The ​Goldfinch 12 csillagozás

Donna Tartt: The Goldfinch Donna Tartt: The Goldfinch

Aged ​thirteen, Theo Decker, son of a devoted mother and a reckless, largely absent father, survives an accident that otherwise tears his life apart. Alone and rudderless in New York, he is taken in by the family of a wealthy friend. He is tormented by an unbearable longing for his mother, and down the years clings to the thing that most reminds him of her: a small, strangely captivating painting that ultimately draws him into the criminal underworld. As he grows up, Theo learns to glide between the drawing rooms of the rich and the dusty antiques store where he works. He is alienated and in love – and his talisman, the painting, places him at the centre of a narrowing, ever more dangerous circle.

The Goldfinch is a haunted odyssey through present-day America and a drama of enthralling power. Combining unforgettably vivid characters and thrilling suspense, it is a beautiful, addictive triumph – a sweeping story of loss and obsession, of survival and self-invention, of the… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Abacus, London, 2014
864 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780349139630
>!
Little, Brown Books, New York, 2013
784 oldal · ISBN: 9781408704943
>!
Little, Brown Books, New York, 2013
784 oldal · ASIN: B00C74SHRK

Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

Las Vegas (Nevada, USA)


Kedvencelte 5

Most olvassa 7

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
entropic P
Donna Tartt: The Goldfinch

Ez annyira jó volt, hogy valamivel a fele után elkezdtem aggódni, hogy túl hamar vége lesz, úgyhogy a gyors folytatás helyett inkább (félig-)pótcselekvésekbe menekültem: moziba mentem, befejeztem két másik könyvet, görkoriztam, meg ilyenek – csak hogy minél távolabb kerüljön a pillanat, amikor a végére érek. (Igazából valahol a 10. oldal környékén kezdtem először ezen aggódni, csak akkor még nem tűnt annyira fenyegetőnek a veszély, mert még volt hátra 760 oldal.)

De végül nem halaszthattam tovább, és a megelőző napok ostoba önmegtartóztatása odáig vezetett, hogy a még hátralévő másik felét két maratoni menetben legyűrtem. Na jó – a legyűrtem nem jó szó – erőfeszítés meg szenvedés képzetét kelti, pedig ezt a könyvet olvasni aztán pont nem ilyen.

Hanem leginkább tiszta élvezet és gyönyör.

És amit nem váltott ki belőlem Donna Tartt másik regénye, amit olvastam: az oly kívánatos magamról-megfeledkezést – azt most megkaptam.

Ezt a teljes önfeladást, ezt az elemi kíváncsiságot (és mi volt még? és azután még mi volt?), hogy mindent tudni és ismerni akarok: a főszereplő-narrátor utolsó bedrogozott képzelgéseit is; az összes New York-i utcát, ahol megfordul; minden bútordarabot, amit megérint; a Las Vegas-i sivatagot; a lázas megfázást; a padot a Central Parkban; a szerelem vörös haját és ezerszínű sáljait; az átázott cipőben tocsogást a jeges latyakban Amszterdamban karácsony előtt; az önpusztító és gyilkos dühöt és kétséget és bűntudatot. Mindent. (Ld. még: http://moly.hu/idezetek/601054)

Azt hiszem, ennyire mindent-tudni akarni kizárólag regények esetében lehet – és milyen jó, hogy itt majdnem mindent meg is tudunk.

Mert ez szerencsére lassú könyv, amiben van idő a dolgokra: hogy a szereplők felnőjenek, hogy sok mindenfélét csináljanak, hogy néha csak marháskodjanak – és amikor volt néhány hét vagy év ugrás a történetben, majdhogynem felháborodtam, mert én azt is tudni akartam volna, hogy mi volt a kihagyott időszakban.

Ja igen, hogy amúgy miről szól – az majdnem mindegy, mert annyira jó olvasni (mert annyira jól, szépen, pontosan, eszméletlen kifejezőerővel van megírva), hogy felőlem szólhatna bármiről, mindenképpen élvezném.

