Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
X generáció 141 csillagozás
Andy, Dag és Claire Palm Springsben élnek, a sivatag szélén, miután mindhárman otthagyták állásukat: elegük lett a fogyasztói társadalomból, az értelmetlen munkából, a juppikból, a marketingből, az erőszakos reklámokból, az idióta főnökökből, a nagy cégek és a politika gőgjéből, a szépség- és fiatalságkultuszból, s most többnyire azzal töltik napjaikat, hogy történeteket mesélnek egymásnak:
A Texlahoma nevű mitikus aszteroidáról, ahol mindig 1974-et írnak….
Buckról, az űrhajósról, aki kényszerleszállást hajtott végre Texlahomán, és űrmérgezést kapott….
Az Edward nevű fíatalemberről, aki hosszú évekre bezárkózott a könyvtárába, és nem tudja, mi történik a világban….
Mr. Takamicsiról, akinek a legértékesebb holmija egy szégyentelen fotó Marilyn Monroe-ról….
Egy hópehelyról, a kolibriszemű fiúról, a gombafelhőről, a Linda nevű gazdag lányról, aki hét éven át diétázik és meditál, és még sok minden másról…. Mert Andy, Dag és Claire azért jöttek a… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1991
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa
Enciklopédia 15
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 21
Most olvassa 3
Várólistára tette 133
Kívánságlistára tette 69
Kölcsönkérné 6
Kiemelt értékelések
NincskiútNincskiútNincskiút! Sejtettem, de azért kár érte… értünk… Vagy nem.
Fura volt párhuzamosan olvasni két ennyire eltérő szemléletű könyvet, mert míg az Instant dohány a fogyasztást ajnározza, itt ennek épp az ellenkezőjét teszi Coupland, próbál(?) kivezetni a vásárlásmániából, át valami természetesebb életbe, ami szimpatikus, de maga az út nekem nem volt igazán meggyőző. Párom azt mondja lemaradtam erről, én már nem vagyok X-es… igaza van. Inkább vagyok P-s (Pelevines, Palahniukos:)
És nem bánom.
A fülszövegek és rajzocskák ütősek, a többi viszont oly kiábrándító, hogy inkább megakadt a torkomon és nem ment se le, se vissza. Na jó, a végén az a szeretetteljes ölelésroham az értelmi fogyatékos gyerekektől és a kokainfehér kócsag lenyomta a torkomon. spoiler Aki ilyen csodákat tud kitalálni és leírni, miért nem csinálja többször is egy könyvön belül… mondjuk folyamatosan?
(Pár év múlva újraolvasni!!)
Ez a könyv ez nagyon rendben van. Azzal a fajta életfelfogással simán tudok azonosulni, amit a három főhős képvisel… hogy a nagy bedarálásból kilépve, végre legyenek nekik is személyes történeteik, és azokból álljon össze az életük…
Mondjuk azt már nem biztos, hogy értem, hogy miért kultkönyv… vagyis értem, de számomra már nem az, pedig én is az X generáció gyermeke vagyok, csak nem Amerikában… így nekem például eszembe jut Rousseau, aki annak idején szintén kilépett a társadalomból és meghirdette „Vissza a természetbe!” filozófiáját, ami tulképpen ugyanaz pepitában, mint amit itt a három szereplőnk csinál, csak ugye itt már nem nagyon van természet ahova… a történelem és benne az emberek, csak mintegy „megszokott” módon ismétlik önmagukat…
’91-es Strauss és Howe generáció-elmélete, és ’91-es a könyv is.
X generáció: a nomádok. ébredés: az egyének az autonómia nevében megkérdőjelezik az intézményeket… digitális bevándorlók.
Ha már vándorlás… melyik 27 éves engedhette meg magának nálunk, hogy rendszerváltás után kicsivel otthagyja a munkahelyét és elmenjen „vidékre” lakni bérelt bungalóba, vagy a szomszéd országba, szállodát venni?… nem mindig értem, és érzem át az ő nagy problémáikat pl. miért is gondolják, hogy „elvették” a jövőt tőlük a juppik…
A szabadságvágyukat, azt teljességgel magaménak tudom. emellett pedig tényleg rengeteg morfondírozni valóra ad okot a könyv, amin meg nem is árt, ha egyszer-egyszer elgondolkodik az ember… manapság már úgysem nagyon szokás.
Amerikának volt már elveszett generációja, az X generáció révén pedig már van elkésett generációja is. Egy vesztes generáció, mely lekésett a jóléti társadalomról.
Csak annak csömöréről nem.
Megmaradt nekik a fogyasztói társadalom, jólét nélkül.
