Európa ​furcsa halála 92% 65 csillagozás

Nem tudományos munka, hanem indulatos röpirat, de úgy hiszem, ilyenekre is nagy szükség van, ha a túlzott PC hangvétel és mismásolás a politikusok részéről már meghamisítja a valóságot. Amúgy rendes hivatkozási és lábjegyzet-listája van, az adatai nem légbőlkapottak.

A szerző a hatvanas évektől a vendégmunkásokkal megindult, s napjainkra menekültáradattá duzzadt, 2015-ben tetőzött bevándorlási hullámmal, annak demográfiai, szociális és kulturális hatásaival foglalkozik.

A bevándorlás a hatvanas években különböző okokból kezdődött: Angliába a volt gyarmatokról települtek be sokan, Franciaországba az észak-afrikai volt gyarmatok (főleg Algéria) lakosságából költöztek át olyanok, akiket a független kormányok franciabarátságuk miatt üldöztek volna; Nyugat-Németországba szerződéses alapon török és jugoszláv vendégmunkások érkeztek. De ez csupán a kezdet volt, s utána már konkrét munkalehetőség nélkül is áramlottak az emberek. Az igazi káoszt az Amerikai Egyesült Államok (szerintem) legkártékonyabb elnöke, ifjabb George Bush teremtette meg a térségben, a második iraki háborúval, amibe (ellentétes oldalról) bekapcsolódott Szaúd-Arábia, Irán, majd Oroszország és Törökország is. A közel-keleti anarchia emberek millióit űzte el Szíriából és Irakból, akikhez csendben csatlakoztak a pakisztáni és afgán bevándorlók, köztük valódi menekültek, és gazdasági emigránsok vegyest. Túlnyomó részben fiatal férfiak.

Délről, Fekete-Afrikából pedig Líbia partjairól eveznek gumicsónakokban és egyéb lélekvesztőkön az embercsempészek által gondosan kifosztott gazdasági bevándorlók, az olasz partok felé. Mindez azért van így, mert tudják: ha egyszer Európa földjére tették a lábukat, aligha fogják visszatoloncolni őket.

Természetesen vannak emberiességi szempontok, melyek a valódi üldözöttek megsegítését kívánják; de a vándorok jelentős része egyszerűen jobb életre vágyik, gazdasági bevándorló. Aki papírjait eldobja, kiskorú szíriai menekültnek vallja magát, pedig arabul se tud, közel harminc éves, és nyomul elszántan befelé…

A nyugat-európai politikusok pedig tehetetlenül széttárják a kezüket, és azt mondják: a folyamat megállíthatatlan. Ha pedig az (ősi bennszülött európai) állampolgárok azt mondják, mégis meg kéne ezt állítani, mert a bevándorlók lassan kitúrják őket a saját hazájukból, akkor az ilyen nézeteket hangoztatókat azonnal lenácizzák és lerasszistázzák.

Tisztázzunk valamit: rasszista az, aki egy emberfajtát (rassz) különösképpen lenéz, netán üldöz (mondjuk a fekete bőrű afrikaiakat, a mongoloid külsejű ázsiaiakat, vagy az ausztrál bennszülötteket). Ám ilyenfajta rasszizmus legtöbbször nincs: valójában a legsúlyosabb problémát a vallási hovatartozás okozza, s ezek közül is csak egy: az iszlám. De akkor nevezzük nevén a gyereket: aki a tömeges muszlim bevándorlást ellenzi, az nem rasszista, legfeljebb iszlamofób.

Mi az oka annak, hogy az átlagpolgár (Nyugat- és Közép-Európában egyaránt) gyanakodva és aggódva szemléli a muszlimok térfoglalását a kontinensen? Elsősorban a vallás erőszakos jellege: a 'szent háború' az igazhivő muzulmán egyik fő kötelessége, és ez bizony fegyveres erőszakot jelent, bárhogy is próbálja 'belső lelki harccá' transzformálni némely professzori szófacsaró. Másodszor: az iszlám türelmetlensége a kritikával szemben, ami a kritkusra nézve akár halálos fenyegetést jelenthet (lásd: Salman Rushdie). S végül: az iszlám szembenállása a a felvilágosodás, a szekularizáció szinte minden eredményével, a szólásszabadsággal, a női egyenjogúsággal, és a saját vallási szabályainak a befogadó állam jogrendje fölé helyezése.

