A ​pusztítás könyve 78 csillagozás

Dragomán György: A pusztítás könyve Dragomán György: A pusztítás könyve

Bűn. Felelősség. Fegyverek. Szerelem. Halál. Egy regény, amelyet nem lehet letenni. Egy lendülettel kell végigolvasni, odaadó figyelemmel: a főhőshöz hasonlóan az olvasónak sem szabad eltévednie a jelek és döntési helyzetek útvesztőjében. A könyv világa, a halálosan csendes, titokzatos erdő és a város, ahol már csak tárgyi emlékeiben él a múlt, nyomasztóan ismerős: szinte a bőrünkön érezzük, hogy ez a hely és ez az idő itt van, egészen közel. A fokozatosan kibontakozó, egyre izgalmasabb, sötétebb és barbárabb történet, amely formailag akár kriminek is olvasható, arra keres választ, hogy miként terebélyesedhet az egyéni sorstragédia történelmi végzetté."A pusztítás könyve szigorú következetességgel megírt mű, egy meglepően kiforrott tehetségű, fiatal prózaíró első regénye." Závada Pál

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Magvető, Budapest, 2015
400 oldal · ISBN: 9789631432602
>!
Magvető, Budapest, 2015
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432404
>!
Balassi, Budapest, 2002
298 oldal · ISBN: 9635064730

Kedvencelte 6

Most olvassa 16

Várólistára tette 72

Kívánságlistára tette 50

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Dragomán György: A pusztítás könyve

Fábián a maga megemésztetlen múltjával felszáll a vonatra, és leszáll egy Tarr Béla filmben. Dragomán György első regénye igazi első regény, valódi garázsirodalom: kicsit kócos, kicsit pozőr, és egyértelműen kitapinthatóak a szövegben bizonyos nagy elődök hatásai (a Sinistra körzet-re és Az ellenállás melankóliájá-ra egyértelműen ráismerni véltem). De ez mind megbocsátható, mert az az aprólékos gonddal kidolgozott atmoszféra, amit az író megsüvegelendő következetességgel dolgoz bele a szövegbe, viszi a hátán az egész miskulanciát. A pusztítás könyve tulajdonképpen krimi noir a havasokból, egy metafizikai bűnregény a szokásos megtört lelkű, de nem reménytelen idegennel, és egy lenyűgöző főgonosszal – a kormányzóval, aki maga a pusztítás géniusza, a kegyetlen, rombolva teremtő Isten allegóriája. Vannak még benne nők, sötét, köd, hideg és temetetlen múlt – minden, ami kell.

Hibája leginkább az, hogy bár Dragomán nagyon elkapja a hangulatot, de úgy érzem, egy idő után nem tud mit kezdeni vele, nem tudja, hogyan tovább. Gondolom, megvan a fejében, mivel szándékszik lezárni ezt a pokoli kirándulást, csak épp addig még van pár oldal. Ez a törököt fogtam, de nem ereszt tipikus esete: annyira szeretné életben tartani a szöveg alaphangját, hogy újra és újra szükségét érzi az atmoszféra megerősítésének, szereplői ismételten elmondják, amit már elmondtak egyszer-kétszer, csak más szavakkal: sejtetik a titkot, a borzalmat, csak hát a túl sokszor sejtetett titok már rögtön nem tűnik olyan titokzatosnak, és a borzalom sem annyira borzalmas. Lehet, az írónak ennyi hangulatfestő jelenet volt a tarsolyában, és nem volt szíve kihagyni egyiket sem… pedig ezt a leckét talán érdemes lett volna Bodor Ádámtól eltanulni: hogy egy erős beállítás nagyobb hatást kelt, mint három kevésbé erős. De nem nagy gond ez sem. Erre a könyvre ettől függetlenül úgy fogok emlékezni, mint figyelemre méltó bemutatkozásra egy markáns tollú prózaírótól, aki jó úton halad a világhír felé. Én drukkolok neki.

4 hozzászólás
>!
n P
Dragomán György: A pusztítás könyve

(Erről később majd lehet, hogy írok. Dragomán mondja: Titokban írtam, majd belehaltam, az volt a tét, hogy író leszek-e tényleg. Rég volt velem olyan, hogy egy könyvtől álmatlan legyek. Hogy Fábián elementáris ereje, vonzása és taszítása egyszerre letaglózzon. Ezt is mondja valahol: Érdemes tehát inkább az egészet elolvasni, ideális esetben három szürke novemberi napon. Sem az idő, sem a hely, sem az ünnep „hangulata” nem volt alkalmas az olvasásra, csak az olvasó (én) voltam most alkalmas a befogadásra. Majd mondom tovább…)

>!
tgorsy
Dragomán György: A pusztítás könyve

Ugyanolyan érzések kavarogtam bennem, mint mikor az Amerikai Psychot olvastam. Talán azért, mert ugyanazt a feszültséget teremti meg Dragomán a tűszál pontos, fekete-fehér fotós részletességgel megjelenítő mondataival.
Ami nem tetszett: a hollywoodi szuperheros jelenetek.

