Szavak ​nélkül 83% 71 csillagozás

Nem is tudom, hogy kezdjem…. és azt sem, hogy hány csillagot érdemel.
Valószínűleg az értékelés végére megszületik a csillagok száma, de talán ebből is látszik, hogy nem egyszerű ezzel a könyvvel dűlőre jutni.
A borító és a tartalom alapján szoktam könyvet választani. Itt leginkább a tartalom volt a segítségemre.
Azt gondoltam, hogy a könyv inkább a drámai oldal felé fog elmenni, de amikor megláttam a címkék között a krimi feliratot, meglepődtem.
Elvileg ifjúsági könyv, és a történetet egy 13 éves fiú meséli el, de számomra ez nem derült ki. Egy ekkora gyerek nem így beszél. Nem használ ilyen kifejezéseket, és nem hiszem, hogy ennyi mindent meg tud oldani egyedül. Persze, tudom, hogy ez egy könyv, és ezekben bármi megtörténhet, de akkor is…. Egyáltalán nem tudtam beleélni magam, hiszen olyan (hogyismondjam), fura volt (ennél jobban nem tudom megfogalmazni).
Az elején nagyon nehezen haladtam. Furcsa volt a stílusa, de a második felét, egy szuszra végig is olvastam. Szóval olyan ellentétes érzések vannak bennem.
Valószínűleg ki is nőttem már belőle, és ezzel is gond volt, de szerintem az írásmóddal is problémák voltak. (Látjátok? Olyan zavaros a könyv, hogy az értékelésem is ilyenre sikeredik. Egyszerűen nem tudom pontosan elmondani, hogy mi az, ami tetszett, és mi az, ami nem. Bonyolult egy regény, az biztos.)
A végén vártam, hogy jobban kifejti az író, hogy kivel mi történt, de ez nem így történt. Ezt sajnálom. Ezért maradtam fent éjszaka fél 1-ig, hogy ne tudjam meg, amit akartam????

A gyermekkönyvtár ajánlópolcáról emeltem le, és nem bántam meg.
Egyaránt szól a kamaszkorról, a szégyenről, és annak fontosságáról, hogy beszéljünk egymással. Beszéljünk, érdemi, fontos dolgokról. Merjük elmondani az igazságot. Vállaljuk a felelősséget a tetteinkért.
Felnőttként, anyaként volt számomra egy másik fontos üzenete is.
Kérdezd a gyerekedet! Hallgasd meg! Ne ítélkezz! Legyél a gyermeked vára, a biztonságos helye, mert tudnia kell, rád mindig számíthat!

Tiniknek szóló krimi olvasmány. Felnőtt fejjel nehéz élvezettel olvasni és megérteni mi szükség a fölösleges mozzanatokra. Persze ezek a fölösleges mozzanatok teszik egy gyerek számára izgalmassá, de felnőttként már a könyv negyedétől tudom a megoldást és a story nagy részét kitalálom. De azt lehet hogy még gyerekként sem érteném meg mi szükség előre gyártott szókártyákra és betűnként silabizálni a szavakat, amikor le lehetne íratni is a történteket, ha már beszélni nem tud.

A boritó sokat sejtetett, és mikor elolvastam a fülszöveget egy fordulatos történetet reméltem.
A könyv nagyon jól indult, de utána sajnos ellaposodott. Számomra hihetetlen dolgokat irt, nem éreztem 13 éves fiúnak a gondolatait, tetteit a könyvben. A krimi szál is nagyon gyenge volt, a nyomozás is gyengécske. A végén az iró jobban kifejthette volna a kislánnyal történteket.
Felnőttként olvasva a könyv azt adta, hogy a családokban többet kellene beszélgetni, egymás érzéseit, gondolatait jobban kellene ismerni.

Zseniális könyv, szívből ajánlom minden elvált és újraházasodó szülőnek!
Pontos és hiteles esettanulmány arról, hogyan veszik el a bizalom teljesen egy kamasz fiú, újra megházasodó apja és a mostohamama között: pedig senki sem rossz. Mindenki jóakaratú, rendes, csak apró kis hibák, félreértések, hétköznapi sutaságok halmozódnak, csaknem a tragédiáig…
Nagyon izgalmas lélektani nyomozás zajlik – nem túl valószínű, hogy ezt, így egy 13 éves véghez vigye, de a sokszor, erősen hangsúlyozza az író az egyetemi környezetet, a szereplők „okostojásságát” – ez teszi végülis hihetővé.

Ebben a sorozatban csupa ilyen problémás gyerekekről szóló történetek vannak. Én ezt egy olyan pillanatban olvastam el, amikor valami könnyedre vágytam, így eléggé lehangolt.

Nagyon jó, igényes gyerekkönyv, bár az nekem is sántított, hogy egy ekkora gyerek ilyesmit végigvigyen.
De a célközönség nem dilemmázott ezen, csak élvezte a történetet.

Ez a könyv nevezhető néma kriminek is, felderíteni a történteket, egyszerű cetlik segítségével. Nagyon jó példája az igaz barátságnak. Röviden: tetszett :)

Vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Tetszett, mert a szereplők szerethetőek, valódiak, fejlődnek, átélhetünk velük komoly témákat, problémákat, megoldásokkal. Nem tetszett, mert nem volt hihető, hogy Connor 13 éves, nem volt hihető a kommunikáció ezen módja kettejük közt (miért nem írt, rajzolt, akármi…), nem volt letisztázva, mi is történt.

Nekem tetszik ez a stílus, ahogy a főszereplő beszél a legjobb barátjáról. Jó volt, hogy Connor így a legnehezebb helyzetben nem hagyta magára Branwellt, még akkor sem, ha előtte voltak problémáik. Maga a történet is nagyon érdekes. Mennyi gond megoldódna, ha az emberek beszélnének egymással. Bár meglehet ez a szavak nélküli rész nem volt teljesen hihető, de maga a baleset könnyen előfordulhat sajnos a való világban is.