Egy ilyen – számban egyre gyorsabban gyarapodó – vallási (és nem etnikai) kisebbség léte, és egyre agresszívebb követelései joggal rémítik meg Nyugat-Európa ősi lakosságát. S politikusaik, ahelyett, hogy korlátoznák vagy teljesen meggátolnák a bevándorlást, tehetetlenül nézik, amint a jövevények ellepik a városaikat, és lassan túlszaporodják az őslakókat. 'Az ország azé, aki teleszüli' – ezt először nem egy harcsabajszú országgyűlési elnök, hanem egy német fórumra beíró török nő fogalmazta meg. Ez a perspektíva nem túl biztató a jövöre nézve…

A bevándorlással több súlyos gond van: az egyik a mértéke. Évi pár ezrelékes migrációt simán felszív egy népesség, évi egy százalék már jelentősen megváltoztatja a demográfiai arányokat. A másik: az asszimiláció (de nevezzük szemérmesen integrációnak) alacsony foka. A szerző hangsúlyozza: sok muszlim békésen megfér új hazájában, és csendben dolgozik. Viszont az agresszív akciókban (terror, IS) részt vevő emberek egy része nem friss bevándorló, hanem második-harmadik generációs nyugat-európai állampolgár. Tehát esetükben az integráció több nemzedék után sem működött… Ennek egyik oka – egyben a harmadik gond – pedig az a szekta, mely gyűlöletre nevel és támadásra ösztönöz: a vahabita (szalafita) irányzat a szunnita iszlámon belül – az a fundamentalizmus, mely teljesen összeférhetetlen a modern világ kereteivel. A nyugat-európai politikusok zöme pedig, ahelyett, hogy ezeket a vahabitákat azonnal kizsuppolná Európából, megtűri őket, sőt, gazsuál nekik, s inkább kritikusaikat igyekszik elhallgattatni. Tipikus áldozahibáztatás.

Európát gyengíti a gyarmati korszak és az egykori rabszolgakereskedelem miatti bűntudat is, amely parttalan meaculpázásban nyilvánul meg, miközben a rabszolgakereskedelemben az arabok is nyakig benne voltak, a törököknél pedig az örmény népirtás felemlegetése államellenes bűntettnek számít…

A szerző védelmébe veszi a bevándorlásellenes pártokat (Marine Le Pen pártját vagy a német AfD-t), és cáfolja, hogy ezek szélsőjobb vagy náci pártok volnának. Egyszerűen csak véget szeretnének vetni a mainstream politikusok bevándorlással kapcsolatos töketlenkedésének. A bevándorlás-ellenesség kapcsán a magyar miniszterelnököt is dicséri, és a határkerítés ötletét is jónak tartja. Ugyanakkor bírálja a túlzottan PC nyugat-európai sajtót, mely a muszlim tettesek által elkövetett erőszakos bűncselekményeket igyekszik elhallgatni, vagy (a súlyos terrortámadásokat kivéve) bagatellizálni.

Mielőtt fasisztának kiáltanánk ki a szerzőt, le kell szögeznem: nem az. Nem akarja aknazárral és géppuskatűzzel elzárni a vándorok útját. Ám volna néhány ésszerű javaslata:
1) Az indító oldalon (Törökország, Líbia, Marokkó) berendezni menekülttáborokat, és ott elbírálni a bevándorlási kérelmeket; a valódi üldözötteket beengedni, a gazdasági bevándorlókat pedig nem. Határozottan megakadályozni az embercsempészetet, és ezt propagálni, hogy híre is menjen.
2) A menedék (asylum) ne egész életre szóljon, hanem a menedékkérőre leselkedő veszély elmúltáig.
3) A vallási fanatikus irányzatok képviselőit (szalafita mullahok) semmi szín alatt nem szabad beengedni, illetve ha bejutottak, azonnal el kell őket távolítani.

Van olyan spekulatív fejezet, mely az európai szellem enerváltságáról, a keresztény hagyomány megtagadásából fakadó védtelenségről, kiüresedésről lamentál – ez nekem nem tűnt meggyőzőnek, bár egy kijelentésével egyetértek: a keresztény egyház a középkori skolasztikusok vitái révén nevelte ki azt a kutató szellemű, a felvilágosodással magának a keresztény egyháznak az alapjait is kétségbevonó értelmiséget, mely Európa sikereit megalapozta. Tehát a kereszténység és (mostoha?)gyermeke, a felvilágosodás együtt alakították ki a mai, modern Európát, így végső soron összetartoznak. S ezzel az iszlám szinte végig szemben állt. És a szerző szerint szemben áll ma is.

