Az ​én szcientológia sztorim 36 csillagozás

Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Amióta képes vagyok beszélni életem elmúlt öt évéről, amit a szcientológiában töltöttem, két kérdés mindig előjön.

„A két diplomáddal hogyan vehetted be ezt a marhaságot?”

Ezért született meg ez a könyv: úgy éreztem, azzal, ha az elejétől a végéig elmesélem az egész történetet, őszinte és teljes választ tudok adni nemcsak erre a kérdésre, de például arra is, hogy: Milyen vallás az, ahol a pénz az isten? Milyen közösség az, ahol ha bajba kerül az egyik hívő (és nincs pénze), akkor magára hagyják? Hogyan szippantja be a rendszer az áldozatait, és forgatja ki mindenükből őket? Mi a szcientológia valójában, és van-e ellenszere?

„Nem félsz, hogy ebből valami bajod lesz?”

Nem, már nem félek. Féljenek azok, akik mások reményeit, vágyait, illúzióit és jóindulatát kihasználva tönkreteszik őket lelkileg és anyagilag egyaránt.

Dudás Diána
www.dudasdiana.hu

>!
Clarus Animus Alapítvány, Budapest, 2019
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150047058

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

cintiatekla P>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Rettentő kíváncsi ember vagyok, és ezt sokszor és sokan félreértették már: sok dolog érdekel, többek között a vallások is, hogy mit miért csinálnak, hogyan csinálják, miben hisznek, stb. Akartak már megtéríteni, kaptam jehova-prospektust, és néztek már rám furcsán is a zsidó hagyományok utáni kérezősködésésem miatt, pedig ezek mind-mind puszta kíváncsiságok. Nos, Az én szcientológia sztorim című könyv kielégítő válaszokat adott minden kérdésemre, ráadásul úgy, hogy a könyvet alig tudtam letenni. Nemcsak a kérdéseimre adott választ, hanem nagyon sok érzelmet kavart fel: nem akartam róla akkor, rögtön olvasás után írni, hiszen valljuk be, kényes téma.

Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a szcientológia működése, főleg úgy, hogy a leírtak tőlünk karnyújtásnyira történtek meg. Megrázó, de mégis letehetetlen olvasmány.

Bővebben: http://www.teklakonyvei.hu/2019/07/dudas-diana-az-en-sz…

2 hozzászólás
mohapapa I>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

A bejegyzés eredeti helye a blogom. Ahol a szöveg beosztása egyértelműbb és képek is vannak. Mindent összevetve, ott jobban jársz az olvasással, és csak egy klattyintás.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2022/01/09/dudas_diana_…

*
A jó Isten, az ördög, a csuda tudja miért érdekelnek a szabadulástörténetek.

Nem úgy általában a bármilyen szabadulásokról szólók mint például a Pillangó, hanem a szellemi szabadulások történetei. Legyen a szabadulás alanya akár egy politikai eszme (Koestler), akár egy-egy vallás, egyház köteléke (Bartus László, Bónyai Péter).

Az ilyen történeteknek a két végpontja az igazán érdekes számomra: a bekavarodás és a kikecmergés. Egyik érdekesebb mint a másik.

Mindig is foglalkoztatott egy embertelen, diktatórikus eszme hogyan uralkodhat el az egyénen, egy közösségen, egy társadalmon. Ahogyan az is, miként lehet megszabadulnia azoknak, akik hisznek is benne.

Bizonyos mértékig magam is érintett vagyok a kérdésben. Bár a szcientológiához soha, semmi közöm sem volt.

*
Szcientológia. Ofi barátom szerint, és ő nagyon sok mindent tud (és rengeteg mindent sokkal jobban) és ebben valamelyest összecseng a véleménye a jelen szerzőével, legalábbis annak egy adott ponton vallott nézetével, a szció a rengeteg, bugyuta marhasága mellett mond egy csomó minden nagyon klassz dolgot is. Csak ki kell szőrözni a tengernyi irodalomból (már amelyik egyáltalán a kezünkbe kerülhet), hogy melyik-melyik. Nagyjából ugyanezt mondta egy volt főnököm, aki egy protestáns egyház tagjaként vezetett egy kis informatikai vállalkozást.

Számomra a szció mindig egy érthetetlen, légből kapott, amerikai csilivili volt, aminek se füle, se farka. Soha nem merültem benne nagyon mélyre, a marhaságai annyira fáraszottak.

Akkor lett belőle végleg elegem, amikor egy nagyon kedves, szciós ismerőst a szcientológia egyház mivoltáról kérdeztem. Fel nem foghattam ugyanis, és azóta sem, hogy mi a fenétől egyház valami, aminek semmi köze nincsen semmihez, ami egyház? A kedves ismerősöm sem tudott erre válaszolni. Ráadásul a beszélgetésünk közben, ami nem szemtől szembe, hanem e-mailen zajlott, szembesültem valamivel, ami végre utalt valami transzcendensre. Viszont ez akkora ufós-agyamentség, hogy még fárasztani sem akarlak vele. Ha érdekel, klatty IDE, olvass, csodálkozz és képedj el! De a helyzet az, hogy még Xanu sem magyarázza meg az egyház mivoltot.

Link az eredeti szövegben.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2022/01/09/dudas_diana_…

(Gyorsan hozzá is teszem, a bejegyzés tárgya könyv írója bennfentesként, öt év alatt sem jött rá, miért egyház a szcientológia. Pedig pofon egyszerű: a társadalmi státusz és elsősorban az adózás miatt. De ezzel egy kicsit előre futottam.)

AMI RABSÁG ÉS AMI NEM AZ
Tisztázzuk: van, aki nyitott a transzcendens dolgok felé, és van, aki nem. Aki nem, azt jobbára ateistának vagy szkeptikusnak hívjuk. Ő pedig azokat, akik nyitottak a transzcendens felé, hülyének. Fordítva ez nem feltétlenül igaz, bár valószínűsíthető.

