A ​tömegek tébolya 88% 37 csillagozás

Nem vicc és nem is egy Stephen King regény alapötlete: ezt a mondatot valaki komolyan gondolta, és egy újság komoly gondolatként még meg is jelentette. Innentől vond kétségbe a kötet címét!

„A FÉRFIAK ÁLTAL TERVEZETT UTAK
NŐKET GYILKOLNAK MEG.”

Nyaralás közben voltunk. Volt időm mindenfélét olvasgatni. Egy régi ismerősöm megosztott egy tavaly a Guardian-ban megjelent cikket, amely a magukat átoperáltató fiatalokról szólt. Igen, nemi átoperálásról van szó. A cikk arról a nemváltás problémás vetületeiről szólt. Mellékelt a régi ismerős egy filmet is.

Ahogy várható volt, jöttek is a kommentek, hogy micsoda Fidesz-bérenc, miért kell a kormány melletti propagandát erőltetni, stb., stb., stb. A reakció persze megjósolható volt, szóltam is az ismerősnek, hogy jön a cunami, húzza le a fejét. Jött. Az ismerős csuda logikusan, intelligensen válaszolgatott, és próbálta (eredménytelenül) az eredeti medrében tartani a beszélgetést. Sikertelenül. Nem kicsit azért, mert én is hozzászóltam, és egy félmondattal sikerült napokra elterelnem a hozzászólások témáját. Offoltam a témát, ugyebár.

Viszont egy hozzámszólásban megkaptam az idei év legnagyobb poénját. Ahányszor eszembe jut, mindig felröhögök. Már nem értetlen vagyok, ahogyan évekkel ezelőtt az voltam hasonló esetekben. Nem megy a hülyeség hallatán, olvastán a vérnyomásom sem az egekbe. Igazából már eszembe sincsen meggyőzni senkit se. Immár csak röhögök.

Az történt, hogy a beszélgetés lendületében elmeséltem egy régi tapasztalatomat, amikor gyermekvédelmisként egy cigány családnál tett látogatás alkalmával a ház ura, miközben az asztaluknál ittuk az ő kávéját és szívtuk az én cigimet, azt találta nekem mondani, de minden átmenet nélkül, hogy amit a jobboldali sajtóban olvasok a cigányokról, no, az mind igaz.

Majd ehhez a történethez hozzáfűztem, hogy a kevés legjobb barátom közül kettő cigány, és soha nem érdekelt igazán az emberek bőrszíne, származása, mert pont lexarom, de bizonyos tapasztalatok miatt ettől függetlenül nem ragaszkodnék feltétlenül ahhoz, hogy a szomszédom is cigány legyen. (Egyébként az, úgy két hónapja, csendes, békés család, két jól nevelt gyerekkel. Ha nem találkoztunk volna véletlenül, azt sem tudnám, hogy itt laknak.) Na, erre jött a reakció, hogy én milyen egy alja rasszista vagyok, a mindenemet! Mire az ismerősöm megpróbált megvédeni. Hasztalan.

A blogomon, a bejegyzés eredeti helyén ott az olvasható bizonyíték-válasz, hogy baj van velem.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…

Vagyis, végső soron már csak egy lepkepuki választ el engem attól, hogy rasszista sorozatgyilkos legyek. Mindezt azért, mert „cigányoztam” (értsd: nem romának írtam a cigány szót; vö. romakerék, romapecsenye, roma útra ment a falat, stb.) és azért, mert a szomszédságról kimondtam azt, amit a magyar lakosság döntő része gondol. Az az érv, hogy vannak cigány barátaim, sőt, a legjobbak közül is kettő az, már régebbről tudom, hogy a rasszizmus elfedésének az átlátszó mosakodása. Mondták nekem. A logikát akkor sem értettem, ma sem értem.

A Facebook-os beszélgetésben a lényeg ezután érkezett.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…

Állítani tehát csak akkor szabad, ha az állítás jó oldalról érkezik. Ha nem onnan jön, akkor minden más felesleges filozófálgatás, olcsó lingvisztika, átlátszó kifogáskeresés. Ehelyett küzdeni kell az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen. Mer' aki csak kiejti a cigány szót, az cigányozik. S aki cigányozik, az tömeggyilkos. Kivétel nélkül. Ha ma még nem az, akkor holnap azzá lesz, ez egészen bizonyos, mert egyszer már megtörtént. Ez ellen küzdeni kell!

Itt még nem tudtam, röhögjek vagy sírjak. Megpróbáltam a beszélgetést a visszahozni a földre. és felhívtam a figyelmet a személyeskedés olcsó játszmájának a kilátástalanságára.

Ezután kaptam azt a választ, amin még most is röhögök. De ahányszor csak eszembe jut.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…

Ezek után elmondtam még, hogy fene nagy rasszizmusoban és antiszemitizmusomban mentem egy EMIH-fenntartású intézménybe dolgozni, ahol a főnökeim zsidók, és nagyon sok kolléganőm cigány (ezt ők mondják így magukról). De ezután már nem reagáltam semmit az Aggodalommal Küzdő Mindenttudóra.

S amikor ez történt, nem tudtam, hogy az „Európa furcsa” halála után Douglas Murray-nek megjelent magyarul még egy könyve. Nem bír magával. Ez még provokatívabb mint az előző. Már a címében is: „A tömegek tébolya”.

Nagyjából azt a gondolkodásmódot mutatja be, aminek a Facebook-os beszélgetőpartnerem élő példája: hogyan veszítette el a világ nagy része a józan eszét, s hogyan válik a tolerancia jegyében acsargó gyűlölködővé.

