Vannak olyan képregények, amik a tágabb közönségnek szólnak, bárki élvezheti háttértudás nélkül, és vannak azok, amiket nem, mert célszerű ismerni hozzá valamennyit az adott karakter/karakterek háttértörténetéből. Namármost: a Thanos győz nem az előbbi kategóriába tartozik. És mivel a nagy lila óriást (aka őrült titán) csak az Infinity War-ból ismerem, így teljesen más képem van róla, mint amit a képregényből megismertem.
De tegyük hozzá, ez nem baj. A Thanos győz-ből megismerhettem múltját, jelenét és jövőjét, örök keringőjét a Halállal, beteljesületlen szerelmével spoiler. Lekötött az izgalmas gondolatkísérlet, ami a Lokiban is, azaz mi is történik, miután az antagonista eléri a célját. Thanos azonban másra jut, mint a megtévesztés mestere, és utazása sokkal kevésbé volt érdekes számomra. Túlságosan öncélúvá, tét- és tartalomnélkülivé vált az a küzdelem, amit Thanos folytat saját magával – szó szerinti és átvitt értelemben is. Pedig a mondákat idéző hangvétel kellően patetikus, mégis működő keretet biztosított a történetnek, és megadta a remek felütéseket, ami kellett ehhez a nagyszabású sztorihoz. Mégis hiányoltam Thanos igazi motivációját, ami miatt az Infinity War nekem nagyon is működött: ott a titán céllal pusztít, nem l'art pour l'art, hanem célja van ezzel, míg itt a Halállal való eljegyzés és az őrület szándéknak túl kevés, bár kétség kívül költői képet eredményez.
Így a fő történet inkább remek rajzolásával, energikus képeivel nyűgözött le inkább. Nagyon tetszett a színek kavalkádja, főleg a sok vörös, és az egész oldalas arcok. Geoff Shaw remekül ábárzolta az érzelmeket, de a harcok is kellően látványosra sikerültek, tablóin pedig az ahhoz értőek biztos rengeteg részletet fedeznek fel. A másik kedvencem egyértelműen a Szellemlovas karaktere volt: őrült kommentárjai remekül feldobták az egyébként egysíkú történetet.
A kötet másik nagy erénye a Thanos Annual 1 fordítása. A kis epizódok (az ókori eposzokhoz hasonlóan) remekül színesítették Thanos figuráját, vagy kiváló szórakozásnak bizonyultak. Az illusztrációk pedig kellően szolgálták a történet céljait, helyenként más mélységet is adtak a történetnek, mélyítették a tragédiát, megmutatták a pusztítás líráját, vagy különös feszültséget vittek karikatúraszerű képeikkel az alapvetően tragikus mesébe.