A ​vak zongorista 86 csillagozás

E. L. Doctorow: A vak zongorista

Homer ​és Langley Collyer halálukkal egyszerre váltak legendává és az amerikai folklór részévé. A két fivérről azóta is mindenkinek a megszállott, kényszeres gyűjtőszenvedély jut az eszébe. 1947-ben, miután a szomszédok hetek óta nem észleltek mozgást a Collyer-házban, és már a régóta ismerős bűz is felerősödött, értesítették a rendőrséget. Amikor a hatóságok végre elszánták magukat, és feltörték az ajtót, a látvány elképesztette őket, a korabeli újságok pedig nem győzték ontani a szemtanúk beszámolóit.

A sok-sok szoba a mennyezetig tele volt régi újságokkal, könyvekkel, ügyiratokkal, a legválogatottabb kacattal. Mindenféle hangszerek tucatjai, tizennégy zongora, orvosi műszerek, egy kezdetleges röntgengép, babakocsik tömkelege tárult a szemük elé, meg egy teljes Ford T-Modell, pótalkatrészek százaival. Egybehangzó jelentések szerint hetekig tartó munkával száz tonna hulladékot szállítottak el a házból. A két testvér teteme egymástól három méterre feküdt, de Langleyére csak… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Európa, Budapest, 2016
254 oldal · ISBN: 9789634054306 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2016
254 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053583 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 4


Kedvencelte 13

Most olvassa 2

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 81

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth I
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Akárkivel beszéltem eddig Homer és Langley Collyer történetéről*, mind egyetértettünk abban, hogy a sztorijuk zsigerileg nyugtalanító, ugyanakkor felcsigázóan érdekes is – akárcsak egy jó kis groteszk dráma a megbomlott elméről, vagy egy horror, amit mindenki meg akar nézni, hiába irtózik tőle. A gyűjtögető, elzárkózó, majd saját kacattengerük alatt megfulladó, éhen és szomjan haló testvérpár sorsa igazából kiált a regényes és filmes feldolgozásért, de nagyon nem mindegy, ki és hogyan nyúl hozzá a témához. E. L. Doctorow biztosan tudott volna felkavaró és sokkoló élt adni ennek a már-már urbánus legendáriumnak, de – kapaszkodjunk meg – szerintem még csak eszébe sem jutott ilyet tenni! Áldja is meg érte az ég!

Úgy tűnhet, hogy a történet veleje egy nagy szimbolikus hasonlat, amiben a fivérek által összehordott holmik jelképezik a magukkal cipelt múltbéli traumák és megrázkódtatások súlyát: Langley esetében a háború fizikai és pszichés sebeit, Homernál pedig a testi fogyatékosságot és az abból fakadó sikertelenségét akár a nőknél, akár a zenében, akár az anyjánál. Ez összecseng azzal, hogy a külső szemlélők legtöbbször a valódi testvérpár esetében is valamilyen korábbról származó sérüléssel magyarázzák a gyűjtögető hajlam kialakulását – ők általában a szülőkre mutogatnak vissza, ez a rész viszont a sztoriban nem kap ekkora figyelmet.
Annál érdekesebb viszont a stílus, ami szerintem nagyon árulkodó: mindig jelentősége van annak, hogy egy Doctorow szöveg éppenséggel úgy gördül-e előre, mint egy kőből faragott, tojásdad kerék a szakadékban, vagy mint egy beolajozott lendkerekes autó. Az elbeszélő stílusa meghatározza az expozíciót, és Homer Collyer írása olyan tiszta és egyenes, mint talán egyetlen másik Doctorow-mű sem, így én például gyorsan meggyőztem magam arról, hogy az ő testvérpárja nem bomlott elméjű, legalábbis Homer semmi esetre sem, maximum elszenvedi bátyja bogarasságát – de bárhogy is legyen, Doctorownak a testvérek pszichés állapota messze nem központi elem.
Innen már csak egy lépés az a teória, miszerint a szerző számára a valódi Homer és Langley csak ürügy, pontosabban a történetük köré szövődött borzongató, enyhén horrorisztikus hangulat az, ami adott esetben egy potenciális figyelemfelkeltő motívum lehet az olvasó számára, ám ezt a beteges, pszichésen nyomorodott felhangot a regény villámgyorsan kihajítja az ablakon. Doctorow mintha rehabilitálná a szemünkben a Collyer-fivéreket, elsőként az életük meghosszabbításával, hogy átélhessék az egész XX. századi amerikai történelmet. Ez szerintem fontos sarokpont: Homerék sorsát most átszövi Amerika históriás éneke, hiába élnek önként vállalt szeparációban. Ott a fiatalságuk poszt-viktoriánus világa, amiben a gyermeteg ártatlanságot másodpercek alatt porrá zúzhatja a véletlenül megpillantott pornófilm, az I. világháború, megjelennek a színen a bevándorlók, a gazdasági válság bűnnel átszőtt esztendői, jön a II. világháború és a nisei-holokauszt, az atomháború szorongató halálfélelme, Vietnam és a hippik, a bukott elnökök. A legszebb zárszó ebben az értelmezésben az lehetne, hogy az idők során felgyűlt lomok, a külvilágtól való elzárkózás, a realitásérzék elvesztése és a szükségszerűen magányos és ijesztő halál egy ugyancsak XX. századi, mára nagyon elcsépeltté vált életérzés, az elidegenedés jelképe, és ismervén a történet dimenzióit, akár egy nemzet kollektív lelkületét is megtestesítheti.