Harcias hangú, harsány iromány, nem mentes az elfogultságtól, de a téma fontossága miatt a harsány hang megbocsátható. Konzervatívok kedvelni fogják, de liberális szellemű olvasóknak is ajánlható. Audiatur et altera pars

Alapmű. Mindenkivel elolvastatnám, aki szerint a tömeges bevándorlás remek dolog. Igazából helyenként jobban is meg lehetett volna írni, és van benne néhány önismétlés, de ez persze íráskészség kérdése. Ezzel együtt üdítő intellektuális színfolt a politikailag teljesen elfogult, vakhitű, idétlenül naiv és mélysötét véleménycafatok tengerében; igazából ilyen az, amikor egy adott kérdésben vallott álláspontot részletesen kifejtett érvekkel támasztanak alá, nem pedig buta hőbörgéssel vagy üres politikai szlogenekkel. Tele van fontos adatokkal, tényekkel és megfelelő következtetésekkel, erős, fájdalmas, ugyanakkor teljesen logikus tételmondatokkal.

Azt gondolom, az európai jövőképért aggódó ember kötelező olvasmánya ez a könyv.
Leás a gyökerekig, időben visszamegy a II. világháború végéig, miközben rengeteg adatot szolgáltat a téma iránt érdeklődőknek.
Murray könyve pesszimista, mert szerinte a folyamat már visszafordíthatatlan. Ahogy írja, az évszázad közepén, Kína még mindig Kína lesz, India India marad, miként Oroszország és Kelet Európa is megmarad annak, ami volt. De Nyugat Európa már sosem lesz olyan, mint régen. Mert igazából a migráció, bevándorlás, de nevezzük inkább a nevén: népvándorlás során az Európába beözönlő muzulmán embertömeg nem asszimilálódik és nem lehet őket integrálni. Horn Gábor nyilatkozta a tévében, nekünk magyaroknak milyen jó lenne a bevándorlók befogadása, mert százezer, kétszázezer informatikussal és orvossal lenne a hazánkban több. Igen. Csakhogy az Európába érkezők nagy része iskolázatlan analfabéta.
Az a teória is megdőlt, hogy a befogadottak országon belüli munkájuk során a befizetéseikkel, illetve a fogyasztásuk révén többlet bevételt jelentenek a befogadó országnak. Épp ellenkezőleg. Minden ilyen tagállamban elindult az elszegényedés. Mert a bevándorlók csak a kiadásokat gerjesztik.
Európa a félelem földrésze lett.
Murray a folyamatokat azzal indokolja, az európai ember már nem tesz fel magának kérdéseket, kik vagyunk, miért élünk. Meghasonlottunk önmagunkkal és elvesztettük keresztény gyökereinket. Az Isten és hit nélküli lét, a túlzott élvhajhászat, a céltalan élet előrevetíti a földrész elodázhatatlan átformálódását.
Megjegyzem, Belgiumban már megalakult egy iszlám párt. Indulnak a választásokon és egyik első javaslatuk, hogy a – nők érdekében – a buszokon a nők és a férfiak külön-külön utazzanak. Ez a jövőkép csírája és, hogy mi szökik majd belőle szárba, nem magyarázom.
Tessék elindulni a könyvesboltok felé, tessék megvásárolni Douglas Murray könyvét, tessék elolvasni, majd ajánlani más, gondolkodni akaró és a jövőjével törődő ismerősének is.

Több könyvet is olvastam már a migráció felerősödése óta arról, hogy mi is történik velünk, Európával, és miért történik, ami történik?

