Utoljára ​látható 108 csillagozás

Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

A ​Galaxis útikalauz-trilógiával és a Dirk Gently-regényekkel Douglas Adams milliókkal szerettette meg az időben és térben való bolyongást. Az Utoljára látható folytatja az utat, de a hely ezúttal a Föld, jelen időben, és minden egyes leírt szó igaz.

Csatlakozhatunk a népszerű íróhoz és társához, Mark Carwardine zoológushoz, amint bebarangolják a világot, különleges és veszélyeztetett állatfajok után kutatva. Új-Zélandon meglelik a gyámoltalan, de szeretni való papagájt, a kakapót: „Az ember legszívesebben megölelné és nyugtatgatná, hogy minden rendben lesz, bár tudja, hogy valószínűleg hazudik.” Indonéziában megtalálják az óriási komodói sárkányt: „Négy méternél is hosszabb és majd egy méter magas, ami teljesen rossz méret egy gyíknak.” Felkutatják a vak folyami delfint Kínában, a fe­hér ­orr­szar­vút Zaire-ben és néhány ritka madarat Mauritiuson, a már kihalt híres dodó egykori hazájában. Mindenhol bámulatba ejtő élővilágra bukkannak, de az egyre közelgő és fenyegető… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1990

>!
GABO, Budapest, 2013
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636896669 · Fordította: Gedeon Béla
>!
GABO, Budapest, 2013
268 oldal · ISBN: 9789636897673 · Fordította: Gedeon Béla
>!
GABO, Budapest, 2000
246 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639237418 · Fordította: Gedeon Béla

Enciklopédia 10

Helyszínek népszerűség szerint

Galápagos-szigetek · Mauritius


Kedvencelte 25

Most olvassa 4

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Lynn
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Ez a könyv döbbentett rá, hogy mennyire hiányzik az életemből a természetben való céltalan kóválygás… Ezen sürgősen változtatnom kell. És több természetfilmet kell néznem – mért még van miről műsort készíteni.

Őszintén bevallom, végig nevettem, borzongtam és vontam kétségbe, hogy valóban az ember-e a teremtés koronája. Mert azt, amit mi teszünk a világgal – nem csak az állatokkal, mint ahogy az ebben a könyvben ki volt emelve –, még egy faj nem tudná megcsinálni.

Eddig csak a Galaxis „trilógiát” ismertem Douglas Adamstől, ezért nagyon kíváncsian vágtam bele ebbe a teljesen más műfajú műbe. Megérte és ajánlom mindenkinek, aki könnyed, szórakoztató ÉS tanító olvasmányra vágyik a témában.
Amúgy van egy sanda gyanúm, hogy DA magáról mintázta Marvint a robotot a trilógiájába :D

>!
Bélabá P
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Ez a könyv nagyon jól ötvözi a szórakoztatást és az ismeretterjesztést. Douglas Adams a kellő humort vitte bele, Mark Carwardine zoológus pedig a szakértelmet. 1987-’88-ban egy kis csapat (a BBC stábja is) ellátogatott a világ akkori legveszélyeztetettebb állatainak megtekintésére. Csak felsorolás-szerűen ezeket a helyeket járták be az alábbi fajokat keresve:
Madagaszkár – Aje-aje maki
Komodó-sziget (Indonézia) – sárkánygyík
Zaire – fehér orrszarvú és gorilla
Új-Zéland – kakapo papagáj
Kína – Baiji-delfin
Mauritius – mauritiusi vércse, repülőkutya
Ez utóbbi helyet magának a Paradicsomnak nevezte egykor Mark Twain. Érdekesség, hogy találtak egy példány vadkávét, amelyet többszörös szögesdrótkerítés véd a helyi lakosoktól…Talán sikerült elszaporítani azóta…
Az szomorú, hogy ki tudja hány faj került még a kihalás közelébe az elmúlt közel harminc év során, ahogy ez a könyv megíródott.
Érdekes volt ahogyan eljutottak egyes helyekre és ezt Adams színesen „tálalta”. A fajokról meg Carwadine-től tudhattunk meg jó pár érdekességet. Hogy emléket állít-e az egyes fajoknak, az már csak rajtunk, embereken múlik. Jó lenne, ha kevés állatfaj jutna mondjuk a dodó sorsára azaz tűnne el végleg a Föld színéről. Állatbarátoknak, természetkedvelőknek különösen érdekes olvasmány. 4,7 pont, 5 csillag.