De egyébként: Az elcseszett, gyógyszerfüggő, reménytelenül szerelmes, poszttraumás stressztől szenvedő Theo Deckerről, aki gyerekkorában igen tragikus körülmények között elveszti az anyját, és az anyja halálával összefüggésben szert tesz egy világhíres festményre (ez volna az Aranypinty, vagy Tengelice, vagy micsoda), amely aztán az egész elcseszett stb. életének vezérfonala lesz.

A darabka művészet, szépség, valóság, tisztaság, és csoda, amihez mindig vissza lehet térni, és amivel kapcsolatban elég a tudat, hogy létezik, hogy valahol ott van – mert már a gondolat, hogy ott van, az is elég ahhoz, hogy a lét ne tűnjön annyira borzasztóan feketének és fenyegetőnek. (Azért még így is épp elég fekete és fenyegető.)

Az egyik fejezet egy Nietzsche-idézettel nyit: „A művészet azért van, hogy ne pusztuljunk bele az igazságba.” És ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor az egész regény ennek az illusztrációja.

Na, és ezt nem mondhatom elégszer: ahogy ez le és meg van írva – attól az agyam eldobom. (És megfigyeltem, hogy általában ellenkező előjellel szoktam ezt írni – hogy már megint nem dobtam el az agyam valamitől, úgyhogy extra öröm, amikor valamitől viszont igen.)

(Végül pár rokon könyv, témában is talán, néha, de inkább érzésben, hangulatban, vagy írásmódban:

Szép remények
Árvák hercege
A szépség vonala
Zabhegyező)

>!
nero
Donna Tartt: The Goldfinch

Donna Tartt új regénye a 2014-es Pulitzer-díj nyertese, sajnos magyarul még nem olvasható. Kemény feladat elé állítja az olvasót ez a majd 800 oldalas mű, ami a felszínen talán leginkább egy thriller, ám sokkal inkább elemzés a művészetről, az emberi kapcsolatokról, családról, barátságról, őszinteségről, hazugságokról és értékekről. A történet a főhős Theo Decker és egy apró németalföldi festmény, az Aranypinty körül forog és számomra talán leginkább a németalföldi festészettel rokonítható. Nyers, őszinte, néha durva, de ugyanakkor nem felszínes, a felszínen is ábrázolni tudja azt, ami a mélyben lapul. Ez volt az év legizgalmasabb szellemi kalandja, ugyanakkor olvasmányos, szórakoztató kikapcsolódás a mindennapokból. Remélem, hamarosan magyarul is olvasható lesz.

>!
Ladyorlando
Donna Tartt: The Goldfinch

Ha nagyon dióhéjban kellene összefoglalnom ezt a könyvet akkor azt mondanám róla, hogy ez a könyv egy elmélkedés a művészetről, az élet/lét értelméről, a barátságról és a szeretetről. Donna Tartt The Goldfinch-je ez mind, és sokkal több ennél. Van itt minden, terrorista támadás, alvilág, műkincs lopás, lövöldözés, szerelem, barátság, szerencsejáték, drogok stb stb. Ez így lehet kicsit össze-visszának tűnik, de nem, ez a könyv így egy kerek egész.

Azon ritka művek közé tartozik nálam amit legszívesebben egy nap alatt kiolvastam volna, de próbáltam szépen beosztani, csak azért, hogy tovább velem lehessen. A The Goldfinch, kisebb-nagyobb, hibái ellenére is egy mestermunka. Még Tartt-tól sem vártam ilyet, pedig nála, nálam elég magasan van a mérce. Imádtam a történetet, a szereplőket: Theo-t, Pippa-t, sőt még Boris-t és Andy-t is, de legfőképpen Hobie-t, pedig talán ő az akiről a legkevesebbet tudunk meg, csendes, nincs a középpontban.

