A ​pusztítás útja (Star Wars: Darth Bane 1.) 91% 193 csillagozás

Ez döfi volt, így kell jól bemutatni a Sötét Oldalt! Bár Karpyhynnek ilyen téren volt hova nyúlnia, hisz a Knights of the Old Republic fő írójaként van már némi ismerete a témában. Egyébként nagyon örültem neki, hogy a játék befejezése után kerítettem csak sort erre a regényre, mert elég szép számban tartalmazott utalásokat annak történetére, amik így adtak nekem egy pluszt.
A fő történetet – a ruusani konfliktust ill. a Kettő Szabályának gyakorlatba átültetését – már korábban megírták (itt), de Karpyshyn szerintem jól kihasználta ezt és egészítette ki a saját részeivel, hogy összességében egy szórakoztató regényt kapjunk végeredményül.

Csúcsszuper volt felfedezi a off SW Legendák univerzum egy korai fejezetét. Jó tempóban haladt a történet, jók voltak a szereplők, valamint tele voltak utalásokkal még korábbi történések felé. Bane egész érdekes karakter, a maga módján majdnem szimpatikus is, szépen fel van építve a karakterfejlődése, viszont van, akivel kissé ellentmondásosnak tűnik a kapcsolata. Összességében nekem visszaadta a könyv a klasszikus SW-hangulatot, nagyon kíváncsi vagyok ezek után a másik két kötetre.

Tulajdonképpen ez egy újabb tanoncfantasy. Csak kivételesen KOTOR gúnyában és mágia helyett Erővel. Legalábbis elméletben, ugyanis itt a sötét oldal hívei sokkalta inkább sötét varázslók. Kifejezetten Harry Potteres volt néha az akadémiai élet. Azt pedig hogy később sötét erő varázslatokat kántálnak meg grimoire-okat használnak, pláne nehezen veszi be a gyomrom. Ennél fogva nem is szívesen hívnám ezt Star Warsnak. Hiába láttam előbb a Baljós Árnyakat, nekem a Birodalommal kezdődik a Star Wars. Azt a hangulatot pedig, misztikus Erő, poros, morálisan szürke karakterek, űrcsaták, lázadás és elnyomás, egzotikus de szimpatikus fajok, ez az éra képtelen vissza adni. A régi Jedik útjáról már korábban is nyilvánvalóvá vált hogy elrugaszkodott és követhetetlen de itt a sötét oldal (csak azért se hívom őket sithnek) útjáról is bebizonyosodott hogy alkalmazhatatlan. Kíváncsi lennék rá hogy vannak-e vajon ebben a világban valódi nevető harmadikok, „rpg-s druidák”.

Az elején kicsit nehezen fogott meg, de aztán az Akadémiás részek már jobban tetszettek. A Völgy és a Lehon átkutatását pedig már imádtam – bíztam is benne, hogy a könyvben valami a Sithek ősi történelméből. Revan történetét nem ismerem, és a rakaták is újak voltak. off
A vége figyelemfelkeltő lett, de nem érzem függővégnek. Ennek ellenére kezdem is a következő kötetet.

Csalódásnak azért nem mondanám, mivel különösebb elvárásaim nem voltak a könyvvel kapcsolatban, legfeljebb annyi, hogy legyen viszonylag hű a SW világához, és legyen izgalmas a cselekménye. Ezt a két elvárást a könyv egész jól teljesítette.
Ami nem tetszett viszont: Bane karaktere, főleg Githany-hoz való viszonya nekem nem tűnt igazán hitelesnek, nem éreztem, hogy a különböző karakterjegyei összhangban lennének. És a gondolatbomba nagyon nem hiányzott. Mintha a szerzőnek be kellett volna tartania egy limitet, vagy határidőt, és a következőképpen gondolkodott volna: „Hogy tudom gyorsan, hatékonyan lezárni a könyvet, ha adott, hogy minek kell mindenképpen teljesülnie: spoiler?” spoiler
Na meg a befejezés már megint a jókor jó helyen jegyében történt. Kezdem túl soknak érezni a szerencsés véletleneket ebben a franchise-ban. Igen, tudom, biztos az Erő rendezte így.
spoiler
És most akkor Bane újítást hozott, vagy csak ő volt az első hosszú idők óta, akinek szövegértési képességei és szövegolvasási hajlandósága elért egy bizonyos minimum szintet?
Komolyan, most elgondolkodtam, hogy ez a 3,5 csillag nem sok-e. De azért nem rossz könyv ez, csak valahogy nem is olyan jó, mint a Thrawn trilógia.