>!
atalant I
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Valahol ironikus, hogy egy olyan könyvre fogom azt írni, hogy „remek”, amelynek a témája valójában a legkevésbé sem tekinthető annak. Sőt, meglehetősen elkeserítő. Sőt, szívszorító. Ellenben ez a könyv értékéből mit sem von le.
Kicsit talán másra számítottam, de persze ezt a humoros formában előadott naiv rácsodálkozást is kifejezetten élveztem -annak ellenére, hogy Adamsből azért olykor előbuggyant az a fajta túlzott jópofiskodás, ami már a Galaxis […]-ban is csak két ostyaszelet közé préselve, bő csokoládéval leöntve volt fogyasztható, hogy ne feküdje meg a gyomrot.
Amúgy meg több kakapót a világnak!

9 hozzászólás
>!
Beatrix_Farkas
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Ez a könyv még mindig zseniális és persze szomorú is egyben. Még akkor is, ha nagyon sokat nevettem rajta, s nem bírtam megállni, hogy ki ne idézzem az egészet.
Sokkal több ilyen könyv kellene, ami úgy ír a természetről, állatokról, növényekről, országokról, hogy egy percig nem unatkozol, s a legtöbb dologra még évek múlva is emlékszel.
S persze fontos lenne, hogy a könyv üzenetét is minél többen, és minél magasabb pozícióban lévő emberek megértsék és megjegyezzék. S ez végülis az utószóban jól össze van foglalva: „Van még egy ok a gondoskodás mellett, és azt hiszem, nem is kell több. Ez nyilvánvalóan az az ok, amiért oly sokan az orrszarvúk, arapapagájok, kakapók, delfinek és ehhez hasonló állatok megmentésének szentelték az életüket. Ez pedig egyszerűen a következő: a világ szegényebb, sötétebb, magányosabb hely lenne nélkülük.”

>!
Kyupirappa
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Mivel nem olvastam kihalóban lévő állatokról könyvet, izgatottan vágtam bele. Egyszerre tartottam viccesnek és szomorúnak is, viccesnek a komikus helyzetek miatt, szomorúnak meg azért, mert hogy ilyen szép állatok a kihalás szélére kerültek. Türelmetlen voltam, mert amikor megláttam egy állatnevet, azonnal rágugliztam (már amikor netközelben voltam), mi van most vele, szerencsére a legtöbbjük helyzete javult 1989, azaz a könyv megírása óta spoiler .
Fun fact: Még régebben láttam egy videót, amiben egy különös papagáj táncolt egy krapek fején. Kiderült, hogy a madár a könyvben is említett kakapó és a másik férfi a videóban Mark Carwardine, aki Adamssal is utazott, szintén ritka fajok után kutatva :)

