Víziváros 57 csillagozás

Dunajcsik Mátyás: Víziváros

„Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla” – írja Szerb Antal, ez a könyv pedig épp egy ilyen szerelemről szól, de még inkább azokról a történetekről, amelyeket a szerelemről mesélünk egymásnak és saját magunknak.
Egy fékezhetetlen intellektusú, gördeszkás bölcsész és egy rejtélyes, véletlenül idevetődött francia lány a 2010-es évek vibráló, zsúfolt Budapestjén váratlanul egymásba szeret – de hogy közös történetük tündérmese vagy bűnregény lesz-e végül, azt már nem ők döntik el, hanem a város és a folyó szeszélyes istenei.
Dunajcsik Mátyás első regénye egyszerre urbanisztikai love story, rendhagyó családtörténet és szédítő utazás a mai, egykor volt és sohasem létezett Budapesten, amelynek épp annyi arca van, mint a rajta keresztül hömpölygő, történelmi és mitikus hordalékokat görgető Dunának.

„Még a hidak is csak annyi terhet képesek egyszerre elviselni, mint a történet, ami létrehozta őket.”

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Budapest, 2021
252 oldal · ISBN: 9789635181070
>!
Jelenkor, Budapest, 2021
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635181063

Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 57


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Képzeld el, hogy mindannyian portugálok vagyunk.
Vagyis a helyzetünk hozzájuk nagyon hasonló. Minden eddigi földrajzi ismeretünk csupán illúzió, és Magyarország fővárosában élve egyenesen az Atlanti-óceán szemébe nézünk.
A Csepel-sziget partjainál gyilkos bálnák úsznak, az Andrássy út helyén csodás csatorna hömpölyög, a város fő nevezetessége a múzeumban kiállított magyar hableány és az úszó piac.
Budapest és a nagy víz minden létező változatban egymásra talál, mintha egy vad képzelőerővel megalkotott fantasy-ban vagy egy párhuzamos, alternatív világban járnánk.
Dunajcsik Mátyás könyve épp olyan eklektikus, mint kedvenc témája, Budapest építészete. Az egyik sarkon egy modern üveg monstrum, a másikon pedig egy régi korok levegőjét árasztó, kőcsipkés bérpalota.
A kötet öntörvényű, felrúg bármiféle szerkesztési elvet, műfaját tekintve pedig behatárolhatatlan. Éreztem benne a költőt, a meseírót, az ifjúsági szerzőt, Budapest épített örökségének kutatóját, a Proust rajongót és a homofób retorika ellen tiltakozót, aki fontos dolgokat szeretne elmondani a meleg kapcsolatokról.
Bátor vállalás mindez így együtt, mert nehezen elképzelhető, hogy az olvasóhoz valamennyi, teljesen más minőségű réteg egyformán közel kerüljön.
A szabadon csapongó szerkesztés és a különböző részek egyenetlensége ellenére az alternatív Budapest víziója és a város eleven jelenléte a lapokon egészen különleges.

1 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Az van, hogy manapság nehezen akadok le az idétlen retro, vagy inkább ízetlen toprongy reklámszövegekről. Most is az jutott eszembe, hogy Cipőt a cipőboltból, avagy Dunát a Dunajcsiktól Annyira gyenge, hogy kicsit szégyellem is magam, viszont annyira adja magát, hogy muszáj iderakni. Mármint az olcsó poénkodás… Az a gyenge. A kötet nem gyenge, viszont rettentően furcsa, szokatlan, nehezen tagozható be bármely irodalmi rendszertanba.
Annyi rétege van, hogy csak győzd kibogarászni. Viszont ezek a rétegek nincsenek összepréselve, viszonylag nyersen élnek egymás mellett-fölött-alatt. Mint ahogy a Duna és városának (jelen esetben leginkább a jó budai oldalnak) jelene-múltja-jövője is ott habzik fel a sorok között a maga valós magánmitológiájával, meg szerzői fikcióival egyaránt. Több szabad szemmel is jól kivehető textuális réteget sikerült felismernem, amelyek néha bizony megpróbálnak észrevétlenül összecsúszni, egymásba olvadni, de csak ritkán sikerül nekik.

