Az ​Örökség 5 csillagozás

E. M. Miller: Az Örökség

Középkor: A magyarországi vámpírtársadalom vezetője segítséget kér a Kamarilla vezetőjétől, mert titokzatos eltűnések és egy gyilkosság borzolja a falu lakosainak idegeit és mindennapjait. A Falu boszorkánya, Amanda ekkor megjósolja Morpheusnak Julietta érkezését, de sem ő, sem pedig társai nem hisznek neki. Majd amit mesének hittek 460 évvel később valósággá válik.
Julietta Speer és barátnője élete egy csapásra megváltozik, miután levelet kapnak egy ügyvédi irodától, miszerint házat örököltek Magyarországon. Mindeközben újjáéled a gonosz, és izgatottan várja két ellenfelének a megérkezését. Titokzatos, rímekbe szedett üzeneteket küld számukra.

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Colorcom Media, Budapest, 2017
196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155665561

Kedvencelte 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Mimi_Taylor I>!
E. M. Miller: Az Örökség

Sokat gondolkoztam ezen az értékelésen, de nem vagyok könnyű helyzetben. Leginkább azért, mert az írónőt személyesen is ismerem és nagyon kedvelem.
Sajnos a könyvét nem igazán sikerült megkedvelnem. Tetszik a téma, főleg az, hogy magyar vonatkozása van. Alapvetően szeretem a vámpíros, vérfarkasos történeteket, de számomra ez most picit kevés volt.
Kidolgozatlannak érzem mind a történetet, mind a karaktereket. Érdemes lett volna több időt szánni rá, és ha az írónő egyszer a bővítés mellett dönt, én vevő leszek rá, mert a sztori maga tetszik, csak a kivitelezéssel voltak problémáim.
Nincs feltűntetve a könyvben sem szerkesztő, sem korrektor, pedig nagy szükség lett volna rájuk! A jövőben érdemes volna igénybe venni a szaktudásukat (én is elkövettem ezt a hibát az első könyvemnél, most már látom a különbséget!)
Kedves Írónő! Az értékelésemmel nem akarom kedved szegni, csak a jó szándék vezérel! Remelem a jövőben még olvashatok tőled!

Kovács_Ági_3>!
E. M. Miller: Az Örökség

Kildara által kaptam kézhez a Colorcom kiadású könyvet, mivel nagyon szeretem a legendákat, ezért örömmel vártam ezt a könyvet. Már előtte beszélgettem sokat az íróval E. M. Miller a könyvvel kapcsolatban. Terjedelemhez képest igen csak rövid volt a könyv. Igazából a legenda, a vámpírok miatt keltette fel az érdeklődésem.

Ahogy olvastam eléggé vegyes érzéseim voltak a történettel kapcsolatban. Maga a történet jó, tetszett!

Bővebben itt olvashatod:
http://magyarszerzokonyve.blogspot.hu/2018/02/e-m-mille…

Aniza I>!
E. M. Miller: Az Örökség

Leginkább azt éreztem a könyv olvasása közben, mintha lemaradtam volna valamiről, mintha a kötet második részét olvasnám, nem az elsőt. Túl sok minden zavaros, legfőképp az, hogy az adott karakterek épp milyen fajhoz is tartoznak. Helyet kapott benne vámpír, vérfarkas, de hogy melyikhez kik tartoznak, azt sajnos nem sikerült követi, mivel nem volt a könyv elején egy jó kis bevezető, ami megkönnyítette volna ezt számomra.
Ezt leszámítva nagyon jó képzelőerővel bír a szerző, az alap elgondolás nagyon tetszett, csak a kivitelezéssel vannak gondok, de egy kis javítás után igazán jó könyv válhat belőle. Kár, hogy ennyire ködös volt minden, és hogy túlzottan sok volt benne a párbeszédek „ismétlése”.
Ami zavaró volt, hogy a mondatok legnagyobb részében nem lehet tudni, ki épp az alany, csak folyik a cselekmény, és vagy kitalálod, vagy nem, hogy épp kiről van szó. Ez nagyon megnehezítette az olvasás haladását és az élvezhetőségét.


Népszerű idézetek

Aniza I>!

De jó, hogy nekem nincs senkim. Élhetek szabadon, függetlenül. Pasik csak koloncok a nyakunkon.

46. oldal

Aniza I>!

– Megárt ám, ha túl sok Agatha Christie könyvet olvasol.

103. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gaura Ágnes: Attila koporsója
Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok
Sarah Robbie: Repugno
Christin Dor: Ősi Vér
Hernád Péter: Hollóember
Domokos Anna: Az emléktolvaj
Füst Antal: Hollókő várának regénye
Bélteki Katalin: Setét Éjurunk, segélj rajtunk…
Kayra B King: Chaos
Benedek Szabolcs: A vérgróf