>!
GABO, Budapest, 2013
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636896669 · Fordította: Gedeon Béla
>!
dontpanic P
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Douglas Adams Mark Carwardine zoológussal néhány veszélyeztetett faj nyomába ered a világ különböző tájain. A végeredmény egy rendkívül szórakoztató könyv.
Douglas Adams szerepe a dologban tulajdonképpen az, hogy ő legyen az átlagolvasó szeme, füle és egyéb érzékszervei az út során. Ő jelképez minket, a természettől messze került, zsúfolt városokban éldegélő embereket, akik sokkal meghittebb viszonyban állnak egy számítógéppel, mint a (vad)állatokkal, és akik rögtön tudják, mit kell tenni, ha elmegy az internet, de fogalmuk sincs, hogyan is reagáljanak, ha szemtől szemben állnak egy óriási gorillával.
Douglas Adams a saját douglasadamses stílusában közvetíti gondolatait, benyomásait, tapasztalatait, amelyek az út során érték, nemcsak állatokról, hanem emberekről, akikkel találkoztak, országokról, amikben megfordultak. Közben azért csepegtet egy-két érdekes információit is a megfigyelt fajokról, de ezek között az információk között is a maga módján szelektál, és úgy is adja elő őket. Nem zoológus kézikönyv születik tehát, aki komolyabban érdeklődik ezek iránt a fajok iránt, az ne ezt a művet olvassa. Ez a könyv egyrészt figyelemfelkeltés, magát a problémát veti fel, de nem leereszkedően, és kioktatóan, hiszen nem egy, a témában sokkal jobban elmélyült szakértő rázza elítélően a fejét a neveletlenül viselkedő emberiség felé, hanem Douglas Adams, aki épp most állt fel a kényelmes karosszékből gőzölgő kávéja és modern számítógépe mellől, csodálkozik rá a helyzetre. Ő csetlik-botlik az esőerdőben és liheg kimerülten a szavannán, hogy aztán elmondja nekünk bölcs humorával átitatott beszámolójában: ez van, gyerekek, jobb, ha ti is tudtok róla.*
Másrészt pedig született egy jó könyv, ami figyelemfelhívásos jellegén túl még szórakoztató olvasmány is. (Emellett az állatokon kívül azt is bemutatja, mennyi szeretnivaló van magában az emberben – főleg, ha olyan, mint Douglas Adams.)

*Egyébként Adams nem állt meg a figyelemfelhívásnál, ha a veszélyeztetett fajok támogatásáról volt szó: pl. alapítói között volt az az orrszarvúk kihalása ellen küzdő legnagyobb európai szervezetnek, a Save the Rhino Internationalnak.
(http://www.savetherhino.org/eTargetSRINM/site/754/default.aspx)

>!
Lancaster
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Igazából kicsit meglepődtem a könyvön. Nem a témán, az pontosan az volt, mint amire számítottam, de a stílus meglepően szokatlan és könnyed volt (persze nem mindig, hiszen mégiscsak fontos kérdéseket boncolgat az írás), bár erre az író kapcsán számítanom kellett volna. Mégis igazán ezért örülök, hogy a kezembe akadt ez a könyv, mert nem nyomasztó vagy fullasztó bekezdésekkel érzékeltették azt a problémát, hogy az ember – mert főként azért mégis mi tehetünk a fajok pusztulásáról – hogyan irtja ki egymás után a Föld populációit. Itt persze hely- és időszűke miatt csak egyes fajokat ragadtak ki, de érdekes volt végigkövetni ezeknek a ritka állatoknak a megtalálását és a leírását. Valószínűleg ebben különbözik az Utoljára látható a többi hasonló könyvtől: az utazás is van olyan fontos, mint az állatok.
Jó tudni, hogy a folyamatos vadászat, halászat és erdőirtás mellett, amelyek az éghajlati változásokkal párosulva fenyegetik ezeket az állatfajokat, van néhány olyan ember, akik a katasztrófa útjába állnak, és megpróbálják megóvni a jövő számára (ahogy a kínaiak kifejtették nekik) ezeket a ritka példányokat.
Egy kicsit én is okosabb lettem ettől a könyvtől.

>!
and_rea
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Furcsa volt ilyen könyvet olvasni Douglas Adamstől. Ilyen nehéz témát könnyed hangsúllyal.
Viccesek a reptéri jelenetek, milyen nehézségekbe botlottak folyton az utazás során, vagy a szállással kapcsolatban.
Többet kellene természetbe járnom. :(

>!
Goofry P
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Közjáték:
– Alain, volna kedved velünk tartani egy föld körüli utazáson, ahol számos dokumentum erejű és gyönyörűséges fotóval gazdagíthatnál bennünket, és saját szakmai gyűjteményedet?
– Á, nem kösz. Meg nem is érek rá!
:o Kérdem én, hát zember a zilyen???
Egy biztos: eccer, ha nagy fotós leszek, teleobjektívet veszek, hozzá állványt eszkábálok, oszt a természet fényeit gyűjtöööm. – Fényíró leszek én, akárki meglássa!

