Hush (Fekete Lótusz 3.) 80% 138 csillagozás

Ez a sorozat az, amit az ember vagy szeret vagy nagyon utál. E. K. Blair Fekete Lótusza nem egy rózsaszín habkönnyű olvasmány.
Nehéz erről a könyvről beszélni, mert ennyire beteg sorozattal és karakterekkel én még nem találkoztam. Mindegyik rész máshogyan hat az olvasóra. Míg a Bang brutális és megdöbbentő, az Echo érzelmileg és lélektanilag kegyetlen. A Hush-t pedig nem tudom egyik részhez sem hasonlítani. Nincs meg benne az első rész brutalitása, nem olyan fordulatos, mint a második kötet, mégis fogva tudja tartani az olvasót. Hogy miért? Mert itt mindenki arra kíváncsi, hogy Blair milyen véget szán a szereplőinek. Engem is ez hajtott, be kell hogy valljam. Az epilógusig vezető úton pedig sok minden történt. Fény derül a titokzatos személy kilétére és ez újabb bonyodalmakhoz, nem várt fordulatokhoz vezet. Kiderült sok minden a múltból, sok mindenre kapunk magyarázatot. Elizabeth és Declan…az ő szerelmük pedig a legbetegebb, a legsötétebb és a legfájdalmasabb, amivel eddig találkoztam.
Most pedig, hogy a végére értem itt nevetek. Mert mindennek ellenére, hogy néha a falhoz csapkodtam volna a könyvet, az epilógus után azt kell hogy mondjam, hogy ennél jobb véget ki sem találhatott volna Blair. Méltó szerintem a sorozathoz. Imádtam, a maga teljesen undorítóan, beteg módján.
Ajánlom ezt a könyvet, mindenkinek, akik hosszú évekig várták a befejező kötetet. Végre itt van, olvassátok!

Erős ez a sorozat. Mind a gyomornak mind a léleknek.
Jó volt megismerni egy ennyire erős nőt, amiken átment, ami megformálta, ami miatt ilyen lett… betegesen ocsmány múlttal nem csodálkozom a hajlamain se.
Személy szerint örültem ennek a morbid oldalnak, hogy ezen keresztül láthattuk a szereplő jellemfejlődését. Nehéz volt átélni ezt a sok szörnyűséget.
Ez a rész fájdalmas, érzelmeiben sokkal mélyebb az előzőekhez képest.
Viszont szerintem szép lezárása a történetnek, megtisztító, már-már vannak benne nyugodt „normális” pillanatok…
A megbocsájtás és az elengedés nagyon meghatóan és hitelesen lett leírva.
spoiler
A vége… hát ezért a fél csillag levonás részemről. Egy ennyire valóságosan beteg, morbid lélekszaggató könyv végére egy ilyet betenni… értem én ,hogy miért és passzol is végül is, de nekem túl meseszerű lett a brutális valósághoz képest amit a sorozat képviselt.

El sem hiszem, hogy végre elolvashattam a befejező kötetet, addig húzták nyúzták a megjelenését hogy azt hittem nem lesz belőle semmi de szerencsére csak megjelent és hozzám is eljutott. Nem vitás, hogy az egész széria nagy kedvenc lett a maga beteg valójával, de azért fél csillagot le kellett vonnom mert az első két rész után itt azért egy két dolog elég érdekesen lett megoldva. Az egyik amikor spoiler Aztán ott van még Elizabeth és Pike „kapcsolata” ami azért valljuk be elég para xd Sajnáltam Declan-t és Elizabeth túl gyenge volt az elengedéshez és igazából saját magát is becsapta és félig fogadott el segítséget pedig attól még hogy azt teszi ami helyes lett volna attól még Pike ha nem is úgy de vele maradt volna.
De a befejezés….neeeeeee a maga módján „jó” mert meglett a várva várt béke, boldogság de az a leírás xd Mintha a végét átadta volna valakinek hogy héé el kell ugranom két perce fejezd már be xd Nem illett az eddigi megszokott stílusba mindenesetre ez van ezt kell szeretni :D

Annyit gondolkodtam a csillagozáson, mert annyira vegyesek az érzéseim. A könyv feléig ki voltam akadva, hogy mennyire rossz, főleg az első kötethez képest, ami teljesen magával ragadott. Viszont ebben a kötetben könnyeztem a legtöbbet. Voltak olyan részek, amik nagyon meghatottak. De összességébe véve ez egy rossz kötet. A vége? Ne már!!!

