Az ​ötödik gyerek 292 csillagozás

Doris Lessing: Az ötödik gyerek Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai… (tovább)

Eredeti mű: Doris Lessing: The Fifth Child

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2008
244 oldal · ISBN: 9789632540344 · Fordította: Király Zsuzsa
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
244 oldal · ISBN: 9789632540344 · Fordította: Király Zsuzsa
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1994
152 oldal · ISBN: 9638289384 · Fordította: Király Zsuzsa

Enciklopédia 2


Kedvencelte 14

Most olvassa 4

Várólistára tette 94

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Szigorú leszek. Elismerem ugyan, hogy a témaválasztás remek, az ebből adódó lehetséges társadalomábrázolás is sokat ígérne, de a megvalósítás enyhén szólva hagy némi kívánnivalót maga után…
Sehogy sem tudtam megbarátkozni a szöveggel. Értem én, hogy szűkszavúság, szikárság, de ez nem menti a néhol (kis)iskolás fogalmazáshoz hasonló túlzottan takarékos és picit „egyszerű” stílust. Meg a szájbarágósságot – a figyelmeztetést – ne feledd, a mohó és önző hatvanas években vagyunk, figyelj a kontextusra, a korszellemre – a barbár nyolcvanas évekre. És még nem beszéltem arról, hogy bizony vannak itt következetlenségek is és eléggé átlátszó, az értelmezési lehetőségekre való zavaró utalások. A karakterek is sematikusan felvázolt papírfigurák, cérnaszálon rángatott bábuk. Külső leírásuk lektűrízét szeretném szatíraként értelmezni, de sajnos ritkán sikerül. Harriet kivételével nincs igazán élő figura, bár őt sem érzem eléggé erősen körvonalazott szereplőnek. Hogy mégis hús-vérebb, mint a többiek, azt annak köszönheti, hogy elsősorban az ő nézőpontját választotta magának az elbeszélő, meg hát a téma feminista megközelítése is őt emeli ki. Hát, kérem, ez nem Nobel-díjas szint. (De mit is jelent az a bizonyos Nobel-díjas szint…? Ne firtassuk most.)

Pedig érzem néhol a jó ötletet…
Például a regény első felének lázas sietését, a rohanást, a karácsonyok és húsvétok – születések és megváltás-ígéretek gyors tempóját – a két konzervatív főhős semmit el nem veszíteni, sőt mindent, magát a paradicsomi boldogságot hirtelen és azonnal elérni vágyását. Különbözni és elszigetelődni a kegyetlen, erőszakos, önző külvilágtól – idillt teremteni. Néhol természetesnek, máshol erőltetettnek látszik ez az igyekezet. Ahogy a család – a társadalom is némi fenntartással, de azért a játékba belemenve támogatja azt.
Aztán jön Ben, és minden megváltozik.

A regényt lehet az anya-sérült gyerek-társadalom tengelyen is értelmezni, de nem csak. Ha ezt választjuk, a hatvanas-hetvenes években, de bizonyos közegben akár a mában is tabunak számító téma kerül előtérbe a vele járó etikai vonatkozásokkal. Hogyan viszonyuljunk a mássághoz, hogyan kezeli ezt a társadalom, hogyan a szülő (elsősorban az anya, hisz David, az apa szinte statisztaszerepet játszik a regényben)? Mennyire mélyen gyökerezik bennünk a bizonyos társadalmi értékrendnek való megfelelés szükségessége illetve mennyire kényszerít minket a társadalom a normákhoz való alkalmazkodásra? Mi a helyes? Engedelmeskedhetünk ösztöneinknek? Ki a hibás? Lehet harcolni az előítéletekkel szemben?
Azonban tegyük azt is hozzá, hogy Ben NEM sérült, legalábbis hivatalosan a normalitás határain belül van – tehát nem egyértelműen ez a regény fő értelmezési vonala, vagy ha igen, inkább Amy, a Down-kóros kislány kapcsán. Legalábbis az én olvasatomban.