A két látszólag különböző érdeklődésű ember, Marc a zoológus, és Douglas a regényíró kalandos útirajza1988-’89 -ből Madagaszkártól-Mauritiusig. Igazándiból a sci-fi író, Nagymesélő-Adams tollnyomát dicséri ez a könyv, akiben a naiva szerepkör, és a természettudományosságot a laikus megközelítéssel gyakorló irányultság ellenére is, hamar leesik a tantusz, már ami a kihalófélben lévő állatok sorsát, és ami a téma fontosságát illeti. És ezért Marknak legyen hála! Node egyben ez a bizonyos tudományos körön való kívülállás adja a sava-borsát az író visszafogott és szellemes hangvételű, sztorizgató, barátságos humorral kellemesen átivódott élménybeszámolójának. Az út alatt érzékelt és megélt visszásságok hatására helyenként szarkasztikus felhangok ütik meg a fülem, és ezért összességében nekem olyan az egész, és mindvégig olyan érzéssel lépegetek a két túrázó nyomdokaiban, mintha csak Mark Twain egy újabb utazásán vehetnék éppen részt. És ha csupáncsak ezen utóbbi körülményt nézem, már önmagában ezért megérte a nyomotokba erednem világutazook. – De ez csak a hab a tortán…
És ebben a pillanatban, ezen a három ponton túl, hadd csippentsek ide a könyv fülszövegéből:
_Az utoljára látható egy túláradóan vidám útleírás és egy szívszaggató helyzetet bemutató
természetkönyv egyvelege. Szórakoztató és elgondolkodtató írás mindenkinek, akit egy cseppet is izgat a Föld élővilágának szépsége és változatossága._

2 hozzászólás
>!
Csiga_bige P
Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Nehéz értékelést írni egy olyan könyvhöz, mint amilyen ez is. Douglas humoros stílusban megírt élményei, Mark hozzáadott zoologusi tudásával, igazián élvezetes olvasmányt adnak mindenkinek. Nem száraz és tényszerű, izgalmas és szórakoztató. Vannak benne mókás és kevésbé mókás történetek az utazásuk nehézségeiről és magukról az állatokról.
… és még is, jobb lenne, ha nem lenne szükség ilyen könyvekre, mert az azt jelentené, hogy mi emberek felfogtuk, milyen csodálatos világ részesei vagyunk és mint intelligens faj, csak is azért küdzenénk, hogy méltóak legyünk a teremtés koronája címre. Óvnánk és védenénk környezetünket és a bolygót, hogy még sok trillióbilliócsillió nemzedék élhessen rajta és élvezhesse az életet, legyen az bármilyen életforma.


Népszerű idézetek

>!
dontpanic P

Könnyű azt hinni, hogy a dodó kipusztulásának következtében most már szomorúbbak és bölcsebbek is vagyunk, de sok bizonyíték azt mutatja, hogy mindössze szomorúbbak és jobban informáltabbak vagyunk.

10 hozzászólás
>!
Goofry P

Amikor a zoológusok és a botanikusok új területet fedeznek fel, és négykézláb próbálják rögzíteni egyes fajok puszta létezését, mielőtt kipusztulnak, olyan, mintha valaki egy lángoló könyvtárban próbálná lejegyzetelni néhány könyv címét, amelyet már sosem fognak elolvasni.