Ez az utolsó rész se volt egy leányálom, mégis talán ez volt legemészthetőbb, legkezelhetőbb az összes közül. Az előzőek megdöbbentősége, arculcsapása és érzelmi terrora után már csaknem felpuhult a történet, tele volt könnyekkel, erotikával, ahogy Elizabeth és Declan ráléptek a vígasz, a megbocsájtás, valamiféle gyógyulás útjára. De vigyázat, ettől még kell hozzá gyomor és az olvasót se árt két kézzel fogni, hogy ne akarja az ember a falhoz csapkodni! Ugyanis a már szinte védjegyének számító betegessége, a brutalitása, az elborultsága nem hagyott alább. Meglehet kevéssé lélegzetelállító, de ugyanolyan mérgezők, függőséget okozók és ellenállhatatlanok akárcsak az egész sorozat, mely a maga műfajában kiemelkedő és mely képes kitörölhetetlenül beleégetni magát a lelkekbe. És hát milyen más lehetne a befejezés, a végszó egy ilyen sötét, romlott és elcseszett sztorinál, mint elfuserált?

Ebben a percben fejeztem be, és szörnyen csalódott vagyok, hogy így lett vége!!! Most komolyan! Hogyan lehet így lezárni egy ilyen fantasztikus sorozatot?!? Megáll az ész… :/
İmádtam a sorozat előző részeit, így ezzel sem vagyok másként. Nehéz olvasmány… fájdalmas, szívet lelket összetörő, élmét bontó, beteges, szerelmi történet. Az előző részekhez képest kicsit visszafogottabb, de még most is megterhelő olvasni. Volt, hogy kicsit félre tettem, majd miután kitisztult kicsit tőlük a fejem, folytattam a történetet.
Elisabeth. Ó hát ő bizony vasból van. Mert ennyi minden „túlélni” , bátorságra és nagy erőre váll. Habár ő nincs mindezzel tisztában. Volt egy bizonyos rész amikor haragudtam rá. Nem szeretném elárulni, hogy miért. De akkor én csalódtam picit benne, holott meg valahol meg is értettem a reakcióját és az érzéseit.
Declan. Szavakat nem találok a pasira. Semmi kétség, hogy egymásnak lettek teremtve. Mindketten elb***ottak, mégis a maga ocsmányságában gyönyörű az ő szerelmük.
A fél* levonás a vége miatt van. :-(

Hát ezt meg kell emészteni…..
Kezdeném azzal, hogy rettenetesen vártam a befejező részt. Én egyszerűen imádtam az első két részt. Voltak sejtéseim történésekkel kapcsolatban, tudtam, hogy egy brutál jó könyvet fogok olvasni. Ez így is volt. A karakterek számomra nagyon jól meg lettek alkotva, bár halkan megjegyzem, sokszor voltak idegesítő húzásaik. Például a sok képzelgés és felesleges hiszti az néha már kicsit erőltetett volt. Declan az Declan. Imádtam a sötét, ám mégis mélységes oldalát ♥️
Annyira vitt a történet, hogy alig bírtam letenni a könyvet.
Bátran kijelenthetem, hogy a kedvenc dark romance sorozatom eddig ♥️♥️♥️
De akkor miért vontam le egy csillagot???
Akik olvasták azoknak szerintem egyértelmű.
A vége…..
Nem akarom lelőni a csattanót, fogalmazzunk úgy, hogy rettenetesen csalódott vagyok. :( Tudom, hogy nem lehet minden könyvnek százszázalékosan happy end a vége. Tulajdonképpen nem is vártam ennél a könyvnél érzelgős befejezést. Na de ez???!!!!!!!
Falhoz bírtam volna vágni a könyvet, miközben azt mondogattam: hogy ez nem lehet, ezt nem tehette meg az író. De megtette. !!!!!!!
Mindezek ellenére nem tudok rá haragudni, mert számomra nagyon jó sorozatot írt, folyamatosan kattogtam rajta.
Bízom benne, hogy fogok tőle még olvasni, mert számomra E.K Blair most a LEG♥️♥️♥️

Azt hiszem mondhatom, hogy erre a befejező részre sokat kellett várni… nagyon sokat. Már nem is hittem benne igazán, hogy valaha is a kezemben tarthatom ezt a kötetet.

A sorozat első két részét már olvastam és nem is egyszer. Most pedig, hogy elolvastam a Hush-t, nem igazán jutok szóhoz. Csak nézek, kavarognak a gondolatok a fejemben és úgy érzem, bármit írnék, az nem tudná visszaadni azt, amit most érzek és olvasás közben éreztem.

