Gyönyörű mulatt lány volt Julie Vairon. Szerelmével Dél-Franciaországba szökött, végül mégis egyedül maradt erdei házában, távol a város rosszindulatú pletykáitól, az olajfák és leanderek árnyékában. Akik hallották földöntúli zenéjét, vagy látták rajzait, elnémultak. Némelyek állítják, éjjelente meztelenül táncol a fák között, és úgy úszik a vad sodrású folyóban, mint a vidra. S énekét hallani vélték még a tragédia után is. Száz évvel később a londoni Zöldmadár társulat alapító tagjai elhatározták, felkeresik a házat, hogy a romok mellett megelevenítsék a lány történetét. Ám a színpadi próbák féktelen hevében észre sem veszik, mint kúszik Julie mindannyiuk bőre alá, hogyan veszi birtokba sorsukat, s miképpen éri utol őket megint a sokszínű, olykor boldogságot hozó, olykor halálos szerelem. 2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A nyolcvannyolc éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában,… (tovább)
Megint a szerelem 41 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1996
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Ulpius-ház
Enciklopédia 10
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 2
Most olvassa 3
Várólistára tette 24
Kívánságlistára tette 13
Kiemelt értékelések
Sajnálom, hogy olyan sok molynak nem tetszett ez a könyv, mert szerintem nagyon szép, bár pocsék a fordítása. A fordító csak azokban a részekben üti meg a mércét és kapja el a Lessing-hangulatot, amikor az események néha felgyorsulnak (színházi próbák, előadások ideje), de a főhősnő magányos időszakait, gondolatait, vagy a „verspárbajok” (nem túl hiteles) pillanatait nem érzi (néha talán nem is érti). Pedig rengeteg, a könyvekben ritkán vagy banálisan megjelenő érzelemkörről ad félelmetesen hiteles leírást az írónő; még sohasem fordult elő velem, hogy egy könyv olvasása közben ennyit kellett volna gondolnom a saját és az ismerőseim életére. Bár talán épp ezért mondhatom, hogy a könyv elsősorban azoknak tetszhet, akik éltek céltalanul-egyedül (vagy társaságban magányosan), és akár azzal is számoltak már, hogy egész hátralévő életükben egyedül kell boldogulniuk, főleg érzelmi téren. Voltak azért gyenge pillanatai is a könyvnek, de ezek általában mellékszereplőkre korlátozódtak. És nem rontottak annyit a könyv hangulatán, mint a fordítás minősége…
Gyermekkorom egy időszakában, így nyaranta, volt egy hülye szokásom. Azzal hoztam rá a szívbajt a szüleimre, hogy mihelyst vízközelbe kerültem, állig belemerültem, gondosan megfigyeltem mindent, majd teljesen alámerültem és fel sem jöttem, amíg tüdővel bírtam. Ott, a víz alatt minden sokkal tompább, homályosabb, ugyanakkor csodálatosabb volt. Egy teljesen új világ, új színekkel, a fény játékával, különös, hangból átalakult elcsorgó zajokkal.
Számomra ez a könyv is ilyen volt. Az életnek egy kései időszakát elemzi, igen gondos nagyítót tartva a legkisebb érzelmi rezdülésekre is, túl fájdalmakon, negatív tapasztalásokon. Egy tragikus életű fiatal nő sorsa megváltoztatja, vagy ha úgy tetszik: kis időre felhúzza a víz alól azokat, akik kapcsolatba kerülnek a róla szóló darabbal, vele. Bár…lehet, hogy sokkal inkább ekkor nyomja őket víz alá. Igen, ez is lehet. Mert minden annyira viszonylagos. Ki dönti el, kinek mikor „illik” szeretnie és hogyan? Lessing szerint a kor (életkor) ebbe jócskán beleszól. Még nem tartok ott, hogy erről érdemben nyilatkozhassam, azt viszont tudom, hogy ez egy különösen szenzibilis nézőpontból megírt regény, rendkívül rosszul lefordítva.
Az érzelmeké benne a főszerep, sokszor kicsit banalitásokba hajolva. Ezt egy ideig sajnáltam, -rontja a mű különleges atmoszféráját- ugyanakkor: ki nem volt már úgy, hogy annyira elragadta egy szerelem kapcsán a nagy „érzelmi” dagály, hogy azt mihelyst ki szerette volna fejezni, rögtön csöpögős rózsaszín lufivá változott, felfújva?
Megértem azokat, akiknek nem tetszett a regény, valóban nem egy cselekményes fajta, és kissé „elvontnak” tűnő a stílusa is, de annyira különleges volt, hogy nem tudtam nem szeretni.