Hinni aztán persze bármiben lehet. Gondolj csak Pataky Attisra vagy azokra, akik meredten bámulták a tévé képernyőjén megjelenő Gyurcsok Józsefet. Van, aki ásványok erejében hisz, van, akik a csakrákban, van, aki a gyógynövények transzcendenciájában, van, aki ingákban, a kártyában, van, aki az ősiségben, a halhatatlan lélekben, a reinkarnációban, a szellemekben, az angyalokban, bármiben és akármiben. Van, aki Istenben. Van, aki mindenben egyszerre, mintegy tökéletesen bebiztosítva önmagát.

Ateista szempontból minden önbecsapás, ami túlmegy a realitáson és a tudományon. Viszont a szélsőségtől és a rabságtól az ateizmus sem véd meg.

Hinni ugyanis nem csupán a transzcendensben, hanem gyakorlatilag bármiben lehet. Innen nézve az ateista is simán lehet hívő. A tények, a realitás és az objektivitás teljes félretételével. Mondok példákat. Gondolj a nagynak hazudott, brutálisan véres és ésszerűtlen francia forradalomra, ahol Istent lecserélték az Értelemre, majd annak a nevében kezdtek brutális gyilkolászásba. Manapság minden modern jó kezdetének ezt a forradalmat jelölik meg. Vagy gondolj Marxra, aki már csirájában is diktatúraként vázolta a kommunizmust. Majd gondolj azokra, akik komolyan vették, amit mondott: Lenin, Sztálin, Kun Béla, Rákosi, Kádár, és a többi, köztörvényes társuk, szerte Kelet-Európában és Ázsiában. Az eszmében való hit…

De gondolj csak manapság a történelem és a társadalom értelmezési lehetőségeire! A liberálisokra és a konzervatívokra. Orbánra és Gyurcsányra, Trumpra és Bidenre. A családra. A férfi-nő kapcsolatokra és az LMBTQ(XYVWZZS)-irányzatokra. A covid oltás eredményességére és az oltás esetleges hatásaira és mellékhatásaira. Vagy az iPhone-Android pártiak érveire. Vagy a sportcsapatokra. Az autómárkákra. A zenei irányzatokra. A generációs különbségekre. A gyereknevelési elvekre. A kutyásokra és a kutyátlanokra. Bármire és bárkire.

Csupa ellentétpárral van tele a világ, és egyre inkább úgy fest, az ellentétek nem kiegészítik, hanem legyilkolják egymást. Bármiről is legyen szó, és bármekkora valós jelentősége legyen is a bárminek. A hit, hogy kardinális kérdésről van szó, minden indulatot, személyeskedést, érvtelenséget igazol.

S azt mondod, hinni a templomban kell? Hahaha…! Kacagnom kell!

*
Baj nem akkor van, ha valaki elköteleződik valamilyen eszme, nézet vagy vélemény mellett. Ez egyáltalán nem baj. Baj akkor van, ha az ember identitását az eszme, nézet, vélemény melletti elköteleződés adja. Mert akkor már nem lesz képes szabadon, kritikusan gondolkodni. Azért nem, mert akkor a saját identitását kell megkérdőjeleznie. Az egész rendszert, a gondolkodás- és viselkedésmódot, ami az énazonosságát adja. Amibe időt, pénzt, energiát fektetett. Ami mellett kisebb-nagyobb plénumok előtt kiállt, érvelt, ágált, agitált. Ami ha megszűnik, érvényét veszíti, szűnik, tűnik vele a személyiség, az egzisztencia, az önazonosság is.

Azonban az igazi baj még csak nem is ez, bár ez sem apróság. Erő és alázat kell, hogy az ember azt mondja, tévedtem, rosszul csináltam, félrevezetődtem, ezáltal félrevezettem magam is másokat.

Ám még ennél is jobban ég a ház, amikor nem csupán az egyén lett része a rendszernek, hanem amikor a rendszer tart rá kizárólagos igényt, és nem engedi ki a markából. Azért nem, mert minden kieső ember jelentős presztizs- és anyagi veszteség a számára.

Vannak rendszerek, amelyekben szabad a gondolkodás, a kérdések feltevése. Amelyekben létezik a szabad akarat. Tény, a rizikó sokkal nagyobb a széthullásra, és látszólag sokkal kisebb a kohézió ezekben a rendszerekben. Viszont sokkal kevesebb a droid-létforma is, sokkal szabadabbak, boldogabbak azok az emberek, akik ilyen közösség tagjai.

Itt egy hosszabb, személyes tapasztalati részt kitöröltem az eredeti szövegből. Ha kíváncsi vagy rá, uccu neki a linknek, és amott simán elolvashatod. Keresd a keretest részt!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2022/01/09/dudas_diana_…

Kimondom: az önkritika a szabadság legfőbb jele. Amely csoport nem képes az önkritikára, és nem képes felvállalni a saját hibáit, ott szerecsenmosdatás folyik a jobb kép mutatása érdekében. Más szóval: az a közösség hazug és képmutató. (Nem a szennyes csámcsogó kiteregetéséről beszélek, hanem a realitásról és az önreflexiók objektivitásáról.)

S még egy apróság: az a közösség, amely önmagával kapcsolatban (a múltja, a rendszere, a működése, a tanítása, a pénzügyei) titkolózó: piszok gyanús. Őrizkedj, menekülj tőle!

EGY ÚK, SZEMÉLYES SZTORI
Amikor becsuktam Diána könyvét eltöprengtem. Azért, mert hiányérzetem volt. Most félre fogsz érteni. Nem volt elég szörnyű a sztori. Mármint viszonyítva. Más szciós történetekhez viszonyítva. Kezdve ott, hogy a szerző életben marad. Folytatva ott, hogy a vesztesége elsősorban anyagi veszteség és az elfecsérelt időé. Öt évnyi időé. S ezzel, bizonyos értelemben szerencséje van.