Azt eddig is tudtam, hogy Tartt mesterien ír, de amit itt művelt az egyszerűen túltesz mindenen. Bekezdések, oldalak vannak amiket újra és újra elolvastam, mert imádtam ahogyan lefest egy hangulatot, a hasonlatokat, amiket nem tudom honnan húzott elő, és a metafórákat. Igen, néha kicsit sok a leíró rész, de a 771 oldalas könyvből egy sort nem húznák ki, pont azért mert Tartt olyan fenomenálisan ír le mindent, hogy nem érdekel, hogy leszakad a kezem olyan nehéz a könyv.

Remélem nem kell megint tíz évet várni a következő Donna Tartt könyvig, dehát igen, jó fenomenális munkához idő kell.

>!
Enca
Donna Tartt: The Goldfinch

Ó Theo, hogy te mennyire a szívemhez nőttél! Ha te nem lettél volna ennyire szimpatikus, lehet feladtam volna a könyvet. Merthogy cselekmény az nem sok volt ahhoz képest, hogy majd 800 oldalas kötetről beszélünk, 200 oldallal karcsúbban talán még élvezetesebb lett volna. Hozzáteszem nem annyira zavar általában, ha nem eseménydús egy történet, de itt most hiányoztak hozzá a mély gondolatok.
Tart Secret History-ja se egy akció dús regény, de ott voltak elgondolkodtató kérdések, melyeket én itt hiányoltam. Viszont amiben ez a kötet jobban tetszett, az az, hogy itt láttam okokat amik elvezettek az alkoholizmushoz és gyógyszerekhez, nem csak céltalanul olvashattam róla minden 2. oldalon. És még valami, amiben jobb volt: maguk a szereplők. Szinte mind keresztülment valamilyen tragédián, ami megviselte, de mégis mentek tovább.
Bár csak 3,5 csillagot adtam rá, mégis megszerettem a történetet (khm, főleg Theot), néha úgy megölelgettem volna Theot vagy esetleg Pippát. Valószínűleg még hosszan ragozhatnám a könyvet, de már így is csapkodnak a gondolataim, úgyhogy itt lezárom.


Népszerű idézetek

>!
BZsofi +SP

„Hah. Harry Potter,” he said, as he looked me over. (…)
„Where's your broomstick?”
„Left it in Hogwarts,” I said.

263. oldal (Abacus, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Harry Potter · Roxfort
>!
Crazed

And the flavor of Pippa`s kiss – bittersweet and strange – stayed with me all the way back uptown, swaying and sleepy as I sailed home on the bus, melting with sorrow and loveliness, a starry ache that lifted me up above the windswept city like a kite: my head in the rainclouds, my heart in the sky.

176. oldal (Abacus, 2014)

>!
entropic P

Why did I obsess over people like this? Was it normal to fixate on strangers in this particular vivid, fevered way? I didn't think so. It was impossible to imagine some random passer-by on the street forming quite such an interest in me. […] I was fascinated by strangers, wanted to know what food they ate and what dishes they ate it from, what movies they watched and what music they listened to, wanted to look under their beds and in their secret drawers and night tables and inside the pockets of their coats. Often I saw interesting-looking people on the street and thought about them restlessly for days, imagining their lives, making up stories about them on the subway or the crosstown bus.

28-29. oldal

>!
chemicalmoment

Whenever you see flies or insects in a still life—a wilted petal, a black spot on the apple—the painter is giving you a secret message. He’s telling you that living things don’t last—it’s all temporary. Death in life. That’s why they’re called natures mortes. Maybe you don’t see it at first with all the beauty and bloom, the little speck of rot. But if you look closer—there it is.

>!
BZsofi +SP

Mine [section in school] was reading Walden; and I hid myself in the coolness and silence of the book, a refuge from the sheet-metal glare of the desert.