Manapság szerencsére, mármint az enyémre és a hasonló gondolkodásmódúakéra, egyre több és egyre színvonalasabb könyv folyóirat jelenik meg, ami a konzervatív, jobboldali gondolkodásmódot képviseli. Támasztja alá. Érvel mellette és az egyre szélsőségesebb liberalizmus ellen.
[kihagyott szöveg: https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…]

Nem is sorolom már a könyvek címeit, annyi van, és egyre több. Douglas Murray jelen könyve is ezt a sort gyarapítja. Mármint a konzervatív gondolkodás melletti, a liberalizmus-kritikus könyvekről beszélek. Ha szétnézel itt, a blogoldalamon, akkor a Történelem, politika fül alatt találsz jó néhányat ezekből. Csak néhány nevet említek: John Kekes, Scruton, Legutko, Nagy Ervin, Szilvay Gergely, Coleman. Persze a teljesség igénye nélkül.

A MAGYAR FORDÍTÁSRÓL ÉS A KIADÁS OKÁRÓL, HASZNÁRÓL
Nincs lehetőségem a magyar szöveget az eredeti angollal összevetni. Volt egy rövid idő, amikor kiadványszerkesztésből és stilizálásból éltem. Mellette egy kéthavi lapot is szerkesztettem. Akkoriban találkoztam rengeteg hasonló szöveggel. (Természetesen nem a tartalomra gondolok.) Olyanokkal, amik tele vannak komplikált, nehezen kibogozható, magyartalan mondatokkal, s olvasás közben inkább csak érezzük, mintsem világosan értjük, mit akar mondani a szerző. Egy ifjúsági könyv nyersfordításának a gatyába rázásával vért izzadtam, szerintem ott komoly baj volt az eredeti szöveggel is.

A tömegek tébolya így kiadva is hasonló érzetet keltett bennem. Nem pofon egyszerű, de nem is igényel stílusbravúrt, hogy bele jöjjünk az olvasásba és az olvasottak értelmezésébe. (Nem emlékszem, hogy Murray előző, magyar nyelvű könyvének esetében volt-e ilyen nehézség?) Kár ezért, mert a könyv fontos és elgondolkodtató! Már csak azért is kár, mert így nagy esélye van annak, hogy maximum azok olvassák el, akik amúgy is egyetértenek vele. Mert ha a könyvekre is igaz, ami az emberekre, tudniillik, hogy a stílus maga az ember, akkor A tömegek tébolya, hát, izé…

Ennyit a formáról. Mármint a szöveg nyelvtani formájáról.

Aztán van itt ki és megkerülhetetlen szempont. Mellesleg vagy nem mellesleg, nem némi túlzással, csúsztatással a kiadó is megkaphatja, hogy beállt az Orbán-rezsim szekerének a tolásába, adják a fiúk alá a lovat. Miért is? Hát itt van ez a homofób, egész Európa által elítélt törvényük, ugye… Ugyan a könyv tavaly jelent meg, de jöhetett a füles a kiadónak, kapcsolatok a szőnyeg alatt, susmus, a nép puhítása, de még inkább hergelése ez a könyv is. Mer' tudták, hogy alkalomadtán újabb vihar a bilibenként előráncigálhatják ezt a pedofil-szarságot, terelik vele a lényeges dolgokról a figyelmet.

(Tény, van olyan interjú a neten, ahol Murray azt fejtegeti, hogy voltaképpen a migráns-kérdésben az Orbán-kabinet és a kelet-európai országok mutatnak példát az eszetlen, szuicid nyugatnak. Itt lám, már 2016-ban kerítés volt, azok ott nyugaton meg csak most kezdenek gondolkodni rajta. S hogy gondolják már meg, Magyarországon közel egymillió migráns ment át, ez arányaiban olyan, mintha Amerikába százmillióan akarnának belépni.)

Anélkül, hogy a legcsekélyebb szándékom lenne beszállni a pedofil-törvény jelenlegi vitájába, simán elismerem, hogy ez a könyv komoly muníció lehet, ha valaki hadakozni akar. De ha nem lenne szándékában ilyet tenni, akkor egyfelől tájékozódásnak, kitekintésnek is kiváló. Főleg azért, mert bemutatja azt, ami nálunk ilyen formában még nincsen, de előbb-utóbb minden bizonnyal várhatóan megérkezik hozzánk is.

Azt nem hiszem, hogy a könyv a gender-hívek közül bárkit is meggyőzne. Ahogyan nagy eséllyel engem se lehetne arról meggyőzni, hogy ez a világra erőltetett jelenlegi liberális katyvasz hosszú távon jót tenne bármelyik oldalnak, bármelyik társadalmi szegmensnek, bárkinek és akárkinek.

[kihagyott szöveg: https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…

MIÉRT TÉBOLY?
Lássuk be, a bejegyzés alapjának választott könyv címe kicsit sem felhasználóbarát. Kirekesztő. Megbélyegző. Sértő. Ésatöbbi.

Azért, mert azt állítja, mindazok, akik ezt az egyre töményebbé váló liberális sokszínűséget nem teszik magukévá, azok nem rasszisták, homofóbok, nő- és másság-gyűlölők, hanem egyszerű paraszti ésszel gondolkodó, józan állampolgárok. S a szerző még tetézi is, hiába mondják neki, hogy ne tetézze: azt is állítja már a cím is, hogy akik magukévá teszik a liberális bölcsességet, nos, ők tébolyodottak. Így, en bloc. Baxi, apukám!

Nagyon kemény kijelentés tehát már a könyv címe is.