Most akadozva fogalmazok. Azért mert a katasztrófa-turista szempontjából mondom a magamét. Annak az eléggé el nem ítélhető olvasónak a szempontjából, aki látványosságra, szenvedésre vár egy ilyen könyv olvastán. Két okból.

Egyrészt, hogy megveregethesse önnön vállát, hogy ő milyen $@!%@ csávó, mennyire önálló, erős egyéniség, milyen tisztán gondolkodik, mennyire jellemes, erős és tisztánlátó. Mert, hogy ő soha ilyen bagázs hálójába bele nem , az hétszentség. (Természetesen Diána is ezt gondolta magáról, mielőtt meg nem történt az ellenkezője.)

A katasztrófa-turista a fröcskölő vért várja azért is, mert az ingerküszöb manapság, az internet korában igencsak megemelkedett. Pár millió kicsalása, egy megroggyant önkép, egy összeomló fizikum viszonylag kevés látványosságnak.

Figyelj, kérlek! Eszembe sincsen lefikázni azt, amit Diána átélt. Egykori egyházamban, az adventistáknál én a tizedét, ha átéltem, de az is megrogyasztott. S ott, már akkor is tisztában voltam vele, simán emberi érzéketlenségről, ostobaságról volt szó, nem pedig rendszerszintű kegyetlenségről.

Jó, tudom, nem mellébeszélésre vagy kíváncsi, hanem sztorikra. Egyet elmesélek, a többit csak általánosságban. Vagyis a sorrend inkább fordítva lesz.

Amikor elmaradoztam a gyülekezetből, azért tettem, mert úgy éreztem, adni nem tudok már. Addig nagyon aktív gyülekezeti életet éltem. A házasságom romokban volt. együtt éltünk ugyan, de már semmiféle kapcsolat nem volt közöttünk. Az állapot több éve tartott. Próbálkoztam már több mindennel, de semmi nem mozdult semerre.

Volt egy kis csapat körülöttem, amelynek a tagja voltam. Baráti társaság volt. Úgy gondoltam, úgy gondoltuk. Korombeli, családos emberek, páronként egy-két-három gyerekkel. Sűrűn összejártunk. Egyazon helyi gyülekezet tagjai voltunk.

Ahogy telt az idő, és nem lett semmi változás a házasságomban, ahogy lassan-lassan beláttam, ebbe, így bele fogok dögleni, ahogy beláttam, el kell engednem az exemet, s hogy voltaképpen soha nem voltunk igazán egy pár, soha nem működött köztünk a kémia, soha nem volt köztünk gondolatkitaláló összhang, pusztán csak jól megvoltunk, látszólagos, sokak által irigyelt békében, a szenvedély legkisebb jelei nélkül.

A kis társaság tagjai, legnagyobb döbbenetemre csak az elvárt, adventista-szűrőn keresztül tudták értelmezni, ami velünk történt. Ami azért volt meglepő, mert csak páran voltak közülük genetikus-adventisták, a legtöbben kívülről jöttünk. Ezáltal liberálisabban gondolkodtunk és éltünk. mint az átlag. De akkor be kellett látnom, hogy ez csupán látszat. Erre akkor döbbentem rá, amikor a legjobb barátom, aki manapság már szintén nem tagja az egyháznak, azt mondta nekem, a Bibliára hivatkozva, hogy azt tudom-e, hogy ha elválok, nem nősülhetek újra, ha a papírformát nézzük, nem lehet több nő az életemben. Miközben a legapróbb részletekig ismert mindent az életünkből. Sőt, utólag kiderült, hogy többet tudott rólunk, mint amennyit én tudtam.

Aztán amikor megismerkedtem Szerelmetesfelségtársammal, a baráti társaság lemaradt. Az összeköltözésünkben sem segítettek, mert a költözés napja szombatra esett (az adventisták számára a szombat Isten pihenőnapja, amit a Vele való közösségre kell szánni). Gyorsan és azonnal hozzáteszem, utólag ezt többen mea culpázták felém. De volt, aki azt mondta, azért nem hívott még meg magukhoz SzFT-vel, mert a párjával még nem dolgozta fel a válásomat. Érted, ő nem dolgozta fel! Azóta sem hívott..

Vagyis az adventista barátaimra nem számíthattam. (A két kivételt, Robit és Karcsit itt és azonnal kiemelem: köszönöm nektek, hogy akkor és ott voltatok nekem. Hihetetlenül sokat jelentett!) Talajt kerestem, mert kint is voltam, bent is voltam, most már nagyon boldog voltam SzFT-vel, de a szellemi talaj teljesen elveszett alólam.

_Nos, és akkor történt a következő. A helyi gyülekezetem lelkésze felhívott. Akkor már vagy egy éve nem jártam Isten-tiszteletekre sehová. A lelkész azt találta mondani, hogy:
– A jelen körülményekre való tekintettel az x-i gyülekezet bizottsága úgy döntött, hogy a gyülekezeti tagságodat újra keresztelkedve rendezheted._
A lélegzetem elakadt.
– Csakugyan? Figyelj csak, volt egy bizottsági ülés, ahol a kizárásomról döntöttetek, anélkül, hogy meghívtatok volna? Anélkül, hogy megkérdeztétek volna, mi is történt? Vagyis úgy, hogy a „kialakult helyzetről” pletykaszinten, de semmiképpen sem első kézből értesültetek? Gratulálok!
Én annak a gyülekezetnek a felszentelt vénje voltam. (A vén az adventistáknál egy, az egyház szervezetétől anyagilag nem függő, nem lelkészi állományú vezetője egy helyi gyülekezetnek. A feladata egy adott gyülekezetre vonatkozik, amely megválasztotta őt.)
– Azt hiszem, nincs tovább miről beszélnünk! Szervusz! – mondtam és letettem a telefont.
Nem a kizárás tényével volt bajom. Az egyház és a gyülekezet elveit jól ismerve, azzal tulajdonképpen teljesen egyetértettem. Elvi szinten minden stimmel. A kizárásom gyakorlata azonban minden sebből vérzett. S ami legjobban fájt, a helyi gyülekezetből senki személyesen meg nem keresett. Csak egy jegyző, akit viszont azután választottak, hogy én már nem jártam oda, és személyesen nem ismertem őt. Kedves volt, aranyos, de úgy gondoltam, ebben az egészben nem kompetens személy.