Ami igazán tetszett, az a városregény rétege. Az a helytörténeti, kulturhistóriai adalékokkal gazdagon megtűzdelt szerelmi vallomás, amit az általa egyébiránt (meg)élni szeretett városának címez a sorok között. Ez nagyon helyén van és valahogy passzol is a szerző – általam elképzelt – érzékeny lelkületéhez. Hiteles, kerek és szépen szól.
Aztán itt van a nő, vagy ahogy a művelt szláv mondaná, Cherchez la femme (mert ugye szittya nemzetünk közel tízmillió egyede nyilván készségszinten töri a francúz longazst). Hopp, akkor itt máris fellelünk valami finom kis kultúrsznobizmust, hiszen minek is fordítsunk az olvasó keze alá akár rövid dialógokat is, majd megoldja az magának a gugli transzléttel, aztán meg majd nézze is meg magát a kis bohó… De a lényeg végül is a nő. Mármint Christine. Akit hol megtalál, hol elveszít, néha meg úgy érezzük, szinte csak képzel magának a narrátor. De hogy leveleket ír hozzá, az egyszer tuti. És ezek a levelek jók. Egy darabig. Legfőképp addig, amíg ösztönösen ölelkeznek a városmitológiával, amíg meg akarnak ágyazni egy – talán csak az író és olvasója, a szövegtesten keresztül egyesült képzeletében élő – álom(dunai sellő)Christine-nek és egy hozzá köthető/kötendő álomlétnek. És ez jó. Szinte már össze is csúszik a fiktív levelezés azzal az általam emlegetett bensőséges vallomással, ami a városhoz íródik.
Aztán viszont visszatérünk a való világba, a most és itt történéseibe és egyre többször átmegy a gondolatfolyam egyfajta öncélú bölcsészvircsaftba, kicsit túlcifrázott, rokokó irodalmiaskodásba. Különös, hogy ezt meg mintha a mögöttes szerelmi szál családi rejtélyeket, romantikus titkokat ígérő vonalával kívánná ellensúlyozni a szerző. Ámde szerintem maga a szál annyira banális, sablonos és átlátszó, hogy az semmilyen túlgondolt okoskodással nem hozható egyensúlyba. Egyszerűen testidegen.

És akkor még számos vetületről nem ejtettem szót, mint ahogy a gyász (vagy emlékezés) szálról sem, amit ugyancsak silabizálni kell a sorok közül, de aki megtalálja, az szerintem szépet lel.

Összességében úgy gondolom, hogy a Víziváros egésze feltétlenül figyelmet érdemel. Széttartó, meghatározhatatlan szerkezetével, és különös, hektikusan csapongó megoldásaival valószínűleg erősen megosztó alkotás lesz, de egyértelműen üde szín a kortárs magyar próza palettáján.

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Ez a regény valóban olyan, mint Budapest. Eklektikus. Sok apró, egymáshoz nem illő mozaikdarabka, a különböző történelmi időszakok, az eltűnt idő apró emlékképeinek lenyomata. Egy romantikus mese, egy képzeletbeli, valahol az álmok tengerén létező szép és szerethető városról, ahol jó és érdemes élni. Mese egy képzeletbeli családról, ami biztonságot és nyugalmat ad. Mese egy határtalan, nyelvi, társadalmi és kulturális különbségeken felülemelkedő szerelemről. Dunajcsik Mátyás regénye egy műfajilag nehezen behatárolható szerelmes óda a városhoz, ahol az építészet és a költészet összeér és egy varázslatos,19. századi fejlett nyugati nagyváros álomképének ígéretét nyújtja az olvasó felé. A francia mondatokkal tarkított, gazdag képi világú, vibráló és lenyűgöző próza az első sorától az utolsóig tele van érzelemmel, de valahogy nekem mint regény mégsem működött. Bár látszólag vannak főszereplők, van egy történet és vannak bonyodalmak is, de mindvégig úgy éreztem, hogy ezek inkább csak szükséges rosszként vannak jelen, – hiszen egy regényhez ezek is kellenek – de az írót inkább hátráltatták a valós mondanivalójának kifejtésében. De nekem pont ezáltal néhol kicsit túl soknak, összességében pedig egy kicsit túl kevésnek bizonyult. Viszont nagyon kíváncsi lennék egy hasonló mitikus történetre Dunajcsiktól, ahol ezt a „kötelező” keretet elhagyva, valahol az álom és a valóság határán mozogva egyszerűen csak leírná, amit gondol.