Mielőtt tovább lépnénk, arra kérlek, ismét olvasd el e bejegyzés alcímét! Majd arra, idézd fel magadban a Brian élete megfelelő jelenetét, tudod, a hívószó: Loretta. Ha nem megy, tessék, itt van! [https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…]

Ezen gyerekkoromban értetlenkedtünk. Fogalmunk sem volt arról, mit parodizál. Azt tudtuk, hogy vannak homoszexuális emberek, meg vannak transzvesztiták (ők ma már nincsenek, transzok vannak), de azt nem tudtuk, hogy miféle erők munkálnak a mélyben. Ez a jelenet akkor még mindenféle szinten poén volt. Mert a józan észből, a természetes rendből, a realitásokból indult ki. „Miben hordod ki? Szatyorban?”

Ma ezen már nem nevetünk. Siralmas, a tényektől elrugaszkodott mai valósággá lett ez a beszélgetés. Illetve nem csupán valósággá, hanem világnézeti diktátummá. Egyáltalán az a csuda, hogy e filmrészlet egyáltalán még fent lehet a YouTube-on. Ne felejtsd el, hogy manapság már a férfiak tervezete utak nőket gyilkolnak!

Ha Douglas Murray azt állítja, a tömegek megtébolyodtak, akkor azt is állítja, van olyan állapot, amely tébolymentes, tehát normális.

A gond az, hogy a normalitás és az eltérés a mércétől függ. Loretta számára a mérce a saját vágya, a kitűzött célja. Amikor elhangzik a kérdés, hogy férfiként vajon hogyan hordja ki a gyereket, nyilván megsértődik, mert erre nem lehet mit mondani: sehogy, lehetetlenség. A férfi nem erre teremtetett. De mert Loretta a saját vágyait tette mércévé, az lesz számár a norma. A normális.

Tök simán működik ez a hétköznapokban is. Egy közeli ismerősömmel nem egy esetben zajlott már le a következő beszélgetés.

– Figyelj, nem igaz, amit mondasz, mert X nem azt jelenti, hogy Y!
– De én így értelmezem!
– Jogod van rá, de ha én azt mondom a mosógépre, hogy szendvicssütő, ha bele teszem a kenyeret, ha a fene fenét eszik, akkor sem fogja megsütni, csak szarrá áztatni. Világos?
Mosoly.
– Oké, de nekem X akkor is Y!

Nem hazudok. Nem egy esetben így zajlott már le a beszélgetésünk. S az a vicc, hogy ez a személy tényleg nem hagyta magát a valóságtól és a tényektől zavartatni! Ezt kapd ki!

De ne becsüljük alá a liberális észjárást (lesznek elítélve autópálya mérnökök gyilkosságért)! Ami ma még természetes és normális, az holnapra megkérdőjeleződik. Mi több, aki a normálishoz ragaszkodik, holnapra az válik fekete báránnyá. Ennek nagyon komoly jelei, tényei vannak már manapság.

Meséltem már a történetet. De most nagyon itt van a helye. Mondjuk azóta sem nagyon akarom még magamnak sem elhinni, hogy ilyen van. De van.

– Te például hogyan állapítanád meg a gyerekedről, hogy fiú vagy lány? – szegezte nekem a kérdést egy egyetemista hölgyemény. Mivel nekem, az őskori kövületnek ez soha egy másodperc gondot nem okozott, töprengés nélkül válaszoltam:
– Annyira nem macerás, úgy ahogyan tettem, amikor megszülettek a gyerekeim, az egyik kislánynak, a másik kisfiúnak. De még csak nem is én állapítottam meg, hanem mindkét esetben a doki látta előbb: „Kislány! Kisfiú” Van ennek egy csalhatatlan jele, tudod? Neked más van a lábad között, mint nekem, a tiéd szebb, az enyém több. Jó pár ezer éve ezek a szervek mondják meg, hogy ami születik hím vagy nőstény, férfi vagy nő.
– Vagyis te ráerőszakoltad a gyerekeidre a látható, biológiai nemüket? – kérdezte tőlem a jövő értelmiségije. Egy mondattal még próbáltam elmesélni, hogy semmit sem kellett erőszakolni, jött az magától, de aztán rövid időn belül rájöttem, hogy értelmetlen a vita. Mert a tébollyal nem lehet vitázni. Illetve lehet, de nem érdemes.

Van egy másik beszélgetésem is. Azt is meséltem már, de most illik csak igazán ide ez is!
Ezúttal a homoszexualitásról folyt a beszélgetés, bár mással.
– Szerintem vannak eleve adott, természetes dolgok. A homoszexualitás nem természetes, az ember alapvetőn két nemű – próbálkoztam.
– Mi az, hogy természetes? – kérdezte a beszélgetőpartnerem. Ezúttal is hölgy volt.
– Gondolom én, ami mindennapos, a természetben előforduló törvényszerűségek szerinti. Például a Szaharában a piros hó nem természetes.
– Ha a Szaharában piros hó hullana, akkor az egy természeti jelenség. Vagyis természetes – állította az ifjú hölgy.

Nálam beállt a kék halál, újra kellett indítanom a rendszeremet. Gyilkos utak, szülő nők, Loretta… Hiába érveltem neki, hogy a mindennaposság, az ok-okozat szerves alkotója a természetességnek, nem tágított. Persze, hogy nem, mert az állatvilágban is előfordul a homoszexualitás, akkor tehát a homoszexualitás természetes.

– Nem, nem az. Az evolúcióban a kétneműség célja a faj fenntartása, az utódképzés. Ami nem szolgálja ezt a célt, az életképtelen, evolúciós zsákutca, kihalásra ítéltetett.
– Vagyis te megölnéd a homoszexuálisokat?