Még egy mondattal nekifutok, hogy értsd. A gyülekezet tagjaival jóban voltunk. A többség valóban kedves, őszinte, szerető ember volt. Sokakkal nem csupán a szombati Isten-tiszteleteken találkoztunk. Akikkel nem csak kincstári beszédtémáink voltak. S egyikük sem mozdult semmilyen módon felénk. S mondom, gyakorlatilag a gyülekezet vezetője voltam. (Hogy ezek után méltó vagy méltatlan módon, teljesen mindegy.) S ez piszokul fájt.

Szóval velem még akkora tragédia sem történt mint Diánával, az öt ért sérelmek alig töredéke csak az enyém, és kicsit ebbe is beleroppantam voltam, ha nincsen már mellettem SzFT.

Árnyaltam a látszólagos érzéketlenségemet?

*
Diána történetél sokkal tragikusabb sztorik is olvashatók, láthatók. Teljesen széthullott házasságok, családok, elvett gyermekek, abszolút nincstelenség, a szció intézményeiért összeesésig végzett rabszolgamunka (ezt Diána érinti az amerikai útja leírásában).

Diána „csak” anyagilag és emocionálisan omlott össze. (Mi kell még?) De mert erős nő, az összeomlásból is felállt. De az alcím odahelyezése a főcím alá, nagyon okos ötlet volt.

MILYEN A KÖNYV?
Dudás Diána nem író. S ezzel, ebben az esetben az ég adta világon semmi baj nincsen, mert nem szépirodalmat olvasunk. Diána a saját történetét írja le, egyértelműen azért, hogy kiírja magából, mi történt vele, és azért, hogy felhívhassa mások figyelmét arra, micsoda is a szcientológia, hová vezet, ha valaki belekeveredik a hálójukba.

A könyv mindazonáltal egyáltalán nem dilettáns mű. Megerősítem az olvasói vélemények többségét: a történet megkapó, olvastatja magát, nem szívesen szakadunk ki belőle. (Mondtam már, onnan tudom, hogy egy könyv igazán érdekel, hogy mindig, mindenhol olvasni akarom. Ezt akartam.)

A szerkesztés is jó, a hangsúlyok is megfelelők. Nem tudom, mi maradt ki belőle, Diána miről nem beszélt. Ami bele került, az nagyon őszinte, szembenézős, önfeltáró történet.

Kívülről nézve van néhány olyan pontja Diána történetének, amit nem ért az ember. Mert nem érthet. Mert nincsen benne a rendszerben, amiben ő benne volt..

Számomra felfoghatatlan volt például, hogy vajon miért nem kapcsolt Diána már az Amerikában történtek után, szciós pályafutása viszonylagos kezdetén, hogy miről szól igazából a szció-történet. A vaskos, ugyancsak szembeötlő jelek már ott tolongtak előtte. A részletekbe direkt nem megyek bele, legyen annyi elég, hogy nagyjából rabszolgamunkára fogták, semmiért, szabadidő nélkül, egy csótányos szálláson tartva. Minden normál esetben ilyenkor szakad ki az emberből, hogy „meg az anyátok *csáját, azt!” De ez más rendszer, s Diána csak a rendszer keretein belül lázadt: annyi józan esze volt, hogy nem konzerválta az ott felálló helyzetet.

Aztán érthetetlen még, hogy a sorozatos pofára esések után, a szakadatlan, semmire se jó, semmi eredményt nem hozó, egymást szakadatlanul követő képzések, a zsebéből az utolsó filléreket is kivevő, nevetséges büntetés-ülések után hogyan tudott újra és újra nekifutni a semminek? Ennek magyarázatára, érzékeltetésére valahogy kevés volt a szerző tehetsége, ehhez segítségre lett volna szüksége. Vagy ennek megértéséhez benne kellene lennünk a rendszerben.

Diána könyve az eddigi legszemélyesebb, legrészletesebben feltárt történet a szció háza tájáról. Mármint a magyar viszonyok között. Ő avat be legrészletesebben a szció belső dolgaiba, a rendszer működésébe, abba, hogy mi történik egy-egy képzésen, hogy mennyibe is kerül a tagoknak az, hogy egyre feljebb lépjenek a ranglétrán (anélkül, hogy bármi tényleges történne velük egy-egy piszok drága képzés során), s hogy voltaképpen mennyire semmi másról nem szól a szcientológia, mint a pénzről, a pénzről, a pénzről és az emberek feletti hatalomról. S hogy ehhez mindent és bármit képesek felhasználni.

Kiderül, hogy a szcientológiában nincsen demokrácia, nincsen se szólás- se semmilyen szabadság, nincsen kritikai lehetőség. Csak a klasszikus megfogalmazás létezik, annak eredeti, cinikus értelmében, ahogy a koncentrációs tábor kapuján állt: „Arbeit macht frei!”

Erről szól Dudás Diána könyve.

AMIT A SZCIÓ TUD
Tömören annyit mondhatnék: manipulálni a pénzért. De ennél azért sokkal többről van szó. A szció istenként tisztelt atyja, a sci-fi író L. Ron Hubbard volt. Ő találta ki az egész rendszert. Ő a szció messiása, egyedüli és abszolút vonatkoztatási pontja. Olyan volt, amilyen. Az átlag szciós erről nem tud, vagy nem vesz róla tudomást. Ahogy arról sem, hogy szciós ranglétrán felfelé haladásnak nincsen semmi konkrétuma, azon kívül, hogy egyre vadabbul ürül a pénztárca, és esetleg elúszik a családi otthon, hosszú évekre hiteladóság kerül a tagok nyakába.