4 hozzászólás
montika P>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

„Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla”

A Jelenkor csodaszép Szerb Antal idézetet válaszott a könyv összegzéséhez.
Ez a regény, szerelmes regény, egy szerelem regénye, Dunajcsik Budapest szerelmese. Vallomás, levél az elhagyott Kedveshez, Budapesthez, mert így csak az tud írni erről városról, aki szívéből szeretett.
A regény keretével nehéz volt mit kezdenem,off itt éreztem a regény gyenge pontjait is. A kerettörténet furcsán bő és nehéz télikabátnak tűnt, ezeken a szállni is képes várostörténeti szövegeken. A Christine-nek írt levelek ellenben igazi gyöngyszemei a regénynek, képesek megragadni és mesélni, azokról a képekről, amelyeket ha egyszer lát is az ember, akkor is a szívébe zár és viszi mindenhova magával.
Több eddigi értékelésben is felmerült, hogy milyen zavaróak a francia* mondatok a regényben. Hm, nem, ettől nem kell félnie senkinek, igazán csak pár mondatról van szó off, nem játszanak fontos szerepet a regényben.
Többen fogják szeretni ezt a regényt, én pedig várom és drukkolok Dunajcsik Mátyásnak, hogy a következő regényét ne huzza le egy télikabát.

*off

pjutko>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Urbanisztikai love story…olvasom a fülszöveget.
Nekem az első ilyen műfajú olvasmányom, és nagyon tetszett! Legszívesebben fognám magam és a könyvvel a kezemben elkezdeném végre felfedezni, megismerni Budapestet – úgyis régi vágyam!

Egy igazán jól kitalált irodalmi fonat ez az írás! Az első szálán belül is keveredik egy múltbeli-, egy jelenlegi- és egy utópisztikus Budapest. Erre a mesebeli „vízi szálra” épül rá egy igazán nem mindennapi családregény, és a fonat harmadik szála a mi kis gördeszkás bölcsészhallgatónk és Christine közti szerelmi szál. A szál végén persze vannak még csavarások, mindez egy nagyon élvezetes olvasmányt eredményez.

Már a könyv kinézete szimpatikus volt, még az érintése is kellemes. Az, hogy olvastam már Dunajcsik Mátyástól (A szemüveges szirént), még kívánatosabbá tette a regényt. Nem is csalódtam benne!

2 hozzászólás
olvasóbarát >!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

„Jó volna már a címben egy város, mert olyan regényt kellene írni, ami hasonlít a városokhoz.”

A szemüveges szirén azonnal magával ragadott, amikor olvastam, vártam a szerző újabb kötetét, hogy egy másik témával ugyanúgy el tud-e varázsolni? Ha nem is teljesen, de jelentős részben sikerült. A legfontosabb szereplők ebben a könyvben a Duna és a város műemlékei, épületei. Dunajcsik nagyon ért a nemzeti sajátosságok bemutatásához, most éppen a francia – magyar kapcsolatok sokféleségének lehetőségével kápráztatja el az olvasót, még azt is elnéztem neki, hogy a cselekmény vékony éren csordogál, de elég sok fantáziával sikerül izgalmassá tenni a történetet. A két fiatal találkozása, családi kapcsolataik szerteágazó burjánzása sok kérdést megfogalmaz. Jelentős szerepe van a kötetben a zenének, a nevezetes épületeknek, megjelennek a „féktelenül burjánzó mintázatok”, „pöffeteg ünnepélyesség.” Az író elég kritikus szemlélője a világnak, és nem rejti véka alá gondolatait.
Fantáziája határtalan, érik meglepetések az olvasók az utolsó oldalakig. Ez a kötet nem éri el az ifjúsági könyvének színvonalát, de mindenképpen szeretnék még olvasni tőle.