Egy végletekig kiábrándult generáció, mely nemcsak azzal van tisztában, hogy rosszul fizetett munkája, lerobbant lakása és ócskavasnak is csak némi szélhámosság révén elsózható kocsija van, de azzal is, hogy ez a csúcs, innen már csak lefele visz az út. Ellentmondásosan élik meg ezt a helyzetet. Nem vonulnak ki a társadalomból mint a hippik, de a kereteken belül megpróbálnak szigetekké válva távol maradni a rendszer gigantikus kontinensétől. Ugyanakkor képzeletüket betölti a Texlahoma kisbolygó, mely a Föld körül kering, s ahol örökké 1974 van, az utolsó év, melyben nőtt a reáljövedelem és az életszínvonal az Egyesült Államokban, hogy aztán ez ne történjék meg többé soha.
Valami végleg elveszett, s nem csak a materiális jólét. Ez a könyv tele van derék fiúkkal és kedves lányokkal, de egyetlen szerelem sincs benne. Szakítások és borzalmas házasságok vannak benne, de szerelem egy szemernyi sem. Ez a generáció már az érzelmekről is reménytelenül lekésett.
Nemsokára vége ennek az évtizednek. Érted? Figyelsz arra, amit mondok? Nem? Akkor mondom.
A sorozat szerkesztője és ezen kötet fordítója, M. Nagy Miklós nemcsak Nick Hornby esetében érzi tökéletesen a helyenként nyomorult, tiszta angol-amerikai feelinget. Coupland részéről elég merész vállalás volt ’91-ben megírni ezt a könyvet. Nem tudom, ott mennyire lett kultikus olvasmány, én idehaza mindenképpen azzá tenném. Mondom ezt úgy, hogy voltak már amerikai tanáraim, ismerőseim, szóval nagyjából tisztában vagyok azzal, ami a lapokon szerepel.
Mi változott azóta? Nem sok minden. Rosszabb lett? Sokkal. Mit tehetünk ellene? Tudja a fene. Én már rég nem az X generáció része vagyok (azt hiszem, a Z-be tartozom, direkt megnéztem), de baromira át tudtam élni az egészet. Az egész nyomorult, cinikus és pofátlan világot, szövegeket. Alapmű.
Mindig is szerettem azokat a könyveket, amik érzékletesen voltak képesek bemutatni azt a világot, ami a fogyasztáson túl létezik. Az X generáció egy ilyen könyv. Kimondja, vagy inkább elmeséli, hogy a világ nem a mértéktelen fogyasztásról szól, és aki ezt megérti, annak nem feltétlenül lesz egyszerűbb az élete (társadalmi konvenciók ellen úszni sosem volt habostorta), de mindenképpen jobbá válik. Tartalmasabbá. Emberibbé. Karácsony környékén egy ilyen üzenet kifejezetten hasznos. És megszívlelendő.
Nagyon jó könyv. Talán nem olyan elegáns és magasröptű irodalmi szempontból, de a gondolataival abszolút azonosulhat mindenki, aki szeretne kiszakadni a mai felületes, percemberkékkel és ádáz, kényszeres fogyasztókkal teletűzdelt világból. Mert mindez csak hiánypótlás. Valaminek a keresése. És ezek az emberek tényleg bátrak, még akkor is, ha a társadalom többi tagja hülyének tekinti őket. Pedig csak szeretnének meglátni valamit abból, amit úgy hívunk lényeg. Olyat, amit Coupland csinált ebben a könyvben, a kis rajzok, humoros lábjegyzetek, mindenféle kifejezések megmagyarázásával, sehol nem láttam még. Jár az öt.
Tegnap este megkérdezte párom, hogy milyen volt a könyv.
Mondom: Jó, érdekes.
Erre ő: Miről szól?
Nos igen… Próbáltam érzékeltetni neki, hogy miről. Hüm-hüm…
Három fiatalember elvonulása a társadalom által „normálisnak” ítélt élettől… Bár ez így lehet kicsit erős. Végül is szerintem semmi extra nincs benne. Nem látom különösebben furának, pláne megítélendőnek, hogy nincs kvázi életcéljuk, nincs jövőképük. Kell legyen? Mindenképpen? Csak ez a fontos?
Mert amúgy élnek, McMelóznak, élvezik az élet apró örömeit, sokat beszélgetnek, történeteket mesélnek. Az egész alapvetően teljesen elfogadható. Nem mindenki világmegváltásra született. Olyan nyugodt ez a könyv, kellemes olvasni, érdekesen a kis definíciók a társadalmi helyzetek, emberek leírására.
Mindig vártam a történeteket, amik néha eléggé bizarrok, szokatlanok voltak, de mindig érdekesek.
