Európa ​furcsa halála 11 csillagozás

Douglas Murray: Európa furcsa halála

Murray könyve nem csupán demográfiai és politikai tények elemzése. A szerző testközelből kutatta a témát, és megfordult azokon a helyeken, ahol a bevándorlók partot érnek, és ott is, ahová végül eljutnak; beszélt olyanokkal, akik örömmel fogadják őket, és olyanokkal is, akik elzárkóznak tőlük. Értékelése és víziója bár messzemenőkig szubjektív és a politikai korrektség sem feltétlenül jellemző rá, ugyanakkor elvitathatatlan érdeme, hogy olyan tapasztalatokat oszt meg olvasóival, melyeket csak kevesen ismernek a téma szakértői közül.

Eredeti mű: Douglas Murray: The Strange Death of Europe

>!
Alexandra, Pécs, 2018
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634471332 · Fordította: Seress Ákos

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
nyolcadikutas
Douglas Murray: Európa furcsa halála

Azt gondolom, az európai jövőképért aggódó ember kötelező olvasmánya ez a könyv.
Leás a gyökerekig, időben visszamegy a II. világháború végéig, miközben rengeteg adatot szolgáltat a téma iránt érdeklődőknek.
Murray könyve pesszimista, mert szerinte a folyamat már visszafordíthatatlan. Ahogy írja, az évszázad közepén, Kína még mindig Kína lesz, India India marad, miként Oroszország és Kelet Európa is megmarad annak, ami volt. De Nyugat Európa már sosem lesz olyan, mint régen. Mert igazából a migráció, bevándorlás, de nevezzük inkább a nevén: népvándorlás során az Európába beözönlő muzulmán embertömeg nem asszimilálódik és nem lehet őket integrálni. Horn Gábor nyilatkozta a tévében, nekünk magyaroknak milyen jó lenne a bevándorlók befogadása, mert százezer, kétszázezer informatikussal és orvossal lenne a hazánkban több. Igen. Csakhogy az Európába érkezők nagy része iskolázatlan analfabéta.
Az a teória is megdőlt, hogy a befogadottak országon belüli munkájuk során a befizetéseikkel, illetve a fogyasztásuk révén többlet bevételt jelentenek a befogadó országnak. Épp ellenkezőleg. Minden ilyen tagállamban elindult az elszegényedés. Mert a bevándorlók csak a kiadásokat gerjesztik.
Európa a félelem földrésze lett.
Murray a folyamatokat azzal indokolja, az európai ember már nem tesz fel magának kérdéseket, kik vagyunk, miért élünk. Meghasonlottunk önmagunkkal és elvesztettük keresztény gyökereinket. Az Isten és hit nélküli lét, a túlzott élvhajhászat, a céltalan élet előrevetíti a földrész elodázhatatlan átformálódását.
Megjegyzem, Belgiumban már megalakult egy iszlám párt. Indulnak a választásokon és egyik első javaslatuk, hogy a – nők érdekében – a buszokon a nők és a férfiak külön-külön utazzanak. Ez a jövőkép csírája és, hogy mi szökik majd belőle szárba, nem magyarázom.
Tessék elindulni a könyvesboltok felé, tessék megvásárolni Douglas Murray könyvét, tessék elolvasni, majd ajánlani más, gondolkodni akaró és a jövőjével törődő ismerősének is.

