Az ​álomlátó 0 csillagozás

Dvorah Telushkin: Az álomlátó

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​fiatal egyetemista lány 1975-ben levelet írt Isaac Bashevis Singernek azzal a kéréssel, hogy részt vehessen szépírói kurzusán a Bard College-ban, egyúttal felajánlotta, hogy minden héten elviszi autóval a manhattani lakhelyétől kétórányira fekvő egyetemre. Ezeken a keddi utakon kezdődtek azok a nagy beszélgetések, amelyek oda vezettek, hogy a lány Singer „szolgálatába” állt: köznapi kategóriákkal nehezen leírható mindenese lett. Az álomlátó ezeknek az éveknek a jelentős eseményeit és hétköznapjait idézi fel. Kibontakozik előttünk a New Yorkban és Miamiban élő – időközben Nobel-díjassá lett – író élete, de felsejlenek Singer életének sok évtizeddel korábbi lengyelországi helyszínei is. A szerző hol csodálkozó, hol riadt tekintetén keresztül látjuk, ahogyan a kéziratai fölé hajló vagy odaadóan másokra figyelő, megértő író szinte egyik pillanatról a másikra kicsinyessé, önzővé válik, hogy a következő percben újból bölcsességtől és szeretettől sugárzó arcát mutassa. Átéljük az… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2007
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635307180 · Fordította: Dezsényi Katalin

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Kőrössi P. József (szerk.): EP 1950–2016
Esterházy Péter – Marianna D. Birnbaum: Az évek iszkolása
Szarka Károly (szerk.): Az örök látogató
Kortársak Lev Tolsztojról
Konrád György: Elutazás és hazatérés
Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”
Bächer Iván: Kutya Mandovszky
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Gurul a sok-sok pillanat
David Wilkerson: Kés és kereszt