Esterházy ​lakája 5 csillagozás

Dušan Šimko: Esterházy lakája

A kassai születésű, Svájcban élő szlovák szerző regénye a 18. századi Magyarországon játszódik, Mária Terézia uralkodása alatt. A cselekmény középpontjában a fiatal zsidó, Abeles Izsák áll, akinek felemelkedése a kor nagy társadalmi változásait szimbolizálja: származása ellenére Esterházy herceg lakája, majd a hercegi opera intendánsa lesz. Hiteles korrajz jeleníti meg 'fényes Miklós' udvarának mindennapjait, a zseniális zeneszerző, Haydn tevékenységét, a különböző nemzetiségű zenészek, lakájok, kereskedők és a kismartoni zsidó hitközség életét.

Eredeti cím: Esterházyho lokaj

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Kalligram, Budapest, 2002
374 oldal · ISBN: 8071494518 · Fordította: F. Kováts Piroska

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Dušan Šimko: Esterházy lakája

Sej – mondják a borítón kiemelt betűk –, haj – fűzi hozzá az olvasó. Cím, fülszöveg és témaválasztás elvárásokat ébreszt benne, aztán a regény bizonytalanságban hagyja. Hajaj… No, nem várhatunk a 21. század hajnalán klasszikus, 19. századi történelmi regényt, de azért mégis. Olyan, olyan… hogy is mondjam, kissé furcsa volt ez az eszterházi-kismartoni kalandozás.
Kezdjük a címnél: Esterházy lakája. Gondolná az ember, ő lenne a címszereplő (a fülszöveg is ezt állítja), aztán várunk, várunk, várunk… mikor ismerhetjük meg már közelebbről azt a bizonyos Ábeles Izsákot, aki tizenhétéves kamaszként valami rendkívüli véletlen, kegy vagy micsoda folytán a nagy Fényes Miklós lakájává avanzsál megtűrt zsidó státuszából. (Az más kérdés, hogy lakájként semmi különleges feladat nem különbözteti meg a herceg körül kerengő kisebb-nagyobb égitestektől. Minden és mindenki a biztos középpont körül forog, néha változó pályával, hétköznapi intrikák és pletykák, politikai machinációk, kisebb-nagyobb jelentőségű változások, kulturális események közepette.) Nos, várunk, még mindig, a kötet felén rég túlvagyunk, de még mindig halvány a kép az alig látott Izsákról, akivel váratlanul, mint derült égből villámcsapás, közlik, hogy egyszeriben az udvari opera intendásává lett. Hogyan? Miért? Nem nagyon kötik sem Izsák, sem az olvasó orrára.
Ezzel szemben szinte mindent megtudunk, ami megtudható az egyhangú magyar mocsár közepén elterülő Esterházy-féle boldogságszigetről. Az elbeszélő korabeli dokumentumokra hivatkozva, belőlük idézve (? – nem ellenőriztem, az elbeszélő meg mintha picit ravasz lenne, de lehet, hogy mégsem) rendkívüli, ám néha fárasztó módon teszi hitelessé a hercegi világ képét. Részletekbe bonyolódunk gazdasági kimutatásoktól szerelmi viszonyokig, a magyar testőrség ügyes-bajos dolgaitól Haydn zenészeinek finoman jelzett „sztrájkjáig”, kiemelkedő, fontos események tanúi vagyunk, úgysmind bál és operaelőadás Mária Terézia császárnő őfelsége jelenlétében, az operaház hirtelen és titokzatos leégése, bölcs továbblépés és újjáépítés stb. Eközben megismerkedünk, igaz, csak futólag, szinte minden társadalmi réteg és náció képviselőjével, aki Eszterházán és a környező birtokokon előfordul. A jószágkormányzó, Alois Rahier példájára szinte magunk is rajzoljuk a szereplők és viszonyaik erővononalainak térképét. Mintha ez a térkép volna fontos a regény számára is: viszonyok, csomópontok, állomások jelzése. Ami köztük van – jellemek alakulása, karakterábrázolás, cselekményvezetés ésatöbbi – vázlatos jelzés, gyakran szaggatott vonal… A kronológia néha felborul, ugrálunk az időben, de valahogy nem látom a koncepciót mögötte, mintha önkényes lenne az idősíkok váltogatása, anélkül, hogy a részek egymásra világítanának. Emelett nem ismerünk meg senkit úgy istenigazából, nem látunk be a szereplők érzéseibe, gondolataiba, vívódásaiba (azért mekkora lehetőség lett volna a zsidóból végül kikeresztelkedő Izsák – a kor viszonyaihoz képest meghökkentő, szinte csodálatos, előítéleteket romboló – karrierjének lelki-lelkiismereti kérdéseit kibontani). A (legalábbis számomra) fontos aspektusok ráadásul még hangsúlytalanabbá válnak az apró-cseprő, igaz, a korrajz szempontjából remek részletek, epizódok burjánzásában. Mintha a korra vonatkozó összes információt bele akarta volna sűríteni az elbeszélő a regénybe, amely végül történetnek kevés (de miért is kellene történetnek lennie?), hangulatnak, összképnek, korrajznak viszont elégséges (néha mintha túl sok is lenne).
Mindenesetre élvezettel laktam be Kismartont, Eszterházát, Bécset, jó volt megismerkedni Haydn kapelmeisterrel, zenészeivel, a regényből hirtelen és váratlanul eltűnő, rendkívül szimpatikus, minden előítélettől mentes Flavia Pozzival és szerelmével, Lobkowitz herceg szabadkőműves, halála után kitömött múzeumi tárggyá váló komornyikjával, Angelo Solimannal, a minden szálat mozgatni látszó Rahier jószágkormányzóval*, vagy a másik központi énekesnő alakjával, Anna Zanninivel. Meg persze Ábeles Izsákkal. Akiből a végére sem látunk többet a sok minden egyébtől. Nem, nem egy karrier története ez, nem a 18. században felemelkedő zsidóé. Inkább egy letűnt koré, annak apró-cseprő hétköznapjaié és országos jelentőségű nagy eseményeié. És ahogy ránk csapódik a kurta-furcsa, kissé groteszk lezárás, érezzük, hogy egy színes álom, egy fényes, nagyszerű előadás végére értünk. A függöny legördül, sötét borul a színpadra. Vége a zenének, éneknek, kihunytak a fények… Kialudt a fényes nap is, aki mozgásban tartotta naprendszerét. Szétszóródik a társulat, ki Angliába, fényes karriert folytatni, ki Amerikába üzletet nyitni vagy templomban énekelni… opera és színpad helyett.
Sej-haj.

* ez utóbbi kettő közül a regényben elfoglalt helye alapján bármelyik lehetett volna nyugodtan főszereplő, úgy is tűnt, hogy ők inkább azok, aztán valahogy kikopnak a színről

>!
Polyák_Margit P
Dušan Šimko: Esterházy lakája

Korrajznak nem utolsó, de valahogy mégsem tudott lenyűgözni. Érdekes életet élt Izsák, de valahogy nem tudott megragadni az író mégsem.


Hasonló könyvek címkék alapján

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)
Józef Ignacy Kraszewski: Brühl gróf
Leo Kessler: Otto villámháborúja
Paula McLain: Szerelmünk romjai
Dér Endre: Parázs
Pfeiffer Ede: A kommunizmus gyermeke
Charlotte Brontë: Shirley
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Rút Lichnerová: Anna Regina
Lilian Nattel: A stetl lánya