Doctorow amúgy is szereti a történelmi tablókat, és bár A vak zongorista első blikkre nem tűnik annak, valójában nagyon is jól megállja a helyét ebben a funkcióban. Kétségkívül a legolvasmányosabb, legkönnyedebb és – zordon témájának melegségét** látva – legérzelmesebb írása eddig, úgyhogy alaphangon is ajánlott, illetve kapudrogként is kiváló beugró a szerző életművébe.

*https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/10/09/a_co…
**Erről a melegségről szólva még: megdöbbentő, milyen eltökélten farag Doctorow szerethető, megsiratható hősöket olyan emberekből, akikhez kizárólag kellemetlen gondolatokat és képzeteket kötünk – és a feléjük mutatott tiszteletének jele lehet az is, hogy a velük kapcsolatos sötét félelmeink gyakorlatilag csak a regény legutolsó három sorában öltenek testet, ahol viszont már úgy fáj értük a szívünk, mint kevés irodalmi hősért…

>!
Európa, Budapest, 2016
254 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053583 · Fordította: M. Nagy Miklós
4 hozzászólás
>!
giggs85 P
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Még egy éve sincs, hogy meghalt a kortárs amerikai irodalom egyik legmeghatározóbb alakja, E. L. Doctorow. Nemrégiben (talán ennek apropóján) is az Európa könyvkiadó megjelentette a szerző utolsó előtti, igen nagy kritikai és közönségsikert arató, A vak zongorista című regényét, aminek az eredeti címe azonban nem ez, hanem a Homer & Langley volt. Homer és Langley, vagyis a Collyer-fivérek hazánkban teljesen ismeretlen figurák, míg az Egyesült Államokban igazi kultuszuk van 1947-ben bekövetkezett haláluk óta: ők tekinthetők ugyanis a kényszeres gyűjtögetés legemblematikusabb figuráinak (több száz tonna kacat között, egy elhagyatott házban találtak rájuk – az egyikük betegség következtében hunyt el, míg a másik egyszerűen éhen halt).

Doctorownál, a Ragtime-hoz hasonlóan, ezúttal is csak az alapot adják a valós események, de míg a főművében valós és fiktív alakok keverednek egymással, addig itt valódi alakok (a Collyer-fivérek) élnek félig-meddig fiktív életet. A történetet a fiatalabb fivér, a vak Homer meséli el nekünk, aki egyfajta modern Homéroszként vezet bennünket végig a huszadik századi New Yorkon, és aki körül szinte minden megtörténik, ami egy regényhőssel megtörténhet. Ami szinte csoda, hiszen fogyatékossága miatt szinte ki sem mozdul házából, ahol bogaras testvérével, Langley-vel élnek szüleik korai halála óta.