Íme néhány érdekesebb „defníció”:
„McMeló: Alacsony fizetéssel, alacsony presztízzsel, kevés méltósággal, minimális juttatásokkal járó, semmilyen perspektívával nem kecsegtető állás a szolgáltató szektorban. Gyakran kielégítő pályaválasztásnak tekintik olyan emberek, akiknek sohasem volt állásuk.”
„Fészekcsökkentés: A szülők azon lépése, amikor kisebb, vendégszoba nélküli lakásba költöznek, miután kirepültek a gyerekek, nehogy vissza tudjanak repülni, mint egy bumeráng, húsz-és harmincéves koruk között.”
„Ingatlanirigység: A szegényekben és a fiatalokban kialakuló irigység, amikor a szörnyűségesen emelkedő lakásárakat nézik.”
„Szegény Röpködök: Azon emberek csoportja, akik krónikus utazási mániában szenvednek, a hosszú távú állásbiztonság és az állandó lakóhely kárára. Hajlamosak reménytelen és rendkívül drága telefonbeszélgetéseken nyugvó kapcsolatokat fenntartani Serge vagy Iyana nevű emberekkel. Partikon előszeretettel társalognak a törzsutas-kedvezményekről.”
„Oltásos időutazás: Fantáziálni a múltba való időutazásról, de csak megfelelő védőoltásokkal.”
"Klikk-kohézió: Egy nemzedék azon szükséglete, hogy az utána következő nemzedéket fogyatékosnak lássa, s ezzel is táplálja saját kollektív egóját: „Manapság semmit se csinálnak a kölykök. Annyira közönyösek. Mi kimentünk az utcára, és tiltakoztunk. Ezek meg csak vásárolnak és panaszkodnak.”
„Károskörnyezet-migráció: A fiatalabb dolgozók hajlama, hogy kerüljék a károskörnyezet-szindrómát: elhagyják az olyan állásokat, ahol egészségtelen a munkahelyi környezet.”
Azt hiszem, ez (is) egy olyan könyv, ahol nem is az a legfontosabb, hogy magában a műben mi történik. Szerintem az a legfontosabb, ami előtte történt: hogy három emberke, Andy, Claire és Dag úgy dönt, abbahagyják azt a hajszát (pénz, karrier, stb után), amit kortársaik zöme folytat. Nem akarnak megfelelni semminek és senkinek, nem akarnak tárgyi javakat gyűjtögetni, élvezni akarják az életet, viszonylag egyszerű munkával keresik a kenyerüket, egy kellemes helyen. Ezek az emberkék amúgy mérsékelten hibbantak is, lüke történeteket mesélnek egymásnak, ami kifejezetten jót tesz a könyvnek…
Kétségtelenül ez az én könyvem, és a hozzám hasonlóké. Önironikusan örvendeztem a főszereplők meséin és a történteken, az oldalak alján található szómagyarázatokon és képecskéken egyaránt. Mit tehet az ember, ha megcsömörlött a fogyasztói társadalomtól, ha meglátja ezt az egész, saját farkába (a másikba) harapó, és annál fogva önmagát lenyelni akaró civilizációt?
Úgy tűnik, hogy nincs kiút, nem lehet sehová se menni, nincs mit tenni, felmorzsolódunk mindannyian, ki a szimulákrum létbe, ki a szimulákrum lét tagadásába.
De talán mégis. :)
Tele van jópofa lábjegyzetekkel, és emiatt folyton megakadtam a történetben, mert muszáj volt elsőre elolvasni az oldalakon. Nem volt rossz, kicsit rövid, és nagyon amerikai, amilyen már volt, és már nem lesz többet, itt meg nálunk meg főleg nem… jó, mondjuk a kis mozzanataiban, cselekvésben, viselkedésben lehet, de ehhez kell a nagy távolság, a sajátos kultúra.
Népszerű idézetek
Szeretetre kiéhezve s rettegve a magánytól, kezdtem azon tűnődni, vajon a szex nemcsak ürügy-e arra, hogy mélyen egy másik ember szemébe nézhessünk.
50. oldal
– Tudod, komolyan azt gondolom, hogy amikor Isten összeállítja a családokat, az ujjával bök a fehér oldalakra, találomra válogat össze egy csapatot, és azt mondja nekik: „Hé! A következő hetven évet együtt fogjátok tölteni, bár nincs semmi közös bennetek, és még csak nem is kedvelitek egymást. És ha csak egy pillanatra is azt érzed, hogy nem akarsz törődni valakivel ezek közül az idegenek közül, akkor szörnyen fogod érezni magad.”
