Összegyűjtött ​versek és műfordítások 4 csillagozás

Dsida Jenő: Összegyűjtött versek és műfordítások

Dsida Jenő 1938-ban, harmincegy éves korában halt meg. Költői kiteljesedésére mindössze tíz esztendőre futotta életéből, műve azonban nem maradt torzóban. Amit az ifjúság életörömben, szerelemben, játékosságban felkínálhat, s amit a gyilkos kór – szervi szívbaja – felfokozhat érzésekben: szenvedélyes magányűzésben és társkeresésben, kora szociális nyomora iránti érzékenységben, az mind lírává párolódott költészetében, drámai erővel töltve meg verseit, amelyek formai tökélyben, zengő mesteri játékban, légszomjas nyelvi leleményben, méltó folytatói Tóth Árpád, Kosztolányi, Babits lírai letéteményeinek.

>!
Magvető, Budapest, 1983
688 oldal · ISBN: 9631413853

Enciklopédia 4


Kedvencelte 4

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

fióka P>!
Dsida Jenő: Összegyűjtött versek és műfordítások

Nehéz róla írni. Gyerekkori, apai, erdélyi, hazai. Keserves és gyönyörű, hegyi és völgyi, kék és arany, pókhálós és fennkölt, Adys és kicsit gyengécske, kiforrott és tudatos, lírai és csodaszép, kutyás és barangolós, titokzatos és világos, hársillatú és vitrázson átnéző, tómélyi és angyalszárnyú.
Annyira szervesen hozzám tartozik, mintha valamelyik végtagom volna. Jelent fiatalságot, halált, gyerekkort és/de mostani önmagam, mosolygást és sírást. Szinte mindent. Engem.

>!
Magvető, Budapest, 1983
688 oldal · ISBN: 9631413853
9 hozzászólás
déli_báb IP>!
Dsida Jenő: Összegyűjtött versek és műfordítások

Nagyon szeretem Dsida Jenőt, de jobban kedvelem a Légy már legenda c. gyűjtést. A gyengébb írásai kissé giccsesek, és így sok egyben. Szerencsére találtam pár olyat, ami kimaradt a Légy már legendából, és kár lett volna érte. Úgyhogy összességében érdemes volt olvasni. Például a halála körül írt versektől rendesen kirázott a hideg. Ezzel a kötettel mint ember került közelebb hozzám. Költőként már amúgy is szívembe zártam. (Ami még közelebb hozott minket, hogy Dsida Jenőnek is szívproblémái voltak gyerekkorától, és az érzések, gondolatok, amiket hátra hagyott nagyon közeliek számomra.)

plutyka>!
Dsida Jenő: Összegyűjtött versek és műfordítások

Imádom, gyönyörű, szívre ható versei vannak.
Neki köszönhetem, hogy rájöttem, a költészet csoda.
Emlékszem, negyedikes voltam, nem szerettem a verseket, idegen volt tőlem ez a kifejezési forma, de épp nem volt más olvasatlan könyv a polcainkon, így ráfanyalodtam :-)
Aztán értetlenkedtem, miért nem az ő verseit tanítják a suliban, rögtön több diák szeretné meg…
Azóta más költők is kedvenccé váltak, de Dsida számomra különleges :-)


Népszerű idézetek

Izolda P>!

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
4 hozzászólás
fióka P>!

Sírfelirat

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.

1935. július 9.

Rettenetes virágének

csillagka P>!

Kéne valaki

(Fodor Jenő)

Kéne valaki, sokszor kéne:
fiatal hugocska, vagy öreg néne.

Tenne nyakamba talizmán-láncot,
simítana el minden ráncot.

Este, ha némán ágyamba fekszem,
beszélne róla, ki a kereszten

függ, a falon és haldokolva
irgalmat dobál paplanomra.

Irna levelet, meghívót, sürgönyt,
huzná be tétován a csipke-függönyt,

melyen a holdfény suhogva járkál:
ennél a békés, esti homálynál

ne legyen Mindenség, rohanó fáklya,
se kérdés, mely a szíveket rágja,

csak gyermekkor, hova visszamennék,
csak kisszoba, álom, emlék,

s mikor kitör a panaszom sírva,
mondaná: mindez meg volt írva, –

s mikor vad kínnal jajdul az elme,
– tenne úgy, mintha figyelne.