A rendszer ismét leállt, ezúttal kicsit hosszabb időre. Ha kimondom, hogy a homoszexualitás evolúciós zsákutca, ha kimondom csak a cigány szót, egyaránt a tömeggyilkosság ajtajában toporgok. S hol vannak akkor még a zsidók, a migránsok, a nők, a gyerekjogok és ki tudja mi minden.
Gondolkodtam, hogy elmagyarázom a hölgyeménynek a dolgokat. Eszembe is jutott, hogy például soha nem szerettem a macskákat. Hideg, számító, kegyetlen érdeklénynek tartom őket. Brrr!

Nagymamámnak is volt egy tizenhét évig élő perzsamacskája. Most képzeld, mi történt, amikor Nagyi nyaralni ment, és otthon hagyott hármasban Cirmivel és Picivel a tacskóval. Horror, apám, én mondom: tömény, ocsmány horror! Csak akkor olvass tovább, ha erős a gyomrod és a lelked!

Adva van tehát egy elfojtásos, macskagyűlölő faszi, egy kutya (macskaügyben nem jellemzem xarrá: kutya, na!) és egy ártatlan, kiszolgáltatott, szegény macsek. Stephen King már dörzsöli a kezét, gondolhatod!

Erről még soha senkinek nem mertem őszintén beszélni. Életem szégyene. De kell a megtisztulás!

Ez történt: Picit nem uszítottam Cirmikére. Ennél sokkal körmönfontabb voltam. Tudod mit tettem ezzel az ártatlan, szürke, hosszú szőrű nyávogómasinával? Csukd le a szemedet, és ha lélekben erős vagy, ha erős a gyomrod, képzeld magad elé az alábbi jelenteket, hogy kellő mértékben meggyűlölhess!

Ez történt: enni-inni adtam neki, változatosan, amit szeretett. Kitakarítottam a tálcáját. Volt egy similabdája, nagyon szerette üldözni, játszottam vele. Mármint Cirmivel. Ha odajött hozzám, simogattam. Dorombolt. Az ágyba is be akart bújni mellém, azt nem hagytam, csak lábfelől, takaró felett.

Amikor ez történt, akkor sem szerettem a macskákat. Különösebben Cirmit sem. Nem gyűlöltem, csak nem szerettem. De gondoskodtam róla, foglalkoztam vele. S nem csak azért, mert Nagyié volt, és ő nagyon szerette. Hanem, mert élet.

Tudod, ez nálam talán genetikai hiba. Gondolom, nem kell magyaráznom, miért írtam le a fentieket. Vagy igen? A dolog roppant egyszerű. Az összemosások miatt. Azért. mert nincsenek árnyalatok. Például ha nem értek egyet a gyerekek érdekében azzal, hogy azonos neműek neveljenek, fogadjanak örökbe csimotákat, akkor homofób vagyok. (S ha homofób, akkor már azt is tudom, hogy azért vagyok az, mert a lelkem mélyén férfi testekről álmodozom, csak nem merem magamnak sem bevallani. Komolyan ezt is megkaptam. Kipróbáltam úgy nézni pár férfitársamra. Nagyon nem sikerült. Minden bizonnyal annyira mélyre temettem el az önazonos vágyaimat. Csak azt nem értem, ha Szerelmetesfeleségtársamra nézek,miért mocorog azonnal, tizenév után is a vágy?) Ha nem értek egyet azzal, hogy propaganda folyjék az iskolákban, hogy kiforgatott mesekönyvekkel agymossák az utókort, akkor szemét gazember. Ha azt mondom, hogy a törvényeknek azonosan kellene vonatkozniuk mindenkire, a pozitív diszkrimináció azzal jár, hogy akire nem vonatkozik, az diszkriminálva van, akkor fasiszta leszek. Ha bizonyos tapasztalati előítélettel bírok, akkor rasszista tömeggyilkos. (Egyébként nincsen ember előítélet nélkül. Ha valaki ezt állítja, akkor hazudik.) Ha azt képviselem, hogy a nőnek és a férfinak egyenlőnek kell lennie a jog előtt, a munka világában, de ettől soha nem lesznek egyformák, akkor egyértelműen hímsoviniszta állattá válok. (Vajon miért várja el a legfeministább nő is, hogy előre engedjék egy nyitott ajtóban?)

És így tovább. Zseniálisan gonosz taktika. Vagy inkább stratégia.

[kihagyott szöveg: https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…]

*
Azon gondolkodom, kell-e bármit mondanom erről a könyvről? De arra jutottam, hogy kell. Nem annyit, mintha másféle útját választottam volna az értékelésnek, de van, amit mégis el kell mondanom.

HOL TOMBOL A TÉBOLY?
Hol nem? Olvastad, mit írtam fentebb a saját tapasztalatokról? De Douglas Murray négy alapvető területre korlátozza a mondanivalóját.

* A homoszexuálisok
* A nők
* A faji kérdések
* A transzneműek

Mind a négy területet ecsetelve csuda érdekes, dühítő, irritáló, megmosolyogtató dolgokat mond. Nem fogom most részletezni, nem eszem el Murray kenyerét. Nagyon sok példát hoz a mindennapok eseményeiből, annak kronológiájából, hogyan fordult ki a világ a sarkaiból. Emiatt is érdemes elolvasni a könyvet. Én most csak két dolgot emelnék ki az események elvi üzenetéből.

