Lomtalanítás 80% 34 csillagozás

Zola feltámadt, s mint a végső pusztulás olcsó szesztől és a sír áporodott hidegétől bűzlő kísértete, itt sertepertél a gangon, s egy üveg pálinkával és egy döglött tengerimalaccal hadonászva artikulátlanul üvölt.

A társadalom leképezése ez az összeomlás szélén álló bérház, ahol a főorvos egy fedél alatt él az illegális lakás- (illetve lépcsőház)foglalóval, a jól kereső szakember a hajléktalannal. A nyomor teljes skálája megjelenik a szelíd, magányos elmúlástól az aberrációk és főbenjáró bűnök legelfajzattobbjaiig, olyan közelségből véve górcső alá az emberi sorsokat, ahonnan minden pórus elmérgesedett fekélynek látszik, s a tisztes távolból ártalmatlannak tűnő hóbortok is elborzasztanak.

Mindenkinek van valami elfoglaltsága, úgyszólván hobbija, amivel oldani próbálja a mindennapok kilátástalanságát. Ezek egy csekély hányada teljesen ártalmatlan (az egyik a virágait gondozza féltő szeretettel, a másik kéthavonta kimeszeli a lakását, a harmadik meg vég nélkül pakolászik, újra és újra átrendezve véges számú ingóságát), mások kevésbé (van egy érzelmi alapon evő cukrásznő, meg egy pasas, aki többtucat tengerimalacot tart, csak sosem takarít náluk, a tiszta almot az ürülékre szórja rá), aztán vannak hagyományosan destruktív elfoglaltságok (pia, drog, szex nagykorú és az aktusba beleegyező partnerekkel), és vannak bizony végletek is. Talán a naphosszat magára hagyottan kódorgó kislány sorsa vág leginkább az elevenünkbe, amint az udvaron történő maszturbálásával magára vonja a lakóközösség rosszallását, akik ezért mindenféle szeméttel megdobálják.
Okosan felépített kötet, nem tartja folyamatos nyomás alatt az olvasót, változatosan következnek egymás után a tragédiák, egy groteszkebbet mindig egy csendesebben szomorú sors követ. S ahogy ez a bérház a maga kisebb-nagyobb mértékben csendesőrült lakóival maga a társadalom, úgy drMáriás ezúttal a magánélet szentségére irányítja rá a figyelmet. Az udvaron magányos örömét kereső kislány esete a könyv tetőpontja, ebben csúcsosodik ki a mondanivaló: a személyi szabadság addig terjed, amíg azzal másnak nem ártunk, nem keltünk másban visszatetszést. A vízvezeték-szerelő is azért nyírta ki a szüleit, mert egy egyszobás lakásba kényszerült velük, az esténként női fehérneműbe öltöző doktor aberrációja azonban senkiben sem kelt megütközést, hiszen senki sem tud róla.
A végén a házat bontásra ítélik, a lakókat kilakoltatják, mire ők leköltöznek a pincébe, kiűzve onnan a hajléktalant, aki a vizes, elviselhetetlenül büdös helyiséget addig lakta. A lakók pokolra szállása alól senki sem ment, szimbolizálva, hogy az elmúlásban anyagi helyzet, nem, életkor, életvitel egyaránt értelmét veszti.

Szociohorror, az. A realizmust ne kérjük számon rajta, mert felvállaltan tartalmaz mágikus elemeket is, s a társadalom teljes skáláját így felvonultató lakóház egyébként sincs sehol. Magányos, családjuktól elhagyatott, értelmileg vagy testileg sérült, függőségekkel, anyagi gondokkal és az átlagossal köszönőviszonyban sem levő szexuális irányultságokkal küzdő emberek keresnek kétségbeesetten megnyugvást, akár csak pillanatokra is, és néha meg is találják, a kérdés csak az, hogy miben. Az egyik a lakása vég nélküli átrendezgetésében, a másik éppenséggel az állatokkal létesített intim viszonyban.
Nem az anyagi helyzet stabilizálása lenne minden esetben a megoldás, mert a jólétben élő lakók magánélete is a legsötétebb titkoktól terhelt. Családi összetartás, valódi törődés, ezekért nyüszítenek az éjbe a szereplők, mielőtt a végső megoldást választván felkötnék magukat vagy közeli hozzátartozóikat valamilyen magasabb tereptárgyra.