A legjobbak:
* Pokol Béla az Európa végnapjai című könyvében a demográfiára helyezte a hangsúlyt.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/07/17/pokol_bela_e…
* Oriana Fallaci a Harag-trilógában (A harag és a büszkeség, Az értelem ereje, Az utolsó interjú) az ésszel átgondolt tények által kiváltott harag szempontjából üvöltötte világgá Európa féltését. Főleg az első kötet az ütős.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/07/16/oriana_falla…
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/08/15/oriana_falla…
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/08/28/oriana_falla…
* Az azóta tregikusan elhunyt Udo Ulfkotte a menekültiparban levő pénzt emelte ki a könyvében.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/08/16/udo_ulfkotte…
* Írt Drábik János is egy vaskos kötetet, az Egyvilágrend címűt. Ő Európa iszlamizációja tette a hangsúlyt. Szokása szerint tényeket dobált információkra, ember legyen a talpán, aki követni tudja őt, és főleg észben tartani az infókat. (jé, erről nem írtam értékelést!)
* Vaclav Klaus és Jiři Weigl Népvándorlás címmel készítettek egy útmutatót a jelenlegi migrációs válság megértéséhez.

Erre Douglas Murray előáll még egy könyvvel. Újabb csepp a tengerbe, újabb szalmaszál a kazalba, gondolhatná a mezei olvasó, újabb konjunktúra-lovag a könyvkiadás amúgy is parttalan tengerén. Bár Pokol Béla és Fallaci sorozatának első kötete is kiemelkedik a témáról írt sok minden közül, Murray könyve, kicsit még fáj is kimondani, náluk is magasabbra emelkedik. Nem csupán azért, mert mindenképpen olvasmányosabb, mint Pokol Béla könyve, nem csak azért, mert higgadtabb, objektívabb mint Fallaci, hanem elsősorban azért, mert sokkal szélesebb időspektrumot tekint át, mint a fenti két szerző, ezáltal mindaz, ami történt, történik, lényegesebb érthetőbbé válik. (Már amennyire meg lehet érteni, ami történik.)

Murray nem csupán a kétezertizes-évek bevándorlását, migráció-történetét tekinti át, hanem ad röpke történelmi és filozófiatörténeti áttekintést is a kontinensünkről, amiből kiderül, hogy a könyv alcíméből a fő hangsúly az identitáson van.

Európa, Murray olvasatában, téves történelemértékelése, eltúlzott és félreértett humanizmusa valamint elvesztett önértékélese miatt identitásválságba került. A háromszázötven oldal legdöbbenetesebb gondolata, hogy egyedül a fehér ember az, aki visszamenőlegesen, nem általa, hanem történelmi elődeinek tettei miatt bocsánatot kér*, miközben konkrétan semmi köze a ténylegesen elkövetett bűnökhöz, aközben gyakorlatilag ő az egyetlen, aki bármit is tesz a bajba jutottak segítésére (és közben olyanok tömegeit is vastagon segíti, akik a legalapvetőbb törvényeket sem tartják be). Ahogy ezt Murray megfogalmazta: a kontinens és az onnan kirajzott fehér rassz képviselői önmaguk országának a történetét mindig a legrosszabb pillanataiból kiindulva ítélik meg, más, nem európai országokét pedig mindig annak legjobb pillanatai szerint. De ezeknek a más országoknak eszébe sincsen bocsánatot kérni a saját legrosszabb pillanataiért. Így Európának marad, ami marad: lámcsak, ő az egyetlen, akinek szégyenkeznie kell. S ez a szégyen okozta frusztráció készteti arra, hogy teljesen téves és hibás helyzetfelmérésből kiindulva önnön nyakára kösse a kötelet.

Kifejti azt is, hogy az antiszemitizmus eszméje, a második világháború alatti ténye annyi lelkiismeret-furdalást halmozott fel az európai lélekben (gyorsan tegyük hozzá: soha el nem halványulót, mert mesterségesen szítva is van ez a permanens lelkiismeret-furdalás), hogy az a liberálfasizmus miatt már minden ellen tiltakozik, ami csak a leghalványabb mértékben is hajadzik az antiszemitizmusra. S ilyen az iszlámtól való tartózkodás is: a másság elutasítása. Miközben Európa gyakorlatilag már vallástalan, miközben a kereszténység szapulása, gúnyolása mindennapos és megszokott, a muszlim vallás (képzavar jön) szent tehén: semmiféle kritika, különösen gúny nem érheti. A vallástalan Európa, amely kidobta Istent az Európai Unió Alkotmányából, tűzzel-vassal, elhallgatással, csúsztatásokkal védi az iszlámot, és ha a tények rossz dolgot mutatnak, kozmetikáz és folyvást iszlamofóbiát kiabál.
S a fentiek végett az is egyértelmű, miért Németország volt, aki elsőnek tágra tárta a kapuit a migránsok előtt.