Az élet, mint út, utazás. Ezt a metaforát, különösen az amerikai irodalomban, már számtalanszor elsütötték, de Doctorow megmutatja nekünk, hogy nem feltétlen kell úton lennünk ahhoz, hogy az élet elmenjen mellettünk. Hiába élnek többnyire remeteéletet, Collyerék ajtaján néha a történelem (szó szerint) bekopogtat, hol egy bájos és számító magyar cselédlány, hol egy olasz maffiózó, hol egy fekete dzsesszzenész, hol pedig pár hippi személyében. Ennyi ember már önmagában igen sok mindent hagyna hátra maga mögött, ám így sem „érhetnek fel” Langley-hez, aki eleinte meg akarja írni az örökké aktuális újságot (ami miatt persze meg kell venni, majd raktározni az összes New Yorkban kapható papír alapú hírforrást minden áldott nap), majd végleg eluralkodik rajta az egyre irracionálisabb gyűjtőszenvedély (egy Ford T-modell kerül például az ebédlőbe), hogy az egykor ragyogó villából szép lassan lepusztult szemétdomb váljon. A (mellék)alakok fel-, majd eltűnnek, de a hátrahagyott, jelentésüket vesztett kacatok egyre gyarapodó halmaza és a fivérek magánya mindig állandó marad.

Bár ez a regény tekinthető a múlt századi Amerika tablójának (vagy akár egy pszichiátriai betegség elhatalmasodása krónikájának is), számomra A vak zongorista mégis inkább a modern kor egyre fokozódóbb és egyre radikálisabbá váló elidegenedésének egyik legragyogóbb szépirodalmi dokumentuma. Felhívja a figyelmet az elmagányosodás veszélyeire, és rezignáltan, de mégis kegyetlenül mutatja be azt a folyamatot, aminek a végén a két jó szándékú, jobb sorsra érdemes fiatal bezárkózva, egy szemétdomb közepén fejezi be dicstelen életét.

E. L. Doctorow szerint a huszadik századi történelemben nincs struktúra, nincs igazi fejlődés, csak egy dolog állandó: Langley „pótlás elmélete”. Ami szerint semmi sem új, semmi sem örök, minden és mindenki csak valami régen elfeledett, eltűnt, elpusztult dolog „pótléka” – így az egyes emberek eltűnése a világból is természetes és szükséges. Maga a regény szövege egy, a világból és a történelemből kikopott ember tudatának utolsó lenyomata – de ha egy ilyen élet után képes valaki még ilyet alkotni, akkor talán mindig marad valamennyi remény.

2 hozzászólás
>!
sophie P
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Túlzott a lelkesedésem, tudom. Mert hát igaz: ha volt egy testvérpár, akik ilyen különös életet éltek, akik már életükben legendává váltak, időnként kövekkel dobáltak őket, akiket azóta is emleget a sajtó (legalábbis az internetes magazinok és blogok biztosan) … miért kell ezt átkölteni? Mire való ez a felemás megoldás, ez az életrajzi elemeket tartalmazó kitaláció? Egyrészt az én szórakoztatásomra jó, másrészt ahhoz a küldetéshez jó, hogy valaki ezt a különcséget felfejtse, a „történetet helyretegye”. Doctorow ezt így oldotta meg. De miről akar így szólni? Talán a gyűjtögetők titkos életéről, például arról a valakiről, aki itt a szomszéd utcában rozsdás motorokat, lyukas lavórt, zsinórra akasztott babát, törött kukákat, stb tart az udvarán? Vagy talán mindannyiunkról egy kicsit? Vagy az egész XX századról, az elszigeteltségről és a felgyülemlett sokféle tárgy üzenetéről? Azt hiszem egyszerre mind.

A Collyer testvérpár tehát egy Central park melletti óriási házban éldegél kettesben. Az egyik testvér megvakul, létezésének központja a zene. A másik testvér újabb és újabb nagyszabású projektekbe kezd, hogy öt perc múlva el is feledkezzen róla az összes hordalékával együtt. Minél különösebbek, annál kevesebben merészkednek a közelükbe, és minél inkább magukra maradnak, annál jobban kérgesednek bele a fiatalabbik mániáiba, vélt és valós fenyegetettségeibe. Doctorow mindezt széles ecsetvonásokkal átfestette, és ezekből a csodabogarakból nagyon-nagyon szerethető és elfogadható embereket faragott. Kedves öregurakká mesélte őket, rajzolt nekik szép napokat, idilli gyermekkort, mulatságokat, fontos feladatokat. Csajokat is, nőket, persze reménytelen szerelmekkel. És mesélt hozzájuk egy különleges élet- és történelemszemléletet, amely azt gyanítom, végképp nem volt a sajátjuk, a sokrétűbb összkép kedvéért kapták kölcsön.