De egy valamit be kell látnunk! A szció tanításának minden agyament blődsége ellenére Hubbard egyvalamit elképesztően zseniálisan talált ki: az embereket befaló, önfenntartó és öngerjesztő, agymosó rendszerét. Mert ha nem veszünk tudomást a rendszer céljáról, a működésének a hatékonyságát akkor mindenképpen el kell ismernünk. Démoni? Jó, igen, az, de működik! Méghozzá elképesztő hatékonysággal.

S ahogyan Diána megfogalmazza a szció budapesti központjával kapcsolatban: mindazok, akik benne vannak, fenntartják és működtetik, ők voltaképpen mindnyájan droid-áldozatai a rendszerüknek. Nem látnak, nem hallanak, nem beszélnek, csak dolgoznak. Mert félnek. Félnek egymástól (mert a mechanizmus a besúgás fegyelmére épül), a rendszertől, a büntetésektől, az újabb kiadásoktól, a megaláztatásoktól. Ember embernek farkas-szciósa: ezért áldozatok mindnyájan.

A szció kapcsolatai viszont elképesztők itthon is, világszerte is. Nem csupán azért, mert Tom Cruise szciós. Meg sokan mások. Hanem azért, mert mára nyilvánvalóvá lett, mennyi pénz, mennyi személyiségi jogtalansággal él, mégis mindenhol megúsznak mindent. Élnek és virulnak. Vélem, egyértelmű, hogy nem az clear-univerzum fog össze a szcientológia érdekében.

Azonban, most fogom fel, össze-vissza beszélek. Mert a bejegyzésemnek Dudás Diánáról és a könyvéről kellett volna szólnia, nem pedig a szcientológiáról, amiről, a jó Istennek hála, semmi személyes tapasztalatom nincsen. De mondtam itt a bölcsességeket, ahelyett, hogy feltartottam volna Dudás Diána könyvét a magasba: „Tessék, tessék, ő belülről látta, élte át és szenvedte meg az egész francos ufó-egyházasdit! Hiteles és hihetetlenül olvasmányos, vegyétek, vigyétek, emésszétek és terjesszétek! Megérdemli és megérdemlitek!”

S közben töprengve drukkolok, hogy akik belül vannak az őrületen, vajon kinyitják-e, kinyithatják-e a szemüket egy belülről való kívülálló tapasztalatainak a hatására? De már megint az előtérbe tolakodtam. Diána megtette a magáét, tiszta lehet a lelkiismerete, rajta nem múlik.

6 hozzászólás
autumncoffeecat>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Hüledezek, nem térek magamhoz! Miután becsuktam a könyvet döbbenet lett úrrá rajtam. 2022-ben ez előfordulhat? Még mindig létezik ilyen?
Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet. Jó pár rész volt, amikor fogtam a fejem, hogy nem lehet ilyen az emberiség egy része. Fel nem fogom, hogy ez megtörténik. Olyan iradtlan összegekről van szó a regényben, hogy azon is fogtam a fejem. Nem akarok mások pénztárcájába turkálni, de … na?!!

Örülök, hogy az író megszabadult ezektől a … szektától (?), vallástól (?), egyháztól (?), nem is tudom mi a legjobb szó rá. Nagyon örülök, hogy megszületett ez a könyv is. Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországon egy ilyen témájú kötet megszületik. Minden elismerésem, hogy az írónő előállt ezzel a kérdéskörrel és az arcát is vállalta. Úgy gondolom ez egy nagyon fontos téma 2022-ben is, nemcsak 1990-as években, amikor berobbant ide. Sajnos ez még mindig égető probléma: manipuláció, emberek kizsákmányolása, stb.

Zárójelben megjegyzem: Mai napig viszik L. Ron Hubbard: Dianetika (molyon: 52%-on áll, azon csodálkozom, hogy ennyit is kapott) című „művét”… (tanúja voltam az elmúlt hetekben és először ezzel a szituációval 10 évvel ezelőtt találkoztam, amikor eladó voltam egy könyvesboltban.)

Kinek ajánlanám? MINDENKINEK!!! … Dudás Diána YouTube csatornáját (https://www.youtube.com/user/dudasdiana) is érdemes szemügyre venni ebben a témában! Remélem (sokat) hallunk még erről és igen is KELL beszélni róla, mert még mindig itt van közöttünk.

pbonyai>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Ex-szcientológusként (sajnos) mindkét oldalról igen jól ismerem a témát. Dudás Diána könyve mégis különleges élmény volt számomra. Hogy miért? Erről szól ez az olvasói vélemény.

Felkavaró és egyben felemelő élmény ez a könyv. Egy egzotikus utazás, amely elég ijesztő módon nem valami távoli, világtól elzárt táborba vezet, vagy a középkorba kalauzol minket. Ez a borzalom ugyanis 1-2 évvel ezelőtt történt meg Budapest belvárosában.

Egy ilyen történetet sokféleképpen el lehet mondani – szárazan és tényszerűen, érzelmektől feldúltan, bő lére eresztve, vagy csak a lényegre szorítkozva. Egy személyes történet elmesélésénél talán ez a legkényesebb pont. Ha az írója jól eltalálja, hogy mikor legyen részletes, mikor írjon őszintén az érzéseiről, és mikor hagyja ki a lényegtelen részeket, akkor a könyve egy magával ragadó tempójú, jól megírt történetté kerekedik. Ezt olvasóként úgy éli meg az ember, hogy nagyon nehezen tudja letenni.

Ez a könyv pont ilyen: szinte letehetetlen, ugyanis sikerült ennek az 5 évnek a történetét remekül megírnia. Közérthetően és jól eltalált részletességgel mutatja be a szcientológiába bekerülés folyamatát, az ott végezhető tanfolyamokat és a különféle, kívülről nézve meglehetősen bizarr kísérleteiket a személyes tanácsadásra és terápiára.

Mivel az igen közeli múltban játszódik, azt is megismerhetjük egy igen egyedi nézőpontból, hogy a sajtóból ismerős eseményeket hogyan élték meg a falakon belül. A téma iránt érdeklődőknek ezenkívül rengeteg újdonsággal szolgál a szcientológia aktuális helyzetéről, már önmagában ezért megéri nekik elolvasni.