>!
Barbár
Douglas Murray: Európa furcsa halála

Öreg kontinensünk valóban haldoklik, és az okokat Murray hatásosan, számokkal alátámasztva indokolja meg. Európa nemcsak vallásos hitét, de önmagába vetett hitét is elvesztette. Éppen akkor amikor területét más kontinensekből származó, más kultúrájú, főleg muzulmán vallású tömegek lepik el. Nyugat-Európa feltett kezekkel várja a hódítókat, vezetői még tapsolnak is az általuk létrehozott katasztrófa láttán. Egyre több jel mutat arra, hogy a bevándorlók nem kérelmezőkként, hanem hódítókként viselkednek. Kelet-Európa még tartja magát, ezt a szerző is elismeri. Kérdés, hogy meddig.
Murray az „Önnyugtató kifogások” című fejezetben sorra cáfolja azokat az érveket, amit a bevándorláspártiak felhoznak a bevándorlás hasznossága mellett. A gazdaság nem lendül fel tőle, az öregedő társadalom problémáját nem oldja meg, a sokszínűség egy darabig jó, de tömeges bevándorlás esetén kibékíthetetlen ellentétekhez vezet, a globalizáció nem teszi szükségessé a migrációs folyamatokat ilyen kóros mértékben, és igenis, leállítható.
A tömeges bevándorlás problémái természetesen nem mai keletűek. Franciaországba észak-afrikaiak, Németországba törökök már a múlt század hatvanas éveitől kezdve betelepültek. A szerző említ egy könyvet, ami 1973-ban Franciaországban jelent meg. Jean Raspail írta, magyar címe „A szentek tábora”. Az ebben leírtak pontosan lefedik a mai helyzetet. „Saját szavaival 1972-ben e vízió során "milliónyi szerencsétlent” látott akiknek „nem volt más fegyverük, mint saját gyengeségük és sokaságuk, eluralkodott rajtuk a kétségbeesés, cipelték éhező, fekete vagy barna gyerekeiket, készen arra, hogy a mi földünkre lépjenek, s ők voltak az előörsei annak a sokaságnak, akik a fáradt és túltáplált Nyugat felé törnek. Szó szerint láttam őket, az általuk jelentett problémát, a problémát, ami a mai morális standardjaink alapján megoldhatatlan. Ha beengedjük őket, megsemmisítenek minket. Ha bezárjuk a kapukat, ők semmisülnek meg”. Ez egy disztópia, ami a közeljövőben játszódik, amikor „Franciaországot és Európát elözönlik a harmadik világ bevándorlói”. Raspail már akkor látta, hogy ez nem lehet egy győztes-győztes játszma. Ha pedig csak egy győztes lehet, akkor nem látom be, hogy miért ne mi, európaiak legyünk azok!
Murray hangsúlyozza, hogy az európai az utóbbi évtizedekben állandó bűntudattal él. Más kontinensek kifosztása, gyarmati sorba süllyesztése, rabszolgaságba taszítása, az első- és a második világháború, holokauszt miatt. „Európában kevés rosszabb intellektuális bűn van annál, mint ha általánosítani vagy "esszencializálni” akarunk egy embercsoporttal kapcsolatban. Ugyanakkor épp az ilyen általánosítás gyakori akkor, amikor európaiakról beszél a világ. Egy európait komolyan rendre utasítanának, ha minden afrikait hibáztatni kezdene az afrikaiak által elkövetett bűnökért, vagy felelőssé tenne minden ázsiait az ázsiaiak tetteiért. De az általánosítás és az európai történelmi hibák kiterjesztése minden európaira teljesen elfogadott."
Ami az integrációt, a tanulni vágyó, dolgos migráns fiatalok beilleszkedését illeti a befogadó ország társadalmába, mintegy slusszpoénként a könyv végén megemlíti egy tizennyolc éves szír bevándorló Aras Bacho cikkét, ami a Der Freitag és a Huffington Post Deutschland újságokban jelent meg, 2016 októberében. „Ebben az írásban arról panaszkodott, hogy a menekülteknek már elegük van a "gyűlölködő” németekből, akik „agitálnak és bántalmaznak”, illetve a „munkanélküli rasszistákból”. Majd így folytatta: „ Mi, menekültek… mi nem akarunk egy országban élni veletek. Elmehettek, és el is kellene már mennetek. Németország már nem felel meg nektek, akkor miért maradnátok? Keressetek magatoknak új otthont.” Van erre egy nem polkorrekt magyar mondás: Engedd be a tótot, kiver a házadból.

