A szerző a magyar fotóművészet történetét különösen érdekes szempontból világítja meg. Szociológiai és művészettörténeti aspektusból azt a folyamatot vizsgálja, amint a nők, kilépve a nemükre mért kötöttségekből a XIX. század közepén elsajátították az új technikai csoda, a fényképezés kémiai, fizikai és művészi ismereteit, s minden tiltás ellenére e szakma kiváló művelőivé váltak. Az út az indulástól (1939), a szervezett oktatás hiányától függetlenül, meredeken vitt felfelé a sikeres, beérkezett életpályák kialakulásáig. A könyv középpontjában a magyar, 1890 és 1945 között működő fotográfusnők tevékenysége áll, de a szerző az összehasonlítás igényével kitekint a nyugat-európai és amerikai pályatársak eredményeire is, így pl.: a Camera Work körül tevékenykedő fotográfusnőkre, vagy a francia fotóélet legjelesebb képviselőire. A fotóművészet hazai és külföldi tisztelői előtt is jól csengő, ismerős nevek a kötetben szereplő képek szerzői: Rosie Ney (Földi Rózsi), Blüh Irén, Besnyő… (tovább)
Magyar fotográfusnők 3 csillagozás
Szerkesztő: Török Ágnes
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 11
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
E. Csorba Csilla: Magyar fotográfusnők 1900-1945
A századfordulón volt egy pillanat, amikor egy különleges, új lehetőség nyílt meg a nők előtt. Egy kis mellékút, aminek segítségével bekerülhettek a művészet világába, anélkül, hogy hosszú éveket kellett volna eltölteniük az iskolapadban, elzárva a valódi lehetőségektől, a rajztanári pálya felé terelgetve. Egy új találmány lehetőséget kínált nekik arra, hogy szabadon alkothassanak, és ami talán még ennél is fontosabb, ezzel pénzt kereshessenek, így önállóvá váljanak. Ez volt a fényképezés. Még a modern, korral haladni akaró nemesasszonyok is szívesen foglalkoztak vele, és hamarosan a hagyományos női szabadidős foglalkozást (olvasás, festés, kézimunka) kiegészítette a fényképezés, mint úrinők számára is elfogadható hobbi. De ami miatt igazán elterjedt, annak az az oka, hogy nem kellett hozzá nagy anyagi befektetés, viszont óriási igény volt rá mindenhol. Az emberek egyszerűen imádták, hogy végre róluk is készülhet egy portré, és ez már nem csak a nemesek kiváltsága, akik meg tudják fizetni a drága festőt. Ez volt a klasszikus műtermi fényképezés virágkora, amikor minden faluban nyílt egy fotóstúdió, és lassan megszokottá vált, hogy nagyobb alkalmakkor készül egy családi portré, és ez a mai divattörténészek számára igazi kincsesbánya. Ám ahol művészlelkű emberek alkotni kezdenek, mindig csodák születnek. A fényképezés pedig lehetőséget adott a kreativitás kiélésére is, pont azért, mert olyan újdonság volt, amire nem voltak érvényesek a századok óta lefektetett szigorú szabályok. Az egész művészeti ág akkor alakult ki, és ennek formálásában a nők is elképesztően komoly szerepet vállaltak, amit még a kritikusok is kénytelenek voltak elismerni. Bár… hát azért a régi beidegződéseket nehéz volt levetkőzni. Feleky Géza 1910-ben azt írta, hogy a fényképezés azért is illik a női nemhez, mert „nem kíván alkotó és alakító ösztönt, hanem csak odasimulást, gyöngédséget és ízlést” ami azért a legdurvább sztereotípiák ismétlése. De épp ezért talán jobb is, hogy ha hagyjuk, hogy a művek meséljenek, mert azokat érdemes átlapozni. Ezekbe ad egy kis bepillantást E. Csorba Csilla könyve. #keddikönyv
Népszerű idézetek
A Fényképészeti Lapok 1883-as évfolyamában több cikk is foglalkozott a fényképezés nőkre gyakorolt pozitív és negatív hatásával. Az első számban megállapítják, hogy „hosszú idő óta azt tapasztaltuk, hogy a nők – habár kevesebb előzetes ismerettel és szűkebb körű gyakorlattal kezdettek a tanuláshoz – sokkal gyorsabban haladtak előre, mint a férfiak”, a 12. számban megtudjuk, hogy ezidőben 10-15 regisztrált fényképésznő létezik hazánkban, akik „becsülettel megállják helyüket”. A cikkíró ezután a férfikörökből ismert előítéleteket fogalmazza meg: „Bátran ki merem mondani, hogy az a nő, ki tudományosan képzett fényképész, s egész életét erre szentelte, az nem olyan nő többé, mint az, ki hivatását csak a család vezetésében kereste, mert annak a nőnek nőiessége elveszett.” A nőkről terjesztett valamennyi sztereotípiát, úgymint gyenge fizikum, koncentrációra való képtelenség, a kémia és fizika elsajátításának lehetetlenségét, stb. felsorolja A nők és a fényképészet című cikk szerzője, majd megállapítja, hogy a női szépséget, a női üdeség zománcát teszi tönkre a fényképészetben való elmélyülés, ezért inkább a pontos útmutatás melletti tevékenységet, pl.: retusálást, gyermekfelvételek előkészítését várja el a „gyengébb nem” képviselőitől.
15-16. oldal
E. Csorba Csilla: Magyar fotográfusnők 1900-1945
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma 91% ·
Összehasonlítás - Enczi Zoltán – Imre Tamás – Richard Keating – Klemanovics Márk – Korbely Attila – Orbán Zoltán – Szabó Endre: Makrofotózás és teleobjektíves fényképezés ·
Összehasonlítás - Szilágyi Gábor: Daguerre ·
Összehasonlítás - Csapó Nándor – Kontra Ferenc: Életkörök ·
Összehasonlítás - Pécsi József: A fényképező művészete ·
Összehasonlítás - Kincses Károly: Mérték / Measure ·
Összehasonlítás - Enczi Zoltán – Richard Keating – Imre Tamás: Tájfotózás és épületfényképezés ·
Összehasonlítás - Dékán István: Fényképezés az alapoktól a szakmai ismeretekig ·
Összehasonlítás - Móser Zoltán: Arc/mások ·
Összehasonlítás - Enczi Zoltán – Richard Keating: Tájak és városok digitális fényképezőgéppel ·
Összehasonlítás