A könyv legerősebb része kétségtelenül az, amikor a szerző a legsötétebb hónapjairól beszél. Nemcsak maga a téma, hanem az őszinte, megkapó és hiteles hangvétel, valamint az átélt lelki megpróbáltatások művészi igényű megfogalmazása miatt is döbbenetes erővel hat az olvasóra.

A könyv témájához és Diána történetéhez talán ez a Stephen Hawking idézet illik a legjobban:

„A civilizáció hajnala óta, az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell, hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk. Akármilyen rossznak tűnik is az élet, mindig lehet tenni valamit, célba lehet érni. Amíg van élet, van remény.”

A szcientológiában ez az ősi vágy és remény hajtja előre az embert – meg akarja ismerni önmagát, az élet törvényszerűségeit, és fel akarja fedezni a végtelent. Ez vezérelte a szerzőt is, aki minden esélyt megadott a szcientológiának, hogy valóra válthassák ígéreteiket. Nem éltek ezekkel, inkább kifosztották, lelkileg összetörték és közönyösen a sorsára hagyták.

Fontos és inspiráló tanulsággal is szolgál tehát „Az én szcientológia sztorim” – a legnehezebb, legsötétebb helyzetből is fel lehet állni, a puszta akaraterő és kitartás pedig csodákra képes. Egy ilyen alattomos, rosszindulatú és a végletekig manipulatív szervezet valódi természetét egyedül, külső segítség nélkül kiismerte, majd kimászott abból a gödörből, ahová belelökték és a sorsára hagyták. Ez így leírva egy mondat, de elképesztő akaraterőt és kitartást, rengeteg munkát és energiát igényel.

A történet igazán inspiráló része itt kezdődik, amikor saját példáján keresztül bemutatja, hogy mit is jelent az, hogy „amíg van élet, van remény”. Sok motivációs szöveget olvastam már, de ennyire hatásosan egyik sem tudta érzékeltetni, hogy mire képes a puszta akaraterő. A történet vége az akarat igazi diadala, a kifejezés legnemesebb értelmében.

Igazi kincsként fogom őrizni a dedikált példányomat.

>!
Clarus Animus Alapítvány, Budapest, 2019
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150047058
Cicer>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Hm-hmm… döbbenetes az egész.
Hány ember élete ment tönkre vajon. Naiv volt és hiszékeny, vagy egyenesen hülye… Nagyszerű érzékük van ahhoz, hogy kit mivel fogjanak meg, milyen pillanatban, kinek milyen stabil a mentális állapota, szóval el tudom hinni, hogy ilyenbe sokan belekeverednek.
Mindenkinek egészséges kritikai hozzáállást, tudás alapú gondolkodást kívánnék, mielőtt ilyesmibe belesétál. Ebbe vagy ennél light-osabb, de hasonló durván manipulatív módszerekkel működő szerveződésekbe.

1 hozzászólás
ilidrozdik>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

A számomra ismeretlen téma bemutatása, a sztori őszintesége és a megvilágosodás miatt lett 5* a könyv.

Olvasmányos volt, nem volt számomra unalmas része. Végig fogtam a fejem, hogy ez komoly? Ezt nem hiszem el!! Összességében egy maradandó, pozitív élmény lesz ez a könyv.

Érdekesnek találtam, hogy ennyire befolyásolható az ember, ha az “álmairól” van szó. Hihetetlen, hogy így bele tudnak keveredni ebbe az egész rendszerbe egyesek. Tiszta “agymosás” az egész és nagyon-nagyon sok pénz a semmiért…

Egész könyv alatt azt vártam, hogy hogyan keveredik ki ebből az egészből Dia. Szerencsére sikerült neki kisebb-nagyobb nehézségek árán.

**ez után a könyv után Tom Cruise önéletrajzát is elolvasom majd, érdekel, hogy ő hogyan keveredett bele a szcientológiába…**

Rosalie_2>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Az a hívás, amit felveszel, de a vonal végén nem szólal meg egy árva hang sem, úgyhogy leteszed. Amikor érzed, hogy valaki figyel, de kinézel az ablakon és nem látsz senkit. Amikor megkérdezed magadtól, hogy benézz-e a szekrénybe, mert esküszöl, hogy valami neszt hallottál, és sötét van, te pedig egyedül vagy. Amikor az utcán visszanézel, mert valahol összetört egy italosüveg, de egy árva mozgást nem észlelsz és síri csend van.

Diána szakít az aktuális párjával és beolvad egy MLM piramisjáték szerű szervezetbe, ami gyorsan ledobja magáról a maszkot és leleplezi magát; egy populáris vallási szekta bástyája van a tükör reflexiójában.

A pácienseket idegméreggel tömik tele – fokozatosan növelve a dózist –, amit vitaminként és más fontos gyógy anyagként harangoznak be, majd pedig a méreg általi hatásokat egyfajta „kiégetés-beavatás-megtisztulás” folyamatként állítják be. Erre jönnek a folyamatos beetetések és a hatalmas pénzek legombolása. A tagok hitelbe verik magukat, hogy a különböző procedúrákon keresztül eljuthassanak a szekta által hőn emlegetett „Clear” állapotba, ami azt állítja, hogy megszabadítja átélőjét a világ összes fizikai fájdalmától és szenvedésétől.

Dia menekül. Menekül a magánélete elől. Menekül a párkapcsolata elől és mivel elmúlt már harminc, ezért az ő életébe is betör az életközepi válság, ami arra készteti, hogy görcsösen feloldja azt az enigmát: mit is keres ebben a világban? Valamint, hogy megtalálja a választ az élet értelmére.