>!
Flora_The_Sweaterist P
Douglas Murray: Európa furcsa halála

Talán Murray nem mond semmi újat a bevándorlás témájával kapcsolatban és talán nem is lehet már olyan gondolatot megfogalmazni, ami ne hangzott volna már el vagy került volna nyomtatásba. Európa furcsa halála mégis hiánypótló mű. Nem arról van szó, hogy az írója világmegváltó felfedezéseket tett volna, de olyan tényekre hívja fel a figyelmet, amiket nem sokan (bár talán egyre többen) mernek megemlíteni, és olyan cikkekre és könyvekre utal, amelyeknek ismerete nélkül aligha alkothatunk véleményt akár a bevándorlás kérdésében, akár Európa jelenét és jövőjét illetően.

A sajtóban nap mint nap szerepel valamilyen hír a bevándorlásról, de ezek a hírek arról szólnak, ami tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa. Ennek a könyvnek nagy érdeme, hogy egy átfogóbb képet ad, tényeket, számokat közöl, és ezeket lehivatkozza, így lehetőséget biztosít arra, hogy az olvasó maga is kézbe vegye azokat a forrásokat, amikre Douglas Murray az állításait alapozza. Egyes cikkekkel ellentétben ez biztosítja a mű hitelességét is. A tanulmányok és statisztikák említése mellett engem az fogott meg, hogy az Murray irodalmi műveket is említ, melyek tematikájukból adódóan szorosan kapcsolódnak ennek a könyvnek a tárgyköréhez. Ez bizonyítja az író széles körű tájékozottságát, ami pedig elengedhetetlen alapfeltétele kellene legyen annak, hogy valaki felszólaljon egy adott kérdést illetően.

Ami a könyv felépítését illeti, az logikusan követi a bevándorlás folyamatát. Először kitér azokra a nehézségekre, melyekkel az olaszoknak és görögöknek kellett szembe nézniük, majd részletesen tárgyalja a politikusok és hatóságok intézkedéseit – vagy éppen nem intézkedéseit. Amellett, hogy Murray felhívja a figyelmet az európai életvitel és a bevándorló kultúra közötti különbségekre, külön kiemeli azt, hogy a kontinens országai nem voltak (és nincsenek) felkészülve a bevándorlási hullám kezelésére: nincs meg a kellő együttműködés az országok között, a bürokrácia pedig megnehezíti a szükséges lépések megtételét.

Az értékelés többi részét elolvashatjátok a blogomon: https://florathesweaterist.wordpress.com/2018/05/06/kon…


Népszerű idézetek

>!
Sztrókay_László

Eközben csak egyetlen kultúrát nem volt szabad méltatni: azt, amelyik megengedte, hogy minden más kultúrát méltassanak. A multikulturalizmus érdekében az országok rájöttek, hogy le kell építeniük önbecsülésüket, és a negatívumokra kezdtek fókuszálni. így azok az államok, amelyek annyira nyitottak és liberálisak voltak, hogy megengedték a nagyarányú migrációt, alapvetően rasszistaként kerültek ábrázolásra. így míg Európában minden más kultúrát lehetett ünnepelni, a kontinens pozitívumainak méltatása gyanús lett. A multikulturalizmus időszakában Európa annyira leértékelte saját magát, hogy úgy tűnt, a befogadó társadalom teljesen visszahúzódik, és reméli, hogy legfeljebb ártalmatlan résztvevőnek fogják majd tartani. Többek között ez az oka annak, hogy az elismert amerikai politikai filozófus, Sámuel Huntington ezt írta legutóbbi könyvé­ ben: „A multikulturalizmus lényegében anti-európai civilizációs forma. Nem más, mint egy Nyugat-ellenes ideológia.”

102. oldal

>!
Sztrókay_László

Potsdamban elmondott 2010-es beszédével egy időben úgy tűnt, Angéla Merkel engedményeket tesz a múlt felé, sőt, mintha jelezte volna, hogy lesz változás a jövőben Európa bevándorlókhoz való viszonyát illetően. Azonban pár év alatt ezek a sokat ünnepelt kijelentések majdhogynem teljesen érvényüket vesztették. A kancellár ebben a beszédben elismerte, hogy nem sikerült az integráció Németországban. Abban az évben, 2010-ben 48 589 ember kért menedéket. Mindössze öt évvel később Merkel engedélyt adott (ha a kiszivárogtatott kormányzati anyagok igazak) egy év alatt 1,5 millió ember bejövetelére.
Ha a multikulturalizmus nem tudott működni évente ötvenezer emberrel, akkor hogyan lett volna sikeres negyvenszer ennyivel? Ha 2010-ben nem tudtak eleget tenni az ügy érdekében, öt év alatt hogyan javulhatott ekkorát – mintegy negyvenszeresével – a német kormány integrációs hálózata? És amennyiben a németek a hatvanas években bolondok voltak, mert elhittek, hogy a vendégmunkások majd hazamennek, akkor vajon 2015-ben minek lehetett volna nevezni őket, amiért úgy gondolták, hogy a menedékkérők egyszer majd visszamennek a hazájukba? Ha a multikulturalizmus 2010-ben nem működött, 2015-re még rosszabbul teljesített.

