Galaxis ​útikalauz stopposoknak (Galaxis útikalauz stopposoknak-trilógia 1.) 89% 1502 csillagozás

#régi-kedvenc-újraolvasása

Ez az egyik legelvadultabb sci-fi történet, amit valaha megírtak és amit valaha olvastam. A leglényegtelenebb apróságnak is fontos szerepe van a történet alakulásában – komolyan, még az is fontos, hogy a robot mániás depressziós! Szeretem az ennyire kitalált sztorikat.

Igazi kultkönyv, és mint olyan, elég megosztó. Vagy bejön és zsenivé kiáltod ki az írót, május 25-én pedig magadnál tartod a törölköződet – bármerre jársz is aznap –, vagy egy cseppet se fog tetszeni, nem tudsz közös nevezőre jutni a könyvvel és nem esik jól a humora. Szerencsére engemet elkapott, bírom a lököttségét! ^.^

Kedvenceim: Arthur, Marvin <3 (És akarok egy Bábel-halat… kevés hasznosabb dolog van az Univerzumban!)

Törölközőnap, film vs könyv, satöbbi: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/05/dontpanic-1.html

Vannak okosságba burkolt hülyeségek – és vannak hülyeségbe burkolt okosságok… bravó :)

Hallottam, hogy egy beteg történetről van szó, de azt nem gondoltam volna, hogy az elmebetegség ilyen szintjeivel fogok találkozni. :D :D
Nagyon régóta tervben volt már ez a könyv, és szerencsére egy várólista csökkentős kihíváson kiválasztották. Ha nem így lett volna, nem tudom, meddig halogattam volna még az olvasását. A sci-fi alapvetően nem az én műfajom, emiatt nagyon tartottam tőle. Most így, utólag nem mondom, hogy alaptalanul, mert szerintem a könyvnek legalább a felét nem értettem. :D De őszintén szólva nem hinném, hogy Douglas Adamsen kívül lenne olyan ember a Földön, aki maradéktalanul felfogna mindent.
Elég sokáig olyan érzésem volt, hogy ezt betépve még én is meg tudnám írni, csak random szavakat kellene egymás mellé pakolnom. Nem tudom, hogy D.A. valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt írta-e meg ezt a sorozatot, de lehet, nekem is nagyobb élmény lett volna, ha előtte elszívtam volna egy vicces cigit. :D Amit persze nem teszek meg, de azért mégis kíváncsi lennék, hogy úgy milyen élményt adna. :)
Nem tudom, hogy D.A.-nek honnan jött ez a rengeteg marhaság, de le a kalappal előtte.
Csillagozás szempontjából nagyon nagy bajban vagyok. Számomra egyszerre 1, de 5 csillagos is. 1, mert sikerült többnyire annyira elvesznem a történetben, hogy esélyem sem volt kievickélni. Viszont az 5 csillagot is zokszó nélkül megérdemelné. :D
És ki tudja? Lehet, hogy a Földet tényleg az egerek irányítják, csak nagyon jól átvertek minket. :D
De ne feledjük! Az élet értelme 42! Csak még a helyes kérdést nem sikerült hozzá megtalálni. :P

Vagy ezer éve még az újabb, 2005-ös filmet láttam előbb. Nagyon megtetszett az az elmebeteg angol humora. Aztán a könyvet olvastam el, nem olyan sokára.
Bizonyos klasszikus mondatok, nagyon jól visszaköszönnek a filmben. Pontosabban nekem a könyvben, mert a filmhez mérten voltak elvárásaim.
Fel kell készülni erre a tömény, és furcsa humorra. Ha váratlanul éri az embert, totál kiéghet az agy. Én meg pont az ilyen badarságokat szeretem, nekem nem esik nehezemre olvasni ehhez hasonlóakat.
Egy pici hiányérzetem van az első rész végén. Mert igazi lezárása nincs, de ezt nem is lehet csak úgy végleg befejezni. Történetvezetés mintha nem is lenne, csak random hülyeségeket dobál nagy tehetséggel az író.
A legjobb benne az agyfaszt okozó logikáján, humorán kívül, az hogy maradandó. Megragad, és örökre zaklat majd a 42-es szám, a törölközők mérhetetlen fontossága, és egyéb, az elolvasásáig fontosnak nem tűnő, de az agyamat végleg megfertőző fogalmak.

