Kézikönyv ​a Bibliához 1 csillagozás

E. M. Blaiklock – Robert Brow – J. Philip Budd: Kézikönyv a Bibliához

Minden ​idők legnagyobb példányszámában kiadott és legtöbb nyelvre lefordított „bestselleréhez”, a Bibliához kap most az olvasó egy kézikönyve, mely az Írás jobb megértését kívánja elősegíteni. Ahogy a Biblia hívő és nem hívő számára egyaránt alapvető fontosságú mű – az egyiknek vallási, a másiknak kultúrtörténeti szempontból –, úgy e kézikönyv is igyekszik mindkét fél érdeklődését kielégíteni.
A kötet négy egységre tagolódik:
Az első rész bő áttekintéssel szolgál a Biblia keletkezéséről, földrajzi és történeti, nyelvi és irodalmi régészeti és csillagászati, biológiai és matematikai elemeiről és hátteréről.
A második és a harmadik rész sorra veszi az Ószövetség, illetve az Újszövetség könyveit, és szakaszról szakaszra magyarázza, kommentálja őket. Rámutat a nemegyszer felmerülő értelmezési nehézségekre is, s megpróbál támpontot nyújtani megoldásukhoz. Egy-egy kérdést, motívumot, problémát az adott téma valamely neves szakértője külön – a könyvben keretbe foglalt –… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Lilliput, Budapest, 1993
682 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637839208 · Fordította: Rencsényi Tibor
>!
Lilliput, 1992
682 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637839208 · Fordította: Rencsényi Tibor

Kedvencelte 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma
Egyed Lajos (szerk.): A Szentírás idézettára
David Alexander – Pat Alexander (szerk.): Scolar Kézikönyv a Bibliához
Sohlmann Károly (szerk.): Bibliai igazságok kézikönyve
Végh Tamás: A nagy szabadítás
Pecsuk Ottó (szerk.): Bibliaismereti kézikönyv
David Alexander – Pat Alexander (szerk.): A Biblia kézikönyve
Opálény Mihály – Balázs Károly: Újszövetségi szövegmutató szótár
Gyökössy Endre: 52 új igekincs
H. V. Morton: Pál apostol nyomában