63. oldal
A barátaim mind vagy házasok, unalmasak és depressziósak; vagy egyedülállóak, unottak és depressziósak; vagy elutaztak, hogy ne unatkozzanak és ne legyenek depressziósak. És némelyikük házat vett magának, ami a személyiségükre nézve olyan, mint a halál csókja. Amikor valaki azt mondja az embernek, hogy nemrég házat vett, akár azt is mondhatná, hogy többé nincs személyisége. Egyből annyi mindent feltételezhetsz: hogy beleragadt egy állásba, amit utál; hogy le van égve; hogy minden este a videót nézi; hogy van vagy tíz kiló túlsúlya; hogy esze ágában sincs új gondolatokat meghallgatni. Borzasztóan lehangoló bír lenni. És az benne a legrosszabb, hogy az ilyen emberek még csak nem is szeretik azt a helyet, ahol laknak. Ami kevés boldog pillanatuk van, azt mind a nagyobb karrierről szőtt álmaikból veszik.
237-238. oldal, Harmadik rész - Nézd az MTV-t, ne lövöldözz
– Mindenkinek van egy „ellenállhatatlan idegen” az életében, Andy, egy olyan idegen, akinek a tudtán kívül bizarr mértékben hatalma van fölötted. Lehet, hogy a levágott szárú farmert viselő srác az, aki a füvedet nyírja, vagy az a White Shoulders parfümöt használó nő, aki lepecsételi a könyvedet a könyvtárban – egy idegen, akit gondolkodás nélkül követnél, ha egyszer csak, miután hazamész, azt hallanád a rögzítőről: „Hagyj itt mindent. Szeretlek. Gyere velem Floridába most rögtön.”
130. oldal, Második rész - Ne edd meg magad
– Melyik az az egy pillanat, amelyik a legjobban meghatározza számodra, hogy milyen itt élni ezen a bolygón? Mit viszel magaddal?
Csend. Tobias nem érti a kérdést, és őszintén szólva én sem. Elvissa folytatja: – Az olyan hamis juppi élmények, amikre pénzt kellett költened, mint például a vadvízi evezés vagy a thaiföldi elefántos kirándulás, nem számítanak. Valami apró kis élményt szeretnék hallani az életedből, amelyik bizonyítja, hogy valóban élsz.
Tobiasnak nemigen fűlik a foga ehhez a játékhoz. Azt hiszem, előbb egy példát akar hallani.
– Nekem van egy – mondja Claire.
Minden szem rászegeződik.
– A hó – mondja. – A hó.
152. oldal, Második rész - Vásárolt élmény nem számít
Személyiségdézsma: Az ár, amit fizetnünk kell a házasságért; a korábban szórakoztató emberek unalmassá válnak: "Kösz a meghívást, de Noreen és én ma este evőeszköz-katalógusokat fogunk nézegetni. Utána meg nézzük a shopping csatornát.
236. oldal
[…] letérdeltem előtte, ő pedig megnézte a karom vágta sebet a fejemen, gyengéden gyógyítgatta optimista, szaggatott simogatásával – egy gyerek hitgyógytó mozdulatai voltak ezek, aki a babáját vigasztalja, mert megütötte magát.
Aztán hátulról két másik kéz érintését éreztem, ahogy csatlakozott hozzá egy barátja. Majd még kettőt. Hirtelen egy spontán létrejött család kicsi-a-rakásának közepén találtam magam, sok-sok imádó, gyógyító, minden aggálytól mentes ölelésben, és mindenki jobban ki akarta mutatni a szeretetét a másiknál. És úgy öleltek – olyan erősen –, mintha tényleg játék baba volnék, és fel se fogták, hogy mekkora erőt fejtenek ki. Fojtogattak, összepréseltek, csíptek, rám tapostak.
A szakállas férfi odajött, hogy elrángassa őket. De hogyan is magyarázhattam volna meg neki, ennek a jó szándékú úriembernek, hogy ez a kényelmetlenség, vagy inkább fájdalom egyáltalán nem jelent problémát számomra, sőt, hogy ehhez az áradó szeretethez foghatót soha életemben nem éltem még át.
Persze, lehet, hogy értette ő. Elvette a kezét a gyámoltjairól, mintha kicsit megrázták volna, és engedte, hadd folytassák: hadd fojtogassanak meleg ölelésostromukkal. És úgy tett, mintha a fekete földön táplálkozó fehér madarat nézné.
Nem emlékszem, hogy megköszöntem-e neki.
296-297. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kurt Vonnegut: Macskabölcső 87% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Időomlás / Timequake 82% ·
Összehasonlítás - Hamvas Béla: Karnevál 93% ·
Összehasonlítás - Karácsony Benő: Napos oldal 92% ·
Összehasonlítás - José Saramago: Minden egyes név 91% ·
Összehasonlítás - Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben 89% ·
Összehasonlítás - Tarja Kauppinen: A nép igazsága 89% ·
Összehasonlítás - Moldova György: Hitler Magyarországon 89% ·
Összehasonlítás - Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák 87% ·
Összehasonlítás