A szekta azonban nem tágít. Neki pénz kell. Pénz és hatalom. Erről szól az egész. Ezek az emberek, akik ott élnek a szekta által fenntartott házban, övezetben, épületegyüttesben, bungalóban, vagy nevezd, aminek akarod, csak bekötött lárvák, akik energiát termelnek. A piramis tetején pedig ott ül a pszichopata, akinek nincs empátiája, nincs lelkiismeret-furdalása, hanem egyszerűen csak érzelmek nélkül rángatja a marionett bábokat, s neki az olyan ideák, mint az igaz szerelem, az önzetlen szeretet vagy a szabadság csak semmitmondó, üres szavak. S mivel ezen értékeket soha nem is fogja átélni, megélni, érezni, ezért is válik jelentéktelenné és szánni valóvá az egész karaktere, Ez a jellemtelenség és látszólagos erő lecsöpög a rendszer alsóbb spiráljaiba, s pont emiatt lesznek a követők, a hívek is ugyanolyan szánalmasak és szánni valók. Mert bár a hatalom a vezér kezében van, de soha nem lesz egyenértékű az igazi emberrel. Ha megkapirgáljuk a felszínét és lélektanilag akarjuk elemezni, be kell valljuk, hogy csak egy vérbeli pszichopata tud felállítani egy ilyen rendszert és kidolgozni annak minden pontját olyan részletesen, ahogy az a történetben is kirajzolódik.

Ijesztő, ahogy leomlanak a falak és lemállik a maszk. Ahogy kiderül, hogy minden csak füst és tükrök. Ez nem egy Óz, a nagy varázsló történet. Ez itt a való világ. Ez vérre megy.

Félelmetes, ahogy a vezető által irányított zombik fenntartják a rendszert, ami birtokba veszi a testet és kisajátítja, vagy inkább tulajdonba veszi a szexualitást, az énképet, a belső képernyőt. Lerombolja az önreflexivitást. A végső cél: egy disztopikus világrend felállítása, amiben nincs helye a szabad akaratnak. Magam, ki merem jelenteni, hogy ez már a harmadik szexuális forradalom, amiben élünk, s nem bánom, ha az utcán valaki épp arról beszél, hogy hány emberrel feküdt le, hogyan és milyen időközönként, milyen pózban, és milyen segédeszközöket felhasználva a csúcs eléréséig. Nem ide vág, de amikor megjelent Szepesi Nikolett vagy Kelemen Anna könyve, amiben elképesztően őszintén reflektáltak a testről és a szexualitás egy-egy aspektusáról, emberek százai keltek ki magukból s ontották szavakba a belső mocsarukat. Holott nem volt más az, mint az önön szexualitás elnyomása. Egyszerű prüdéria és álszentség, csak papírra vetve. Örülök, hogy manapság előfordulhatnak ilyen megjelenések, akár könyvekben, akár az utcán. Az, hogy nincs korlát. És amíg valaki szabadon tud beszélni az érzéseiről, vagy az intim dolgairól, addig szégyenérzetet sem lehet benne kelteni, s amíg nem lehet szégyenérzetet kelteni benne, addig nem lehet irányítani, kontroll alá vonni. Ha ezt kiforgatjuk, akkor látjuk gyönyörűszépen, amit Orwell is felvázolt és amit a mai napig próbálnak nagyon sokan felhasználni manipulatív eszközként: a szégyenérzetet és annak keltését.

Nehéz volt látni a lelki szemeimmel, ahogy a főhősnőnek végig kellett mennie a poklokon (miközben bűnrészes is volt, hiszen a vásár mindig két emberen áll), s csak sokadik alkalomra jött el az epifánia, ami száznyolcvan fokon fordította ki őt. Rossz volt olvasni, ahogy a családja magára hagyja. Ahogy az anyukája és a húga leseperi őt és a gondjait a saját válláról és magára hagyja. Soha nem tudnék ilyen csinálni a saját lányommal. Természetesen a problémáit nem tudnám és nem is akarnám megoldani helyette, de azért lelki támaszt és szellemi támogatást mindenképp nyújtanék neki. Számomra ez nagyon arcon vágott és régóta nem volt ilyen élményem olvasás közben, de most először éreztem lenézést, ugyanakkor dühöt is az édesanya karaktere iránt.

Örülök viszont annak, hogy megszületett a könyv. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak fog majd segíteni és sokakat fog lebeszélni arról, hogy ezen az úton keressenek választ a nagy kérdésekre, amelyekre soha nem találhatnak valódi megoldást. Így van ez jól. Nem kell mindent tudnunk. És nem kell minden kérdést megválaszolnunk. Az viszont nagyon is fontos, hogy önmagunkkal tisztában legyünk és azzal, hogy mi az ami igazán boldoggá tenne minket, valamint azzal, hogy építsünk, segítsünk, adjunk és ne pusztítsunk vagy ítélkezzünk.

2 hozzászólás
Épril0414>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Mondanám, hogy hihetetlen, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek a mostani modern korban… -de sajnos így igaz: megtörténhetnek!
Fiatal lány koromban (kb 20 évvel ezelőtt, szóval most sem vagyok öreg!!!) engem is megkörnyékezett az egyház. Személyiségteszt írásra mentem be meg ha már ott voltam legjobb barátnőmmel, akkor egy IQ tesztet is kitöltettek velünk.Mikor visszamentünk a kiértékelésre volt annyi erő bennem, hogy nemet mondtam a felkínált fejlődési lehetőségre meg a tanfolyamokra! (Barátnőm is így tett!)
Szóval én úgy olvastam ezt a könyvet, hogy mi lett volna velem, ha akkor nem vagyok olyan határozott… Csak hálát tudok adni a sorsnak, hogy helyén volt az eszem!
Dudás Diána előtt pedig megemelem a kalapom! Kemény dolgokon ment keresztül, főleg az egyházból való kilépés után… -és megcsinálta! Ráadásul egyedül! Minden elismerésem és tiszteletem az övé!

Zalkodi_Erna>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Hihetetlen történet, nem tudtam letenni. Magával ragadott a téma és az írásmód. Nem sok, nem kevés, mindenből pont annyi, amennyi kell.
A könyv bemutatja a szcientológia intézményét, az alkalmak felépítését, a beszervezés folyamatát, az emberi kapcsolatok minőségét és a pénz szerepét.

