Egy röpke kis nyári kalandként indult. Elvetettem pár sárgarépamagot, és hatalmas szenvedély kelt ki belőlük: kertész lettem. Ezzel a könyvvel pedig neked is kedvet szeretnék csinálni ahhoz, hogy szerelembe ess a természettel, a magad termelte friss zöldségekkel, s boldogan álmodozz a saját konyhakertedben. Sehol nem tudsz olyan jó zöldséghez jutni, mint amit magad termelsz s nem annyira megterhelő, mint gondolod. Nem kell hozzá akkora terület sem: egy öt négyzetméteres balkon is lehet a csemegék forrása, 42 négyzetméternyi veteményes pedig több száz kiló zöldséget is adhat. Ezekre komplett tervet is találsz a könyvben, amelyet aztán saját szád ízére szabhatsz. Nem baj, ha még sosem csináltál ilyet, igyekeztem minden apró információt összegyűjteni, hogy könnyű legyen a dolgod. Dóra Melinda Tünde 15 évet dolgozott gazdasági újságíróként, majd egy hirtelen váltással kertész lett. Az általa alapított Kíváncsi Kert a legjobb budapesti éttermeknek szállít olyan zöldségeket, amelyeket… (tovább)
Kertkaland 36 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2015
Enciklopédia 2
Kedvencelte 1
Most olvassa 12
Várólistára tette 58
Kívánságlistára tette 102
Kölcsönkérné 3

Kiemelt értékelések


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Közvetlen stílusú, mintha csak mesélne. Az alapvető zöldségek termesztéséhez nyújt hétköznapi ismertetőt, egyszerű nyelvezettel, újságíróként. Sok szép ábrával illusztrált , ami elgyönyörködtet az eredményeken és még inkább szívesen veszem kezembe a könyvet. Nem szakkönyv inkább kedvcsinálóként tekintendő.Látszik, hogy szenvedéllyel kezdte et úgymond hobbiként a kertészkedést az írója ami végül megélhetős is lett a korábbi szakma hátraszorításával. Van igény a frissen megtermelt növényekre manapság. Terjednek a szedd magad mozgalmak vagy kertészetek nyitása a fogyasztók direkt megkeresésére. Ha érdekel az otthoni veteményes de még nem vagy járatos benne és megvan a saját területed , javaslom a könyvet.


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Könnyen átlátható, informatív, érdekes és okos kis könyv, a haszonnal lapozgatós fajtából, az ez évi mini kertünk az itt olvasott rendszer szerint rendeztem be, és működőnek tűnik.
Jövőre újraolvasom, újratervezem, újra játszom.


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Hát vegyes érzéseim vannak. Néhol túl részletes, de néhol túl felszínes. off
Kicsit úgy érzem inkább az írónő lelkesedése köszön vissza a könyvből. Lehet, ha nem olvastam volna Charles Dowding könyvét másképp gondolnám, de magas volt a léc.


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Nem azt kaptam amit vártam. :( A cím és a vidám borító nekem tényleg valamiféle kalandot, vagyis cselekményt sejtet és az itt nincsen. Az első 5-10 oldal igazán érdekes, aztán átmegy ugyan színes-szagos, de mégis száraz szakmai szövegbe. Kicsit több személyes élménnyel, Hugh Fearnley-Whittingstall – szerűen, cselekménybe építve a tudnivalókat több kedvem lett volna elolvasni. Szóval első betűtől az utolsóig, romantikus vagy könnyű délutáni olvasmánynak nem ajánlom. Bár modernebb a többinél, azért ez mégiscsak egy uncsi kertészeti szakkönyv, amit akkor üss fel, ha valamit meg akarsz nézni benne. :(


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
A kertészkedéssel kapcsolatban teljesen ambivalens érzéseim vannak: egyrészt nagyon jó lenne egy csodaszép virágos -és haszonkert tulajdonosának lenni, minden nap gondoskodni a kis védencekről, a fészbúkon büszkén mutogatni az eredményt (na jó, azt azért nem)…másrészt érzem, hogy nekem 8 óra munka után, 2 gyerek mellett ehhez már nincs energiám.
Erre jön ez a könyv, ami teljesen úgy állítja be az egész haszonkert-dolgot, mint ami azért nagyjából pofonegyszerű. Hiszem is, nem is, az mindenképpen meggyőző, hogy a szerző több opciót is felkínál kertünk mérete és a kertészkedésre szánt idő függvényében, illetve – szerintem viccesen – sokszor ajánl fel lustáknak való választási lehetőséget.
A könyv időnként telefonkönyv-szerű, nem állítom, hogy ezeket a részeket nagyon élveztem, viszont kétségtelen, hogy ezek szórakoztatás helyett inkább arra valók, hogy ha ültetni akarnék valamit, felütném az adott rész, és elolvasnám, hogy csináljam.
Engem nagyon megfogott a könyv külseje-belseje illusztrációk szempontjából, tetszett, hogy biokertről van szó, tehát mind a felhasznált táptalajok, mind a kártevők elleni védelem természetes eredetű.
Az is pozitív, hogy a hölgy alapvetően gondol azokra, akik csak egy balkonnal rendelkeznek, ott nagyon ötletes „cserépmegoldások” vannak, és véleményem szerint hihetetlen mennyiségű termést ki lehet hozni kis alapterületből is. Amúgy is jópofa a WC-guriga, a tojástartó, a PVC-cső, a PET-palackok, stb. felhasználása.
A gyakorlati tanácsokon túl kaphatunk egy kis történelmi betekintést is a termesztendő növényekről.
Megmondom őszintén, kedvet kaptam ahhoz, hogy újra fellapozzam azt a részt, ahol az év későbbi szakában ültethető növények szerepelnek, és a nyamvadt kis paradicsom -és paprikaültetvényem mellé „profi” módon is ültessek valamit.


