Hobsbawm hallatán minden jóravaló Fideszes elemző felhördülne, az utolsó kommunista, ő, aki az utolsó könyvében, melyben a XX. századot mint a szélsőségek korát aposztrofálja, Lenint és gyilkos bandáját meg sem említi, na ő aztán mindennek az alja, stb stb blablablutty…
Ehhez képest a 62-ben kint, 64-ben nálunk is megjelent könyv egy igazán decens, visszafogott elemzés, mely nyilván nem mentes a marxista rizsától, összedőlhetetlenül feszít a társadalom és kultúra felépítménye a gazdasági betonalapon, de gondoljuk csak meg, 62-64 a Disznó-öbölbéli összeröffenés, a kubai rakétaválság, a Kennedy-gyilkosság és a tonkini incidens kora volt, az egész művelt világ attól rettegett, hogy milyen módon fog másnap megsülni a reggeli tojásával egyazon hőfokon ő maga is, erre Hobsbawm ahelyett, hogy a Tőkénél ragadná meg Marxot és vágná Macmillan arcába úgyis minden mindegy alapon, közread egy könyvet, ahol ugyan mindenért a tömegek, a tőkések, a proletárok meg a történelem elkerülhetetlen dialektikája felel, sohasem Napóleon, Pitt, a cár vagy Józsi bácsi, egyszerűen mégse hangzik…hülyeségnek. Sőt.
Vannak részek, melyek hallatán az Antall Józsi rendszerváltásán nevelkedett fiatal nemzedék hátán feláll a haj, pl az a hallatlan lelkesedés és támogatás, mellyel Hobsi a francia jakobinusok tevékenységét dicsőíti, mint a forradalom velejét és lényegét, ezt ugye az ajkai négyes számú Fekete István általános iskolában nem így tanították a 80-as évek második felében e sorok írójának, de ha az ember átgondolja kicsit jobban a francia történéseket, maga sem juthat sokkal többre annál, mint hogy a paraszt és pórnép, aki beállt golyófogónak Valmy-tól Waterloo-ig, tképpen az alig valamire használható polgárjogain kívül túl sokat nem nyert az üzleten, miközben kb 2 millióan pusztultak el csatában, betegségben vagy hasonlókban, ezzel párhuzamosan pedig a tulajdont sikeresen transzferálták az államtól-egyháztól az azt legjobban hasznosító új businessmanekhez (honnan is ismerős ez?).
Nagyon jó a könyv társadalmi-gazdasági-kulturális folyamatokról szóló része is, számomra a legtanulságosabb a romantika és forradalom kapcsolatáról szóló fejezete volt, de nem tudnám kiemelni a könyv egyetlen szakaszát sem mint kerülendő vagy kifütyülendő, annyira nem buzog túl a marxizmus benne. Hozzájárul viszont ahhoz, hogy az olvasó megérthesse, az ipari forradalom és korai kapitalizmus korszaka ugyan alapja lett a mai jólétünknek és az akkori profitfelhalmozás szükséges feltétel volt ahhoz, hogy a becsvágyó vállalkozók ne csak pamutfonókba, hanem vaskohókba is fektessenek, de ennek az ára millió kisemmizett szenvedése volt, és amikor felvesszük az alsógatyánkat reggel és elkezdünk pötyögni a sza.os mobiltelefonunkba, jusson eszünkbe, hogy valószínűleg a mi (tudom, csak viszonylagos, de azért nagyon jó) jólétünk kínai, indiai és másféle odavaló népek izzadságán alapszik. Ha másra nem, arra mindenképpen jó a könyv, hogy elkötelezett piacpártiból harmadik utassá váljunk, és díjazzuk azt a szocializmust, melyben e pillanatban is dicső konzervatív kormányzás alatt élhetünk, csak most nem Kádárnak kell ehhez hiteleket fölvenni, elég, ha az Unió tolja a zsét a popsink alá.
Van persze (szerintem) alapos baromság is a könyvben, pl amikor az egész 1848-as forradalmi vonulatot mint a proletariátus akcióját előadni (még talán a 917-es ruszki se volt az), de ugye minden szöveget átgondoltan és kellő kritikával szemléljünk, ne feltétlen elfogadással. Vagy hasonló a kaporszakállú barátom által becsatolt rész is, mely szerint az említett korszakban dőlt el, hogy máig kik a világ urai, de ki gondolta volna az ópiumháborúban megszégyenült Kínáról, mivé növi ki magát 200 év múlva, vagy éppenséggel hogyan enyészik el annak a birodalomnak a dicsősége, ahol pedig soha nem nyugodott le a nap.
Van benne mókás elírás is, a 314. oldal alján megtudhatjuk, hogy a gyök kettő imaginárius, a gyök mínusz egy meg irracionális, dehát irracionális lenne elvárni egy történésztől, hogy néha ne találjon fel imaginárius dolgokat.
Meg kell még említeni a könyv fordítóját, Litván Györgyöt, aki 44-ben megjárta Mauthausent, 47-ben az MKP-t, 56-ban Budapest XIII. kerületének aktívaülésén elsőként követelte nyilvánosan a jelenlévő Rákosi Mátyás eltávolítását a hatalomból, 64-ben fiatal történészként elvégezte a könyv magyarítását, majd 20 évvel később a Szadesz alapító tagjaként került be a politikai köztudatba.
A könyvet 1964-ben 50 Ft-ért mérték, ami szerény becslésem szerint mai áron kb 7-8000-nek felel meg kenyér-egyenértékesben, így valószínűleg nem díszelgett munkáscsaládok könyvespolcain, inkább közkönyvtárakban volt elérhető, ha a melós két esti fröccs között egyéb izgalmakra vágyott, az általam kiperkált 1200 ft tehát jó árnak mondható. Pláne hogy alig eszem kenyeret.