Bennel kapcsolatban viszont, úgy érzem, bonyolultabb a helyzet. Nem egy egyszerűen „más” gyermek (nem hiszem azt sem, hogy létezne ilyen már magzatként elemien gonosz csöppség) – erős, követelőző, erőszakos, barbár alakja inkább szimbólum.
Benre, aki bár egészséges (óriás)csecsemőként jön a világra, mindig mint gonosz törpére, manóra, valami csökevényre utal az elbeszélő, mint valami ösztönösen visszataszító, viszolygást, félelmet keltő, érzelemre, bűntudatra képtelen atavizmusra. Senki sem úgy viszonyul hozzá, mint egy sérült gyerekhez (l. ellenpéldaként a nehezen, de végül befogadott Amyt).
Honnan, hogyan bukkan fel egy ilyen jelenség a látszólag boldog, harmonikus környezetben? Tényleg boldog és harmonikus ez a környezet, amelyet a konzervatív középosztály boldogságvágya, magabiztossága, mohósága hozott létre?
Minél gyorsabban, senkire és semmire való tekintet nélkül megteremteni a magunk boldogságát – felelőtlenül többet vállalni és többet akarni, mint amennyit megbírunk. Megalkudni, elfogadni mindenki más segítségét, támogatását – bankként haználni a gazdagot, cselédként kihasználni a szegényt, magunk mellé állítani a vonakodó, de behódoló értelmiséget. Ünnepekkor (mások által fizetett) összcsaládi ünnepélyt rendezni – lakomát, mulatságot, a boldog harmónia látszatát. Hogy végül ezt a hübriszt a sors torolja meg, vagy netán a természet tévedése az egész, nem tudom. Tény, hogy ebben a miliőben születik meg, váratlanul, a mélyből tör felszínre a negatív, pusztító, romboló őserő, ez pedig kihozza az emberekből az elítélést, kritikát, ellenszenvet az ellen is, aki életet adott neki… Önhibáján kívül vagy sem… Lehet rajta gondolkodni.
És még sok minden máson lehetne. Sajnos mindezek ellenére mégis úgy érzem, hogy nem áll össze ez a regény. Nem érzem eléggé kidolgozottnak, inkább csak felvázolja, néhol kellemetlenül az orrom elé dugja a fenti értelmezési lehetősége(ke)t.

12 hozzászólás
>!
saribo P
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Ezt a könyvet már régebben is elkezdtem olvasni egyszer, pont akkor, amikor az első kisfiamat vártam. Akkor nem bírtam befejezni. Most végigolvastam, és nyilvánvaló, hogy miért volt kvázi lehetetlen nekem akkor, hogy végigolvassam. Mert ez a történet minden várandós nő rémálmát írja le: mi lesz, ha mégsem megy jól minden a terhesség majd a szülés alatt, vagy ha a gyerek valamilyen fogyatékkal születik? A kívülállók kórusa folyamatosan azt zengi, hogy „minden rendben lesz”, de azért vannak esetek, amikor valami miatt mégsem megy minden rendben. Ebbe bele sem mer az ember lánya gondolni – mi lesz, hogyan fog megbirkózni a helyzettel, és bár nyilván mindenki törekszik a pozitív gondolatokra, hazudik az, akinek a „nem minden úgy lesz, ahogy elgondoltam” lehetőség meg sem fordul a fejében. Itt még az is tetézi a nehézségeket, hogy a betegség sincs és így a gyógymód sem lehet megfelelően definiálva, ezért tökéletes bizonytalanságban tartja az anyát: vajon tényleg beteg-e a gyerek, vagy csak a személyisége ijesztőbb mint az átlagos gyerekeké és ez teszi kezelhetetlenné őt, de ez igazából még belefér a normális határesetébe?
Nekem tetszettek a rövid, pattogós, puritán, már-már szenvtelen mondatok is, szerintem tökéletesek voltak a feszültség keltéséhez. Mert feszültség az volt a könyvben bőven adagolva. A vége nekem kicsit elnagyoltnak, nem eléggé végiggondoltnak tűnt.
A történet legfőbb üzenete pedig számomra az:anyai szeretet minden helyzetben győz.

