„Ne ​ítéljetek el …!” 1 csillagozás

zsidó népirtás, antiszemita üldözés Kárpátalján a náci és a kommunista eszmék nevében (1938-1991)
Dupka György: „Ne ítéljetek el …!”
>!
Intermix, Ungvár-Budapest, 2015
358 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639814707

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

KBCsilla P>!
Dupka György: „Ne ítéljetek el …!”

Dupka György: „Ne ítéljetek el …!” zsidó népirtás, antiszemita üldözés Kárpátalján a náci és a kommunista eszmék nevében (1938-1991)

Újabb kincsre bukkantam.
Kicsit ugyan sok az adat a könyvben, és kevés a cselekmény, de számomra ez most nem volt sem unalmas, sem idegesítő.
Hiszen a könyv arról a területről – nagyrészt – szól, ahol felnőttem, és ahová életem minden pozitív emléke, élménye fűződik. Ismerem majdnem az összes települést, amely említésre kerül a könyvben, még a szülőfalum és a szülővárosom is benne van.

„Az eset felháborította a józanul gondolkodó keresztényeket is. Közülük fontosnak tartjuk megemlíteni a Nagybányáról ideszármazott Horthy Sándor13 gazdálkodót (a kormányzó egyik unokatestvére), aki nem nézte tétlenül a radikális elemek randalírozását, bátran cselekedett, a szomszédos Barabásról a mezővárosba behívta a csendőröket, akik a „rongyos gárdát” elzavarták. Egyébként az egy holdon felüli szőlőbirtokosok közé sorolt Horthy Sándor a vészkorszakban is a zsidók védelmére kelt.”

„A második szempont szerint a háborúvesztés után, 1944 novemberétől
a 686 településből a mai Kárpátaljához390 13 járás 527 helysége, 5 megyei jogú város tartozik. Pontosabban az 1944–1945-ös határmódosítás után 159 település a környező országokhoz került. Az egykor Ung vármegyéhez, illetve az Ungi Közigazgatási Kirendeltséghez tartozó 65 falut a szlovákiai Nagykaposi járáshoz (24 t.) és a szobránci járáshoz (41 t.) csatolták. A hajdani Bereg vármegyéből Magyarország javára leválasztották a VÁSÁROSNAMÉNYi járást (22 t.). Ugocsa vármegyéből Romániának ítélték a Halmi járást (15 t.).”


Hasonló könyvek címkék alapján

André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka
Kertész Imre: Sorstalanság
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Moldova György: A Szent Imre-induló
Andrzej Szczypiorski: A szép Seidenmanné
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Tormay Cécile: Bujdosó könyv
Thomas Keneally: Schindler listája
Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter
Diane Ackerman: Menedék