Tényleg csak a szerelemről szól ez a könyv? Szerintem annyi minden másról. A szevedélyről, a vágyról, a rajongásról, a depresszióról, a traumákról, az öregedésről, az élet válságairól. Mindez úgy kavarog a színházi közegben, hogy az ember óhatatlanul is néha egy Shakespeare vígjáték szereplőinek látja hőseinket. Sok hűhó semmiért? Lóvátett lovagok? Szentivánéji álom? Egy kicsit mind, és persze egyik sem.
Népszerű idézetek
Okos lányok voltak, jól, sőt kitűnően tanultak az iskolában, majd az egyetemen. Mára jó állásokat szereztek, egyikük egy bankban dolgozott, a másik vegyész lett egy laboratóriumban. Egyik sem volt különösebben becsvágyó, a keményebb munkát jelentő előléptetést visszautasították. Húszas éveik közepén jártak, és mindketten a szülői házban laktak, mert, ahogy őszintén bevallották, miért mennének el onnan, ahol mindent megkapnak, és ahol spórolhatják a saját pénzüket. Tudatlanok maradtak, a brit iskolarendszer egy különlegesen válságos korszakának termékei. Bármelyik képes volt vigyorogva bevallani, hogy fogalmuk sincs olyasmikről, mint hogy az oroszok a brit oldalon álltak a legutóbbi háborúban, vagy hogy a rómaiak valaha hódítottak Britanniában. Sosem hallottak az amerikai függetlenségi háborúról, az ipari forradalomról, a francia forradalomról, a mongolokról, a normann hódításról, a szaracénokról vagy az első világháborúról. Olyannyira, hogy közös játékukká vált: Sarah véletlenül megemlítette a rózsák háborúját, mire ők ütődött vigyorral jelezték: „Na, egy újabb dolog, amit nem tudunk!” Nem olvastak, és nem is érdekelte őket semmi, kivéve a különböző városok bevásárlóhelyeit. Sarah kedvévért Briony azt mondta, ő megpróbálta elolvasni az Anna Kareninát, de csak megríkatta a könyv. Ez a két szeretetre méltó barbár tartott Sarah-tól, mert ő tudta, hogy nem kivételek. Sőt, egy társaságukban eltöltött óra után azt gondolta: „Miért is kellene bárkinek bármit tudni? Hiszen tökéletesen boldogok azzal, hogy csak a ruhák érdeklik őket. Közben annyi pénz ment a nevelésükre, hogy abból néhány évig megélhetett volna egy egész afrikai falu.”
346-347. oldal
– Sarah, az életem nem vezet sehová – nem, ne szóljon közbe! Ha legalább én kerestem volna meg a vagyonomat, jelenthetne valamit. De a nagyapám rakta össze.
Sarah túl döbbent volt ahhoz, hogy megszólaljon.
– Irigylem Benjamint. Ő használja is a pénzt.
437. oldal, (Ulpius-ház, 2008)
…megkértem Bellát. Texasi, mint én. Három hónapon át egyeztették a teendőket a nővéremmel. Házat vegyünk vagy lakást? Tucsonban, Dallasban vagy San Antonióban? És hogy van ez a természetes szüléssel? Hány gyerekünk legyen? És hány filmet forgathatok évente? Hogyan kellene imázst változtatnom? Azt mondják, olyan sztereotip figura vagyok. Boldogságról sosem beszélnek, az örömöt még említeni sem merem. Öröm? Mi az?
501. oldal, (Ulpius-ház, 2008)
Sajnos, amikor a zárt ajtók mögötti jelenések, az igazság pillanatai betörnek a hétköznapi életbe, annyira valószínűtlennek hatnak, hogy gyakran tudomást sem vesznek róluk. Azt mondják: rossz ízlés. Túlzás. Melodráma. Pedig egyszerűen csak más anyagból vannak, nem idomulhatnak.
397. oldal
Hatalmas családi házuk a Holland Parkban állt. A kertben, ahol még mindig gyengén sütött a nap, Joyce testvérei hevertek fekvőszékekben szinte csupaszon. Úgy festettek, mint két szép, fiatal agár.
346. oldal, (Ulpius-ház, 2008)
… utolért a bánat. Ennyi. Én sem értem. Mintha lyuk támadt volna az életemen, és rajta keresztül elfolyna a vérem.
201. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Richard Osman: Az utolsó ördög 94% ·
Összehasonlítás - Beth O'Leary: Otthoncsere 85% ·
Összehasonlítás - Kazuo Ishiguro: Ne engedj el… 83% ·
Összehasonlítás - Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek 95% ·
Összehasonlítás - Milly Johnson: Teaház a sarkon 93% ·
Összehasonlítás - Jojo Moyes: Áradó fény 93% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje 93% ·
Összehasonlítás - Angela Marsons: Egy élet ára 92% ·
Összehasonlítás - Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története 92% ·
Összehasonlítás - Sara Nisha Adams: A könyvlista 92% ·
Összehasonlítás