A KIFORGATOTT NYELV
Amikor a pillanatokon belül nagykorúvá váló lízinget lányom általános isis volt, már felsős, akkor tudtuk meg, hogy az iskolában nincsenek bűn lusta, uram bocsá', ostoba gyerekek. Ez minősítés, és kulturált ember nem minősíti a másikat. Azok a gyerekek, akik bármelyik minősített csoportba tartoztak, lusták vagy gyengébb értelmi képességűek, tudod mivé váltak? Nem fogod elhinni! Mai napig röhögök, ha eszembe jut. Ők lettek a fontolva haladók. Ami bájos, ötletes, mulatságos és végtelenül hazug kifejezés. A lusta és az ostoba mindent tesz, csak éppen nem megfontolja a teljesítményét. A lusta nem fontolgat, xarik a következményekre, csupán a pillanatnyi érdeke vezeti. Az ostoba pláne nem fontolgat, nem is tud olyat tenni. Ha még lusta is ez az ostoba (halmozottan hátrányos helyzetű), akkor azért. Ha nem lusta, de ostoba, abban az esetben ha megfeszül sem áll neki össze a kép. Mert ostoba. De semmiképpen nem a haladás sebességét fontolja meg: adja, amire képes, neki az a sebesség a maximum.

A liberalizmus a nyelvet, a kifejezések konkrét jelentését csak azért akarja ismerni, hogy kiforgassa azokat. A nyelv, amit használ az orwell-i újbeszél, amelyben a szavak azt jelentik, amit akarom, hogy jelentsenek. De nincsen feltétlenül közük a valódi jelentésükhöz. A gender-nyelvben például elkülönül a biológiai és a társadalmi nem fogalma: vagyis ami biológiai szempontból férfi vagy nő, az valójában és lényegében nem feltétlenül azonos önmagával, lehet, hogy éppen az ellenkezője. Emlékszel még a közeli ismerősöm fogalmi készletére X-ről és Y-ról? De ezért lehetett akkora (teszem hozzá, ostoba) felháborodás Ákos női princípiumról szóló kijelentése felett is: csak tudni kell jól kiforgatva dekódolni a mondanivalót. Én meg tömeggyilkos leszek, mert már kilóg a kapanyél, hogy rasszista vagyok, tudod.

[Itt egy hosszabb szakaszt hagytam ki, de a következőt mindenképpen itthagyom. A kihagyottat persze elolvashatod amott:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/15/douglas_murr…]

KARAKTERGYILKOSSÁG, MINT CÉL
Ja, igen, mert Murray azt is mondja, az ilyen-olyan emberjogi aktivisták elsődleges célja semmiképpen sem a meggyőzés, hanem minden egyes esetben a karaktergyilkosság. Hinnék neki amúgy is, de ezt a saját bűrömön is megtapasztaltam már többször. (Lásd például az első keretezett szakaszt.)

Egy személyes levelezésben így foglaltam össze a tapasztalataimat.

Az a gáz, hogy a kommunikációs szocializációmból levont következtetések mintázatot mutattak. A mintázat, ami miatt írtam, hogy nem hiszek az értelmes kommunikációban roppant egyszerű.
* Az adott témához tartozó ellenérv nincsen, de legalábbis másod- de inkább harmadlagos.
* Személyeskedő támadás viszont van, s ebből rendszeresen nagyon hamar kiderül, hogy te mint beszélgető partner logikátlan, információhiányos, elfogult és tudatlan vagy. Mindez persze a szokásos, eleve diszkvalifikáló jelzőkkel dúsítva: fasiszta, náci, rasszista, homofób, antiszemita, hímsoviniszta.
* Ezen a ponton előjön a személyre vonatkozó, oda nem tartozó következtetések levonása, ami ellen lehet permanensen tiltakozni. S a vita máris nem a témáról szól, hanem a személyedről, és arról, hogy védekező helyzetbe kerültél. Vagyis alul vagy, vesztes helyzetben.
* Úgy nagyjából az összes érvelési hibával fel kellene venni a kesztyűt. De nem érdemes. Többnyire teljesen tudatos az alkalmazásuk. Ha véletlenül mégsem, akkor sincs értelme érvelni ellenük.
* Ha nem veszed fel a kesztyűt, nem azért nem veszed fel, mert értelmetlen, hanem azért, mert a 2-3. pont érvényes rád.

*
Szóval, egy szó mint száz, jó kis könyv ez, ha a fordítástól eltekintünk, bemutatás is, összefoglalás is, figyelmeztetés is. S ha erre felé tart a világ, ezt a jövőt marhára nem kívánom se magamnak, se a gyerekeimnek, se a még meg nem született, de már úton levő Bogyóka unokámnak.

Persze van alternatívája: a muszlimmá váló Európa, ahol mindezek nem nagyon lesznek pályán levő játszótársak: Allah hívei nem fognak demokratikusan, érvekkel, internetes beszélgetésekkel, parlamenti törvényekkel pepecselni: huss, s az út menti porban, nicsak, máris mi gurul…? Ezt se nem kívánom, se nem várom. Borzadok tőle.

A tragédia az, hogy a kultúránk számára egyik sem élhető alternatíva, nem olyan jövőkép, amit bárki is kívánhat magának vagy az utódainak.