Álnév alatt közölt versek

3 hozzászólás
déli_báb IP>!

Rettenetes virágének

Elmentem otthonról
lidérc-szót hallgatni.
Elmentem otthonról
kalmárral alkudni.
Elmentem otthonról
idegen lyány után.
Elmentem otthonról
csütörtök délután.

Géplovon üldöztem
iramlós örömet.
Beértem s örömmel
éltem az örömet.
Kardokat csörtettem,
puskákat sütöttem,
lázadtam, tüzeltem,
vérben is fürödtem.

Csókoltam szájat és
csiklandtam tenyeret.
Kerestem virágot,
kerestem kenyeret.
Ittason csetlettem
imbolygó láng után –
Így telt el a hosszú
csütörtök délután.

Csütörtök éjjelre
csak hazanyitottam,
hogy melléd lopóddzam
szégyennel, titokban.
Koszorúd küszöbön…
– No mi az? No mi az?
Kezedet megfogom:
Hideg az, hideg az.

Fejed a párnáról
padlóig lebágyadt,
iszamos aludt vér
tócsázza az ágyat.
Gyilkos járt tenálad
elvoltom idején.
Mért nem is tértem meg
napszállat idején?

Verseim, verseim
elállnak meredten.
Elhagytam, s elhagyott,
akit én szerettem…
Négybevágott szívét
örökké foldozom.
Vérét a kezemen
örökké hordozom.

1932

1 hozzászólás
fióka P>!

Éhes a kutyám

Sír a kutyám, nagyon éhes: tépni szeretne, harapni.
Sír a kutyám, nagyon éhes: nem tudok ennie adni.

Órákhosszat az égre vonít. Belereng, aki hallja.
Éhes, nyomorult vagyok én is, az ördögök alja.

Ostoba, árva kutyám, mit üvöltesz?
Velőtfacsaró panaszod: odafent kicsi tört nesz,

a kékfalú menny aranyajtaja megpárnázva, betéve.
Hiába vonítnak az emberek is vagy húszezer éve.

1933

Rettenetes virágének

déli_báb IP>!

Harminc év közelében

Gyülnek hangtalanul, gyülnek a tárgyaim,
úgy gyülnek köribém, mint a gyülő napok
s esztendők, melyeket megriadó, fanyar
kedvvel méregetek, mikor

szédelegve, fehér ingben, a lámpafényt
oltom asztalomon s csöndesen ágyamig
lépek, át a sötét, kriptasötét szobán
s mondom: újra betelt, ez is.

Gyülnek könyveim és ellepik otthonom,
gyülnek gyűrüim és ellepik ujjaim,
gyülnek régi ruhák s gyülnek az újak is,
postám új levelet hozott,

tegnap új patyolat-szirmu virágokat
kaptam, nárciszokat karcsu pohárban és
gondos, kedves anyám csontnyelü hajkefét
vett a régi helyett nekem.

Könyvjelző szalagok, zöld üvegek finom
illatszerrel, arany gombok, ezüst doboz,
bronz hamutál, acél-domboru tintakút,
képek, rajzok a négy falon,

száz apró csecsebecs, kéziratos lapok
felnőtt tornyai és nyolc telegyúrt fiók
jelzik elrobogó életem útjait,
mint parányi, meszelt-fehér

mérföldoszlopok és kőjelek, itt-amott
s furcsán, zajtalanul siklanak el mögém,
míg az egyre növő számokat olvasom:
mily közel van a férfikor, –

három kurta kis év, pár közel állomás
s harminc évbe futok. Ott lebegek, miként
ívcsúcsára repült, fölhajított kavics,
mely máris lefelé zuhan.

…És alattomosan szőnek a tárgyaim,
lelkem szárnya köré untalanul szövik
apró szálaikat. Pókfonalak kuszált
borzas rengetegét kötik

karjaimra s opál gombolyaguk ma már
béklyóként tekerül térdeim izmain.
Minden mozdulatom halk nyilalást okoz,
húz a sok kicsi megszokás,

– sok szelíd szeretés szála s ez úgy sajog,
szurkál, fáj, amikor elhagyom otthonom.
Minden kölcsönadott könyvem e szálakat
tépi s úgy kiabál: ne hagyj!