Murray felveti azt a kérdést, amivel az interneten csak nem túl régen kezdtek foglalkozni: vajon a muszlim tömegeket miért nem azok a közel-keleti országok fogadják be, amelyekben ezeknek a tömegeknek a világnézete semmiféle feszültségre, összetűzésre ne adna okot? A kérdés költői. Ezek a gazdag muszlim országuk maguk teljes nyíltsággal megválaszolták a kérdést: nincs szükségük a tanulatlan tömegekre, nem akarnak rájuk költeni. Maximum, mint Szaud-Arábia, svédországi mecsetek építését támogatja nagy lelkesedéssel.

Ha továbbiakra is kiváncsi vagy, itt elolvashatod:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/12/20/douglas_murr…

Öreg kontinensünk valóban haldoklik, és az okokat Murray hatásosan, számokkal alátámasztva indokolja meg. Európa nemcsak vallásos hitét, de önmagába vetett hitét is elvesztette. Éppen akkor amikor területét más kontinensekből származó, más kultúrájú, főleg muzulmán vallású tömegek lepik el. Nyugat-Európa feltett kezekkel várja a hódítókat, vezetői még tapsolnak is az általuk létrehozott katasztrófa láttán. Egyre több jel mutat arra, hogy a bevándorlók nem kérelmezőkként, hanem hódítókként viselkednek. Kelet-Európa még tartja magát, ezt a szerző is elismeri. Kérdés, hogy meddig.
Murray az „Önnyugtató kifogások” című fejezetben sorra cáfolja azokat az érveket, amit a bevándorláspártiak felhoznak a bevándorlás hasznossága mellett. A gazdaság nem lendül fel tőle, az öregedő társadalom problémáját nem oldja meg, a sokszínűség egy darabig jó, de tömeges bevándorlás esetén kibékíthetetlen ellentétekhez vezet, a globalizáció nem teszi szükségessé a migrációs folyamatokat ilyen kóros mértékben, és igenis, leállítható.
A tömeges bevándorlás problémái természetesen nem mai keletűek. Franciaországba észak-afrikaiak, Németországba törökök már a múlt század hatvanas éveitől kezdve betelepültek. A szerző említ egy könyvet, ami 1973-ban Franciaországban jelent meg. Jean Raspail írta, magyar címe „A szentek tábora”. Az ebben leírtak pontosan lefedik a mai helyzetet. "Saját szavaival 1972-ben e vízió során „milliónyi szerencsétlent” látott akiknek „nem volt más fegyverük, mint saját gyengeségük és sokaságuk, eluralkodott rajtuk a kétségbeesés, cipelték éhező, fekete vagy barna gyerekeiket, készen arra, hogy a mi földünkre lépjenek, s ők voltak az előörsei annak a sokaságnak, akik a fáradt és túltáplált Nyugat felé törnek. Szó szerint láttam őket, az általuk jelentett problémát, a problémát, ami a mai morális standardjaink alapján megoldhatatlan. Ha beengedjük őket, megsemmisítenek minket. Ha bezárjuk a kapukat, ők semmisülnek meg”. Ez egy disztópia, ami a közeljövőben játszódik, amikor „Franciaországot és Európát elözönlik a harmadik világ bevándorlói”. Raspail már akkor látta, hogy ez nem lehet egy győztes-győztes játszma. Ha pedig csak egy győztes lehet, akkor nem látom be, hogy miért ne mi, európaiak legyünk azok!
Murray hangsúlyozza, hogy az európai az utóbbi évtizedekben állandó bűntudattal él. Más kontinensek kifosztása, gyarmati sorba süllyesztése, rabszolgaságba taszítása, az első- és a második világháború, holokauszt miatt. "Európában kevés rosszabb intellektuális bűn van annál, mint ha általánosítani vagy „esszencializálni” akarunk egy embercsoporttal kapcsolatban. Ugyanakkor épp az ilyen általánosítás gyakori akkor, amikor európaiakról beszél a világ. Egy európait komolyan rendre utasítanának, ha minden afrikait hibáztatni kezdene az afrikaiak által elkövetett bűnökért, vagy felelőssé tenne minden ázsiait az ázsiaiak tetteiért. De az általánosítás és az európai történelmi hibák kiterjesztése minden európaira teljesen elfogadott."
Ami az integrációt, a tanulni vágyó, dolgos migráns fiatalok beilleszkedését illeti a befogadó ország társadalmába, mintegy slusszpoénként a könyv végén megemlíti egy tizennyolc éves szír bevándorló Aras Bacho cikkét, ami a Der Freitag és a Huffington Post Deutschland újságokban jelent meg, 2016 októberében. "Ebben az írásban arról panaszkodott, hogy a menekülteknek már elegük van a „gyűlölködő” németekből, akik „agitálnak és bántalmaznak”, illetve a „munkanélküli rasszistákból”. Majd így folytatta: „ Mi, menekültek… mi nem akarunk egy országban élni veletek. Elmehettek, és el is kellene már mennetek. Németország már nem felel meg nektek, akkor miért maradnátok? Keressetek magatoknak új otthont.” Van erre egy nem polkorrekt magyar mondás: Engedd be a tótot, kiver a házadból.

