Szélsőséges véleményeket kelt ez a kötet, de ez nem is véletlen: a humor sosem működik mindenkinek egyformán, mondja a közhely. Meg aztán az sem mindegy, mikor találkozik vele az egyszeri olvasó, mi a távolság az eredeti és a paródiakötet olvasása között. Bár úgy találtam, hogy akár közeli, akár távoli az olvasás, valamelyik rétege működik a Gyűrűkúrának.
A Gyűrűk Ura olvasásából frissen felépülve a legerősebb élmény, hogy helyenként milyen zseniális stílusparódiát olvashatunk. A terjengős leírásokat nevetséges részletekkel feldúsítva, az eposzi jelzőket szándékosan, belső logika alapján kurtítva kapjuk, egyes részletek pedig szinte szó és szerkezet szerinti átiratok – fergeteges formában. A fennköltséget zseniális módon hozzák hétköznapi szintre a szerzők, a távoli mesevilág logikáját könnyen leleplezik. Egyes részletek inkább a szélsőséges túlzásokkal működnek, mint kedvenc részletem a vándorlás megkezdésekor; a törp és a tvelf közötti szópárbajok pont gyerekességükben szórakoztatóak, míg Benzedrin Tömában Bombadil Toma „hippiségének” árnyoldalait ábrázolták szórakoztató tripben. Persze vannak részletei, amik ma már nem működnek – az olaszok nem biztos, hogy egy mai írásban ennyit kapnának, de a pederasztiát sem emlegetnék vicces kontextusban –, de ahogy a társadalom, úgy a humor is változik.
És biztos vagyok benne, hogy a fentiekhez nagyban hozzájárult Gáspár András nagyszerű fordítása. Tökéletesen megtalálta az egyensúlyt a tapló humor és a zseniális nyelvi paródia között. Szövege végig választékos, ami nem csak remekül megidézi Tolkient, de sok más paródiakötettel összehasonlítva minőségileg is magasabb szintet képvisel. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy helyenként átírta az eredeti szöveget (a más fordításban is megjelent kötet értékeléseinél megjelenő WC-humor szinte teljes hiánya legalábbis erre enged következtetni), amiért magyar olvasóként nem panaszkodnék.
Bár a regény vége csakugyan összecsapottnak hat (hogy ez mennyiben a kiadás hibája, azt az eredeti szöveg olvasóinak tudására bízom), mégsem maradt bennem hiányérzet. Mert röhöghettem a Kósza „keresetlen” udvarlásán, a végzetes kokin, ami 100%-os letalitást okozott a nemes Faramórnál, vagy Gründolf nem annyira nemes korrupcióján. Egy könnyed, következmények nélküli olvasást mindig megér.