Azt olvasom, Doctorow ilyen, ilyeneket művel. Úgy nevezik, spekulatív történelmi fikció.

>!
Európa, Budapest, 2016
254 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053583 · Fordította: M. Nagy Miklós
3 hozzászólás
>!
Bleeding_Bride ISP
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Néma vagyok, süket és vak, primitív lény az emberi agy – mindenkori kedvenc idézetem, anno a ballagási emlékkönyvekbe is ezt karcolgattam, most pedig megtaláltam hozzá a tökéletes könyvet.
Rá kell jönnöm, hogy úgy két éve elindult nálam a tini- folyamat, amikor az ember átértékeli a világát, magát és rá akar jönni, hogy vajon merre is tart, mit is szeretne, ehhez a folyamathoz pedig nem segítenek a mély mondanivalójú könyvek. Magukkal rántanak és folyamatos késztetést érzek arra, hogy a kelleténél is jobban azonosuljak a szereplőkkel és a sorsukkal.
Langley gyűjtőszenvedélye, hirtelen fellángolása, majd a teljes érdektelensége dolgok iránt szembesített azzal, hogy ha nem is tárgyakba mérve, de bennem is hasonlóképp zajlik, csak míg nála fizikai formájában, szemétkupacokként marad a nyakán, én sokkalta inkább magamban halmozom fel a szennyet, aztán mikor kezd lehúzni, nem tudok mit kezdeni vele.
Homer beletörődése, testvére problémáinak elfogadása szintén ott van bennem, olyan könnyen képes vagyok eltekinteni a környezetem egyes szereplőinek hatalmas jellemhibáin, és azonosulni vagy egyszerűen a részévé válni, hogy az már borzasztó. Persze, épp mint a testvérek esetében, csupán azok iránt viseltetek így, akiket szeretek, akik azon a körön kívül esnek, azoknak a legkisebb botlásnál teljesen lezárom az ajtókat, el is barikádozom, nehogy valahogy mégis átjussanak rajta.
Gyönyörű könyv, az elbeszélés módja simogatott, a történetet meg magamra kaptam, mint Langley az ószeresnél szerzett katonai hacukákat. Talán ettől igazán jó ez a történet, nem azt elemzem, hogy hogyan és miért történt az ami a testvérek, nem számít, hogy valós szereplők, vagy fiktív történet, mindezt kizárva elmerülhettem a mondanivalóba, vagy kreálhattam magam számára egy üzenetet.
Ha csak csupaszon elvonatkoztatnék, akkor talán annyit fűznék hozzá, hogy nem akarom tudni, hogy ez csak a szerző agyszüleménye, én mostantól szentül hiszem, hogy mindezt a valódi Homer Collyer jegyezte le és pont.

>!
ppeva P
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Már minden érdemlegeset leírtatok róla, egyik értékelés jobb, mint a másik. :)
Ezért nem is arról fogok most írni, milyen remek ez a könyv, hanem arról, ami a könyv olvasása közben az eszemben járt. Hogy a mi nemzedékünk talán az utolsó, ahol még tömegével fordulnak elő a gyűjtögetők. Mi még abban nőttünk fel, hogy nehéz volt hozzájutni mindenhez, ezért mindennel úgy voltunk, hogy jó lesz még valamire. A pincében, padláson glédában álltak a kisebb-nagyobb lécek, deszkák, csavarok, szögek, alkatrészek, a szekrényfiókokban pedig a gondosan mosott, válogatott, kötegelt rongyok, gombok, kifejtett cipzárak, lefejtett pulóverek gombolyagokban. Ha útközben szögre, madzagra akadtunk, hazavittük.
Ma már annyi a kidobott lom, hogy vigyázni kell a hazahurcolással. A tárgyak annyira elszaporodtak, hogy nincs becsületük, az erőnk és időnk pedig véges, hogy a már meglévő valamiket felhasználjuk. Muszáj ellenállni, szelektálni, még a nagy gyűjtögetőknek is. Persze, más kérdés, ha valakinél már betegség a gyűjtögetés.
A tágabb családunkban sajnos van példa hasonló mérvű gyűjtőszenvedélyre, mint amit a könyv leír… A bátyámat a felesége „menti meg” ettől, ő ugyanis irgalmatlanul kidobál mindent, amit az adott pillanatban feleslegesnek vél. És nálunk is komoly gond a gyűjtögetés és kidobni nem tudás.
Ha valakit érdekel a téma, pár éve olvastam már egy könyvet a gyűjtögetésről: Evelyn Grill: A gyűjtő – de Doctorow könyve sokkal jobb!