>!
Tíci
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Nem nekem írta.
Először is gond volt a mennyiséggel, ez az Ulpius-os kiadás marha nagy betűkkel nyomtat, ennek előnye, hogy gyorsan olvasható és olyan, mintha falná az ember… legalább valami pozitív érzést kelt ezáltal… Ez a két csillag.
Aztán a minőséggel is voltak gondok, inkább tényleírás, annyira hiányzott belőle a lélektan. Talán ez egy picit a vége felé oldódott, de én rettenetesen hiányoltam, mert enélkül nem lett tökéletesen érthető, hogy miért ezeket a döntéseket hozták a szereplők. Én tényleg nem értettem meg őket tökéletesen.
A mondanivaló: ezzel volt a legnagyobb probléma számomra. Szeretem azokat a könyveket, ahol az író véleménye és nézetei egyeznek az enyémekkel, nos ez nem az a könyv volt. Számomra nem.
Minden gyermek nevelhető, és ebben a könyvben nevelésről szó sem volt, tekintve ép intellektusú, vagy éppen nem ép intellektusú gyerekeket. Erről egyetlen szó sem esett, pedig engem ez érdekelt volna.
Hiányzott a tudományosság, mintha egy tizenéves írta volna… egyszerűen nem hiszem el, hogy egy szülő, ha már négy gyereket megszült, így viselkedjen. Annyi a maximum, hogy az ötödikért érte megy az intézetbe?!?! Nem, aki ilyen gyerekszerető és családszerető, mint a főszereplő nő, az addig járná az orvosokat, amíg ki nem derül, hogy mi Ben baja (vagy tényleg nem értettem meg a szereplőt…??)
Fordítás? Hát párszor majdnem összecsaptam emiatt (is) a könyvet. Volt olyan mondta, aminek ötödszörre olvasva sem volt értelme, meg a másik, hogy tulajdonnevek elé, nem teszünk a betűt… „a Ben.”
Valahogy az sem tetszett, amit igazából üzent, nem biztatás, hanem inkább azt sugallja, hogy ha nem tökéletesen ép gyermeked születik, azzal csak probléma van, ezt sugallja, de ez nincsen így. Hiszen annyit tudnak adni a gyerekek, ragaszkodóak tudnak lenni, sokkal jobban, mint a „normális” gyermekek… Nem érzem hitelesnek, mintha az írónő csak lefirkált volna valamit, semmi utánajárás nélkül. Engem nagyon érdekelne, hogy miért lett Ben ilyen, de ez se derül ki.
Persze, lehetne azt mondani, hogy 70-es évek vége, de ez nem Magyaroroszág… nem csak olyan intézetek voltak, mint leírta, már itthon is működtek intézetek, vizsgálatok, ott is! Miért nem vitték el Bent soha oda???
A másik, hogy sorozatos rossz döntések halmaza a könyv, egyszer se mondja a gyerekeinek, hogy fogadják el Bent, ő sem próbálja elfogadni, gyógyszerezi magát a terhessége alatt, ősembernek titulálja stb., stb., stb.

Nem győzött meg, hogy A fű dalolt is elolvassam. Egyelőre nem… Lessing nekem túlságosan feminista nézeteket vall ebben a témában, én is akarok négy gyereket, és aki legalább négy gyereket akar, az szereti őket és nem viselkedne így, ha egyik beteg lenne. Nagyon nem értem meg. Pont.

25 hozzászólás
>!
Gedi
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Lehet, hogy most sokakat felháborít a véleményem (@Tíci-vel majd elintézzük egymás között :D) és magamra haragítom a kisgyerekes molyszülőket, de nekem tetszett Lessingnek ez a könyve is. Bár a szenvtelen, sok-sok elfojtástól talán még inkább megterhelt A fű dalol szintjét nem éri el, vitatkoznék az ellene felhozott legtöbb váddal, mindenekelőtt a stílusát ért kritikákkal. Nekem a fent említett könyvnél is nagyon bejött Lessingnek ez a szikár, puritán tőmondatozása, mely nem szépít, érzelemmentes, szenvtelen leírása a történéseknek, illetve pontosan ettől válik a szöveg nagyon terheltté és tömörré, a sorok között hagyott megannyi kimondatlanságtól. És én ezt nagyon tudom értékelni, ez jelenti e könyv esetében azt a bizonyos üvöltenék-a-szereplőkkel érzést. Az egésznek van egyfajta sajátosan ironikus, objektivitás mögé rejtőző elbeszélésmódja, ahol a narrátor valóban nem beszél el sokat, kevés szóval, cikornyák nélkül mesél egy családról, Harrietről és Davidről, négy gyerekről és egy ötödikről. Mindeközben pedig, a felfokozott és túlpörgetett jellemek/jellemtelenségek révén teljesen gunyoros képet kapunk a 70-es évek Angliájának társadalmi-morális meghasonlottságáról. Is.