mbazsa P>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Dunajcsik Mátyás első regény kellemes meglepetés volt. Sztori szinten nem sok minden történik, a történetszál bagatell. Szerelmesregény ez. Persze a prózában mindig nehezebb megjeleníteni a szerelmet, mint lírában. Kívülről nézve mindig banális, kivéve annak, aki benne van és átéli. Dunajcsik így nyilatkozik egy nem rég készült interjúban: „Engem a nagyon nagy érzelmek érdekelnek akkor is, ha ezek önmaguk paródiájába csapnak át. Akkor érzem azt, hogy van értelme megírni egy történetet vagy egy lelkiállapotot, amikor gombóc van a torkomban tőle.” Ez a kettőség folyamatosan pulzál a regényben. Az olvasón múlik, hogy komolyan tudja-e venni, vagy inkább csak mosolyog rajta.

Elbeszélő főhősünk igencsak szószátyár. A hemingwayi feszesség helyett inkább a faulkneri bőbeszédűség dominál. Egy bölcsész tudatfolyamjába tekinthetünk bele, ahol a személyes (családi) emlékképek építészeti leírásokkal, elemzésekkel és ezeken való fantáziálásokkal keverednek össze. Városregény ez, ahol valójában a főhős Budapest, na, és persze a Duna. Ugyancsak meg kell említeni ez egyes fejezetek között elhelyezkedő leveleket is, melyek önálló novellákként is megállnák a helyüket. Ezekben az abszurd elbeszélésekben már nyoma sincs a szerelmi szálnak, (a megszólítást leszámítva), valójában Budapest és a Duna a főszereplők. Dunajcsik a Joyce-Esterházy-féle lazasággal és a Proust-Nádas-féle emlékeztechnikával operál. Az utóbbira a legutolsó fejezetben ügyesen rá is játszik. A tartalomjegyzékből megtudhatjuk, hogy az egyes fejezetek mely regényekre (és egy filmre) játszik rá. Dunajcsik az Ottliki mottónak próbál meg eleget tenni: „Jó volna már a címben egy város, mert olyan regényt kellene írni, ami hasonlít a városokhoz. Lehet járkálni-mászkálni benne; utcái, terei, hidai vannak; ahol lehet ődöngeni, bámészkodni; rohanni elkésve találkára, vagy elbújni vele valahol; menekülni, örülni, sírni; eltévedni emitt, hazatalálni amott. Szóval olyan regényt, amiben lakni lehet.” Aztán hogy ez mennyire sikerült, ezt döntse el ki-ki maga. Nekem sikerült kellemesen megmártóznom és sodródnom ebben a szövegfolyamban.

Amit még negatívumként hoznék fel, hogy a regényben szereplő francia szövegrészletek nem lettek lefordítva magyarra. Persze ez legyen az olvasó baja, aki inkább rendetlenkedett a gimis franciaórákon, minthogy odafigyelt volna. Ha nem voltam elég lusta, akkor egy-egy mondatra rágugliztam a fordítóban, de nyelvtudás nélküli is követhető volt a szöveg. Első regénynek egész jó, én elvoltam vele.

4 hozzászólás
abcug I>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Kettős érzésem van. Helyenként borzasztóan jó és izgalmas ez a próza. Nem a történet. Az valahogy semmilyen. Az építészettörténeti, kultúrtörténeti fejtegetések egyike-másika parádésan van megírva. Nem különben a Christinének szóló levelek — Darvasi, Márton, Láng legjobb mágikus historikus jeleneteinek szintjét itt-ott szerintem elérik. A cselekmény maga azonban semmilyen. Annak örültem, hogy ezt a deszkázós szálat hamar elengedte a könyv, hanem az itt most spoilerezési okokból meg nem nevezett másik szálat hamar ki lehetett találni, és nem ült nekem igazában. A könyv végének szaggatott elbeszélése viszont nagyon betalált. Egy kicsit többet vártam, érdekesebb cselekményt — de azért egyáltalán nem érdektelen könyv ez.