Tömegek tébolya.
avagy:
A ló túlsó oldala.
És nem az a baj, hogy átestünk a pacin, de akkora a gödör, hogy már létra sincs, ami felérne a peremig – lassan egy ipari alpinista sem ment meg már minket –, és olyan mély, végül a ló is ránk szakad.
Murray a melegek, a nők, a börszínek és transzneműek témáján át világít rá világunk abnormális gondolkodásmódjára. Vagy legalább is ezek megfogható megtestesüléseire.
Ha fehér vagy, ráadásul férfi, esetleg heteroszexuális, ne adj Isten, keresztény, akkor véged. Ott tartunk, ha valaki fehér, akkor genetikailag rasszista. Ha férfi, akkor alapból lenéz minden nőt. Ha meg heteroszexuális, akkor maradi.
(Tessék mondani! Ha keresztény vagyok, akkor hülye? (sic))
Aki akar, nap, mint nap találkozhat korunk liberális idiotizmusaival.
Például, hogy Agathe Christie leghíresebb (és szerintem minden idők legjobb) krimi könyve már nem jelenhet meg azzal a címmel, hogy Tíz kicsi néger. Mert a néger szó ugye rasszista. Filmen volt már Tíz kicsi indián, meg legutóbb Tíz kicsi katona és a versikének bár egyikhez sincs igazán köze, ez nem érdekel senkit. Szerintem a Tíz kicsi megnevezhetetlen, vagy Tíz kicsi kimondhatatlan lenne a legkoherensebb, de ne keressünk már a kákán is csomót.
Megjegyzem, az európai rendszer négy nagy rasszt tart számon. Ezek: az europid; a mongoloid; a negrid; és a veddo-ausztralid. Na most, a negrid helyett mit kellene kitalálnunk, hogy akárhogyid? Vagy mi lesz idehaza a sorsa a Negro cukorkának? Átnevezzük liberálónak?
Másik példa.
Nem rég tették közzé, hogy a továbbiakban csak azon filmek nyerhetnek Oscar-díjat 2024-től, ahol a másság és az etnikai kisebbség a szereplők és az alkotók között megfelelő százalékarányban szerepel. Ez szerintem eddig is „pofára” ment, emlékszem mekkora port kavart nem rég, mikor az volt a közfelháborodás tárgya, hogy az egyik évben, nem szerepelt színes bőrű a díjazottakra jelöltek között. Egy évre rá, megkaptuk a Fekete párduc jelölését a legjobb film díjára, ami ugyan semmilyen díjra sem volt érdemes, de legalább csak feketék játszottak benne.
Harmadik példa.
Anglia egyik kórházában a gendersemlegesség elvét követve, már nem mondható ki, az anyatej, a mellre helyezés, vagy az, hogy apa (!!!). Helyettük az olyan szavak követendők, mint az embertej, a mellkasra helyezés, vagy a társszülő.
Az, hogy meg már nevelési intézményekben a fiú és a lány (vagy bocsánat! – a lány és a fiú) vécé mellet megtalálhatóak a semlegesnemű mellékhelyiségek azon fiúk és lányok (vagy lányok és fiúk) részére, akik még nem döntötték el, milyen neműek lesznek (?!?), maga az őrület.
Mint a könyvben olvasható, alázat nélküli, dogmatikus és bosszúálló liberalizmusban élünk és ez nem normális.
Az a helyzet, kikívánkoznak a szavak, de nem lenne helyén való rögtön könyvet írni egy könyvről. :-)
Tessék elolvasni, minél többen A tömegek tébolyát.
Az utóbbi egy-két év egyik, ha nem, legfontosabb könyve.
A gondolkodó emberé!

Fu, kemény könyv volt. Mármint kellett hozzá rendesen agyi kapacitás. A könyvben nagyon jól össze van foglalva néhány téma azok számára, akik a kritikai értelmiségi kategóriába esnek, vagyis szeretik mind a két oldalt meghallani, és elgondolkodni rajta. Murray nagyon jó gondolati síkokat vezet végig anélkül, hogy ezzel végigsértene másokat. Az a baj valóban a 21.századdal, hogy erőszakosan húz politika egy vonalat az közé, hogy mi a jó szerinte, és mi a rossz, és hogy mit is kell gondolnunk valójában egy adott témáról. Nincsenek átmenetek, nincsenek metszési pontok, csak fekete-fehér egy csomó minden, pedig annyira jó lenne, ha az emberi gondolkodás egy kicsit több lenne ennél.

A tömegek tébolyáról sok minden eszünkbe juthat, elég a közösségi média trollkommentelőire tekinteni, akik minden létező bejegyzés alatt képesek irigykedni, gyűlölködni és másokat hergelni. A szűkebben vett témáról az alcím árulkodik, ami így szól: Áldozatok a politikai korrektség oltárán? Murray számos példát hoz a címben foglalt jelenség bemutatására, és a könyvnek ez a legfőbb erénye, tekintve, hogy a politikai korrektség kapcsán olyan veszélyes területekre merészkedik, mint a nők, melegek, feketék és transzok küzdelme holmi nehezen meghatározható egyenlőség kivívásáért, helyenként a józanésszel teljesen szembemenő eszközökkel. Adja magát a feltételezés, hogy hazánk jobboldali, fehér, keresztény többsége kapásból szimpatizál Murray témaválasztásával, de a dolog összetettebb. Ez a könyv az értelmiségi felelősségével íródott, a konzervatív jelző a szerzőre nézve nem szitokszó, mint ahogy a liberálisnak sem kellene annak lennie, de a politika már csak ilyen, elhajlítja a jelentéseket. Ritkán éreztem bármiféle elfogultságot Murray szavaiban: végig a józan észt tartja szem előtt, tárgyilagos és korrekt, amikor az egyes elnyomott csoportok érdekérvényesítésének múltbeli eredményeit összegzi, ám kíméletlen, amikor példákat kell hozni a vadhajtásokra. Igen, ami igazán sokkoló az a valóság, nem szükséges sokat hozzátenni, az esetek önmagukért beszélnek, egy semmiség miatt is kipattanhat botrány, ami emberéleteket tesz tönkre, és például azzal végződik, hogy egy amerikai elit egyetem hallgatói tébolyult csürhe módjára alázzák és félemlítik meg kiszolgáltatott oktatójukat. Az esetet okostelefonok örökítik meg. A tanár „bűne” annyi, hogy felesége, aki szintén az intézmény dolgozója, javaslatot mert tenni egy halloweeni vagy farsangi bál (!) jelmezeit illetően, és hirtelen teljesen egyedül találja magát, még a kollégák és az egyetem vezetői sem állnak ki mellette. (Természetesen a könyvben említett összes eset hivatkozással van ellátva, mindennek utána lehet nézni.)