borító: 5
tartalom: 5*
stílus: 5*
ismeret: 5
élmény: 5
mondanivaló: 5*

A borítón lévő kis pöttyök járkáló emberek akarnak lenni, ezt sokára fedeztem fel, de nagyon jópofa. Hatalmas élmény volt az idei első ismeretterjesztő könyv elolvasása. A stílusa nekem nagyon bejött, olyan volt, mintha regényt olvasnék, letehetetlen sokszor. A témának ez a konzervatív megközelítése teljesen komfortos (nekem, mint konzervatív embernek) és szokatlan volt, hiszen nem divat manapság így, erről az oldalról megnyilatkozni. Elképesztő, hogy egy ennyire a mindennapjainkat érintő kérdés ( mint a bevándorlás) mennyire tabutéma, illetve mennyire csak egyféle nézőpontból lehet róla beszélni. Nagyon sok mindenről nem tudtam, ami Nyugat-Európában zajlik / zajlott. Teljesen követhetően leírta a szerző az évtizedeken átívelő folyamatokat, tendenciákat. A cím pesszimistának tűnhet, de sajnos nem látom, hogy a politikusok változtatnának a hozzáállásukon, így be fog következni a nem is olyan távoli jövőben.
Természetesen nem mindennel értettem egyet, de fantasztikusan gondolatébresztő és logikus érvrendszerrel rendelkező könyv. A magunk hibáztatása már felmerült a Németországban élő ismerősökkel beszélgetve, de nem gondoltam, hogy ez ennyire általános tendencia a kontinensre nézve. Ebből erednek a problémák is, hiszen a bűntudat (feloldozás nélkül) engedékenyekké, ostobává és vakká tesz bennünket. Ez volt az egyik aha-élményem.
Tetszett, hogy nemcsak a politika szempontjából vizsgálja meg a jelenségeket a szerző, hanem a művészetek, a tudományok és az ideológiák szempontjából is.
Igen, van némi ismétlés, de azok szerintem az érveléshez kellettek. Abszolút kedvenc lett, ajánlom mindenkinek, aki kicsit is nyitott a nem megszokott propagandákkal szemben.

Talán Murray nem mond semmi újat a bevándorlás témájával kapcsolatban és talán nem is lehet már olyan gondolatot megfogalmazni, ami ne hangzott volna már el vagy került volna nyomtatásba. Európa furcsa halála mégis hiánypótló mű. Nem arról van szó, hogy az írója világmegváltó felfedezéseket tett volna, de olyan tényekre hívja fel a figyelmet, amiket nem sokan (bár talán egyre többen) mernek megemlíteni, és olyan cikkekre és könyvekre utal, amelyeknek ismerete nélkül aligha alkothatunk véleményt akár a bevándorlás kérdésében, akár Európa jelenét és jövőjét illetően.

A sajtóban nap mint nap szerepel valamilyen hír a bevándorlásról, de ezek a hírek arról szólnak, ami tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa. Ennek a könyvnek nagy érdeme, hogy egy átfogóbb képet ad, tényeket, számokat közöl, és ezeket lehivatkozza, így lehetőséget biztosít arra, hogy az olvasó maga is kézbe vegye azokat a forrásokat, amikre Douglas Murray az állításait alapozza. Egyes cikkekkel ellentétben ez biztosítja a mű hitelességét is. A tanulmányok és statisztikák említése mellett engem az fogott meg, hogy az Murray irodalmi műveket is említ, melyek tematikájukból adódóan szorosan kapcsolódnak ennek a könyvnek a tárgyköréhez. Ez bizonyítja az író széles körű tájékozottságát, ami pedig elengedhetetlen alapfeltétele kellene legyen annak, hogy valaki felszólaljon egy adott kérdést illetően.

