Légy ​már legenda 18 csillagozás

Összes verse és műfordítása
Dsida Jenő: Légy már legenda

Dsida Jenőt a kritika, az irodalomtörténet több ízben is felfedezte, kiemelkedő versértők állították nem egyszer róla, hogy századunk legnagyobbjai közé tartozik, hogy leheletfinom, játékosságot és tragikumot, rokokó bájt és egzisztenciálisan mély vallásos érzést, könnyed-derűs erotikát és szinte fájóan erős magyarságtudatot vegyítő-variáló-szintetizáló költeményei sokszor Csokonai és József Attila közelébe emelik, ám a versolvasó nagyközönség szemében mindmáig nem kapta meg a neki kijáró rangot-népszerűséget. Legszebb versei, legnagyobb teljesítményei (Circum dederunt me; Nagycsütörtök; Amundsen kortársa; Miért borultak le az angyalok Viola előtt; Hulló hajszálak elégiája; Csokonai sírjánál; Psalmus Hungaricus stb.) alkalmasak arra, hogy újabb és újabb híveket szerezzenek a költőnek.

>!
Püski, Budapest, 2005
472 oldal · ISBN: 9789639906549
>!
Püski, Budapest, 2003
472 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639906050
>!
Püski, Budapest, 1999
472 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639188069

1 további kiadás


Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Káin · Ábel


Kedvencelte 10

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Zseraldina>!
Dsida Jenő: Légy már legenda

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

Nemcsak a kihívás miatt olvastam el a könyvet. Nem is csalódtam benne. Szeretem a verseit. Fordítást még nem olvastam tőle. Sok versét szeretem, de most csak egyet jelölök meg, és egy fordítását: a Leselkedő magány, és Henrich Heine: Lorelei.

Szeitz_Éva>!
Dsida Jenő: Légy már legenda

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

Azon gondolkoztam, hogy lehet-e egyáltalán értékelni egy verses kötetet! Biztosan lehet, de természetesen egy költő összes verse közül van olyan, amelyik nagyon-nagyon tetszik, van persze olyan amelyik kevésbé. Dsida Jenő versei nagyrészt tetszettek, sőt egyik kedvenc versem is tőle származik (Hálaadás)
Érdekes volt elolvasni elejétől végig, hiszen a fordításait nem ismertem eddig.
A kötet végén van egy írás tőle – Hogyan kell verset olvasni? címmel – mely a Keleti Újságban (Kolozsvár) jelent meg 1937-ben. Feltétlen elolvasandó!
A lényeg: a verseskötetet nem csuktam be végleg.


Népszerű idézetek

VERDI>!

Psalmus Hungaricus


I.

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserû mormogása.
Jaj, mindenbõl csak vád fakad:
miért kímélted az erõt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erõs, nagy védõgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedõlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bõgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

II.

Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerû,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hûssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bõsz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember! –,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bûn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

III.

Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörüségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepût és szürke kócot
és gõggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külsõ sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az õ szive fénylik,
õ a rögeszmém, végsõ szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szõlõkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelõs dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

IV.

Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, õsi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költõ,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédû, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsõül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

V.

Idegen-vérû és beszédû
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklõ sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Õt,
mikor beteg és reszketõ és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvõhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tõle kérek kenyeret
s csak õ, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bûnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi „de”.
Gyûlöletes, ki ünneplõ ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg, –
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bûnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álomokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegõ fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

VI.

Száraz nyelvem kisebzett,
égõ fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szõlõhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születõk s ti porlócsontu õsök,
ti réghalott regõsök, ti vértanuk, ti hõsök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyûlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! –
– dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínû, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és õrüljön bele! –:

Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hûtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!

167. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

4 hozzászólás
Papírtigris>!

Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
emlékeimet nevükön szólítom,
szeretem az embereket.
A csillagok fényes esője alatt
bőjtölök és imádkozom este
és a Halálnak minden vacsoránál
külön tányért teszek asztalomhoz.
Ha kérdeznek, halkan felelek,
hiszem a föltámadást.
Márványba vések egy fehér nevet
s eltemetem mélyen a föld alá.