1 hozzászólás
>!
Annamarie P
E. L. Doctorow: A vak zongorista

1947-ben, New York Harlem negyedében az egyik házból kiáradó förtelmes bűz miatt kivonultak a rendőrök, tűzoltók. De a házba, ahol a Collyer testvérek éltek nem lehetett bejutni. Hosszas ostrom után, bejutva a házba megtalálták a fiatalabbik testvér, a vak Homert holttestét. A rendőrség döbbenten látta, hogy a négyszintes házat a mennyezetig megpakolt holmi tölti be. Az újsághalmokból, hangszerekből, bútorokból álló őserdőben csak apró ösvényeken lehetett közlekedni. Hetekig tisztították a házat. A korabeli lapokból megtudhatjuk, hogy kb. 120-150 tonna szemetet ürítettek ki a sarokházból. A kíváncsi járókelők döbbenten szemlélték az eseményeket. Az akkoriban kamasz Doctorow is szemtanúja a felfoghatatlan mennyiségű kiáradó „szemétnek”. (Az értékesebb dolgokat elárverezték, aminek mai értéke 1,1 millió dollár volt)

Ez a döbbenet az, ami megírásra ösztönözhette az amerikai írót. Felhasználva Homer és Langley alakját egy időutazásra vezeti olvasóit. Időutazás, melynek mérföldkövei a némafilmek korszaka, a világháború amerikai vetülete, a néger dzsessz elterjedése, a hippi korszak és a második világháború. Ehhez nyúlt hangulatos hátteret a televíziózás beköszönte, a hangfelvételek készítésének korszaka és még lehetne sorolni azokat az apróságokat, melyekből felépül a történet.

A történelmi utazás mellett azonban jelen van egy másfajta utazás, a megtébolyodás lépései. Hogyan válhatunk kívül-belül elszigeteltekké. Külső és belső spalettáikat bezárva a két testvér magára marad, s végül Homer vaksága mellé elveszti hallását is, a maradék kötelék is elszakad. Nem lehet eldönteni, hogy az elmagányosodás vagy a huszadik század macskaköveit tapossuk.
A történet megjelenítője a Braille írógép gombjait csapkodó Homer. Mindent az ő szemszögéből látunk. Teljesen elhisszük, hogy az az igazságtalanság, amit ő mond. Az a hülye, akit ő szid. Az a gonosz, akitől ő fél. Lassan áll össze a kép, ami a hátborzongató valóság. Langley az első dokumentálható gyűjtőszenvedély-beteg, akin eluralkodott a paranoia, és, aki látszólag gondoskodott vak testvéréről, miközben a pusztulásba hajszolta mindkettőjüket.
Pont attól vált remekké ez a történet, hogy minden Doctorow által megírt részlet hihető, meghökkentő, de valahol bájosan naiv is.

>!
Sárhelyi_Erika I
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Most már bizton állíthatom, hogy Steinbeck mellett Doctorow a másik kedvenc amerikai íróm. Bármelyik könyvét veszem le a polcról, tuti, hogy nem fogok csalódni.
Ez az ún. road novel is kiváló példája elképesztő fantáziájának. A történet valós eseményeken alapszik ugyan, ami (külön utánaolvastam) önmagában is egy döbbenetes sztori, de ahogy Doctorow „látja” a feltárt események mögött a főhősök belső életét, az megint a zsenialitását tükrözi. Nagyon szerettem, és csak biztatni tudok mindenkit: olvassatok Doctorowot!