>!
postmodjane 
Dragomán György: A pusztítás könyve

A hollywoodi történet a Balkánról – így szólna értékelésem headline formája.
A pusztítás könyve mint a szöveg olvasójának „pusztítása” – el lenne egy házi dolgozat / esszékérdés.
A tét: íróvá lenni (vagy nem lenni) – ez lehetne egy egyetemi székfoglaló beszéd, esetleg egy konferencia-előadás címe.
Esterházy Péter fordulatával élve: megírom majd ezeket is.

Ezeket látom nyomatékosnak Dragomán György első regényében.
És a szubjektív, az „egyszeri olvasó” énem mit mond? Azt, hogy veszett nehéz volt megtalálni a kódot ehhez az íráshoz, hogy majdnem kifogott rajtam, hogy a jelenlegi élethelyzetemtől olyannyira idegen szeretetlenség, durvaság, móriczi értelemben vett barbárság ilyen szintű jelenlétét nehéz volt megemésztenem.
Ott látom a sorok között Shakespeare drámáit (halálesetek, láncgyilkosság, vérfertőzés), a kelet-európai küzdelmet, reménytelenséget és indokolatlan gonoszságot, ugyanakkor a Benedek Elek-i megoldást, a konfliktus feloldódását is, a mesei végkifejletet.

Örülök, hogy ez a tétel ott lehet mától az elolvasott könyveim lajstromában.

>!
Judy22
Dragomán György: A pusztítás könyve

Felkavaró, álom és rémálom között lebegő történet. Nem tudod eldönteni, hogy van benne fantasztikum vagy csak a képzeleted és az író játszik veled. A karakterek viszont elsiklottak mellettem valamiért. Nem érintett meg a drámájuk, az életük, végük sem. A könyv lezárása annyira szuper megoldás volt!
Szeretem az író keltette hangulatokat, élményeket. Mindig tud újat mutatni nekem olvasás terén!

>!
Veronika_Szakács
Dragomán György: A pusztítás könyve

Megemelem a kalapom Dragomán György előtt. Első regényként ilyen munkát tető alá hozni, az teljesítmény a javából. Elképesztően jól megírt, a diktatúrák peremvidékének borzalmait tökéletesen és élethűen ábrázoló történet, amiben minden aprócska részletnek rendkívül fontos szerepe van. Nem tudjuk meg a helyszínt, nem tudjuk meg az időt, de a pusztuló környezet, és a rendelkezésre álló eszközök erőteljes balkáni hangulatot árasztanak. Ebben a könyvben minden tárgy, minden helyszín, minden személy félelmet ébresztő, kegyetlen, sivár és rideg. Maga Fábián is igazi antihős, ugyanúgy megvan benne is a kegyetlenség, a gyilkolásra való képesség, ahogy a kormányzóban. Mindenki barbár, mindenki titkokat őriz. A történet egyébként kevés nevesített szereplőt vonultat fel, talán két kezemen meg tudom számolni azokat a karaktereket, akikről egyáltalán megtudunk valamit, a többieket csak csoportként ábrázolja az író. Ők az önkéntesek. Akik ezen a fegyenctelepen, ebben a kényszermunkatáborban, ebben az elnyomásban sínylődnek. (Hogy mi is a helyszín pontosan, az az olvasó fantáziájára van bízva.) Ha teljesen őszinte akarok lenni, én úgy gondolok erre a helyre mintha egyszerre lenne a purgatórium és a pokol. A történet keretes szerkezetű, víz felett, hídon áthaladva jut el ide a főhős, mintha utolsó útját tenné meg az alvilágba, majd a könyv utolsó oldalán, víz felett, hídon áthaladva menekül el innen, itt ez az áthaladás akár a megtisztulás szimbóluma is lehet. Hogy milyen megtisztulásé? A szerelem ereje menti-e meg, vagy az ébredező igazságérzete, erről még nekem is formálódik az elképzelésem.
A kormányzó az emberek elméjével trükköző őrült, talán szimbolikusan megjelenítve maga az ördög. A kísértés, aki rosszba visz, aki elterel, és ha vele mész, akkor a pusztulás lesz a te osztályrészed is. Persze az is lehet, hogy tévedek, és nincsenek ilyen mélységek ebben a történetben, szimplán az, ami, a pusztítás könyve, amiben gyötrő betegségeken, kegyetlen gyilkosságokon és halomra ölt állatok vérén keresztül haladunk előre. Először azt akartam elmondani, hogy meglepően kevés nő szerepel a történetben, aztán végiggondoltam, hogy az idős főbérlő asszony, Sára, Léna és a két lány anyja, és a nővér szembeállítva a kormányzóval, Ghiárfással, Bebével, Fábiánnal, a Némettel és az orvossal nem is rossz arány. Az önkéntesek nem szerinti megoszlásáról semmit sem tudni, feltehetően több köztük a férfi, de ezt csak a megérzés mondatja velem. Ha hasonló okból kerültek ide, mint Fábián, parancsmegtagadásért, akkor zömmel férfiak lehetnek.
A fizikai pusztítás mellett elképesztő mértékű lelki pusztítást is ábrázol az író. A kormányzó mindkét gyermeke végletekig sérült érzelmileg, a Német elméje teljesen elborult az átélt kínok hatására, és valakinek el kellett szenvednie a legborzalmasabb dolgot, amit egy apa a gyermekével tehet.
Érdekes módon mégsem az öldöklés, a vér, vagy az agyvelő ábrázolása volt igazán gusztustalan számomra ebben a könyvben, nem is a lélektani játszmák. Dragomán tehetsége abban áll, hogy a leghétköznapibb jeleneteket (almaevés, cukorka szopogatása) is olyan végtelenül undorítónak ábrázolta, hogy jobban megrökönyödtem egy -egy ilyen momentumon, mint a legbrutálisabb oldalakon. Igazából nem is maga a cselekvés, nem az alma felvágása, megrágása lett gusztustalan, bár attól is forgott a gyomrom, hanem a helyzet, amiben hirtelen egy ilyen hétköznapi cselekvés vette kezdetét. Annyira oda nem illő volt, annyira történet- és tájidegen. Datolya a pokolban? Csokoládé? A szó hangzása is kifordult a számból. Ezek egy ilyen világban nem létezhetnek. Dragomán könyvében nem létezhetnek.
Egy biztos, nem lesz a kedvencem A pusztítás könyve, de az tagadhatatlan, hogy a legerősebb könyv, a legszuggesztívebb az idén olvasottak közül. Ezért automatkusan jár az 5 csillag.