Rövid napló, 42. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

Papírtigris>!

Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.

Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.

Tavalyi szerelem, 128. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

Szelén>!

Jók vagytok ti (részlet)

Mert én tudom, hogy jók vagytok ti,
házasságtörők, csaló bankárok,
többszörös gyilkosok, hazug szónokok
és gyülölködő katonák,
jók vagytok ti, szeretitek az édesanyátokat,
és sírni tudtok az eltaposott virágért.
Tudnátok élni szépen,
derüs alázattal
összefogózva az embernek teremtett
gyönyörü földön, mert jók vagytok ti,
ahogyan a szeretet könnyével együtt
kicsordultok az én szivemből.

1929

233-234. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

Papírtigris>!

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, füre, szétmáló göröngyre, –
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyü és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

A gyöngék imája, 299. oldal,

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

Papírtigris>!

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?

Hideg téli est, 46. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

1 hozzászólás
bolondgomba I>!

Elysium

Ó barátnőm – ízleld velem e halvány évszak édességét,
révedj az időbe, mely zajtalanul és puhán teljesedik.

Álmos bárányok hallgatása ez,
ünnep ez a mulandóság városában.

Ha sóhajtasz, hangja nincs, csak lejjebb hajlik minden virág,
szívünkben tavalyi fűszálak békessége.

Tengerek szaga érzik, melyek páránként apadnak, apadnak,
az éden teljes, mint a gömb, nem lehet hozzáadni.

A hulló gesztenyék megállnak a levegőben.
Lábujjhegyen járnak az angyalok.

71. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

1 hozzászólás
Papírtigris>!

Kincses ládáimat
zuhanó pöröllyel szétzúzom
Váraim tornyát dörgő ágyúval
szétlövetem
A romokra ülök
gondolkodni az életemről:
Milyen furcsa volt!
Két nagy lila szem volt,
melyre ráeresztem
pilláimat.
Méh volt:
méze volt, fulánkja volt.
Rózsa volt:
illata volt, tövise volt.
Gyertya volt:
fénye volt, füstje volt,
Milyen furcsa volt!

Volt, 216. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

Goofry>!

Reggeli rajz

Kékhasú madárka röppen
Zsenge ág harmata csöppen.
Fény lebeg át a lilakék falakon.
Egy harangvirág kelyhében lakom.
(1932.)

Rettenetes Virágének (1928-1938.) - 266.o.

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása

6 hozzászólás
Papírtigris>!

Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.

Valahová el akartam utazni tegnap,
egy kis felfrissült lélekremegésre,
Nápolyba, vagy nem tudom hová,
ahová egy életben csak egyszer megy vonat.

Aztán sokszor olyan buta kis ötperceken,
sokszor csak pillanatokon múlik
az ilyesmi, a napsütés,
a jólszületés, az igazi élet,
minden.

Nem találom a lelkemet sehol.
Aztán már meg is jött a köd,
már megeredt a gyűlölt permeteg.
Bemegyek a szobámba, becsukom az ajtót,
behúnyom a szememet.

… Magam előtt látom egy távoli vonat
motollázó sok kerekét,
hallom élettel-teli, ütemes zakatáját
s a mozdonnyal szembegurul a sínen
egy forrón felkelő,
óriási Nap…

Miért vagyok kedvetlen? -26. oldal

Dsida Jenő: Légy már legenda Összes verse és műfordítása


Hasonló könyvek címkék alapján

Kányádi Sándor: Felemás őszi versek
Hervay Gizella: Az idő körei
Hervay Gizella: Kettészelt madár
Kányádi Sándor: Költögető
Kányádi Sándor: Fekete-piros versek
Hervay Gizella: Lódenkabát Keleteurópa szegén
Magyar költők – 20. század I–III.
Kányádi Sándor: Egyberostált versek és műfordítások II.
Gerd Kuzebaj: Lépcsőfokok
Reményik Sándor: Havasi feszület