Máté ​Olga fotóművész 1 csillagozás

„Nagy asszonyi dokumentum”
E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész

Máté Olga (1878-1961) a 20. század első felében alkotó fotóművész, akinek munkásságát, egybevetve férfikollégáiéval is, a legelsők között emlegethetjük. Írók, művészek, szabad gondolkodók, önmegvalósításra törekvő nők keresték fel szalonként is működő Veres Pálné utcai műtermét. Máté kapcsolatot tartott a társművészetek alkotóival, nyomon követte az ott felbukkanó modern törekvéseket, dokumentálta a modern tánc születését, a modern építészet első jelentős produkcióit Szinte egyedülállónak mondható műfaji sokoldalúsága, portré, gyerekfelvétel, csendélet, városkép, reklámfelvétel egyaránt kikerül műterméből. Szakmai pályafutása végéig megújulni kész természete hazai és külföldi kiállítások eredményes résztvevőjévé avatta. Anya, asszony és művész hármasságát egységben megvalósító szándéka kereknek, teljesnek mondható életet, mű-együttest hagyott maga után.

>!
Helikon, Budapest, 2006
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639401277

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Lugosi Lugo László: Tükörképek
Robert Capa: A tetten ért halál
Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma
Korniss Péter: Kötődés
Normantas Paulius – Csepregi Márta: 14 testvér
Enczi Zoltán – Imre Tamás – Richard Keating – Klemanovics Márk – Korbely Attila – Orbán Zoltán – Szabó Endre: Makrofotózás és teleobjektíves fényképezés
Korniss Péter: Múlt idő
Gerlóczy Márton: Nézd csak, itt egy japán!
Tóth Krisztina – Csortos Szabó Sándor: Fény, viszony
Korniss Péter: Ki népei vagytok?