Nem volt mit mondanom erről, és ez mindent elmond róla. Vagy inkább rólam.
Pedig bírom a humort, csak ezek szerint nem értem. Az elején egészen addig ironikusan és groteszkül vicces volt, még el nem indultak az űrbe. De aztán….
Vagy ahhoz, hogy átjárjon a mély varázslat minden részét végig kell olvasni??

A világ legjobb trilógiája 5 részben!
Ha csak megérint a melankólia szele, azonnal kinyitok egy Galaxis kötetet akárhol, és úgy elhussan a szomorúság, mintha nem is lett volna. Ha elolvastam, kezdem elölről. Mert ez ilyen. Megunhatatlan!

Már egy ideje furdalta az oldalam, hogy mi az a törülközőnap. Minek egyáltalán törülköző? Hogyan kapcsolódik a könyvhöz? Ja, és mi az a negyvenkettő? Ezek a kérdések voltak azok, amelyek legyőzték a kíváncsiságom és elhatároztam, hogy én elolvasom a könyvet. Nagy szerencsémre olyan kiadást kaptam olvasni, amely nem egyben tartalmazza a világ leghosszabb ötrészes trilógiáját, hanem ténylegesen öt részben. Jelentem, hogy az elsőn túl vagyok! :) Túléltem, sőt még élveztem is. :D Az elején egy kicsit olyan hangulatom volt, mintha az Elveszett próféciákat olvasnám, csak a sci-fi műfajának megfelelő közegben és történettel. Majd később helyenként kellően le is fárasztott agyilag. Voltak részek, amelyeket olvasva dőltem a röhögéstől, majd kicsivel később fogtam a fejem és közben azt gondoltam, hogy ez a pasi tuti nem komplett és voltak olyan részek, amelyeken egyszerűen bealudtam (oké, ennek oka lehetett a fáradtság is). A kedvencem: Marvin, az életunt robot. És már azt is tudom, hogy miért jó, ha tudod a törülköződ helyét és azt is tudom, hogy mi a negyvenkettő. Már megérte! :DD
Összefoglalva az a véleményem, hogy nem kapok azonnal a folytatás után. Viszont nem viselt meg annyira ez az agyament humor, mint számítottam rá. Mértékkel fogyasztva ugyan, de azért bepróbálkozom még a folytatásokkal is.

Egyszer régen, amikor először találkoztam a könyvvel, alig vártam, hogy olvashassam. Aztán láttam a filmet, vagyis az elejét, s teljesen lemondtam róla. Ezúttal viszont annyira hirtelen határoztam az olvasás mellett, hogy nem is volt időm végiggondolni, hogy valóban akarom-e. Aztán beszippantott. Nem az én világom az angol humor, legalábbis eddig azt hittem. Az író stílusa annyira olvasmányos, hogy nehezemre esett letenni a könyvet. Maga a cselekmény is érdekes, bár nekem leginkább a közbeiktatott kisebb történetek tetszettek. Nem állítanám, hogy elhivatott rajongó lettem, de sokkal jobban tetszett, mint gondoltam volna. Nem kizárt, hogy folytatom.

Idő: a földi időszámítás szerint valamikor 1980-84 között, egy általános iskolás szünidőben
Hely: Mezőkövesd

