Az ​amerikai örökösnő 77% 76 csillagozás

A csodaszép borító és a könyv címe keltette fel az érdeklődésemet. Nem ilyen belsőre számítottam, egy kicsit többet vártam ettől a történettől. Valójában nem bántam meg hogy elolvastam.

Ez olyan se hús, se hal történet… de nézzük a címkék és a fülszöveg alapján:
Romantikus? Nem igazán… legalábbis nekem a romantika nem igazán itt kezdődik.
Az életére törnek? Hmmmm…. (bár lehet, hogy én olvastam túl gyorsan…)
Izgalmas ? Kinek mi…. én inkább a szórakoztató / limonádé kategóriát jobban rá tudnám aggatni.
Az írónő stílusa és a történet történelmi háttere ettől függetlenül kiváló, gyorsan olvasható és viszonylag könnyen emészthető sztorival. Csodálkozom, hogy csak a szerző halála után jópár évvel jelent meg kötete magyarul, bár a NYT méltatása így sem maradhat el a borítóról…

Egynek jó volt, szokták mondani, de maradjunk az átlagos jelzőnél. Tipikus, sablonos, és semmi különleges nincs benne. A Lusitanián utaztatni a főszereplőket mindig jó katalizátor, viszont egy idő után már unalmas, amikor a sokadik regényben találkozom vele. A konfliktus erőltetett volt, belemagyarázott, számomra logikátlan érvekkel alátámasztva, de miért is ne adjunk teret a gyanakvásnak, másként oda lenne az izgalom.
A karakterkidolgozás kissé ügyetlen volt, az írói stílustól pedig nem vártam túl sokat, körülbelül azt kaptam, amire számítottam, egy ilyen könnyed romantikus olvasmánytól. Limonádé a forró nyári napokra, vidd magaddal a strandra, attól nem kell tartani, hogy nem tudod követni az eseményeket.

Jó volt. Nekem tetszett. Nagyon olvastatta magát. :)

Óriási várakozás előzte meg részemről a könyv megjelenését, melynek hatására alighogy megérkezett, rögtön bele is kezdtem – és szerencsére nem okozott csalódást. Dorothy Eden szerintem rendkívül jól és szórakoztatóan ír, merthogy annak ellenére, hogy nem voltak a könyvben igazán szerethető karakterek, mégis roppant mód élveztem az olvasását. Mondjuk azt nem mondom, hogy ha jobban végiggondolnám az egészet, akkor nem találnék több kivetnivalót is a történetben, de ezzel együtt is nagyon élveztem a könyvet, ugyanis pontosan azt nyújtotta, amit vártam: egy könnyed, pár órás kikapcsolódást, ami rendkívül jól esett a feszített tempójú fárasztó munkanapok után.
(Remélem a többi könyvét is elhozza majd a kiadó.)
Bővebben: https://szilvikonyvespolca.blogspot.com/2018/10/dorothy…

A maga idejében tetszett az Árnyékfeleség c. film, és a könyv fülszövege alapján hasonlóra számítottam. Romantika, humor, egy kis kaland.
Ami az utolsót illeti, a fülszövegben meghirdetett családi titkok és a gyilkossági szándék az én példányomból eltűnt.
A történet szerethető, a cselekmény vitt magával, gyorsan tudtam vele haladni, de ez a könyv elsősorban családregény, nem pedig romantikus. A romantika alig pár sorban tűnik fel, szenvedély egyáltalán nincs, ahogy humor sem. Kicsit keserédes.
Hettyt egyáltalán nem tudtam sajnálni, még szurkolni se neki, igazából az akadályokat vártam, miként fogja megugrani őket.
Hetty nehezen szabadul a bűntudattól, Clemency szinte kísérti, az őt ért veszteségeket is folyton erre vezeti vissza. Szerintem nagyon is megérdemelte magának Hugot és az egész vele járó bagázst. Hugonak pénz kellett, ezért vette el Clemencyt, Hettynek szintén pénz kellett, ezért ment hozzá. Ugyanazt akarták, hát meg is kapták. Zsák a foltját. A boldogság keresése második helyre szorult, és hiába küzdöttek érte, végig ott volt a tudat, hogy egyikük sem döntött volna másként.
A karakterek közül Freddiet szerettem a legjobban.
Az írónő stílusa nagyon megtetszett, könnyed és olvasmányos, remélem, a többi munkáját is lefordítják.

Dorothy Eden a maximumot kihozta egy olyan könyvből, ami a legnagyobb jóindulattal is csak a limonádé kategóriába sorolható. Nem akarja megváltani a világot, az egyetlen erkölcsi dilemmán is viszonylag gyorsan túlesünk és csak sodródhatunk az eseményekkel. A becsületesség és a leleményesség közül a törekvő ember minden korban az utóbbit tudhatta inkább magáénak, erre az egyre világít rá a történet.

