a tények hogyan érvényesülnek, azt az emberi viszonyok konkrét összefüggésrendszere határozza meg: a törvény, a tulajdon, a hatalom. Amikor olyasféle hangzatos kifejezéssel kerülünk szembe, mint „a konjuktúraciklus erős árapálya”, akkor résen kell lennünk. E mögött a konjuktúraciklus mögött ugyanis a társadalmi viszonyok bizonyosfajta struktúrája áll, amely a jövedelemszerzés néhány formáját (bérleti díj, kamat, profit) támogatja, más formáit (lopás, feudális adók) pedig törvényen kívül helyezi, a konfliktusok néhány típusát (verseny, háború) törvényesíti, más típusait pedig (szakszervezeti fellépés, éhséglázadás, népi politikai szervezkedés) tiltja – egy olyan struktúra tehát, amelyet későbbi korok emberei majd barbárnak és átmenetinek láthatnak.

227-228. oldal, [6] Kizsákmányolás

kaporszakall P>!

Az „örökkévalóság milliói” néha úgy elsüllyedtek a munkában, mintha a sír nyelte volna el őket. Egy élet megfeszített munkájával, saját segélyegyleteik támogatásával is alig tudták elérni azt, amit a nép oly nagyra tartott – egy „illő temetést”. Új szakmák keletkeztek, miközben a szükségletkielégítés részben a régi módon folyt, de mindenre rányomják bélyegüket a szigorú fegyelem szorításában, idegen célok érdekében végzett, kielégülést nem nyújtó munka hosszú órái. Ez állt annak az „ocsmányságnak” a forrásánál, amiről D. H. Lawrence azt írta, hogy „a tizenkilencedik században elárulta az emberi szellemet”. Végül is a többi benyomás elhalványul, ez az egy megmarad, együtt a közösségen belül érzett bármiféle összetartás elvesztésével, kivéve azt az összefogást, amit a dolgozók munkájukkal és munkaadóikkal szemben saját maguk hoztak létre.

497. oldal, [12] Közösség

kaporszakall P>!

Egy gloucestershire-i posztógyártó még ijesztőbb levelet kapott: „Azt hallottuk, hogy nyírógépeket vett. Ha nem bontja le a nyírógépeket két héten belül, akkor majd mi leromboljuk maga helyett, majd mi tönkretesszük magát, rohadt kutya. És lehet magával akár a mindenható Isten, az összes gyárát, amelyiknek ilyen nyírógépei vannak, azt le fogjuk rombolni, és ki fogjuk vágni az átkozott szívét, a többi részét pedig vagy megesszük, vagy pedig a szakadékba hajintjuk.”

585. oldal, [14] Igazságtevők serege

Kapcsolódó szócikkek: Gloucestershire
kaporszakall P>!

1812-ben bizonyos taktikai különbségek mutatkoztak a takácsok testületeiben, amennyiben a lancashire-i munkások föladtak minden reményt, hogy valaha is támogatást tudnak szerezni, és a luddita mozgalom felé fordultak, míg a glasgow-i és a carlisle-i munkások elhúzódó és költséges bírósági próbaperekkel harcoltak a bérszabályozás és a tanoncszabályok ügyéért. A glasgow-i munkások tulajdonképpen meg is nyerték pereiket, miután nagy költségek árán kiharcolták igazukat a fellebbviteli bíróságokon. De a gyárosok azonnal megtagadták az elöljárók által a negyedévenkénti bírósági ülésszakon egyeztetett minimum kifizetését, aminek az lett az eredménye, hogy 1812 novemberében és decemberében a takácsok rendkívül fegyelmezett és kellően támogatott sztrájkhulláma söpört végig Aberdeentől Carlisle-ig. A munkások – Richmond szerint – elszánták magukat arra, hogy „egyidejű morális nyomással” kikényszerítik a törvény által megítélt béreket, és elszánták magukat arra is, hogy „a végsőkig kiállnak a társadalomban elfoglalt helyükért”. Válaszul a glasgow-i vezetőket („fantasztikusan higgadt és tehetséges személyek”) – akik minden kérdésben ügyvédhez fordultak, és mindent a törvényes kereteken belül tettek – letartóztatták, és négytől hat hónapig terjedő ítélettel sújtották.

604. oldal, [14] Igazságtevők serege

Kapcsolódó szócikkek: 1812

Hasonló könyvek címkék alapján

Oliver Bowden: Assassin's Creed – Alvilág
Randé Jenő: A gépek forradalma
E. J. Hobsbawm: A forradalmak kora
Berend T. Iván – Ránki György (szerk.): Gazdasági elmaradottság, kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában
Mózes Mihály: Az ipari forradalmak kora
Tolnai György: A paraszti szövő-fonóipar és a textilmanufaktúra Magyarországon (1840-1849)
Martin Roberts: Európa története 1789–1914
Az ipari forradalomtól a 20. századig
Szatmáry Nóra (szerk.): A nagy forradalmak kora
E. A. Wrigley: Népesedés és történelem