Én még ilyen sorozatot nem olvastam, ami ennyire nagy hatással lett volna rám. Ki merem jelenteni, hogy a kategóriájában páratlan és egyedi a Fekete Lótusz sorozat.

Ebben a történetben folyamatosan történt valami. Itt mindig minden és mindenki mozgásban volt. Egy percre nem lankadt a figyelmem az olvasás során, az elejétől a végéig lekötött és a szemeimet odaszegezte a lapokra a történet.
Az írónő mesterien és tökéletesen alkotta meg mind a karaktereket, mind a cselekményeket. Ez az a történet, ami minden olvasóból kivált valamilyen érzést, semlegesnek és érdektelennek maradni egyszerűen lehetetlen. Számomra felejthetetlen és maradandó olvasási élményt okozott.

Amilyen módon a második rész befejeződött, el sem tudtam képzelni, hogy mivel és hogyan lehet még megtölteni ezt a harmadik részt. De sikerült, nem is akármivel és akármilyen módon. Rengeteg csavar és megdöbbentő cselekmény szemtanúja lehettem, amire nem számítottam.
Nem mondom, hogy teljesen tökéletes volt ez a rész számomra, mert Pike megjelenéseit már-már soknak találtam. Viszont, romantikából helyrebillent a mérleg, mert sokkal többet kaptam, mint ami az előző részekben volt. Azt azért senki ne gondolja, hogy ez a rész rózsaszín vattacukor lett, mert nem!

A befejezés ismét a falhoz vágott… amikor már azt hittem, hogy mindent tudok és innen már „sima az út”, akkor még bedobta az írónő az utolsó atombombát.
Az epilógus nélkül is el tudtam volna képzelni ezt a kötetet, de így sem volt rossz. Meseszerű, de érthető, hogy miért ilyen befejezéssel ér véget ez a történet.

Oké itt lettem pipa. Nem és nem és nem. Nem ilyen befejezést reméltem. Oké, rendben egyik sem volt egy angyal, és az ilyen emberek nem biztos hogy jó, ha a társadalmat gazdagítják jelenlétükkel. De azért a sok sz…r után, talán pár boldog évet megérdemelt volna Elizabeth és Declan. Aztán végiggondoltam, hogy valahol mindenki megkapta, amit megérdemelt és a végén lévő harmadik ember is meg fogja kapni, hiszen mi ez, ha nem más mint egy ördögi kör. Egy biztos a szegény gazdagok jutott eszembe erről, vagy a Rómeó és Júlia egyik betétdala hogy lehetsz király, de az igazi élet és az igazi értékeket nem tudják megélni, megérteni, sosem lehet nyugodt szép életük. Ami miatt viszont levonta másfél csillagot az Carnegie volt. Annyira fárasztott, annyira nem éreztem idevalónak, annyira idegesített hogy elmondani sem tudom. Hogy miket fantáziál, egy őrült nem érdekel, akkor olyan könyveket olvasnék, ahol ezek vannak, de nem olyat akarok/akartam. A végét ezzel úgy ahogy elrontotta nekem az író. Eddig a többi részben elviseltem, igyekeztem nem tudomást venni róla, de most. Ezzel lezárni???? Pfuj! Nem mondom hogy elvesztegetett idő volt az olvasása a sorozatnak, de nem valószínű, hogy még egyszer elolvasom. Még ha a hernyós részeket átlapoznám se.
A sorozat végére érve most is azt tudom mondani, hogy Declan volt a legjobb, legszimpatikusabb szereplő a gyilkosságok ellenére is. A többiek? Még egyszer Pfuj!

Hát amennyire boldog voltam, hogy olvashatom, most annyira szomorú is vagyok, hogy kiolvastam… igaz, bármikor újraélhetem Elizabeth Pike és Declan történetét, csak újra ki kell nyitnom a könyveket☺❤
Elizabeth ebben a részben talán még többet küzd, harcol, ám leginkább lelkileg. Nagyon sokat sír, nagyon mélyre hatolnak az érzelmek a lelkében.
Declan bebizonyítja, hogy Elizabeth neki az örök és egyetlen, és hogy tényleg 2 testben egy lélek az ő történetük…
Izgalmak, mélyre ható lelki traumák, és a vége, hát rendesen könnyekben törtem ki, amikor spoiler

Kis észrevétel a fordítás hibájában, ami szerintem elég lényeges az alaptörténet szempontjából, Elizabeth nem a bíborszínt nem szereti, hanem a lilát, ez volt az első két részben…..

Imádtam nagyon, betegesen brutálisan gyomorforgató részletekkel tarkított történet❤❤❤