Velünk ​beszélj, ne rólunk! 3 csillagozás

Hátrányokkal induló aktivisták beszélnek életükről és munkájukról
Dósa Mariann – Udvarhelyi Éva Tessza (szerk.): Velünk beszélj, ne rólunk!

Először ​jelzőket kerestem arra, mit érzek a könyv elolvasása után. Találtam is sokat: tömény, sokkoló, elkeserítő, torokszorító, szívbemarkoló, reménykeltő, felemelő. De aztán rájöttem, elég csupán annyit mondani: életeket ismerhet meg, aki elolvassa Dósa Mariann, Németh Bálint és Udvarhelyi Tessza interjúit. A társadalomtudós szerkesztők a háttérbe lépnek, hogy szemtől szemben láthassuk aktivistatársaikat. A tizenöt megszólaló erkölcsi erejét már az a tény is igazolja, hogy a nyilvánosság elé tárják nehéz, gyakran megrázó életútjukat, legszemélyesebb sorsfordítóik, megaláztatásaik, hibáik, talpra állásaik és felelősségvállalásuk történetét. Ez a bátorság önvizsgálatra, a társadalomhoz és a világhoz való viszonyának átgondolására készteti az olvasót is. Annak nyomán, hogy feltárják, milyen életút vezette őket a közéleti szerepvállaláshoz, eltérő személyiségek rajzolódnak ki előttünk. Ami az egyenességükön és példamutató emberi tartásukon túl összeköti őket, az a közösség és az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Napvilág, Budapest, 2016
346 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633383902
>!
Napvilág, Budapest, 2016
352 oldal · ISBN: 9789633380840

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

Aliz_Vilma>!

A Közélet Iskoláját azért hoztuk létre, hogy támogassuk a kirekesztett társadalmi csoportok tagjait abban, hogy állampolgári jogaikat valódi tartalommal tölthessék meg, és megerősítsük az állampolgári részvétel kultúráját Magyarországon.

(első mondat)

Dósa Mariann – Udvarhelyi Éva Tessza (szerk.): Velünk beszélj, ne rólunk! Hátrányokkal induló aktivisták beszélnek életükről és munkájukról


Hasonló könyvek címkék alapján

Veres Péter: Gyepsor
Jaap Scholten: Báró elvtárs
Szabó Erik: Bátrak, akik mernek
Varga Aranka (szerk.): Esélyegyenlőség a mai Magyarországon
Nyugati városrészek
Monory M. András – Tillmann J. A.: Ezred kezdet
Szakály Sándor: Történelmünkről hosszabban, rövidebben
Bak János – Békés Csaba – Gyurgyák János – Litván György – Gyenes Pál – Kozák Gyula (szerk.): Pesti utca – 1956
Réz Kata (szerk.): Szellemvilág Magyarországon
Weszelovszky Zoltán: Korszimfónia I-II.