Az ​író arcképe kölyökkutya korából 81% 40 csillagozás

Ez egy olyasfajta könyv, amit nagyon el tud rontani, ha épp rossz passzban kezdünk bele. Masszív költői képekkel dolgozik, amikhez szükségeltetik egyfajta optimális hangulat, és elég rövid ahhoz, hogy ha az első oldalakon nem találjuk meg az ívét, akkor ez a későbbiekben is így maradjon. Szerencsére én jó időpontban kaptam elő, minek következtében: tetszett. Dylan Thomas legnagyobb bravúrja, hogy a lírai eszközöket képes kombinálni a helyenként naturalista-realista ábrázolásmóddal, így színekből és szeretetből egy nagyon élményszerű Wales-képet épít fel. Mindemellett Thomas novellái úgy ábrázolják az átmenetet a gyermekkorból a férfikorba, hogy a gyermek által érzékelt idegen, helyenként ellenséges, helyenként pedig varázslatos világ az elbeszélések során egyre inkább kinyílik (bezárul?), és átalakul valami új minőséggé: a felnőttkorrá. Nagyon szép folyamatábrázolás egy igazán érzékeny írótól, aki hála Istennek megfelelő fordítót is kapott a kiteljesedéshez: Gergely Ágnest. Akinek külön köszönöm.

U.i.: Ungvári Tamás utószavában még kiemeli a kontrasztot e könyv „tündérvilága” és az dekadens urbanizált irodalom között – amit ő (többek között) igen szárnyalóan „intellektuális önfertőzésként” aposztrofál. Ami nagyon izgalmasan hangzik, kedvet is csinált nekem az efféle művekhez. Kár, hogy konkrét címekkel nem szolgált, most pedig tépelődhetek, pontosan kikre utalt ezzel. Joyce-ra mondjuk, akinek korai művei egészen biztosan erős hatással voltak erre a szövegre? Vagy csak akart mondani valamit, ami jól hangzik?

Egészen különleges hangulatú írások. Dylan Thomas nem nihilista. A céltalanság nem művészi hitvallása, hanem a külvilág realitása.. Hősei nem lázadók, nem sodródók, még csak nem is megalkuvók. Egyszerűen modern Sziszifuszok, akik tudomásul veszik a munkafeltételeket. Munkaidő napi 24 óra, a feladat nehéz kövek lejtőn fölfelé görgetése. Cél nem a kőnek egy bizonyos pontba való eljuttatása, hanem maga a görgetés. Ha megfordulnak, az út azonnal abban az irányban is emelkedni kezd. Mivel nincs elérendő cél, másik szintre sem lehet lépni. Más, helyettesítő munka nem létezik. Milliónyian vannak, de mindenki magánosan görget. Ez a céltalan izoláltság éles kontrasztban van a parádés stílussal, a költői képek sziporkázásával. Hideglelős gyűjtemény, amit rossz pillanatban olvasva elkönyvelhetünk szürke, könnyen feledhető műnek is. Megfelelő hangulatban azonban az olvasó csak kapkodja a fejét a gyönyörű, fájdalmas, és sokszor paradox villanások kereszttüzében. Engem legalábbis elbűvölt.

Lírai eszközökkel festett költői képek sorával operál Dylan Thomas, miközben önéletrajzi ihletésű novelláit adja közre „arcképéről, kölyökkutya korból”. A gyermekkorból a felnőttkor felé vezető út egyes mozzanatairól készített meseszerű leírások a wales-i mindennapokat idézik, melyek a ’40-es években nem túl derűsek. Humorral építkező helyenként derűsek, másutt szomorúak, szorongók, magakellető bájjal és szeretettel átitatottak – igazi költészet, érdemes elolvasni.

A Kelta kondér kihívásban találtam rá, és megtetszett a címe.
Nagyon szép, szomorkás, lírai képekben emlékezett vissza „kölyökkutya korára” – walesi gyerekkorára és ifjúkorára.
Van még pótolnivalóm: keresek mindjárt néhány verset tőle, és elolvasom.

Ezek a novellák a mindennapok embereiről szólnak a 40-es évek környékéről; a veszteségeikről, a tragédiáikról, a csalódásaikról, a nehézségeikről. Hangulatfoszlányok… és olyan atmoszférát tud teremteni, hogy belesajdul az ember… Melankolikus, borús, keserű szájízű és szomorkás írások, amik még a vidám napsütésben is hatnak. Hiányzik ebből a kötetből a nevetés, a vidámság és a boldogság. Helyek, nevek visszaköszönnek a novellákban, nem véletlenül, önéletrajzi ihletésűek. A leírások, költői képek, nagyon rendben vannak… Mégis valahogy nem fedeztem fel benne azt az embert, akit költőként megismertem. Talán azért, mert ezek még a korai művei, és még nem elég érettek, kiforrottak, bár már magukon hordozzák azt, amit a verses kötetben megszerettem benne.
Arról nem is beszélve, hogy Bukowski mellett nála találtam a legtöbb kocsmanevet az írásokban szétszórva, és milyen beszélő neveket; Szív Öröme, Tiszta Korty, Nyúlcipő…:))

Néha fanyar humor, néha elég nehezen érthető. Egyszer el lehet olvasni..

Néha egy hangulat, egy érzés megfogott. Többször értettem, mégis távolinak éreztem egy-egy lélektani helyzetet. Miért…

Inkább csak átsuhant rajtam, mint megérintett volna….