240. oldal

>!
tomanek

Ha valaki fogná Norvégiát, kicsit megropogtatná, kirázná belőle az összes jávorszarvast és rénszarvast, áthajítaná tízezer mérfölddel a Föld túloldalára és megtöltené madarakkal, akkor csak az idejét vesztegetné, mert nagyon úgy néz ki, hogy valaki ezt már megtette.
Fiordland, ez a hatalmas hegyvidéki földterület, amely Új-Zéland Déli-szigetének délnyugati sarkát foglalja el, az egyik leginkább bámulatba ejtő földdarab isten földjén, és az ember első reakciója, amint egy sziklacsúcson állva az egészet szemrevételezi az, hogy egyszerűen spontán tapsviharban tör ki.

121. oldal, 4. fejezet - Szívverések az éjszakában (Gabo, 2000)

>!
psn

– Akkor hát mi a teendő egy halálos marás esetén? – érdeklődtem.
Az öreg úgy pislogott rám, mintha totál hülye lennék.
– Mit gondolsz? – kérdezte. – Természetesen meghalsz! Ezt jelenti a halálos marás.

>!
dontpanic P

Jól megérdemelt hírnevem szerint egyfajta műszaki csodabogár vagyok, és ritkán vagyok boldogabb, mint amikor az egész napot számítógépem programozásával töltöm, hogy automatikusan hajtson végre egy feladatot, amit amúgy jó tíz másodpercbe kerülne kézzel megcsinálni.

1 hozzászólás
>!
mondhatatlan

[a repülni képtelen új-zélandi madarak közül] a kakapo a legfurcsább. Jó, felteszem, a pingvin is elég különös teremtmény, ha végiggoldolja az ember, de elég robosztus is, és az a madár tökéletesen alkalmazkodott ahhoz a világhoz, amelyikben találta magát, olyan értelemben, ahogy a kakapo nem. A kakapo más korban élő madár. Ha az ember belenéz nagy, kerek, zöldeskék arcába, olyan derűsen, ártatlanul értetlen a tekintete, hogy az ember legszívesebben megölelné, és azt mondaná neki, minden rendben lesz, bár tudja, hogy valószínűleg nem lesz.
Rendkívül kövér madár. Egy jól megtermett felnőtt három-három és fél kilogrammot nyom, a szárnyai pedig csak arra jók, hogy csapkodjon velük egy kicsit, ha éppen arra készül, hogy felbukjon valamiben – de a repülés szóba sem jöhet. Szomorú módon azonban úgy tűnik, hogy a kakapo nemcsak repülni felejtett el, hanem azt is elfelejtette, hogy elfelejtett repülni. A nagyon megijedt kakapo néha látványosan felrohan egy fára, és leugrik róla, ennek következtében úgy repül, mint egy tégla, és kevésbé elegáns halomként érkezik le a földre.

132. oldal

>!
psn

Az állatok talán nem intelligensek, de nem olyan hülyék, mint sok ember.

>!
psn

– […] Ismered a kakapót?
– A mit?
– A kakapót. Ez a világ legnagyobb, legkövérebb és legkevésbé repülőképes papagája. Új-Zélandon őshonos. A legkülönösebb madár, amit ismerek, és talán olyan híres lesz majd egyszer, ha kihal, mint a dodó.
– Hány van még belőlük?
– Negyven, és rohamosan fogynak.

>!
psn

Tudtam, hogy a kínaiak hagyományosan úgy tartják a pingpongütőjüket, ahogyan mi a cigarettát. Amit nem tudtam, az az, hogy úgy tartják a cigarettát, ahogyan mi a pingpongütőt.

>!
Inimma 

Az élet rendszere ezen a bolygón annyira bámulatba ejtően komplex, hogy hosszú időnek kellett eltelni, mielőtt az ember egyáltalán rájött, hogy egy rendszerről van szó, és nem valamiről, ami csak úgy ott van.

Ahhoz, hogy az ember megértse, hogyan működik valami nagyon bonyolult, vagy csak hogy rájöjjön, hogy valami bonyolult dolog működik, egyszerre kis részeket kell látnia belőle. És ez az, amiért a kis szigetek olyan fontosak voltak ahhoz, hogy megértsük az életet. A Galápagos-szigeteken például a közös őstől származó állatok és növények különbözőképpen változtak és alkalmazkodtak, amint néhány mérföld víz választotta el őket. A szigetek világosan elkülönítették számunkra a folyamat részeit, és ezért tehetett Charles Darwin olyan megfigyeléseket, amelyek közvetlenül az evolúció gondolatához vezettek.