135. oldal

>!
Kuszma P

A vesztfáliai béke, vagyis 1648 óta, egészen a 20. század végéig a nemzetállamok léte garantálta az alkotmányos rendet, a szabadságjogokat, de leginkább a békét.

10. oldal

5 hozzászólás
>!
Sztrókay_László

Csak és kizárólag az európaiak és leszármazottaik hagyják, hogy történelmük legrosszabb pillanatai alapján ítéljék meg őket. Az egészet még gyászosabbá teszi, hogy ezzel együtt az európaiaknak minden más nemzetet a történelmük csúcspontja alapján kell értékelniük. Gyakran hallunk a spanyol inkvizíció­ról és a keresztes háborúkról, mint a vallásos extrémizmus mintapéldáiról, ezzel szemben az iszlámmal kapcsolatban Andalú­zia és a neoplatonisták kerülnek elő. Ez a két dolog – hogy saját magunkat a legrosszabb, másokat pedig a legjobb pillanatok alapján ítélünk meg – kéz a kézben jár. Jól tanúsítja ez, hogy ami Nyugaton folyik, az nemcsak politikai, de pszichológiai problé­ma is.

175. oldal

>!
Sztrókay_László

Számtalan évszázaddal azután, hogy Kolumbusz Kristóf hajója valahol a Bahamáknál partot ért, Amerika „felfedezése” sikertörténetnek tűnt, és a kapitányt hősként ünnepelték. Századokkal megérkezése után még mindig szobrokat emeltek neki. Az ötszázadik évfordulót elérve 1992-ben mindez megváltozott. Kolumbusz többé nem Amerika felfedezője… hanem épp ellenkezőleg: elpusztítója. Hirtelen úgy tűnt, Amerikát megtöltik azok az emberek, akik azt kívánják, bárcsak ne fedezték volna fel a földrészt. Kolumbuszból, a sikeres kalandorból és felfedezőből hirtelen gyarmatosító és természetesen népirtó lett.
Számtalan könyv jelent meg az ötszázadik évforduló alkalmával, megfogalmazva azt az állítást, hogy a felfedezők valójá­ban a nácik elődei voltak. „Az Auschwitzhoz vezető út észak-amerikai és dél-amerikai indiánok szívén át vezet” – írja egy szerző.

165. oldal

>!
Sztrókay_László

A populáris kultúrába való belemerülés egyet jelent a felszínességben való felszívódással. Valóban ebben kellett kulminálódnia az európai vívmányoknak? Körü­löttünk nem látunk mást, csak felszínességet. Míg elődeink létrehozták Saint-Denis-t, a Notre-Dame-ot, Yorkot, a San Giorgio Maggiore-t, a Szent Péter-bazilikát, az El Escorialt, a mai épületek csak egyre nagyobbak és csillogóbbak lesznek. A közösségi épü­letek már nem inspirálnak, hanem lehangolnak. A mai európai felhőkarcolók csak eltakarják a városok nemes sziluettjét, s minden eltörpül mellettük. Londonban az ezredforduló megünneplésére létrehozott épület egy üres sátor volt, még csak nem is arra szánták, hogy hosszabb ideig fennmaradjon. Ha igaz a mondás, miszerint egy civilizáció nagysága azokon az épületeken látszik, amiket hátrahagy, az utódainknak nagyon elmarasztaló vélemé­nye lesz rólunk. Olyan közösségnek fogunk tűnni, akik már nem akarnak senkit inspirálni, mivel nincs is mire inspirálni.

