– Tehát húst akarnak vásárolni tőlünk. Milyen mennyiségben?
– Huszonhétmillió kilogrammot, minden évben – érkezett a válasz.
– Bruttó huszonhétezer tonna, vagy színhús huszonhétezer tonna?
– Színhús.
Huszonhétezer tonna, ismételte magában von Zeissman. Gyors fejszámolást végzett: ha igazán jó minőségű pecsenyemalacot akarnak, akkor az körülbelül tizenkétmillió malac minden évben, ami rettenetesen sok; ha sonkasertésre vágynak, akkor…
– Milyen húsra gondol? – kérdezte Volkov. – Sertés, baromfi, birka, hal, esetleg vadhús?
A szemközt ülő alak ismét azt a furcsa, gurgulázó, morgó hangot adta ki, mielőtt megszólalt. Mintha súlyos beteg lenne, vagy valamilyen okból nehezére esne a beszéd.
– Emberhús. Huszonhétmillió kilogramm, évente. Erre kérünk ajánlatot önöktől.
A félelem íze (Paktum trilógia 1.) 79 csillagozás
Kedvencelte 9
Most olvassa 5
Várólistára tette 55
Kívánságlistára tette 55
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Most fejeztem be a könyvet, és csak pislogásra vagyok képes… mégis miért nem hallottam én eddig Duncan Shelley-ről?! Olvasás közben tudtam meg, hogy magyar íróról van szó, és ez csak még érdekesebbé tette az élményt. A történet egyszerre zseniális, alapos, húsbavágóan részletes, összetett, tökéletesen felépített, és kegyetlenül jó. A karakterek pontosak, hűek önmagukhoz, olyannyira megismertem őket, hogy tisztán értettem a céljaikat, ismertem a gondolataikat, tudtam, ki – mit – miért tesz, és mire hajlandó, hogy elérje a célját. Felejthetetlenek, szétizgultam az agyam értük, miattuk! Az Idegenek még tartogatnak meglepetéseket, ebben biztos vagyok, nagyon kíváncsi vagyok a világukra, jó lenne többet megtudni róluk. Fejezetenként váltják egymást a szereplők nézőpontjai, és az elején furcsa volt a sok ismeretlen név és kifejezés, de hamar belerázódtam. Imádtam azokat a részeket, amikor a félelemről, a hozzá kapcsolódó érzésekről, a félelem ízéről volt szó. Most félreteszem egy picit, hagyom magam lehiggadni, de az biztos, hogy nem várok sokat a következő kötettel, mert ez bizony kedvenc lett!
Az 5 csillag a hátborzongatásnak, a félelemnek jár, annak hogy belefészkelte magát a gondolat a fejembe és nem ereszt. Elképesztő jövőképről ír a könyv, a nem is olyan távoli jövőben egy idegen faj az emberiséget szeretné felszolgálni. Ezzel nem árulok el túl sokat, hiszen ezt már a fülszövegből és az első pár oldalból kiderül. Az olvasó azonnal megkapja a választ, de a könyvben felvonultatott szereplőknek rá kell jönniük kik állnak a tömeges eltűnések mögött. A csapat nem mindennapi emberekből áll, akik már-már szuperhős képességekkel rendelkeznek, kedvencem Jess és a Vadász. A történet hemzseg az akciótól, van benne bőven brutalitás, igazi akció egy kis sci-fivel megspékelve, örülök hogy belevágtam.
A címkék és az összefoglaló alapján kicsit mást vártam, ez nem jelenti hogy nem tetszett. Sőt, ez egy izgalmas regény volt, több szereplővel, több típusú megközelítéssel. Nem igazán mondanám sci-finek, inkább valami nyomozós regénynek. Újat végülis nem hozott, de amit adott az bőven élvezhető volt.
Másodszori nekifutásra sikerült elolvasnom, először nem kötött le, de már akkor éreztem, hogy egy másik időpontban újra elő kell vennem. Másodszorra már beszippantott és ha lett volna rá lehetőségem 2 nap alatt kiolvastam volna.
Az alapötlet (nem akarok spoilerezni) nagyon groteszk ugyanakkor ha jobban belegondolunk mégiscsak elképzelhető lehetne.
Több szálon fut a cselekmény, mindegyik különleges karaktert állít a középpontba.
Egy okos nő, egy kemény katonanő, és egy furcsán félelmetes kislány is szerepet kap a férfiszereplők mellett. Mivel ez egy sorozat első kötete, így nem róható fel hibaként a karakterek kidolgozatlansága, remélem a következő részekben még több fontos dolgot megtudunk róluk.
Izgalmas, jól összeszedett történet, rendkívül érdekes karakterekkel. Kíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban.
Csak most, hogy feljöttem ide a moly-ra tudtam meg, hogy magyar az író! Már nem is csodálkozom.
Én nem is tudom miért hoztam ki, úgy elsőre a fülszöveg is taszító, nem is a kedvenc műfajom, viszont a borító nagyon tetszett. Mindenek ellenére gyorsan magába szippantott a történet, alig bírtam letenni. Természetesen nagyon örültem, hogy látszólag az emberek úrrá tudtak lenni a problémán, vagy inkább részleges eredményt felmutatni, érdekes küzdelem idegenek VS emberek. Természetesen el akarom olvasni a többi részt is remélem nem okoz csalódást! Az egyik legizgalmasabb könyvem volt idén!
Az elején azért nem lacafacáztak sokat. Gyorsan lefektették a történetet, a lényeget elmondták, a Paktum megköttetett. Aztán a sok szereplő teljesen szétkapta a könyvet néhány fejezetre. Csak kapkodtam, hogy akkor most mi is van, ki-kicsoda és mégis mi a fene köze van ehhez az egészhez. Na és mikor indul be a sztori?