Szerintem egészen zseniális például a nyitójelenet. Próbálkoznék spoilermentesen írni, mert szeretném, ha sokan olvasnák el az értékelésemet és persze a könyvet is… Mindenesetre ahogy a két „családalapító” szinte tündérmesei egymásratalálását szemléljük egy puccos céges partin, az nagyon sokat felvillant a kor szellemiségéről, életcélfelfogásairól, melyen természetesen középosztálybeli főszereplő párocskánknak mindenképpen felül kell emelkednie. Számukra ez a felülemelkedés a családban mint egyetlen karrier-lehetőségben rejlik. Többet kell elérniük, mint a szürke értelmiségi szülők vagy a milliomos, nőcsábász apuka, mindennek és mindenkinek ellentmondva jutnak el a Családig, mely természetesen az egyedüli Boldogság forrása. A tempó, a sűrítés nagyon jól kiegészíti Harrieték életfelfogását, hiszen nem érnek rá, gyorsan kell létrehozni mindent, hogy eztán élvezhessék a gyümölcsét. Első gyerek. Második, harmadik, negyedik. Négy tökéletes, az eszménynek megfelelő műtárgy, akik pompás kiegészítői az évenként összehívott nagy családi összejövetelnek, mégis sokkal kevesebb szeretetet, Boldogságot sugároznak, mint Down-kóros unokatestvérük.

És megérkezik Ben. A könyv központi kulcskérdése természetesen, hogy mi is valójában ő? Miért ilyen, mit jelképez és hogyan hat születése (vagy már a terhesség híre) az összes családtagra. Szeretek úgy gondolni Benre, és igazából végig így is olvastam, mint szimbólumra. A neten keresgélve, blogbejegyzésekbe olvasgatva, többen említik a könyv gondolati előzményeként a Frankensteint. Ott a szörny az emberi beképzeltség és felelőtlenség teremtménye, mely végül felemészti teremtőjét. Harriet és David sem azok a tökéletes, boldog család, melynek eszményi megtestesítőinek szeretnék mutatni magukat. Felelőtlenül vesznek házat, szó szerint „csinálnak” négy gyereket, hogy aztán mindenki más is velük foglalkozzon, hogy ők csak azt hajtogathassák maguknak és mindenkinek, hogy ez a tökéletesen boldog élet. Ben pedig erre cáfol rá. Sosem mondják ki, ki ő, mi ő; büntetés és igazságszolgáltatás? Összegzése mindannak, ami rossz történhet egy (felelőtlenül) megszült gyermekben? Az őt jellemző, nem is evilági lényként leíró sorok nem engednek közel egy fikarcnyit sem Benhez. Az igazi Benhez. Szörny-volta mindig csak a családtagok, a tőle rettegő testvérek, az undorodó apa, a maga módján véghetetlen szánalmat érző Harriet reakcióiban csapódik le. Az idill megkoronázása helyett egy igazi, mondhatni hús-vér jövevény szabdalja szét a családi létet, mindent, amiért gátlástalanul, felelősségérzet nélkül, mindenkin átgázolva küzdöttek. De ezért már sem a társadalom, sem a jól felépített eszmény nem toleráns, a lassan elrothadó kötelékek, a fokozatos összeomlás és az előállt helyzet sokszor érthetetlennek tűnő kezelése rendkívül fullasztó. De akárhogyan is nézem, egy ízig-vérig provokatív, gondolatébresztő társadalmi/szociális szatíra a regény, melyet nagyon is érdemes el- és újraolvasni.

>!
Chöpp P
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Aggasztó méreteket öltött a félelem és reszketés, melyet kiváltott. Doris Lessing eddig nálam rendesen döntögette a TabuKapukat. Az egyedülállósága pedig abban mutatkozik meg, hogy kíméletlensége roppant érzékenységgel párosul. Nem hagy magunkra a „bajban”; segít megküzdeni, túlélni, amennyire csak szereplői emberiességéből és energiáiból telik.

>!
petibácsi
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Három szemszögből tudom értékelni:

– A horror-rajongó véleménye: haver, először azt hittem, lesz olyan, mint a Rosemary gyereket vár és az Omen együttvéve, de a végéről lemaradt a vér :(

– A (távoli jövőben egyszer talán majd) leendő apuka véleménye: ez a könyv… hát… fúj.

– Az irodalombarát könyvtáros véleménye: ez egy igen megrázó történet egy édesanyáról, aki etikai elkötelezettségből úgy gondolja, ragaszkodnia kell a krízishelyzetben hozott döntéseihez, még akkor is, ha ez lassan a családja felbomlásához vezethet. És ez a hosszú lelki vívódás végül is átjött, még a tárgyilagos, szűkszavú, már-már pongyola megfogalmazásokkal együtt is (talán a fordítás sem a legjobb) – bár egyes pontokon, ahol hősünk egyfajta mártír szerepre készül, azért éreztem némi didaktikát az írónő részéről.