Ugye a másik két kötet nem arról szól, hogyan bujkál Bane és Zannah mindenki elől, hogy aztán majd 1000 év múlva léphessenek ki a Sithek a baljós árnyékból, vagy mi a szöszből?

A Darth Bane trilógia három része együtt koherens egészet alkot. Bármilyen szempontból nézed, jó: jók a fő-és mellészereplők, az egymáshoz való viszonyuk, a sok szélen futó és a végén csavaros véget érő cselekményszálak összefonódása, a helyszínek, és a dolog ami a legjobb egészben: mélységéig megismerhetjük a Sithek filozófiáját, gondolkodásmódját, amire eddig sztem minde SW szereplő kíváncsi volt, de senki sme merte megkérdezni:D

Nagy érdeme a könyvnek, hogy sikerül hihető motivációkkal felruházni a Sötét Oldal követőit, de azért így másodszori olvasásra már nem teljesen hibátlan. Azt például nem egészen értem, hogy ha Bane több hónap rendszeres könyvtárlátogatása és heteken át tartó intenzív meditáció után eljut egy filozófiai alapvetésig, akkor miért várja el rögtön ezután, hogy mások kétértelmű célozgatás és homályos kérdésföltevések hatására majd rögtön a feltétlen híveivé válnak.
Annyiban viszont most határozottan jobb volt, hogy – néhány TOR-érabeli mű után – sokkal jobban el tudtam helyezni az eseményeket meg az utalásokat.
Továbbra sem ajánlanám olvasásra az ifjabb korosztálynak, a kisöcsémmel is inkább a zombihorrorokat olvastatom (by Joe Schreiber), mert nem akarok a környezetembe sith-filozófiával azonosuló személyeket… ;) Mindenki más számára viszont, akit kicsit is megfogott ez a világ, alapmű.

A lelki béke hazugság,
csak a szenvedély létezik.

1000 évvel az Új remény előtt járunk. Jedik és Sithek egyaránt hatalmas számban képviseltetik magukat az univerzumban. Kaan Nagyúr egyesíti a Sitheket, hogy a folyamatos belviszályok és árulások helyett egységes erővel hajtsák uralmuk alá a galaxist. Válaszképpen a Jedik létrehozzák a Fény hadseregét, hogy felvehessék a harcot a Sith Sötét Testvériséggel. Háború dúl a galaxisban, és ebbe a háborúba csöppen bele Dessel.

A Pusztítás Útja a kedvenc témámmal foglalkozik a Star Wars Univerzumon belül, a Sötét oldallal. A harag, a féltékenység, a gyűlölet mind a Sötét oldalra vezetnek. Olyan hatalom birtokában, amiről a Jedik álmodni se mernének. Dess szemszögéből ismerjük meg az Erőnek ezt az oldalát. Végigkísérjük, ahogy az egyszerű bányászból Darth Bane Sith Nagyúr lesz. Persze mire eljut idáig, rengeteg minden történik vele.

Dess, a bányász, miután akaratán kívül kénytelen beállni a Sithek hadseregébe, hamar feltornázza magát a ranglétrán. Bányászból közkatona, közkatonából őrmester, őrmesterből Sith tanítvány, majd Nagyúr és végül Darth Bane. Dess kezdetben hatalmas tudásvággyal veti bele magát a korribani akadémiai életbe, hogy elsajátítsa a Sithek tanításait, de hamar rá kell jönnie, hogy valami nincs rendjén. Kezdetben a lelkiismeretével küzd, később szembesül a ténnyel, hogy a mesterek rég letértek az igazi Sithek ösvényéről és tőlük nem tanulhat semmit. Így a múlt felé fordul, régi írásokat, sírkamrákat tanulmányoz, sőt Darth Revan tanításait is magába olvasztja. Ráeszmél, hogy a régi korok nagy Sith lordjai mindig ketten voltak, egy mester és egy tanítvány. Elhatározza, hogy végez az összes többi Nagyúrral és Úrnővel.