Gyűrü nélkül olyan furcsa a két kezem,
mint a más keze és kapkod ügyetlenül,
kulcsom játszani kell, nyugtalanit, ha nincs
jobbzsebemben az óra és

– úgy vergődöm e sok tárgy szövevénye közt,
mint bogárka repes, zümmög az ördögi
pókháló sürüjén, míglen a vérivó
végzet ráteszi karmait.

Olykor estelen úgy érzem, a tárgyaim
visznek, mint rohanó, emberi tömkeleg,
melyből lépteimet menteni nem tudom
s rábizom magamat lehúnyt

szemmel, félig alélt testtel: akárhová
megy, sodorjon el – és néha belémnyilal
sejtelemszerűen, hogy botor út ez út,
végromlásba, halálba visz.

… Meddig késlekedel, ifjui lázadás?
Gyúl-e bennem erő szertecibálni e
vadgubancu hinár sanda sövényeit
s meglengetni szabad karom?

gyilkos tárgyaimat rontani, törni és
züllött csonkjaikat széthajigálni a
négy égtáj fele és könyvcafatok fölött
ittasulva tapodni majd?

Akkor meztelenül vágok a rengeteg
erdők útjainak, végtelen ősmezők
pázsitján pihenek, oly szabadon kitárt
szívvel, mint a sudár vadak,

kiknek semmije sincs s mégis a drága föld
s mennyek sátora fent, minden övék, övék!
Állván föld közepén, nézem a csillagok
szőke, rámkacagó szemét

s érzem, elmaradott mind, ami földi lom,
bús időt mutató, ráncositó kacat,
szét nem osztogatott életem egy s egész,
mint sebesáramú folyam

s látván, énekelek nagyszerü éneket:
Egy vagyok Teveled, aki örökkön élsz,
ős életszerelem nagy, sosem agguló
boldog Istene! Ifjuság!

déli_báb IP>!

Miért faljuk fel egymást
akkor is, ha nem vagyunk éhesek
s miért pattan fel gőggel a gerincünk,
ha végigütnek rajta?
S miért nem akarunk lefeküdni ősszel
hullott levelek közé, mint aszott szemét
a seprű alá?
Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon
a forgószelek tátongó sodrába?
S miért lát kicsivel többet az ember,
ha csöndesen ül egy percig… így…
s behúnyja a szemét?…

Megint csupa kérdés (részlet)

fióka P>!

Buzdítás könnyűségre (részlet)

Légy könnyű könnyű könnyű – szív – mint az olvadt lélekharang
amely az esti háztetőket kék könnyel fröcsköli tele
mint lélek amely kínok árán cibálta el magát a testtől
s már jeges illatos szél labdáz csillagtól csillagig vele

1937

Rettenetes virágének

déli_báb IP>!

Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt….
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak….
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és végigcsurogtak gyűrödt arcomon….

Nagycsütörtök (részlet)

1 hozzászólás
déli_báb IP>!

Az őszi alkony mély, parázna
vággyal simul a hegy fölé,
beteg szélben liheg
a hamvadó nap parazsára.

Sok vén, esőlocsolta háznak
falán rikolt a nyomor-plakát.
Autóbuszokon vézna emberek
döcögve fáznak.

Szemek futnak a hideg holdig.
Egy kisfiú a szívét fogja,
a toronyra néz, a levegőbe:
úgy fél, hogy összeomlik.

Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.

Valahol valami eltörött,
valahol valami nincsen rendjén.
…Künn a határban Kain zokog
a holt Ábel fölött.

Valami eltörött

Kapcsolódó szócikkek: Ábel · Káin
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás
Szilágyi Domokos: Élnem adjatok
Reményik Sándor: Reményik Sándor összes versei
Sipos Domokos: Vágtat a halál
Wass Albert: Wass Albert minden verse
Kányádi Sándor: Küküllő kalendárium
Hervay Gizella: Az idő körei
Reményik Sándor: Havasi feszület
Kányádi Sándor: Harmat a csillagon
Szilágyi Domokos: Összegyűjtött versek