7 hozzászólás
>!
kvzs P
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Zavarba hoz engem ez a könyv. Olyan sterilen van megírva, két dimenziós a könyv, se íze, se színe nincs. Merem azt feltételezni, hogy ez a távolságtartás, csak a látható leírása, és a háttér hanyagolása nem a tehetségtelen író jellemzője, hanem szándékos fogás, direkt hagyta a véleményezést az olvasóra (mivel az írónő más könyvét még nem olvastam, ezért nem tudom a választ biztosra).
A történet nagyon megosztó. A két főszereplő Harriet és David végtelenül önzőek. Kihasználnak mindent és mindenkit, csak hogy a saját vágyaikat megvalósíthassák, és élhessék a „bezzeg mi” látszatéletüket. A család asszisztál ehhez az önzőséghez az első problémáig. Ben születésénél olyan érzésem volt, hogy a szülők arroganciája és sorskísértése miatt kapták ezt tanulópénznek. És nem tudták kezelni.
A rokonok viselkedése nagyon jellemző: amíg csak öröm és boldogság van, addig sáskahadként megszállják a családot, a probléma megoldásában/kezelésében viszont nem segítenek (mert a gyerek bedugása egy intézetbe, hogy ott haljon meg nem megoldás), hanem hátat fordítanak. Az egyetlen ember, aki egy kicsit is próbál foglalkozni Bennel az az anya, de segítség nélkül nem jut sokra.
Elgondolkoztatott a könyv azon, hogy régebben hány „kezelhetetlen”, „rossz” gyerek halt meg van kallódott el, mert nem ismerték fel, hogy mi bajuk, illetve ezzel szemben az, hogy ma már egy apró másságra is ráhúzunk vmi címkét, beskatulyázunk mindent és mindenkit. Nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb…
A könyv nagyon nagy hátránya az iszonyatosan rossz fordítás. Tele van magyartalan és érthetetlen mondatokkal, ami nagyon méltatlan egy Nobel-díjas íróhoz.
(a csillagozás még változhat, nem tudom hova tenni a könyvet…)

11 hozzászólás
>!
Zimmermann_Zita
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Nehéz témát feldolgozó, nyomasztó hangulatú könyv, amelyhez illett a tömör, egyszerű stílus. Ehhez igazodva a terjedelem sem túl hosszú, gyorsan elolvastam, de még egyszer valószínűleg nem fogom kézbe venni.

>!
tgorsy
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Na nem. Soha többet Lessinget. Felháborító, h. egy világhírű, Nobel-díjas írónő ennyire hülyének nézi az olvasót.
Nagyon fontos, izgalmas téma, és olyan színvonalon megírva, mintha a fodrásznál olvasnám a Nők Lapjában. És ezzel nem a Nők lapját akarom leminősíteni.
Egyetlen egy szereplőről sem tudok meg semmit. Mit, miért, hogy éli meg? Egy riporteri tudósítás.de annak is rossz, mert nekem ne akarja már senki se bemagyarázni, h. a 20. század végén Angliában, csak úgy szülői bemondásra elvisznek egy gyereket egy olyan intézetbe, majd az ápoló csak úgy kiadja.
Mert így kellett lennie, mert, hogy az anya soha nem tudott orvosi igazolást szerezni arról, h. Ben más.
akkor hogy is van ez?
Vagy egy James Joyce-i csavar? A anya a „más”, csak ezt elfelejtette az írónő közölni?
Szóval kérem szépen én itt hülyének lettem nézve, ráadásul elég gyenge színvonalon.

>!
Youditta
Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Fú. Nem egyszeru könyv, a szerkezete egyszeru, de amit közölni akar, az közel sem. Nekem tetszett a mondatok egyszerusége, és ahogy a könyv meg van írva. Azt hiányoltam, hogy rengeteg érzelmi dologra nem kaptunk választ, hogy pontosan hol is hullott szét a család. A miértet megkaptuk, de a többit nem igazán. Erről még olvastam volna mindenképpen, emiatt hiányérzetem van. Voltak furcsa érzéseim a könyvvel kapcsolatban többször is, pl az intézet jelenetnél,illetve a terhesség alatt. Azok kicsit hitetetlenek voltak számomra, hogy így történhet, de egész biztos másképp történtek a dolgok 50évvel ezelőtt, vagy csak bízunk benne, hogy ma már nem így van. David és Harriet személye abszolút távol áll tőlem, illetve a bummbele majd lesz valami elmélet, nekem furcsa. Tegye ezt meg valaki a saját életével, de ne a születendő gyerekeivel, hogy azt se tudja miből,hogyan, de sok gyerek legyen. Emiatt nem tudtam senkivel azonosulni, a felnőttek közül talán Dorothy személye volt kedvelhető. Megrázó könyv mindenképp, ha belegondolunk a történet lelkiségébe.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Chöpp P

– Nekem senki se mesélt, amikor kicsi voltam. – Nehéz lett volna megállapítani, hogy ez panasz vagy dicsekvés.