Bla IP>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Ez a romantikusnak is mondható várostörténet nem volt rám az elvárható hatással, pedig egy jó urbanisztika mindig elragadtat.

gidabetti>!
Dunajcsik Mátyás: Víziváros

Ezt a könyvet nem a történet miatt érdemes elolvasni. A cselekmény maga igencsak soványka és elég kiszámítható is, bár a végén a csattanóban azért volt fantázia. spoiler

Ennek ellenére, vagy ezzel együtt is tetszett. A legjobban a Christine-hez írt (fiktív) leveleket szerettem, amikből egy alternatív, akár-ilyen-is-lehetne Budapest képe rajzolódik ki. Keveredik a realitás a mesés elemekkel, a történelem a mítosszal helló, dunai hableányok!, fodrozódik, csillog, kavarog, mint a Nagy Folyó, a könyv tulajdonképpeni főszereplője. Az jutott eszembe, hogy ezek a „levelek” önmagukban, novellákként is megállnák a helyüket. Szívesen olvastam volna még néhány ilyen történetet Budapestről. Akár alternatív városi séták alapja is lehetne egy ezekből összeállított kötet.

A bölcsészfiú és a francia lány szerelmi története másodlagosnak tűnik a Budapest és a Duna iránti elköteleződés és szeretet mellett. A város, az egykori és mai épületek, helyszínek szintén fontosak, felismerhetőek és megkerülhetetlenek. Valójában ezek miatt a leírások és apró történetek miatt érdemes elolvasni a könyvet, és utána kicsit más szemmel tekinteni Budapestre.

off


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Mert minden budapesti fürdőben akad egy lány, aki néha-néha felbukkan a gőzkabinok fehéren gomolygó párafüggönye mögül, időnként kifekszik a nedves márványpadokra, vagy éppen órákig ül a legforróbb medencékben, ahol az orvosi előírások szerint csak tíz-tizenöt percet lenne szabad eltölteni; egész hosszokat úszik le a víz alatt, a komótosan tempózó nyugdíjasok és az elszántan edző sportmegszállottak között; akit minden rendszeres fürdővendég ismerősként üdvözöl magában, bár megszólítani egyik sem meri; és se távozni, se megérkezni nem látja soha senki. […]
Ők a termálforrások tündérei.

60-61. oldal

szadrienn P>!

Bár mindkettőjüknek mindig is megvolt a saját élete és karrierje, mégis úgy emlékszem rájuk, mint egyetlen személyre, mintha valahol, valamilyen ideális térben lett volna egy lény, aminek ők az egyik és a másik karja lettek volna, ami csak azért nyúlt át a világ általam is lakott dimenziójába, hogy elkapjon, amikor zuhanok, hogy megtartson, amikor járni tanulok, és ott magasodjon mögöttem mindig, bárhová is vetődjek az életem során, mint valami örökös menedék vagy biztonságos sziget, ahová bármikor visszavonulhatok.

81-82. oldal

szadrienn P>!

A budapesti hableányok közül mindig is a Gellért-hegy három termáltündére volt a legrakoncátlanabb – talán ezért, hogy a város hegyei közül máig ez a legnéptelenebb, és hogy már a középkortól kezdve boszorkányjárta helyként emlegették. Aztán ahogy a 19. században a három nővér közül mindegyik megnyitotta a maga palotáját a hegy lábánál, amiket ma Rudas, Rác és Gellért néven ismerünk, már nem csak ők voltak itt az egyedüli boszorkányok […]

62. oldal

szadrienn P>!

Pedig ez volt az igazság, én pedig nem tehettem semmit ellene, ahogyan éreztem, hogy a hátam mögötti folyó óceáni méretekre duzzad, a többsávos autópályának használt rakpart pedig megtelik homokkal, mintha csak Az eltűnt idő nyomában normandiai fürdővárosában lennénk. Pedig én tényleg itt tanultam meg franciául, ezek között a lapok között. És valahányszor ezekre a lapokra gondoltam, persze anyámra is gondoltam egyúttal, hiszen ki másért indultam volna el annak idején ebbe a több ezer oldalas rengetegbe, ha nem éppen azért, mint hogy valamit legalább ha nem is visszahozzak, de megismerjek belőle, a külvárosi franciatanárnőből, akiből alig maradt más nekem, mint néhány Proust-kötet magyarul és franciául.

gesztenye63 P>!