>!
Kiss_Csillag_Mackólány P
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Fantasztikus volt.
Ahogy a két testvér felépítette önpusztító életét, az már művészet volt.
Mint ahogy az is, ahogyan inkább léteztek, mint éltek ebben a maguk és maguknak alkotta térben és időben.
Érdekes volt, ahogyan az öccs megtalálta önmagát az általa – szerencsére – nem látható labirintusban.
Kicsit – úgy vélem –, vagy inkább nagyon mindannyian gyűjtünk valamit. Aztán dobálunk, igaz, nagyon nehezen. (Én, legalábbis) De most, pillanatnyilag azt hiszem, tanultam a dologból, és elkezdek selejtezni magam körül.

>!
Sisyll
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Kellemes szombat délelőtti olvasmány. Már amennyire lehet a vakságról, a paranoiáról, az elszigetelődésről, az érzékek fokozatos romlásáról és a megszállott gyűjtögetésről kellemesen olvasni.
Doctorow zseniálisan ír és mesél, szinte éreztem a Central Park friss levegőjét és a ház dohos szagát. Hiába, csak ismételni tudom magam: a legjobb sztorikat az élet írta. Még ha esetleg ki is van színezve a sztori, a lényegen nem változtat.
Szívemnek még ami nagyon kedves volt, az elején lévő magyar hölgy, illetve Liszt Ferenc nevének megemlítése.
És hát a borító. Nem vagyok egy borítófüggő ember, de egyszerűen nem bírtam levenni a szemem ezen könyv fedőjéről. Csak nézegettem és gyönyörködtem benne és közben odaképzeltem a Collyer fivéreket.
Azt hiszem Doctorow mehet azon írók listájára, akikkel a későbbiekben még szeretnék még jobban megismerkedni.

>!
Ildó P
E. L. Doctorow: A vak zongorista

Akkor figyeltem fel erre a könyvre, amikor az író haláláról olvastam. Egyből felkeltette az érdeklőésem, ugyanis a saját szememmel láthattam hasonló gyűjteményt.
Jó pár éve egyik barátnőmnél voltunk nyáron, és az ő utcájukban lakott egy néni, akinek különleges gyűjteménye van, a többi utcában lakó néni dicsekedett vele, ő maga pedig büszkén megmutatta nekünk. Elképesztő látvány tárult elénk a házába belépve. A folyosón, melyből a többi helyiség nyílt, csak egy keskeny ösvény volt járható, ahol már két ember nem fért el egymás mellett. A többi helyen végig tele volt minden kacattal. Egy szobába belesni tudtunk csak, az ajtóban kb. 1 négyzetméternyi helyre belépve. Egy helyiségben volt egy ágy meg egy kis asztal, amit épp meg lehetett kerülni, de egyébként életre alkalmatlan volt minden helyiség. A szekrények, asztalok mellett a padlót is mindenhol beborította a felhalmozott gyűjtemény. És hogy ez miből is állt? Edényekből, csészékből, kis szobrokból, díszekből, minden olyanból, amit porfogónak nevezhetnek. Az én szemeim velencei álarcokon ragadtak meg.
Ha valamit elhelyezett valahol, szerintem soha többé nem is látta, csak ami kézzel fogható távolságban volt tőle. Nem tudta megmondani mi lesz a gyűjteménnyel, ha ő már nem lesz, de értékesnek gondolta.
Ő nem élt elzárkózva a külvilágtól, sokat üldögélt a padon a többi nénivel. Azóta sajnos nem tudok semmit az ő történetének folytatásától.
A személyes tapasztalatnak köszönhetően sokkal közelebb éreztem magamhoz Homer és Langley történetét. Tudom, hogy a történet valóság ihlette fikció, de mégis minden sora hiteles, úgy éreztem, akár a valóságban is történhetett minden ugyanígy. Nagyon szerethető testvérpár. Igazán megkedveltem őket, és sajnáltam is. Nem tudom, mi a szomorúbb, hogy Langley beteges gyűjtőszenvedélye mivé fajult, vagy hogy Homer mindezt meg sem próbálta megakadályozni a saját korlátozottsága ellenére is. Mindenesetre a tesvéri szeretetük, egymás támogatása figyelemre méltó.
A könyv után a valós történetnek is utána fogok olvasni, de előtte szerettem volna elolvasni a könyvet. Kíváncsi vagyok erre a különc testvérpárra.