85. oldal

>!
krlany I+SMP

Harriet és David egy hivatali összejövetelen ismerték meg egymást, amelyre különösképpen egyikük sem akart elmenni, s amelyről és akiről azonnal tudták mind a ketten, hogy ez az, amire vártak.

(első mondat)

>!
Gyöngyi69

–Az a baj, hogy az ember megszokja ezt a poklot – …

120. oldal

>!
Chöpp P

Elbúcsúzott. Az ajtóhoz lépett, visszanézett. Azt látta a doktornő arcán, amire számított: a sötét, merev tekintetből sugárzott, mit érez. A másság előtti iszonyatot, ahogy a normalitás utasítja el azt, ami kívül van az emberin. S iszonyodást Harriettől, aki ezt a Bent szülte.

196. oldal

>!
Chöpp P

A szülők leültek a kerevetre, arccal a franciaablaknak, amely kivágódott, s már ott is volt a két vékony, elegáns kis teremtés, égőpiros, fagycsípte arccal, a szemük teli a kinti vad sötétségben átélt izgalmakkal, amelynek részei voltak. Zihálva megálltak, a szemük lassan alkalmazkodott a realitáshoz, a meleghez, a kivilágított nappalihoz, a szüleikhez, akik ültükből őt figyelték. Egy pillanatra két idegen életforma találkozott: a gyerekek még az ősi barbárság részei voltak, az lüktetett a vérükben, de most félre kellett tenniük vad önmagukat, míg újra betagozódnak a családba. Harriet és David megosztotta ezt velük képzeletben meg a saját gyerekkoruk emlékei miatt – velük voltak, tisztán láthatták önmagukat, a két felnőttet, ahogy szelíden, otthonosan, még tán sajnálatraméltóan is ott ülnek – oly távol vadságtól, szabadságtól.

139-140. oldal

>!
Carmilla 

Harriet megint csak eltűnődött: miért bánnak vele úgy, mint egy bűnözővel. Mióta csak Ben megszületett, azóta ez megy, gondolta. Most látta csak, hogy csöndben mindenki elítélte őt. Szerencsétlenség történt velem, mondta magának, nem követtem el bűntényt.

>!
holle

Azt látta a doktornő arcán, amire számított: a sötét, merev tekintetből sugárzott, mit érez. A másság előtti iszonyatot, ahogy a normalitás utasítja el azt, ami kívül van az emberin. S iszonyodást Harriettől, aki ezt a Bent szülte.

196. oldal

>!
házisárkány

De nem csak az ősz haj, fáradt bőr öregítette: a láthatatlan lényeg lúgozódott ki belőle; kiszipolyoztak belőle valamit, ami olyan volt, mint valami zsírréteg, csak éppen nem anyag; s ezt mindenki természetesnek vette.

>!
dianna76 P

– Nos, ez alkalommal a gének valami különlegeset produkáltak.
– De mit, ez a kérdés – mondta Harriett. – Mi ez a gyerek?

98. oldal

>!
RKAti P

Néha, ritkán, szegény Harriet. Sokkal gyakrabban: felelőtlen Harriet, önző Harriet, bolond Harriet…
Aki nem engedte, hogy Bent megöljék – védte magát szenvedélyesen, mindig magában, sosem hangosan. Mindaz, amit a társadalom, amelyhez tartozott, értéknek tartott, amiben hitt, nem hagyott neki más választást, csak azt, hogy elhozza Bent arról a helyről. De mert megtette, és megóvta attól, hogy hogy meggyilkolják, tönkretette a családját.

133. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

William Golding: Beavatás
Neil Gaiman: Csillagpor
Alan Alexander Milne: A Vörös Ház rejtélye
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Charles Dickens: Örökösök I-II.
Joss Stirling: Storm és Stone
Georgia Byng: Molly Moon hihetetlen kalandja a hipnózissal
Jane Austen: Meggyőző érvek
Charles Dickens: Martin Chuzzlewit
Charles Dickens: Szép remények