Rávilágít arra, hogy milyen esendő is az ember, ha változásra van szüksége, vagy önmagát keresi. Bemutatja, hogy lehet egy gondolkodó emberből viszonylag hamar egy agymosott zombi.

Felkavar és téped a hajad, hogy ember nyisd már ki a szemed, amikor olvasod, hogy az író saját szemével látta, átélte a poklot és még akkor sem állt fel, hogy jó, ennek vége, felejtsetek el. Hanem egyre több pénzt, energiát időt és értékes kapcsolatot áldozott fel valamiért amire azt mondták, hogy jó lesz neki.

Nagyon remélem, hogy ez a könyv eljut olyanok kezébe is, akiknek éppen nagy szüksége lenne rá.

robcsy>!
Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Tökéletes bemutatása annak milyen káros a Szcientológia „egyház”. A Diánának gratulálok, hogy így ki tudott belőle jönni, miután megjárta a poklot. Tudom kívülről könnyű dumálni, de amit nem nagyon értettem, hogy egy ilyen erős határozott személyiségű nő, amikor a folyamatban nem kapta azt amit várt…. mert mindenre volt egy válaszuk, de tudatilag nem esett le neki hamarabb hogy az egész arról szólt hogy kiszedjék a pénzét. Nyilván benne teljesen máshogy élte meg mint innen olvasva. A vége viszont felemelő volt, amikor átbillent, és belátta azt hogy a boldogságot nem tőlük fogja megkapni. Tanárként sok tanítványomnak beszéltem már a szcientológia káros hatásairól és a jövőben akinek kétsége van, oda fogom neki adni a könyvet elolvasásra, hogy a felnövő fiatalok közül minél több emberhez eljussanak az információk.


Népszerű idézetek

Horváth_Hollósi_Csilla P>!

Egész egyszerűen kondicionálták az emberek tudatát és gondolatait. Így mondott le számtalan ember arról a dologról, amit úgy hívnak, hogy szabad akarat.

333. oldal

Rosalie_2>!

Valami megtört bennem arra vonatkozóan, hogy ki is vagyok én, milyen ember is vagyok. Annyira sokat sulykolták belém, hogy bűnös és rossz ember vagyok, és annyira ennek megfelelően kezeltek, hogy kezdtem kételkedni a saját identitásomban.

245. oldal

Rosalie_2>!

[…] ki kellett tölteni egy úgynevezett életút-kérdőívet […]. Fel kellett sorolni, kivel milyen szexuális kapcsolatom volt, és kb. hányszor. Azt is le kellett írnom, akivel csak csók volt, vagy akivel csak randiztam, de tényleg mindenkit. Ezenkívül meg kellett adnom minden betegséget, gyógyszereket, amiket eddigi életem során beszedtem, adatokat a családomról, a barátaimról, elérhetőségeket, korábbi és aktuális munkahelyeket és azok elérhetőségét.

70. oldal

Rosalie_2>!

A szcientológia tulajdonképpen kétfajta emberre vadászik: azokra, akik vagyonosak vagy jól keresnek, és van az életben olyan problémájuk, amire még nem találtak megoldást, vagy amivel nem tudnak szembenézni. A másik kategóriába pedig azok a jóindulatú, de kispénzű emberek tartoznak, akik tenni akarnak valamit embertársaikért.

311. oldal

hobor_ria >!

Nekem a barátság nem arról szól, hogy át kelljen gondolnom, miről, mit és hogyan mondok el annak, akit a barátomnak nevezek.

Rosalie_2>!

Másnap reggel már alig vártam, hogy beérhessek az orgba, elmondhassam, mi történt, és kaphassak egy életmentő kezelést az adott helyzetre. Legnagyobb meglepetésemre és döbbenetemre mikor odaértem, azt láttam, hogy az org épületét aznap reggel rendőrök lepték el. Körbe volt kerítve az egész rendőrségi szalaggal, és senki nem mehetett be az épületbe. Több tucat szcientológus állt ott tanácstalanul a Váci úti épület előtt, és fogalmunk sem volt, mi történik, mi fog történni, és mikor lehet újra bejutni az épületbe. Az egyik szcientológus vezető azt mondta, hogy ne álldogáljunk ott az org előtt, hanem menjünk át a közeli Duna Pláza épületébe.

272. oldal

Rosalie_2>!

Ezt szüntelenül hangsúlyozták mindenkinek, hogy nincs más a világon, ami segíteni tudna, csak a szcientológia.

274. oldal

Rosalie_2>!

Úgy éreztem, érzelmileg teljesen instabillá váltam. Már nem tudtam magamtól eldönteni, hogy mi a jó nekem, vagy mi nem.

274. oldal

Rosalie_2>!

Mentem, levizsgáztam, többen is gratuláltak, majd megkaptam az oklevelem, és fotót is készítettek rólam e fantasztikus esemény apropóján. Este e-mailben meg is kaptam a fényképet, és nagyon elborzadtam azon, amit láttam. Egy teljesen eltorzult arcú, erőltetett mosolyú, de végtelenül szomorú nőt láttam a képen.

280. oldal

Rosalie_2>!

Az írás során az is világossá vált számomra, ha csupán egyetlen embernek tudok segíteni, hogy megmeneküljön egy fanatikus rendszer börtönétől vagy börtönéből, akkor már megérte mindezt leírnom.

346. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Benkovics Péter: 60 óra küzdelem
Jenna Ortega: Szív és Lélek tükröződése
Csernus Imre: A férfi – Srácoknak
Kepes András: Világkép
Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz!
Megan Kaye – Deborah A. Olson: Siker: A teljesítmény pszichológiája
Shauna Niequist: Tökéletes helyett teljes élet
Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül
Jakupcsek Gabriella: A napos B oldal
Nick Vujicic: Nyitott lélekkel