Népszerű idézetek

>!
sophie P

Mert mi lehet borzalmasabb annál, mint amikor egyszer csak mítosszá és viccé válik az ember? Hogyan küzdhetnénk meg ezzel, ha egyszer már meghaltunk és nem leszünk itt, ha nincs senki, aki helyreteszi a történetünket?

246. oldal

>!
Sisyll

Amikor olvasol, vagy rádiót hallgatsz, mondta, látod a jelenetet az agyadban. Olyan ez, mint az élet Homer. Határtalan perspektívák, végtelen horizontok. A tévéképernyő meg mindent lapossá tesz, összezsugorítja a világot, az ember agyáról már nem is szólva.

135. oldal

>!
fióka P

Jézusom, mit nem adnék érte, ha bármi más lehetnék, csak nem ember.

117. oldal

>!
Janina13

És amikor néhány évvel később világossá vált számomra, hogy mennyország nem létezik, mintha súlyos teher esett volna le a vállamról.
Miért mondom ezt el neked? Azért mondom el, mert embernek lenni ezen a világon azt jelenti, hogy szembenézel a kemény valósággal, mindenféle szörnyű körülményekkel, hogy tudod, nem létezik más, csak élet és halál, és az emberi kínok olyan változatos sokfélesége, hogy abba minden Isten belezavarodna.

>!
ppeva P

Megkértem, hogy jöjjön hozzám feleségül. Tudod, mit válaszolt? Előadást tartott arról, hogy a házasság a prostitúció legalizált formája. El tudod képzelni? Minden radikális őrült?
Megkérdeztem tőle, hogy milyen fajta radikális. Ki tudja, felelte. Nem mindegy? Valami szocialista-anarchista-anorcho-szindikalista-kommunista. Hacsak nem tartozol közéjük, nem tudod pontosan megállapítani, hogy melyikük pontosan micsoda. Amikor nem bombákat dobálnak éppen, akkor szorgosan frakciókra szakadnak.

70. oldal

1 hozzászólás
>!
Sisyll

És akárcsak én, ő is értette, hogy amikor leülsz, és a billentyűkre helyezed a kezed, nemcsak egy zongora van előtted, hanem egy egész univerzum.

53. oldal

>!
B_Tünde P

Langley tisztelte a csótányokat, mert szerinte van egyfajta intelligenciájuk, sőt személyiségük, ahogy ravaszul kitérnek az ember elől, és bátrak is, veszély esetén például képesek levetni magukat a pultról az ismeretlenbe. És jelezni tudják a haragjukat egy sziszegéssel vagy cirpeléssel.

210. oldal (Európa, 2016)

>!
Janina13

Hogy felvidítson, Langley vásárolt egy tévékészüléket. Még csak nem is probáltam megérteni ennek a logikáját.

>!
sophie P

(…), Langley előbb vékony versesköteteket hozott haza antikváriumokból, mintha a versek hírek volnának. A versekben vannak gondolatok, mondta. A versek gondolatai az érzelmekből fakadnak, az érzelmeket pedig képek közvetítik. Ezért a versek sokkal érdekesebbek, mint a regényeid, Homer. Mert azok csak történetek.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: irodalom · regény · vers
>!
Sárhelyi_Erika I

Megmondom, hogy mi a jó hír ebben az űrkutatásdiban, Homer. A jó hír az, hogy a Földnek vége van, különben miért csinálnánk ezt? Az egész faj ösztönösen érzi, hogy fel fogjuk robbantani a bolygót a nukleáris háborúinkkal, és fel kell készülnünk a távozásra. A rossz hír meg az, hogy ha valóban itt hagyjuk a Földet, akkor a világegyetem többi részét is megfertőzzük az erkölcsi fogyatékosságunkkal.

168. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tracy Chevalier: A hölgy és az egyszarvú
Theodore Taylor: A homokzátony
Catherine Anderson: Út a boldogsághoz
Andrew Clements: Ami láthatatlan
Moskát Anita: Bábel fiai
Judith Krantz: Enyém lesz Manhattan!
Eric Lindström: Nem a szemeddel látsz
José Saramago: Vakság
Reményik László: Könnyű neked…
Walter Jens: A vak