Az unokák együtt nyaralnak a nagyiéknál, hárman vagyunk. A nagyszülők évtizedek óta mindig vásárolnak lottót. Most is izgatottan várják a bekapcsolt Sokol rádió előtt, hogy sikerült-e eltalálni a számokat. Viszont Nagyinak jó játék jut az eszébe!
– Mindjárt kezdődik a sorsolás! Mindenki írjon le öt számot, aztán megnézzük, kinek hány találata lett! Akinek a legtöbb lesz, holnap dupla Túró Rudit kap!
Mondanom sem kell, imádtuk azt a régi fajta pöttyös Rudit (a mai a fasorban sincs – már bocsánat), úgyhogy szépen sorban írtunk mindannyian öt számot. Én már akkor is kombináltam, megfelelő logika szerint jöttek a számok. Jött az első: eltaláltam! Öröm!!!!! A következő: azt is telibe trafáltam! Juhéjj, kettesem van!!!! Aztán a harmadik is, az 54 is megvolt! Hűha, ennek a fele sem tréfa, kezdtem rosszul érezni magam! Mi lesz, ha mind az öt talál, miközben nincs mögöttük szelvény? Öröm, mert talált, de bánat mert miért nem ezeket tettük meg!? Aztán jött a születési évem: micsoda megkönnyebbülés, nem talált! Végül az évszám, nyolcvanvalamennyi: az sem talált. Őszintén szólva, jobban éreztem magam, hogy „csak” hármasom, lett. Az extra-Rudi természetesen az enyém lett! :) Viszont a számok, jobban mondva, az első!!!! A számlogikám ez volt:
– Első szám – az egyik kedvencem, kiskoromban is ezt tanultam meg először a szorzótáblából.
– A második szám = első+3.
– A harmadik szám = a második számjegyei felcserélve, ez volt az 54!
Na, mi volt az első? …….

És ez csak most jutott eszembe! Benne van ez a könyv az életünkben! :D

Kevés semleges véleményt hallottam eddig az Útikalauzról: a környezetem általában vagy odavan a humoráért, vagy masszív értetlenkedéssel fogadja a népszerűségét. Kíváncsi voltam, jómagam melyik tábort erősítem majd, de úgy látszik, új halmazt képviselek köztük a „jópofa, de semmi extra” nézetemmel.
A történetet nagyjából az egyharmadától kezdtem élvezni, addig kissé öncélúnak tűnt a megannyi spontán poén, mint amikor a jókedvű cimborákkal régen vidám tereferébe merültünk egy halom sör és némi diópálinka mellett, a társaság harsányabb tagjai pedig egymást túlkiabálva dobták be az elvontabbnál elvontabb megállapításokat. Kb. olyasmikkel sziporkáztunk, mint „A valódi mindenség émelyítően elhajlott alóluk. Számos utánzat szállongott a nyomában, sorjában, mint a hegyi kecskék. Az idő kivirágzott, az anyag összezsugorodott. A legmagasabb prímszám halkan kifejlődött az egyik zugban, és mindörökre elrejtőzött.” Némileg nosztalgikus volt tehát a szürreális káosz, a rózsaszín kamra utolsót pislogott, a majmok egy megértőbb dimenzióba távoztak.
A kifejezett élvezhetőséget én Marvin felbukkanásától datálom, onnantól már jobban olvastatta magát számomra a történet. „- Gyűlölöm azt az ajtót – mondta Marvin. – Remélem, nem hangollak le titeket, ugye?” Szerintem ez a figura lazán viszi a hátán a történetet. „Óhajtjátok, hogy egy sarokban rozsdásodjak tovább, vagy essek szét itt, álltó helyemben?” :D :D
Sőt, a könyv legszórakoztatóbb elemeit a szerkentyűk nyújtják, ama elégedetten sóhajtó ajtókkal, és lelkes számítógépekkel az élen. „Viszonyunk finomítása, úgy látom, további kölcsönös erőfeszítéseket igényel.” :)
Összességében nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy olyan az egész, mint egy részeg cimborákkal találóan alászinkronizált sci-fi film egy görbe hajnalon, néha véletlenszerűen átkapcsolva a National Geographicra, miközben haverom félálomban szórványos fizikai tételekkel dobálózik a sarokból. Alkalomadtán tökéletesen kellemes élmény, de túlzásba véve némileg fárasztó.
Remélem nem fog megzümmögni egy cukkoló sem.

– Roppant kínos – mondta. – Az egyik életfenntartó computerben kiégett egy dióda. Amikor a takarítószemélyzetet akartuk felébreszteni, kiderült, hogy csaknem harmincezer éve mind halott. Csak azt szeretném tudni, ki fogja eltakarítani a tetemeket.