>!
lencsemate IP
Dragomán György: A pusztítás könyve

Tökéletesen és teljességgel hihetetlen, hogy ez egy elsőkönyv. Olyan, mintha egy hosszú írói pályafutás legérettebb darabja lenne. Mesterien túlírt, a másodpercek sorokon át tartanak és a legjobb, hogy a könyv közel fele olyan dolgokat ír le, amikre aztán rendszeresen az a válasz, hogy de már tudta, hogy nem teszi meg… Tényleg félelmetesen profi munka, a tehetség elvitathatatlan, de kövezzen meg @Pável én jobban szerettem A fehér király-t, de még nem tudom pontosan, hogy miért. Amit viszont tudok, hogy Dragomán a legkedvesebb kortárs íróim egyike lett (és nincs túl sok belőlük).

2 hozzászólás
>!
Bi_bi_bi
Dragomán György: A pusztítás könyve

Ültem a sötétben éveken át és írtam, csak azért is. A könyv, amin dolgoztam majdnem megölt, de végül mégiscsak én bizonyultam az erősebbnek. Befejeztem, megírtam, író lettem.

… és nem is akármilyen…
Bővebben itt: http://bibikeolvas.blogspot.de/2016/01/dragoman-gyorgy-…

>!
Dmitrij P
Dragomán György: A pusztítás könyve

Kétségtelen, irodalmi bravúr, amit Dragomán eme első regényével letett az asztalra, mégsem repes a szívem az olvasást követően. Az atmoszféra valami egészen elképesztő, de az a katyvasz ami kikerekedett (ha kerekedett) a történetből, finoman szólva is túltolt. Csalódást okozott. Pedig olyan jól indult, annyira tudtam volna szeretni. A fehér király miatt magasan volt a léc, de ez most nem ütötte meg a szintet.

>!
Magvető, Budapest, 2015
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432404

Népszerű idézetek

>!
csillagka P

…én inkább nem ásnék itt. Nem néznék be a föld alá ebben az erdőben.

44. oldal

>!
robinson P

A kormányzó ide-oda mozgatta a fejét. – Nem én vagyok a maga ellensége, hanem önmaga. Ez az indulatos természet, ez a nagy nyegleség. Ide is önmaga miatt került. Saját maga miatt.

32. oldal

>!
kate101

Lehet, hogy én vagyok a tű ami magát a világ szövetéhez férceli.

34. oldal

>!
BeetheBlessed P

Ne próbáljon jól neveltnek látszani, ha egyszer nem az.

29. oldal

>!
BeetheBlessed P

Emberek vagyunk, nem eszünk dögöt, és nem hagyjuk a tetemeket temetetlenül.

56. oldal

>!
csillagka P

…a kormányzó tapsolni kezdett, közben az ujjai hegyéről sárgán kavarogva füstölt a levegőbe a virágpor…

134. oldal

>!
angelacsapo22

– Azt mondják, van amikor egy érintés elég. Elég megérezni a másik testének melegségét, bőrének illatát – az orvos felnézett, látszott, hogy megborzong, egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta: – Nem lenne jobb megelégedni ennyivel? Nem volna jobb elmenni, megbecsülni azt, amit eddig kaphatott, nem követelni többet?

155. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Bleeding Bride: A téboly kertje
Szántó György: Öt fekete holló
Borbáth Katalin: Törj ki a csendből
Szántó György: Fekete éveim / Öt fekete holló
Eginald Schlattner: Fejvesztett kakas
Bogdán László: Ricardo Reis Tahitin
Richard Wagner: Kőomlás Bécsben
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Wass Albert: Kard és kasza