Az egyenlőség csupán jól hangzó ürügy, a szélsőségessé vált aktivizmus célja többletjogok, vezető pozíciók és ehhez kapcsolódó kvóták kivívása az áldozati lét hangsúlyozása által, és módszereinek megválasztásában alig különbözik a huszadik századi fasiszta rendszerektől. A Black Lives Matter ideológusainak logikája szerint Martin Luther King rasszista, hiszen olyan világról álmodott, ahol nem számít a bőrszín. Nekik számít. A rasszizmusra rasszizmussal válaszolnak, és széleskörű társadalmi támogatottságot élveznek. Amikor óriáscégek, vezető napilapok és Hollywood is partner a valóság, a történelem, ennélfogva a valódi egyenlőtlenségek problémájának meghamisításában, akkor nem is találunk egyhamar megoldást. Mindemellett érdekes, és valahol érthető is, hogy éppen a világ legszabadabb és legegyenlőbb országaiban, az Egyesült Államokban és a fejlett Nyugat-Európában a leghangosabbak az elnyomástól szenvedők hangjai, miközben a harmadik világban sok helyen továbbra is páros lábbal tiporják az emberi jogokat, etnikai és vallási alapú népirtások zajlanak, a nők másodrangú polgárok, a melegeket és transzokat pedig egyszerűen bűnözőknek tekintik, és szabadon meggyilkolhatják.
A nyugatnak nemcsak szabadság, de felelősség terén is élen kellene járnia, ez azonban Murray könyvét olvasva még Martin Luther King álmánál is merészebb.

Jól van, akkor töröljétek csak az értékelésemet! :D Miyen ironikus, hogy pont ennél a könyvnél jön elő ez a probléma. De gondolom a kis házmesterünk, szp78 jelentett fel, mert nem bírta elviselni, hogy töröltem a kommentjét. Gratulálok :)

Nehéz volt haladni vele, de megérte a „szenvedést” . Elgondolkodtató, érdekfeszítő és tanító. Korábban félbehagytam volna, most viszont végig tudtam olvasni és tanulni belőle. Nyomasztó volt, hogy ennyi minden történik a világban, amiről alapból nem is hallottam abban az időben vagy meg sem születtem addig.
Néhány résznél fogtam a fejem, hogy mondhatott a professzor vagy az újságíró akkora hülyeséget…
Ez a könyv segített más szemszögből megismerni a különböző témákat.

Érdekes felvetések voltak a tranzíció kapcsán a könyvben. Engem főként ezek a részek kötöttek le, de elég sok történetettel és példával jön egyéb kérdések kapcsán. Utánanéztem a szerzőnek, és volt egy, főként egy momentum, ami nem volt szimpatikus az életrajzát böngészve, ezt a pegazus úgyis tudja. :)
Összességében én gondolatébresztőnek tartom a könyvet. Anyukámmal beszélgettem is a könyvben felmerülő témákról. Én úgy gondolom, minél több szempontból ismerjük meg az „embert”, annál elfogadóbbá és talán megértőbbé válunk. Ami nagyon megdöbbentett, hogy nagyon intelligens, szerintem magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek is beleestek gyűlölködő megnyilvánulásba. Ajánlom ezt a könyvet, politikai állásfoglalástól függetlenül, nekem egyébként nem jött át, hogy egy konzervatív szerző könyvét olvasom, talán, mert az elején leírta, hogy homoszexuális, így valami szűrőn keresztül láttam a szöveget, főként hogy tárgyilagos és nagyon tényszerű az írása. Utólag így visszagondolva tudok benne „szélsőjobboldalinak is tűnhetett volna” mondatokat találni, ezeket figyelmen kívül hagyva olvastam, nem gondoltam, hogy esetleg politikai meggyőződéssel érti a szerző.

