A ​Szemüveges Szirén 92% 203 csillagozás

Kedves, barátságos, aranyos mese Atlantáról, aki Szelesszirt világítótornyában él édesapjával, édesanyját pár éve elveszítette. Atlanta nem egy hétköznapi életet élő kislány, rádión keresztül tanul Kamillával, a kedves és segítőkész tanítókisasszonnyal, szereti a jazzt és ismeri a környéken előforduló összes hajót és madarat. Ezenkívül negyvenkilencféle szelet, még több esőfajtát, még ettől is több felhőfajtát és hetvenhétféle tengeri hullámot tud megkülönböztetni.

Imádtam ezeket az elnevezéseket! A szeleket állatokról nevezte el, így megtudhattuk milyen a rókaszél, a hangyaszél, a lajhárszél, de akár az elefántszéllel is találkozhattunk.
A tenger hullámait pedig apukája jazz-lemezgyűjteménye után osztályozta. Így volt amikor Miles Davist játszott az óceán, ilyenkor egy nyugis, barátságos, de mégis táncra ösztönző tengert látott Atlanta, a Nina Simone tenger kicsit megtelt élettel, a hullámzás felerősödött, gyönyörű volt.
A könyv valamennyi szereplője nagyon szeretetreméltó volt, még a szellemek vagy kísértetek sem lógtak ki ezen a téren a sorból.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.nl/2016/10/dunajcsik-matyas-s…

Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regénye igazi csemege a gyerekkönyves piacon, mert egy csodás hangulatú történetet sikerült írnia, amely tele van az izlandi népmesevilág motívumaival. Kicsit mesés, kicsit ködös, kicsit szellemes, emellett megelevenedik a lapokon a Grönlandi-tenger, olvasás közben pedig érezni a hideg levegőt és a csípős szelet.
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2016/11/10/dunajcsik_matyas_g…

Ez egy csodaszép könyv. Más kérdés, hogy olyan mondatok vannak benne, amit még a gyerekek nem hiszem, hogy értenének. Persze fontos, hogy ilyesmikről beszéljünk nekik, mert beléjük ivódik, a részük lesz, és az legalább annyira fontos. Gyönyörű mondatokat írt ebbe a pici könyvbe Dunajcsik Mátyás. A történet nagyon kedves, persze nekem az északi világról mostanában bármit el lehetne adni, de ez nagyon szíven talált. Köszönöm, hogy a részese lehettem. Ha itt az ideje, nem fogom elfelejteni, a pici lányomnak is a kezébe adni.
És a zenék, amikről mesél, nagyon jók. Mindenfélék , és ez bennük a legszebb.

Bájos és megható, de szerintem nem igazán kisgyerekeknek való. Sokkal inkább nagyobb gyerekeknek (10 fölött) és még gyermeklelkű felnőtteknek. Kell hozzá egy kis érettségi szint, mint mondjuk a történetben szereplő kislány, Atlanta is volt. A kora ellenére eléggé kiforrott, komoly zenei ízléssel rendelkezik. Az illusztrációk a sok hidegszínhasználat ellenére is tetszettek. Volt egy különleges hangulatuk.

100 oldalon keresztül nem találtam magam a könyvben, ténferegtem a sorok között, mint egy hajótörött a lakatlan szigeten, nem értettem, hogy-hogy nem tudom hová tenni a történetet, hiszen első látásra, első címolvasásra a könyvbeszerettem…, nem mertem kimondani, hogy csalódtam, nem erre számítottam.
… a 102. oldalon pedig meghatódtam…
… és elsírtam magam.
És tudtam, hogy megtaláltam, amit kerestem, amit vártam ettől a könyvtől.

…talán a kiskamaszkorban valahogy így és hasonlóan kellene valakinek a hiányát, nemlétét, a 'nincs'-et megfogni…

@meseanyu Merítés-díj / gyermekirodalom (2016) – top10 kihívásához.

„az elindulások és hazaérkezések néha sokkal nagyobb titkokat rejtenek, mint hinni szeretnénk.”

1333. értékelésem

„… az a helyzet, hogy minél kevesebbet látsz, annál többet veszel észre.”

Már egy ideje a várólistámon volt, nagyon örülök, hogy végre találkoztunk. Remekül megírt mese, amely a környezettudatos magatartásra, a kihalás környékére került fajok megmentésére, a zene (és a palacsinta) fontosságára hívja fel a figyelmet. Ebből a könyvből a Zene a könyvben zónát jól fel lehet tölteni karcokkal. A célközönséget pedig remélhetőleg rá lehet döbbenteni, hogy van mit tenni mindenkinek egyénileg is azért, hogy élhetőbb környezetet hagyjunk örökül gyerekeinkre, unokáinkra. A szelek és szivárványsirályok pedig remélem bármelyik érdeklődő molyt elvarázsolják! Gilicze Gergő illusztrációi jól illeszkednek a szövegez.

Szerettem.