259. oldal

>!
Sztrókay_László

Európa öngyilkosságot követ el. Vagy legalábbis vezetői az öngyilkosság mellett döntöttek. Az, hogy az emberek velük tartanak-e ezen az úton, már más kérdés.

(első mondat)

>!
Sztrókay_László

A nyugat-európai országokban a liberálisok, miközben a női és melegjogokat csinosítgatták, olyan csoportokért is küzdöttek, amelyek e jogokat természetellenesnek tartották. A 21. század második évtizedében a nem bináris, transzgender jogok jelezték egy társadalom fejlettségét, ám eközben olyan emberek előtt tártuk ki a kapuinkat, akik szerint a nők nem rendelkezhetnek ugyanazokkal a jogokkal, amikkel a férfiak. Ezek lennének a felvilágosodás eszméi? Valóban azt hisszük, hogy ezek az eszmék annyira erősek, hogy képesek lesznek egy eritreait, afgánt, pakisztánit, nigériait áttéríteni? Az Európából érkező napi híreket e meggyőződés miatti rendreutasításként kell értelmeznünk.

264. oldal

>!
Sztrókay_László

Ezt a bajt könnyebb érezni, mint bebizonyítani, de valami ilyesmiről van szó: a modern liberális demokráciákban, pontosabban Nyugat-Európában az élet annyira sekélyessé vált, hogy elvesztette igazi célját. Nem azt jelenti mindez, hogy az életünk értelmetlen lenne, vagy hogy a demokráciák által nyújtott lehetőségek az egyé­ni boldogság megtalálására hamisak lennének. A hétköznapok során a legtöbb ember megtalálja a célt családjának és barátainak a körében. De ettől még több olyan létkérdés akad, amelyeket a demokratikus rendszerek nem tudnak megválaszolni.
Mit keresek itt? Mi a célja az életemnek? Van valami értelme a létezésemnek saját magamon kívül? Ezek a kérdések mindig is felmerültek az emberekben, s felmerülnek még ma is. Csakhogy a nyugat-európaiak lassan kifogytak a válaszokból ezekre az évszázadok óta ismételt kérdésekre. Nem túl boldogan ismerhetjük fel, hogy míg a történeteink kezdenek véget érni, a kérdések ugyanazok maradtak. Manapság nem illik ilyesmiket kérdezni, és sok helyen nem is lehet megtenni – nemcsak azért, mert nem létezik válasz, hanem mert nem is akarnak választ adni. Ha az emberek már nem járnak templomba, csak remélni tudjuk, hogy megtalálják a válaszokat egy galériában vagy könyvklubban.

254-255. oldal

1 hozzászólás
>!
ajikarei 

A következő generáció világra hozatalában és felnevelésében komoly szerepet játszik az ország jövőjének kérdése. Ha az emberek optimisták, a gyerekvállalással kapcsolatban is derűlátóbbak. Azonban, ha úgy látják: a jövő tele van vallási és etnikai törésvonalakkal, kétszer is meggondolják, hogy ebbe a világba akarnak-e gyereket hozni. Ha az európai kormányok valóban a népességcsökkenés miatt aggódnak, és éppen ezért akarnak gyorsan szaporodó populációt importálni, talán érzékenyebb dolog volna részükről, ha előbb a már ott élő népesség reprodukcióját segítő politikával próbálkoznának.

48. oldal, 3. Önnyugtató kifogások - Az öregedő társadalom (Alexandra, 2018)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Gyetvai Gellért – Rajki Zoltán: Cigánymissziós mozgalmak hatása Magyarországon
Pokol Béla: Európa végnapjai
Szőnyi Szilárd (szerk.): Isten hozott!
Csák Péter (szerk.): A világ országai
L. Rédei Mária: Demográfia
Semlyén István (szerk.): Népesedésrobbanás – egyke
Sabjanics István (szerk.): Modern kori népvándorlás
Biacsi Antal: Kis délvidéki demográfia
Berger Viktor (szerk.): Útközben
Barna Gábor (szerk.): Kaposkelecsény