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Ez a könyv valami nagyon jó! Nagyon szép, nagyon praktikus, sok képpel, sok hasznos leírással, apró trükkel és tippel. :) Zöldségekre bontva, mindenre kitérően.
Ugyan ez az első kertész könyvem, de okkal, a többi olyan semmilyennek tűnt, ezt pedig miután a Fekete Technológia agro podcastben ajánlották a srácok, megnéztem a bltban és be is rendeltem, mert igazuk volt, kiváló alapokat ad. :)
Abszolút 5 csillag.


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Rengeteg hasznos ötlet van a könyvben. Jól értelmezhető, és nagyon közvetlen a hangvétele.


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Sok hasznos ötlet van benne. Kár, hogy nem előbb szereztem be idén. :)


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Zseniális könyv – nagyon jó a szerkezete, pontosan érthetőek a leírása és megfelelően személyesek a kalandok benne. Remek ötlet, hogy kertméretre és erkélyre is kínál növényeket és tanácsokat. Nagyon részletes útmutatók vannak benne és a józan paraszti ész 21. századi kombinációja. Emellett színes is – jól illusztrált, sok ábrával van ellátva, ami szintén hasznos.


Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Most, hogy kertes házba költöztünk tervezek egy kis konyhakert ültetését. Ez az első kertészeti könyv, ami olvasok, és őszintén nem sok dolgot értek belőle. Tetszik is meg nem is, de tuti,hogy nem kezdőnek írták.
Népszerű idézetek




A kudarcok jók. A hibákból tanulja meg az ember, hogy mit NE csináljon.
12. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




Szeretni és ápolni fogod a gazokat.
15. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




Soha többé nem dobsz ki könnyű szívvel zöldséget, még a boltit sem.
15. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




Bébirépát ropogtatsz, és épp csak lesöpröd róla a földet, meg sem mosod.
15. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




Nagyapám még jelentős háztájival gazdálkodott, de az apám már csak fenyőket és rózsákat ültetett.
16. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




Gazt nem láttam sehol, mert ez egy igen rendes porta volt.
16. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




A büdöske néven is ismert bársonyvirág egyes fajai például a fonalféregrevhatnak úgy, mint a vámpírokra a fokhagyma.
174. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




A családi kiskert számomra sokkal többet jelent annál, hogy a boltinál olcsóbban jutok jobb zöldséghez. Technológizált, absztrakt világunkban ez egy módja annak, hogy saját emberségem körüljárjam… Annak számára, aki elkezd gazdálkodni, sok dolog új értelmet nyer.
68. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




Bárki tud zöldséget termeszteni, te is.
12. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!




A kudarc csupán az, ami két siker közt van.
240. oldal
Dóra Melinda Tünde: Kertkaland 91% Termelj magadnak zöldséget!
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kay Maguire: A chili 82% ·
Összehasonlítás - Richard Gilbert: 200 kedvelt szobanövény termesztése és ápolása 93% ·
Összehasonlítás - Sulyok Katalin – Siklós László: Vetéstől a tálalásig ·
Összehasonlítás - Tóth Imre: Lomblevelű díszfák, díszcserjék kézikönyve ·
Összehasonlítás - Andsen Haarpaintner: Illatos kert ·
Összehasonlítás - Christopher Grey-Wilson – Linden Hawthorne: Sziklakerti növények ·
Összehasonlítás - Mándy Andrea – Komiszár Lajos – Honfi Péter – Treer András: Cserepes levéldísznövények ·
Összehasonlítás - Jó tanácsok minden kerti munkához ·
Összehasonlítás - Arthur W. Miller: Évelő növények gondozása, szaporítása ·
Összehasonlítás - Lechner Judit: Fűszeres-virágos kalendárium ·
Összehasonlítás