Aztán beindult….. Talán nem hétköznap este kellett volna nekiülnöm, hogy akkor most olvasok ebből egy kicsit mert a „kicsi” rész nagyon nem jött össze.
spoiler
Ja! és számomra a legfontosabb: magyar az író!
Zseniális, teljesen rabul ejtett. Nem is értem, hogy nem találkozhattam eddig ezzel az íróval. Őt miért nem nyomatják úgy mint néhány más „felkapott” írót?
Háromnegyed rész szenvedés, egy negyedrész izgalom.
Sok újító elméletet vonultatott fel Duncan Shelley az idegenek emberekkel való kapcsolatteremtéséről, ami közel sem olyan barátságos szándékot takar, mint hinnénk.
Amit szerettem a könyvben, azok az akció dús jelenetek, minden leírás az idegenekről és az ellentámadás részletei.
Ami viszont nem tetszett, azok a túlontúl sematikus szereplők, felnagyított értékrendjüktől nevetségessé váltak, és olyan volt, mintha mindannyian egy színdarabot játszanának. A történet lassú kibontakozása is hagyott maga után kivetnivalót, mivel végig követhetjük az egész nyomozást, miközben mi már a legeslegelején már megtudtunk mindent arról, hogy mi miért történik. Ezt a gyakorlottabb írók nem hozták volna az első pár oldalon tudtunkra, hanem az információkat a szereplőkkel egy időben közölték volna az olvasó felé. Például hatásvadász elemként a tartalomból emeltek ki részt, hogy fülszövegként szolgáljon, ami elég is lett volna, mint magyarázat, de azzal mindent elrontott, hogy tovább vitte a szálat onnantól és folytatódott az eszmecsere a szerződés részleteiről.
Szerencsére az utolsó száz oldal kárpótolt bőven minden „sérelemért”..
Hát ez…..szavaim sincsenek….. Amikor végre rájöttek,amikor végre összeállt az emberek egy maroknyi csapatában a kép, akkor felpattantam itthon, hogy EZAZVÉGREEE!!! Nagyon izgultam értük! És totál kiakadtam az utolsó oldalakon bemutatott emberi természet kicsinyes, önző, alpári mocskán… Alig várom, hogy kiolvassam a hátralévő 2 kötetet is!
Wow!
A fenébe is, miért indult be olyan lassan a cselekmény? Sokáig nézegettem ezt a könyvet, megéri-e elolvasni vagy sem. Végül, a vizsgáim után rászántam magam, belekezdtem, és nem bántam meg.
Együtt agyaltam Nina-val, együtt lélegeztem halkan a Szellemmel és Dave-vel, együtt vezettem az embereket Jazz-el, és együtt gyilkoltam a kicsi lánnyal.
Köszönöm, imádtam!
Tetszett! Határozottan! Végig pörgős, izgalmas, félelmetes néhol. A karakterek különlegesek, érdekesek, a sztori – bár elsőre kicsit nem is tudom :D bénának hatott – igazából tök jó, nem sablonos. A szöveg olvasmányos, pörgő. Az íróval ez volt az első találkozásom, tuti h elolvasom a többi könyvét is.
Népszerű idézetek
Nina emlékezett egy könyvre, amit másfél évvel ezelőtt talált az interneten. Az állt benne, hogy istennek születni a rossz karma jele. A szövegben isten alatt a kiemelkedő adottságokkal rendelkező, vagy nemesi származású embereket értették. Rossz karma ilyennek születni, a jóba belecsöppenni, mindent tálcán kapni. Az istenek nem küzdenek semmiért, nincs motivációjuk, nem hajtja őket a megértés vágya, az útkeresés, nem mélyednek el a filozófiában. Úgy halnak meg, ahogyan születtek: semmit sem tanulva, semmit sem megértve, egy élvezetekkel teli, elpocsékolt élet végén.
– Tehát húst akarnak vásárolni tőlünk. Milyen mennyiségben?
– Huszonhétmillió kilogrammot, minden évben – érkezett a válasz.
– Bruttó huszonhétezer tonna, vagy színhús huszonhétezer tonna?
– Színhús.
Huszonhétezer tonna, ismételte magában von Zeissman. Gyors fejszámolást végzett: ha igazán jó minőségű pecsenyemalacot akarnak, akkor az körülbelül tizenkétmillió malac minden évben, ami rettenetesen sok; ha sonkasertésre vágynak, akkor…
– Milyen húsra gondol? – kérdezte Volkov. – Sertés, baromfi, birka, hal, esetleg vadhús?
A szemközt ülő alak ismét azt a furcsa, gurgulázó, morgó hangot adta ki, mielőtt megszólalt. Mintha súlyos beteg lenne, vagy valamilyen okból nehezére esne a beszéd.
– Emberhús. Huszonhétmillió kilogramm, évente. Erre kérünk ajánlatot önöktől.
12-13. oldal
Minden félelem a döntési szabadság elvesztésétől való félelem.
243. oldal (Brooks, 2012)
A sorozat következő kötete
Paktum trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- John Cure: A fekete esernyős férfi 84% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A búra alatt 87% ·
Összehasonlítás - Lőrincz L. László: A Halott Város árnyai 77% ·
Összehasonlítás - Dean R. Koontz: Virrasztók 91% ·
Összehasonlítás - Három klasszikus rémtörténet 87% ·
Összehasonlítás - Jozef Karika: A hasadék 86% ·
Összehasonlítás - Dean R. Koontz: A rossz hely 85% ·
Összehasonlítás - Tom Sweterlitsch: Letűnt világok 85% ·
Összehasonlítás - Gaston Leroux: A véres bábu / A gyilkológép 83% ·
Összehasonlítás - Mira Grant: Feed – Etetés 81% ·
Összehasonlítás