260-1. oldal (Abacus, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Henry David Thoreau: Walden
>!
BZsofi +SP

Though he spoke English fluently enough, with a strong Australian accent, there was also a dark, slurry undercurrent of something else: a whiff of Count Dracula, or maybe it was KGB agent.

264. oldal (Abacus, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Drakula
>!
Glosep

Yet even a child can see its dignity: thimble of bravery, all fluff and brittle bone. Not timid, not even hopeless, but steady and holding its place. Refusing to pull back from the world.

And, increasingly, I find myself fixing on that refusal to pull back. Because I don’t care what anyone says or how often or winningly they say it: no one will ever, ever be able to persuade me that life is some awesome, rewarding treat. Because, here’s the truth: life is catastrophe. The basic fact of existence—of walking around trying to feed ourselves and find friends and whatever else we do—is catastrophe. Forget all this ridiculous ‘Our Town’ nonsense everyone talks: the miracle of a newborn babe, the joy of one simple blossom, Life You Are Too Wonderful To Grasp, &c. For me—and I’ll keep repeating it doggedly till I die, till I fall over on my ungrateful nihilistic face and am too weak to say it: better never born, than born into this cesspool. Sinkhole of hospital beds, coffins, and broken hearts. No release, no appeal, no “do-overs” to employ a favored phrase of Xandra’s, no way forward but age and loss, and no way out but death. [“Complaints bureau!” I remember Boris grousing as a child, one afternoon at his house when we had got off on the vaguely metaphysical subject of our mothers: why they—angels, goddesses— had to die? while our awful fathers thrived, and boozed, and sprawled, and muddled on, and continued to stumble about and wreak havoc, in seemingly indefatigable health? “They took the wrong ones! Mistake was made! Everything is unfair! Who do we complain to, in this shitty place? Who is in charge here?”] And—maybe it’s ridiculous to go on in this vein, although it doesn’t matter since no one’s ever going to see this—but does it make any sense at all to know that it ends badly for all of us, even the happiest of us, and that we all lose everything that matters in the end—and yet to know as well, despite all this, as cruelly as the game is stacked, that it’s possible to play it with a kind of joy?

>!
Glosep

And I feel I have something very serious and urgent to say to you, my non-existent reader, and I feel I should say it as urgently as if I were standing in the room with you. That life— whatever else it is—is short. That fate is cruel but maybe not random. That Nature (meaning Death) always wins but that doesn’t mean we have to bow and grovel to it. That maybe even if we’re not always so glad to be here, it’s our task to immerse ourselves anyway: wade straight through it, right through the cesspool, while keeping eyes and hearts open. And in the midst of our dying, as we rise from the organic and sink back ignominiously into the organic, it is a glory and a privilege to love what Death doesn’t touch.

>!
Crazed

Because I don't care what anyone says or how often or winningly they say it: no one will ever, ever be able to persuade me that life is some awesome, rewarding treat. Because here is the truth: life is catastrophe.

860. oldal (Abacus, 2014)

>!
entropic P

Not long before, I had stayed up late with my mother and watched Citizen Kane, and I was very taken with the idea that a person might notice in passing some bewitching stranger and remember her for the rest of his life. Someday I too might be like the old man in the movie, leaning back in my chair with a far-off look in my eyes, and saying: „You know, that was sixty years ago, and I never saw that girl with the red hair again, but you know what? Not a month has gone by in all that time when I haven't thought of her.”

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aranypolgár

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

John Green: The Fault in Our Stars
Susan May Warren: Mission: Out of Control
Elizabeth Gilbert: The Signature of All Things
Reece Hirsch: The Adversary
Jan Rothuizen: The Soft Atlas of Amsterdam
Dubravka Ugresic: The Ministry of Pain
Anneke Bokern: Amsterdam
Miep Gies – Alison Leslie Gold: Anne Frank Remembered
Pete Jordan: In the City of Bikes
Pam Lewis: A Young Wife