Ami a könyv felépítését illeti, az logikusan követi a bevándorlás folyamatát. Először kitér azokra a nehézségekre, melyekkel az olaszoknak és görögöknek kellett szembe nézniük, majd részletesen tárgyalja a politikusok és hatóságok intézkedéseit – vagy éppen nem intézkedéseit. Amellett, hogy Murray felhívja a figyelmet az európai életvitel és a bevándorló kultúra közötti különbségekre, külön kiemeli azt, hogy a kontinens országai nem voltak (és nincsenek) felkészülve a bevándorlási hullám kezelésére: nincs meg a kellő együttműködés az országok között, a bürokrácia pedig megnehezíti a szükséges lépések megtételét.

Az értékelés többi részét elolvashatjátok a blogomon: https://florathesweaterist.wordpress.com/2018/05/06/kon…

Lesújtó, de véletlenül sem megalapozatlan látlelet Nyugat-Európa országainak, társadalmának állapotáról. A téma: bevándorlás, identitás, iszlám.

Murray tényekkel, érvekkel, adatokkal alátámasztva ismerteti álláspontját, következtetéseit. Nyugat-Európa hanyatlik. Európa elvesztette erejét, identitását, hitét, évezredes szellemi forrásai kiapadtak. A muszlim tömegek a jobb demográfiai mutatóik és a tömeges bevándorlás miatt néhány évtizeden belül bizonyos régiókban többségbe kerülhetnek, drasztikusan megváltoztatva ezzel a nyugat-európai országok arculatát és kultúráját.

Az „új európaiakkal” azonban távolról sem konfliktusmentes az együttélés. Európa keresztény alapokon nyugvó – de ezeket az alapokat maga mögött hagyó – szekuláris és liberális értékrendje (vagy inkább értékvesztettsége…) meglehetősen távol áll tőlük. Az etnikai és vallási csoportok között a feszültségek kiéleződnek.

A nyugaton született, vagy bevándorolt muszlim fiatalok jelentős része szimpatizál a radikális iszlámmal, a szalafista szélsőségesekkel, a terrorista csoportokkal – mi több, gyakran hősként ünnepli őket. Közben folyamatosan növekszik a fiatal lányok ellen elkövetett szexuális bűncselekmények száma, ahogy egyre több zsidóellenes atrocitást is regisztrálnak. A muszlim vallási vezetők a mecsetekben az iszlám vallási törvénykezés mellett szólalnak fel, amely semmibe veszi a nők és a homoszexuális kisebbség jogait.

Megoldás? Nos, az nincs. A politikai elit úgy tűnik, továbbra is homokba dugja a fejét, a mainstream média a partnerük ebben. A nyilvánvaló kimondása helyett, a „tolerancia”, a „sokszínűség” és a politikai korrektség jegyében azokat támadják, akik fel mernek szólalni a radikális iszlám térhódítása és a bevándorlás okozta problémák ellen. Márpedig a bevándorlók maradnak, párhuzamos társadalmak alakulnak ki, az iszlám közösségek létszáma és ereje növekszik…

Puzsér Úr kijelentésével értek egyet, mely szerint ma a világban két, egymástól nem független nagy problémája van az emberiségnek. Az egyik a környezetrombolás, a másik a migráció. A két kurzus közül a liberális a migrációt, mint problémát sem hajlandó elismerni, a másik oldal pedig ugyanígy tesz a környezetszennyezés témakörével. Ezek miatt az ilyen témakörökben született ismeretterjesztés minden formája megbecsülendő. Ebben a szellemben kezdtem hozzá ehhez a könyvhöz is.
Az utóbbi évek migrációs eseményeibe enged betekintést, szakértők, közvéleménykutatók adatait közli, tendenciákra világít rá, s ahogy haladunk, egyre tisztul a homály. A közepefelé már azonban túl sok új információt nem közöl, helyenként önismétlő. Mindez azonban nem von le az értékéből. Akit érdekel az európai kultúra sorsa, aki egyáltalán elismeri, hogy van európai kultúra (mert manapság már ez sem egyértelmű sajnos), az bőszen forgassa.

Életem eddigi legjelentősebb olvasmánya.