Mélyen megrázó olvasmány, bizarr, mint minden drMáriás, humor híján azonban sokkal fájdalmasabb. Tar Sándoron és Zolán edződött ingerküszöb ajánlott.

Hú!
Ez a kisregény – „házi” élet(szörnyűség)kép – maga a sokk.
Amiből nehéz öntudatra ébredni.
Mert letaglóz, oda üt, ahova nem kellene és nem enged kiegyenesedni.
A Lomtalanítás rólunk szól. Mi, emberek, magunk vagyunk a kacat, a lom, a szemét. Vegetálunk a periférián lelki toprongyokként. Mi vagyunk a nyomor, a nihil, a katatónia és áldozatai vagyunk saját jellem- és jellegtelenségünknek. Ebben a regényben mindenkinek baja van. Leginkább saját magával. Aberrált, debil, primitív elveszett lelkek hit, cél és szeretet nélkül.
Számomra az utóbbi évek legmegdöbbentőbb kötete.
drMáriás olyat rúg belénk, hogy köpni-nyelni nem tudunk! Csak bámulunk tátott szájjal és robot módon lomtalanítunk…

Jó alapötlet, és történetek lehetnének, ha nem vinné túlzásba a groteszket, és a tabu döntögetést az író, mert így, akinek van gyomra elolvasni, az is érezheti, hogy ennyi betegesen furcsa ember nem élhet egy bérházban, illetve túl sok a tragédia, és szörnyűség. Ha néhány helyen a tabukat nem lépne át, illetve minden téren egy kicsit csökkenne a borzalom, a végeredmény sokkal valóságosabb, és hitelesebb lehetne. Nem ajánlom az elolvasását, de az tény, hogy ennyi sötétség, és nyomor hatással van az emberre, nem lehet úgy letenni, hogy érintetlenül hagyná az embert. Ez egy groteszk regény, ami bemutatja az emberi lealacsonyodást, és a szellemi nyomort, vagyis a társadalom legalját, ami szimbolikusan jelen esetben ebben a bérházban zsúfolódik össze. Azt mutatja be, amit senki sem akar meglátni, ami elől elfordítjuk a fejünket. Beteg könyv, egy beteg világról, egy ellenpont ez, csak éppen negatív irányban.

Miért tart 4 napig elolvasni egy 133 oldalas könyvet?
A tisztelt olvasó egy nyers, hátborzongató és félelmetes könyvet tart a kezében, ami mögött a nem túl figyelmes, vagy nagy mélységeket bele nem látó emberke pusztán az iszonyat kiváltásának célját láthatja. Pedig valójában ez valami sokkal több: a mai világ minden szennyét és mocskát, a bűn, az emberi gyarlóság színes skáláját vonultatja fel ez a lenyűgöző mű. Ugyanakkor – a rövid fejezetek ellelénre sem – lehet egy ültő helyben elolvasni: egy-egy fejezet után mindenképpen le kell tenni, hogy kiszakadjunk a borzalmakból, hogy elgondolkondjuk a világ dolgain és rendjén.
Hátborzongató és lehengerlő, de borzalmas. TÉNYLEG borzalmas.

Máriás legjobb könyve, magasan vezet a többi között. Lazán összefüggő élettörténetek kapnak benne helyet.

Gyorsan olvasható tömény borzalom, főszerepben az emberi faj legalja. Mindenféle defektes alak, kortól, nemtől függetlenül. Elmebetegek, különböző parafíliában szenvedő? emberek, nyomor és reménytelenség szülte sorsok, melyek gyomorforgató tettekre sarkallják a szereplőket.

Nagyon tetszett, biztosan fogok még olvasni Máriástól!

Körülbelül a feléig mérhetetlenül élveztem a düledező bérházban élő csuppacsupa hihetetlen lakót, akik egymást licitálták felül brutalitásban, de szerintem utána már csömöröm lett tőlük annyira elvetemültek voltak ( jaj de nem szeretnék abban a házban lakni! :))

Zseniális! Az összes megjelent DrMáriás könyvet szeretném elolvasni.
Mindenféle érzés átment rajtam az olvasás alatt. Nagyon egyedi a szerző.

Jó írások, beteg írások egy beteg ország és nép mélytudatáról, de a felétől már csömör. Bélától a Lipót nagyságrendekkel jobb.

Egy óra tömény, mellbevágó groteszk.