Érdekesnek ígérkező történet volt, kíváncsi voltam, hogy működik, működik-e, a személyiség csere. spoiler Nagyon jó elgondolás volt a történet, de az a valami hiányzott belőle, ami miatt az ember nem tudja letenni a könyvet.

Maga a történet izgalmasnak és érdekesnek tűnt, de romantikusnak nem igazán mondanám. Mindig vártam, hogy vajon lebukik e a főszereplőnk, és mi lesz ebből az egész személyazonosság kérdésből. Végül annyira nem volt különleges, de összességében tetszett. Egy hétvégi könnyed olvasásnak megfelelt.

Na igen…

A regény megosztó, ezért is sorolnám az előttem szólókat két nagy táborra:
1. akik fenntartások nélkül szeretik,
2. akik minden hibáját felsorolva elmondják, hogy azért mégis egyszer elmegy.

És akkor hogy vagyok én ezzel?
Valóban, a fülszöveg zseniális. A borító… Ritkán választok könyvet borító alapján.

A közös történetünk ott kezdődik, hogy egyik kolléganőm megrendelte, én elolvastam a fülszövegét, és kíváncsi lettem. Közben tavaszi nagytakarítás, napsütés :)

Az utóbbi időben főleg szakszövegeket olvasok, azokon dolgozok, kellett valami „más” is. Próbálkoztam egyebekkel is de, nem jött be eddig semmi. Ez viszont valahogy magával ragadott, vitt, én pedig követtem őt. Nem érdekeltek a „kidolgozatlan” szereplők, a félrevezető borító, a sokat ígérő fülszöveg. Érdekesnek tartottam megnézni, hogy egy majdnem 70 esztendős hölgy milyen koncepciók alapján építkezik, mit tart fontosnak elmondani, hogyan kreálja meg a karaktereit, milyenek a leírásai, mit hoz ki egy első világháborús sztoriból.

Mint utólag kiderült, Dorothy Eden, akiről a tegnapig nem is hallottam, koronázatlan királynője a műfajnak, több nyelvre lefordították műveit, köztük a török és a zsidó csak egzotikum, és több tucat romantikus témát feldolgozó gótikus és történelmi thrillert írt. Azta! Most már jobban tetszik, mint elsőre (nem cinizmus volt ez, hanem őszinte vallomás).

Miért is tetszik ennyire most így utólag is? Egyszerű. Egy olyan író könyvét olvashattam, aki habár nem az én stílusom szerint írt, mégis tudott egy olyan élményt nyújtani, ami valamilyen szinten visszarepített időben. A szüleim korosztálya, az olvasóréteg, nyilván, ezt és ehhez hasonló regényeket olvastak napestig. Rongyosra kölcsönözték, majd tea és keksz mellett alaposan átbeszélték, hogy Hetty és Julia, Hugo és Lionel, de aztán még Lady Flora… És még folytathatnám.

Szóval, van ez a könnyed olvasmány, amely valóban nagy elvárásokat kelthet az igényes olvasóban, de álljunk le fél percre, ennek a történetnek vannak erős pontjai, amelyek mellett nem érdemes csak úgy elsétálni:
1. ha agyilag kimerült vagy és már azt sem tudod, hogy melyik világon élsz, megfelelő választás lehet ezt a könyvet kézbe venni.
2. ha kutatást végzel a „régmúlt” korok olvasóízlését illetően, jó helyen jársz.
3. ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen egy gótikus stílusban megírt regény, és nem feltétlenül Henry James-szet akarod olvasni, jó választás lehet.
4. ha romantikusat akarsz olvasni, de nem a túl csöpögős változatát, és még csak a brutál erotikusat sem, ezzel nem tudsz mellényúlni.
5. ha olyan főhősnőről akarsz olvasni, akiről még a végén sem tudod eldönteni, hogy kedveled vagy talán mégsem annyira, ennél jobb könyvet nem is választhattál volna.
6. ha… mi lenne, ha nem nyafognál annyit, és az életben egyszer nem lennél annyira sznob, és esélyt adnál a szinted alatti könyveknek is! (Na, ez egy kicsit nekem is szólt.)

Summa summarum, tényleg könnyen és gyorsan olvasható, nincsenek benne a megterhelő jókais leírások, mikszáthos fondorlatok és cinizmus (csak kevés angolhumor), és azért évente vagy tízévente elmehet egy ilyen tucatkönyv is, hisz ha jól belegondolunk ennél ezerszer gyengébbekért is rajonganak milliók. Meg aztán néha jól fog egy kis könnyed történet.

Vagy tán tévedek?