A ​megtalált ereklye (Pendergast 1.) 84% 95 csillagozás

Na jó, én ezt imádtam. Az első betűtől az utolsóig, egy perc unalmas rész nem volt benne.
Örömmel látom, hogy az írópáros termékeny volt, szóval biztosan folytatni fogom ezt a sorozatot.

Olvasva az értékeléseket, úgy tűnik kilógok a sorból. Bevallom nem tetszett.
Valamikor 13-14 éves koromban akartam egy hasonló témájú regényt írni, és ami apropója a dolognak, pont ugyan azt a helyszínt választottam kiindulópontnak, mit az a könyvben van. Végül mindenki szerencséjére csak néhány fejezet készült el, és egy idő után az is kukába landolt.
Visszatérve a könyvre. Legalább 100-150 oldalt kirostálnék belőle. Az a sok hercehurca, kínlódás ami megy a szereplők között nekem unalmas volt. A sok fel-le rohangászás a könyv kétharmadáig szintén. Túl kevés információ volt benne, hogy rendesen fenntartsa az érdeklődésemet. Egy kicsit több dzsungel, egy kicsit több misztikum, legalább egy fejezet a kísértethajónak, stb, és akkor a DNS szekvencia számolást is jobban bírtam volna. :D

Douglas Preston-ra már egy ideje felfigyeltem, szeretem a stílusát, érdekesek a történetei, eddig még egy könyvében sem csalódtam. A történet a Természettudományi Múzeumban kell életre, mi is lehet jobb helyszín egy titokzatos lény felbukkanására, mint ez. Több emeletes épület, amely tele van preparált élőlényekkel, csontvázakkal, hosszú folyosókkal, aztán az alagsor, sötét pince, és a csatorna rendszer. Nagyon izgalmas volt ezeket bejárni. Feszültségkeltésből kiváló, ráadásként felbukkan egy nagyon fura szerzet is, Pendergast ügynök, aki végig hidegvérrel próbál helytállni, segítségére Margo egy múzeumi dolgozó siet. Gyilkosság, gyilkosság hátán és a rejtély megfejtése fogva tartja az olvasót. Aztán jön az utolsó egyharmad, iszonyat jó, nagyon izgultam és nem tagadom, jó néhány embernek kívántam a halálát.

A Preston-Child szerzőpáros Pendergast sorozatával talán évek óta szemeztem, de most, nagy noszogatásra belevágtam. Megmondom őszintén, egyáltalán nem erre számítottam. Azt hittem a krimi műfajának kereteit még csak feszegetni se fogja, de hát amit kaptam…
Nos, első blikkre nem az én világomnak tűnik a dolog. A „giga óriáspolip vs. mega piranha” óta nem volt dolgom semmi efféle mutáns izével, és hogy mindez egy Indiana Jones sztoriba is beillő átokkal kombinálódik? Korábban elég rosszak voltak az ilyesmivel a tapasztalataim, de nosza, hátha más lesz. Szóval furcsa volt, de azért lassan megszoktam. Sokáig elég lassan, de biztosan hullottak az emberek, horrorba beillő jelenetek borzolták a hátszőrömet, de az áttörés a második feléig váratott. A préda és a predátor forgatókönyvet cserélt, és indult a móka… Nyomozóink, D'Agosta, és Pendergast nagyon szimpatikusak, elsőre hozták azt, amit a „hírnevükből” kinéztem. Nagyon szerettem Margot is, talpraesett egy csaj, az biztos. Szóval a végére elég kerek és érdekes történet alakult ki. Na, és az epilógus…? Sejthető, mert nem nagy rejtély, mégis borzongató belegondolni az ilyesmibe, nem? Csalogat, hogy folytassam. És fogom is!