Mauritius szigete ugyanilyen fontos, de sötétebb gondolatot közvetített – a kihalást.

Mauritius összes állata közül a leghíresebb egy nagy, szelíd galamb. Egy figyelemre méltóan nagy galamb: a súlya valójában közelebb állt egy jól táplált pulykáéhoz. Szárnyai már régen felhagytak a gondolattal, hogy a levegőbe emeljenek egy ilyen kövér testet, és kis dekoratív csonkká sorvadtak. Amint abbahagyta a repülést, nagyon jól tudott alkalmazkodni a mauritiusi évszakváltozásokhoz, és hülyére tömte magát nyár végén és ősszel, amikor bőségesen van gyümölcs a földön, aztán zsírtartalékain élt, fokozatosan lefogyva a terméketlen, száraz hónapokban.

Nem kellett repülnie, mivel nem voltak ragadozók, amelyek bántani akarták volna, és cserébe ő is ártalmatlan volt. Sőt valójában a bántalom fogalmát sem értette meg soha, ezért, ha az ember látni akarna egyet a tengerparton, nagy valószínűséggel odasétálna az emberhez, és megnézné, feltéve, ha találna utat a hatalmas teknősök hada között, amelyek a parton menetelnek. Nem is volt soha oka az embernek megölni, mert a húsa rágós és keserű.

Nagyméretű, széles, lefelé görbülő, sárga és zöld csőre van, ami egy kissé komor és melankolikus arckifejezést kölcsönöz neki, apró, kerek szeme, mint a gyémánt, és három, nevetségesen kicsi tolla, ami a farkából lóg ki. Az első angolok egyike, aki meglátta ezt a nagy galambot, azt mondta, hogy „alakra és ritkaságra felveszi a versenyt az arábiai főnixmadárral”.

Azonban egyikünk sem fogja látni soha ezt a madarat, mert szomorú módon az utolsót holland gyarmatosítók agyonverték 1680 körül.

A hatalmas teknősöket a kihalásig ették, mert a korabeli tengerészek nagyrészt úgy tekintették őket, mint mi a konzervet. Egyszerűen felszedték őket a tengerparton és ballasztként berakták őket a hajóba, majd amikor megéheztek, lementek a raktárba, felhúztak egyet, megölték és megették.

Ám a nagy, szelíd galambot – a dodót – csak a sport kedvéért verték agyon. És ez az, amiről Mauritius a leghíresebb: a dodó kipusztulásáról.

Korábban is pusztultak ki állatok, de ez egy különösen figyelemre méltó állat volt, és csak Mauritius szigetének természet által korlátozott területén élt. Teljesen nyilvánvalóan és világosan nem volt belőlük több. És mivel csak a dodóknak lehettek új dodói, már sohasem lesz belőlük még egy. A tények nagyon tisztán és határozottan jelentkeztek a sziget határaival.

Addig a pontig az ember nem nagyon fogta fel, hogy egy állat egyszerűen meg tud szűnni létezni. Olyan volt, mintha nem értettük volna, hogy ha megölünk valamit, akkor az nem lesz többé ott. Soha. A dodó kipusztulásának eredményeképpen szomorúbbak és bölcsebbek vagyunk.

226-228. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charles Darwin · dodó · Galápagos-szigetek · Mauritius

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka
Gerald Durrell: A véznaujjú maki meg én
Jane Goodall: Nálatok vannak még állatok?
Gerald Durrell: Életem értelme
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Gerald Durrell: Noé bárkáján
Arturo Arzuffi: Az afrikai sivatagok és Madagaszkár állatvilága
Simon V. László: Mauritius, a paradicsom
Gerald Durrell: Golden Bats and Pink Pigeons