Nálam is hónapokig tartott, amíg anyám halálára már nem úgy gondoltam, mint valami kívülről jött, fájdalmas és kegyetlen parazitára, ami ráakaszkodott az életemre, hanem megértettem, hogy a részemmé vált, és mostantól kezdve mindörökké ugyanúgy velem lesz, mint a mellékveséim vagy a pajzsmirigyem.

8 hozzászólás
robinson P>!

Nem tudtam, hogy tényleg csak ennyi lesz az egész.
Hogy végül az az egy pillanat marad majd belőlünk.
De azt tudtam, hogy ezért az egy pillanatért minden megérte.

gesztenye63 P>!

Akkoriban jó ötletnek tartottam, hogy nem néztük végig a ház bontását, mégis, ettől függetlenül vagy éppen ezért, rendszeresen álmodom róla, ahogy a falak kifordulnak a sarkaikból, szemérmetlenül feltárva a fürdőszoba csempéit és az elköltözés előtt a mosdó fölötti polcon hagyott fogmosópoharat. A plafonból kifordult csillár úgy csilingel a romok között, mint egy hirtelenjében megfagyott üvegszökőkút, a pincében őrzött krumpliszsákok viszont hunyorogva fekszenek a friss levegőn, mintha valaki darabjaira szedett volna mindent, hogy ezúttal ne rendeltetésük szerint, hanem szín vagy forma alapján rendezze újra a teremtett világ tárgyait, vagy egy összeszerelés előtt álló babaház alkatrészei fölött tartana szemlét.

gesztenye63 P>!

Azon a héten, mikor először szeretkeztünk Christine-nel, apámék éppen befejezték két kereskedőváros építését a Merkúron, az utolsó bolygón, ami a Naprendszeren belül még hiányzott a portfóliójukból. Ennek örömére hatalmas partit szerveztek csütörtök estére a stúdióban.

(első mondat)

gesztenye63 P>!

Angol turisták, a legrosszabb fajtából, egymásba karolva, teljes szélességében elfoglalva a járdát, a legfrissebb londoni prolidivatot követő ruháikban és edzőcipőikben, magabiztosan karattyolva valami széttaknyolt, kültelki dialektusban, mintha az övék lenne az egész utca, a komplett Andrássy út, az ország. Akik csakis azért járnak mostanság ide és nem máshová, mert elérhető európai közelségben itt tudnak a lehető legolcsóbban bebaszni. Ami egyedül a forint gyalázatos árfolyamának köszönhető, ami pedig az ország vezetőinek a legelborultabb idiotizmust is meghaladó alkalmatlanságából következik. Akiket viszont mi magunk választottunk meg magunk fölé.
Ezzel pedig máris bezárult a kör, gondoltam magamban, ahogy az idegengyűlölet lépésről lépésre felbugyogó fekete epéje lassan átfordult bennem a jól ismert öngyűlöletbe.
Szégyenteljesen, gyomorforgatóan otthonos érzés volt.
Ezek vagyunk mi, Mária országa, Szent István népe. Arra vagyunk jók, hogy a fejlettebb országok fiataljai telehányják az utcáinkat, és úgy viselkedjenek itt, ahogy otthon már nem engednék meg nekik.

robinson P>!

A város éjszakai üzemmódba váltott, kivilágítva a Duna-part káprázatos homlokzatait, és sötétbe borítva a hátsó udvarokat.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot!
Leiner Laura: Egyszer
Szép Zsolt: Kárpát Walzer
Lakatos Levente: A hatalom szabályai
Papp Csilla: Szerelem újraírva
Gáspár Virginia Olimpia: A dühös tűz fellángolása
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest!
Mészöly Ágnes: Szabadlábon
Rojik Tamás: Befogad és kitaszít
Anita Boza: A szerelem receptje