Tipikusan az a kalandregény, amit szívesen megnéznék megfilmesítve, mert az olvasás mellett úgy lenne az igazi. Nekem problémám volt a helyszínekkel a múzeumon belül, sokszor azt sem tudtam, ki merre van, ki van fenn, ki van az alagsorban. A múzeumi hajtóvadászat nem annyira kötött le, mint az előzmények, viszont a végén a csavar zseniális volt, ezért kíváncsi vagyok a következő részre is. De nem most folytatom inkább, most egy picit megcsömörlöttem a véres hulláktól, zsigerektől és mindenféle szörnyektől :)

Nagyon kellemes meglepetés ért, hiszen bár kicsit „ponyvaszerű” történetet kapunk, a megvalósítás zseniális. Rendkívül izgalmas, néhol horror-elemekkel is tarkított, pörgős történet, olyan szintre emelve, hogy néha még engem is kirázott a hideg. Pedig jó melegben olvastam, volt vagy 21 fok, takaró alatt 24 is. Kicsit hiányoltam a tényszerűséget, túlságosan fiktív volt az egész katyvasz, de amit akartam, amiért elkezdtem, azt maradéktalanul megkaptam. Ha a többi is ilyen, jó sok Preston-Childot fogok még olvasni.

Őszintén szólva nem egészen ilyen történetre számítottam, sokkal kalandosabbra, meg őserdősebbre, Pendergast személyében meg amolyan Leslie L. Lawrence figurára. Mit ne mondjak, teljesen más volt a sztori, végig a múzeumban dekkoltunk és kergettük a szörnyet. A sztori maga egy jó erős közepes, egy erős 90-es évek retró hangulattal, főleg az informatikai fejlettséget érinti. :-) Ami viszont nálam felvitte, vagy elvitte az egész történetet az a vége volt. Az tényleg nagyon izgalmasra, feszültre sikeredett, azt egy huzamra kiolvastam. Folytatós sorozat.

A megtalált ereklye az a tipikus egynek elmegy olvasmány, hiszen a sztori nem túl bonyolult, a szerzők írásmódja sem kiemelkedő, és a szereplők sem különösebben emlékezetesek. Sőt, hogy őszinte legyek nekem eléggé 2D-snek tűnt mindenki ebben a regényben, még Pendergast-tól sem voltam elájulva hiába úgy képzeltem el végig, mint Benedict Cumberbatchet :D amúgy igen, tudom, hogy Pendergast szőke…. Sajnos emellett, mint mondtam a történet sem sikerült csavarosra, a feszültség is hiányzik belőle és mindezek mellett még csak egy kicsit sem félelmetes vagy hátborzongató. Viszont a múzeum alagsorában játszódó részek legalább megborzolták az idegeimet. Valamint azt is el kell ismernem, hogy a szerzőpáros a múzeum atmoszféráját kifejezetten jól alkotta meg és ezzel sikerült valamennyire kárpótolniuk, mert rögtön eszembe jutott, hogy milyen szívesen dolgoznék egy ilyen hatalmas múzeumban.

Sok sok évvel ezelőtt olvastam a sorozat egyik részét, akkor el is döntöttem, hogy régész leszek – de nem az lettem. Nem tudom, hogy miért vártam ennyit azzal, hogy elkezdjem olvasni az elejéről a sorozatot, nagyon jó volt. Imádom az olyan történeteket, ahol a fikció tudománnyal van álcázva. Végig nagyon izgalmas volt, és amit mások felesleges töltelék oldalaknak láttak, nekem az is izgalmas volt, mert tényleg nagyon bírom ezeket a tudományos leírásokat, még akkor is, ha nagy részük csak kitalált. Azt hiszem, még ma folytatni fogom a sorozatot.

Háááát…..nagyon vegyes volt.
Az elejét szörnyen untam, szerencsére közös olvasás volt, ìgy rákényszerítettem magam a folytatásra. Aztán felpörögtek az események, és egész izgalmas lett. A kamaszkoromat juttatta eszembe, amikor számtalan ilyen film ment a tévében: spoiler.
Nekem eleve nonszenszek tűnt spoiler. Sajnos nem az én világom.