Az „Európa furcsa halála” után ismét egy fontos és provokatív könyvet tett le az asztalra Murray. A lényege a következő:
„ A sztoicizmus és hősiesség helyett az áldozati lét vált kultúránk lelkesen közzétett, sőt keresett magatartásává. Az áldozati lét azt jelenti, hogy valamilyen módon győztünk vagy legalábbis előnyt szereztünk az élet nagy elnyomásversenyében. A furcsa fejlemény gyökerénél a társadalmi igazságosság mozgalmak egyik legfontosabb és legtévesebb ítélete található, amely szerint az elnyomott emberek (vagy magukat elnyomottnak vallók) valamilyen módon különbek a többieknél, hogy valamiféle tisztesség, tisztaság és jóság származik abból, ha ilyen csoportba tartozunk. Ami azt illeti, önmagában a szenvedés nem tesz minket jobb emberré. Egy meleg, nő, fekete vagy transz illető éppoly becstelen, alattomos és durva lehet, mint bárki más.” (336. oldal)
A szerző 2019-ben fejezte be a könyvét, és az azóta eltelt időszak fényesen, normálisan gondolkodó ember számára fájdalmasan igazolta a gondolatait. Nem voltam rest, és utánanéztem mik történtek George Floyd, a rendőri erőszak áldozatául esett afroamerikai férfi halála után. Ki volt George Floyd? Röviden annyit, hogy két évet járt egyetemre, volt rapper és teherautó vezető. Fegyveres betörésért öt évre ítélték. A Covid-járvány miatt állását elvesztette, szervezetében kábítószert találtak. Erőszakos halála miatt az Egyesült Államokban, de még a világ számos más országában is tüntetések robbantak ki. Az Egyesült Államokban Minneapolisban aznap lelőttek egy nőt, amint egy raktár kifosztásán ügyködött, A következő napokról egy internetes portál (George Floyddal szimpatizáló) a következőket írja: „Az általánosan elterjedt zavargások résztvevői súlyos károkat okoztak a helyi vállalkozók üzleteiben, többek között egy fegyverboltot is ki akartak rabolni, és többször rálőttek a rendfenntartó erők tagjaira. St. Louisban négy rendőrt lőttek le, Las Vegasban pedig egy rendőrt lőttek fejbe, őt súlyos állapotban vitték kórházba.” George Floyd korunk hőse, nem vitás. Ha netán fehér lett volna, a felháborodás korántsem lett volna ekkora. Budapesten is volt tüntetés az amerikai nagykövetség előtt, több mint ezer fővel. Ha minden jól megy, lesz majd szobor is a főváros frekventált helyén.
Szóval a könyv arról szól, hogy ma már a mainstream szerint az eddig elnyomott kisebbségeket nemcsak egyenlővé kell tenni, de többletjogokat is kell biztosítani nekik. Kárpótlásul az eddig elszenvedett megaláztatásokért. Ezen dolgozik sok-sok „független” szervezet, és munkájuk sohasem fog elfogyni, mert mindig találnak valamit, amiért érdemes harcolni. Murray most csak a négy legfontosabb elnyomás alatt tengődő csoporttal foglalkozik egy-egy fejezetben: a melegekkel, a nőkkel, a faji megkülönböztetés miatt szenvedőkkel és a transzneműekkel.
A fehér férfiak pedig vigyázzanak, mert az amerikai egyetemeken tanítják a „fehér privilégiumok” c. tantárgyat. De hát a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők egy „rémisztő képződmény”, ezt már Niedermüller Péter is megmondta.
Olvashatjuk a téboly változatos formáit: valaki azért nem kapott meg egy állást, mert vagy húsz évvel korábban rasszista megjegyzést posztolt, volt, aki azért, mert az apja volt rasszista, a National Geographic 2018-ban bocsánatot kért az ausztrál bennszülöttektől, mert 1906-ban egy riportjában lekezelően bánt velük, fekete színész játszhat fehér hősöket filmen, színpadon, fordítva ez nem lehetséges, a diák nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetheti tanárát az amerikai egyetemeken. Az ottani egyetemek forró helyek, az egyetemfoglalások mindennaposak. Ez nálunk még csak most kezd divatba jönni.
A melegekről annyit, hogy nem tudni, hogy veleszületett vagy később kialakult tulajdonság. Az viszont bizonyos, hogy ha valaki coming outol, azt ünneplik, azt hősnek kijáró tisztelet illeti. Aki viszont melegből vált heteróra, az eláshatja magát. Ha pedig egy 8 éves fiú vagy lány úgy gondolja, hogy nem a megfelelő testbe született, akkor szedheti az ösztrogént vagy a tesztoszteront. Később eszükbe juthat, hogy visszaváltanának eredeti nemükre, de az már nehezebb, és főleg drágább lesz. Nem baj, majd fizeti a többi adófizető. Valakinek biztos megéri, mert biznisz ez is, mint annyi más.
Itt jutunk el ahhoz, hogy minden át van politizálva, így a kisebbségvédelem is. Egyes pártoknak szervezeteknek szép hasznot hoz. A könyv utolsó mondataival csak egyet lehet érteni: „Amennyiben valaki rendelkezik a szükséges készségekkel és a vággyal, úgy semmiféle faji, nemi és nemi irányultságú tényező sem szabad, hogy visszatartsa. Ám a különbségek minimalizálása nem egyenlő annak tettetésével, hogy azok nem is léteznek. Nevetséges lenne azt feltételezni, hogy a nem, szexualitás és bőrszín semmit sem jelent. Ám annak feltételezése, hogy ezek jelentenek mindent, végzetes.” (342. oldal)

Az áldozati lét lett kultúránk keresett magatartása, ahol egy adott szexuális vagy faji csoport helyzetét áldozatként próbálják bemutatni, ott ez a probléma a legkevésbé áll fent(sőt nem egy esetben nem egyenlőnek, hanem jobbnak tartják magukat, a többségnél) míg, ahol valóban inzultus vagy akár halál is fenyegeti őket, ezekben a térségekben a különböző hangadó csoportok hangját nem lehet hallani.

A könyv első része, a kisebbségekről szóló rész nem volt számomra annyira érdekes, bár volt pár olyan eset leírása, ami akkor, amikor megtörtént, nem jutott el hozzám a sajtóban. Az emberek nemekre való felosztásának jelenlegi „progresszív” újraértékeléséről, tagadásáról szóló rész különösen izgalmas volt, mert a szerző ezt a kérdést számos következményt számba véve tárgyalja, a különböző, jelenlegi szexuális irányultságokra is kiterjedően élesen elkülöníti a homoszexuális és a transzszexuális mozgalmakat olyan alapon is, hogy mennyire más következményekkel jár ezeknek az irányultságoknak az elfogadása. A konzervatív olvasónak ez a könyv ijesztő lehet, épp emiatt érdemes elolvasni. A fordítás nem lett tökéletes, sok helyen a szerző az eredeti angol kifejezéseket úgy hagyta, vagy érthetetlen módon szó szerint lefordította, holott a körülírás szerencsésebb lett volna, ezen kívül egy tudományos igényű könyvnél talán a megtörtént esetek során elhangzott trágár kifejezéseket is el lehetett volna hagyni, vagy legalább a magyar fordításnál lehetett volna törekedni ezeket kicsit tompítani.