Nagyon tetszett Dess Darth Bane-é válása. Jelleme remekül megírt teljes átalakuláson megy keresztül, miközben végig szimpatikus és érdekes karakter marad. A mellékszereplők (például Githany) is teljesen rendben vannak, kidolgozottak. A Jedik sem a klasszikus jó fiúk a történetben. Kezdetben megvetettem őket, mivel nem sokban különböznek a Sithektől, mégis arról papolnak, hogy ők mennyire jók, de Karpyshynnak sikerül a könyv végére megszerettetni őket. Főleg a kezdeti unszimpatikus Hoth tábornokot és Farfalla mestert. A Sith filozófia és a sötét szertartások nagyon tetszettek a könyvben. Az Erőhasználat vizuális leírásai is jók.

Néhol belemegy egy-két sablonba a történet, de így is bőven tartogat meglepetéseket. Nekem egyedül az epilógus nem tetszett, még ha fel is vezeti a következő könyvet. Karpyshyn hozza a tőle elvárható minőséget, amit nem tudok megunni. Akik olvasták a Jedi vs Sith képregényt, azoknak is érdemes elolvasni, mert bőven akadnak eltérések. Ajánlom mindenkinek, aki A Birodalom visszavág-hoz hasonló hangulatú Star Wars történeteket szereti!

A Sötét oldal hívei imádni fogják ezt a regényt!

Izgalmas, pörgős történet, jól időzített nézőpont váltásokkal.
Eddig még nem volt olyan Sötét Nagyúr, akit szerettem volna, de Bane-t túl könnyű megszeretni, így már van. :)
A történet jól van megszerkesztve, és tényleg érdekfeszítő. Bane karakterfejlődése is nagyon jól van kidolgozva, és jól követhető. Ezzel szemben Githany karaktere, nagyon egyszerűre sikerült, és bár, bele látunk sokszor a gondolataiba, így sem volt tökéletesen érthető, hogy sokszor mit és miért is csinál.
A befejezés is nagyon jó, csak nem sikerült elég izgalmasra. Őszintén inkább azt érte el a szerző, hogy a Revan című könyvét akarjam olvasni, mint ennek a következő kötetét.
Összegezve ez egy jól megírt történet, aminek a vége nem sikerült annyira jól, ezért is nem adtam rá öt csillagot.

Kaan Nagyúr valahol a regény közepén elmélázott azon, hogy talán ők és a Fény Hadserege már nem világos és sötét, hanem valamiféle szürke árnyalatban pompáznak. Totál egyetértettem vele.
Teljesen furán néztem a szerencsétlen Sith-ekre, akik próbáltak valamiféle eredményt elérni gyakorlatilag cél nélkül. Mintha azért háborúztak volna a Jedikkel, mert eddig is úgy szokták. Ilyesmi szempontból Bane lett a hős, aki rájött, hogy ez nem nyerő. spoiler
Nekem ez a háromezer év még egy nagy lyuk, fogalmam sincs, hogy mi történt „mindeközben”. Muszáj megkeresnem ezt a néhány esztendőt, mert így nem nagyon tudom, hogy mi lett Revan sztorijának a vége (utoljára a császár fogságában láttam, de az már régen volt.) Maga a történet szerintem nem volt túl lendületes, de azért fenntartotta az érdeklődésemet hol ez, hol az a szál. A karakterek kissé laposra sikeredtek, de nekem ez most pont ezt a szürkeséget látszott alátámasztani, úgyhogy nem zavart nagyon. De nagyon hiányoltam a Sith-ekből pontosan azt az akaratot, amit az előzőekben megismertem.