Szerettem Atlantát, a 12 éves kislányt, aki édesapjával él egy világítótoronyban, állatokról nevezi el a szeleket, a tengeri hullámokat meg Apa lemezgyűjteményei alapján osztályozza. Aki rádión keresztül mondja fel a leckét Kamillának, és Magda, a sakkbajnok receptje alapján citromos sütit süt édesapja születésnapjára. És megment egy sirályfiókát és egy kalandos út során visszaviszi őt családjához.

Szerettem Apát, aki különleges születésnapot rendez Atlantának, és palacsintát süt neki. Aki részt vesz a világítótorony-őrök sakkbajnokságán, és régi meséket mesél dédapja, Szindbád tengeri kalandjairól.

Szerettem Kamillát, Macskavölgy iskolájának tanítónőjét, aki gondot visel arra, hogy Atlanta ne maradjon le a tanulásban, és minden nap kikérdezi tőle a leckét rádión keresztül.

Szerettem Szindbád dédapát, és matrózait: Filipet, az entomológust, Flókit, a madarászt, Bjarnit, a tengerbiológust és Bragit, a térképészt. Ők mind azért maradtak „itt”, hogy a Feketekőn élő szivárványsirályokat megmentsék az orvvadászoktól.

Szerettem Eriket és Ragnart, akik Atlanta után hajóztak, hogy megmentsék és hazavigyék őt. És akik gondot fordítanak a tenger élővilágára és bálnavadászat helyett inkább az élő bálnákat mutogatják a turistáknak.

És szerettem Dunajcsik Mátyást, aki egy ilyen történetet elmesélt nekünk a szeretetről, családról, barátságról, az elmúlásról, elválásról.

És nem utolsósorban szerettem Gilicze Gergőt, aki csodálatos, hangulatos rajzaival kiegészítette a történetet.

Ajánlom mindenkinek: gyereknek, felnőttnek, fiúnak, lánynak egyaránt.

És most megyek Miles Davist, Nina Simone-t, Chet Bakert, Ornette Colemannt, Charlie Parkert és Leonard Cohent hallgatni.

Izgatottan vártam már, hogy a könyvtár végre beszerezze ezt a friss megjelenésű gyerekkönyvet. Hetente megnéztem az adatbázisban, hogy vajon ott van-e már… és a múlt héten végre ott volt! Nagyon kíváncsi voltam már rá, többször nézegettem a könyvesboltban is, láttam, hogy itt is egyre többen olvassátok. Végre én is elolvashattam. És szerencsére nem csalódtam, mert nagyon élveztem! :)

Ez a könyv egyszerre misztikus spoiler mese, szívmelengető családi történet és természetvédelemre buzdító, „ismeretterjesztő fikció” spoiler. A történet, ahogy lassan hömpölyögve haladt előre, majd ahogy hirtelen tajtékokat vető hullámzásban tört ki, kiszámítható volt ugyan spoiler, de kicsit sem volt unalmas. Tetszett a stílusa*, a szelek megszemélyesítése ("állatiasítása"), a tenger és a zene közti párhuzamok. Érdemes úgy olvasni a könyvet, hogy belehallgatunk az idézett zenei repertoárba.

Helyre kis könyvecske ez, külcsínre és belbecsre egyaránt. Élmény volt olvasni.

* Dunajcsik Mátyás szépen, lírain ír. S ha már Izlandon járunk, s van líraiság és misztikum is, óhatatlanul eszembe jut Sjón. Kicsit olyan ez a mese, mintha ő írta volna, csak sokkal vidámabb és mivel elsősorban gyerekeknek íródott, egyszerűbb nyelvezetű.

Valóban nagyon kedves, hangulatos könyv, tele jósággal. Az illusztrációk is roppant kellemesek. Én sztoriban egy kicsit többet vártam, de így is jól szórakoztam.

Persze, jogos a kérdés, hogy mit lehet látni egy világítótoronyból az óceán közepén?
De az a helyzet, hogy minél kevesebbet látsz, annál többet veszel észre.

Nem peregnek az események a könyvben, mégis rengeteg mindent meg lehet benne látni. De nem a cselekményéért szerettem ezt a történetet, hanem a hangulatáért, a szeretni való szereplőkért.
A hangulatát alapból is megadja a helyszín (tenger, világítótorony), de az esszenciája ennek a szelek és a tengerhullámzás érzékeltetése, osztályozása. (Ha valaki lusta kikeresni a hullám-jazz-számokat, a linkekhez betettem a Könyvesblog egy cikkét a könyvhöz, és ott egybegyűjtötten meg lehet hallgatni ezeket! :-))
És a szereplők is jófejek, közülük is nekem az apa alakja magasodik ki a szülinapi pezsgőkoccintátos köszöntésével, és mikor aggodalmában lesüt kismillió palacsintát.
Jók az illusztrációk is, tökéletesen illenek a szöveghez (apuka palacsintát süt <3).