A ​szerelem iskolája (Chambers testvérek 1.) 144 csillagozás

Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Emma Brimley rémülten tapasztalja, új munkahelyén azt várják tőle, hogy a gondjaira bízott fiatal lányokat felkészítse a házasság minden helyzetére. Mivel azonban ő maga sosem volt férjnél, kénytelen a vonzó Nicholas Chambers segítségét kérni…

Eredeti megjelenés éve: 2007

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Romantikus Regények General Press

>!
General Press, Budapest, 2014
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636435479 · Fordította: Őri Péter
>!
General Press, Budapest, 2014
304 oldal · ISBN: 9789636436919 · Fordította: Őri Péter

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Nicholas Chambers · Emma Brimley


Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

nicosia P>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Pikáns. Azt hiszem ez a regény kimeríti a fogalmat. Az alapszituáció teljesen életszerűtlen, de szórakoztató. A főszereplő lord egy nyitott szemléletű, értelmes, de különösebben nem erkölcsös festőművész, ( mintha Amanda Qiuck regényeiből lépett volna ki), míg Emma egy vénkiasasszony, jó sok előítélettel és kiváncsisággal. Kettejük minden apró szava és tette természetesen jó sok félreértést és konfliktust okoz (és persze rengeteg izgalmat). Bevallom engem ez időnként fárasztott.

Mrs_Curran_Lennart P>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Ez igazán aranyos történet volt, jobban tetszett, mint a Casanova érintése, amit előzőleg olvastam az írónőtől. Szerettem Emma bátorságát és leleményességét, ahogy titokban átlopakodik Lord Nicholashoz, a segítségét kérve. Talpraesett fiatal hölgy, akit könnyű megkedvelni, márcsak azért is, mert szereti a könyveket. A két idős tanárnő is igazi egyéniség, vicces volt, ahogy füleltek az órán, amiket Emma tartott a férfi testrészekről.
A Lord pedig, akit igazi rosszfiúnak tartanak és őbujasága a gúnyneve, nem is volt annyira rémes. Összegezve, minden megvan ebben a történetben, amit a történelmi romantika kedvelői szeretnek, sőt még egy kis pikantéria is.

KönyvMoly_1989>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Aranyos, kedves, üdítő, romantikus regény. Tetszett Nicholas karaktere, szenvedélyes, tehetséges, buja férfi, igazán érdekesek voltak a jelenetek, amikor Emmát festette és tanította.
Bár számomra elég hiteltelen, hogy „erotika oktatást” vezettek be egy jóhírű lányiskolában, de érdekes elgondolás. :)

Sippancs P>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Minden évben, ahogy egyre hűvösebb lesz az idő, és a nyár őszbe fordul, annál inkább vágyom történelmi romantikus regényt olvasni. Idén első őszi olvasmánynak MacMeans történetét választottam, és milyen jól tettem, hogy ezzel a könyvvel kezdtem!
Nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Teljesen beszippantott ez a cseppet sem tipikus történet a bájával, a humorával, a hangulatával, a szerethető szereplőivel és az izgalmas cselekményével.
Emma az egyik legédesebb női karakter, akivel történelmi romantikus regényben találkoztam. Kedves, okos, szellemes és kifejezetten tanulékony. Annyira vicces és szeretnivaló volt, ahogy apránként megismerte a férfi testet, és az elbeszélések, majd a képek segítségével, végül pedig a gyakorlatban szerzett tapasztalatot!
Nicholast is nagyon szerettem. Tökéletesen alakította a romantikus főhőst a zárkózottságával és az élvhajhásznak tűnő életvitelével. Élvezet volt olvasni, ahogy apránként megszabadította Emmát a gátlásaitól, és közben egyre közelebb került hozzá.
Ami pedig a mellékszereplőket illeti, örültem volna, ha az írónő egy kicsit többet szerepelteti őket, főleg Alice-t és Williamet. Mindkettőjük nagyon szimpatikus karakter volt, így bízom benne, hogy valamikor (talán a közeli jövőben) megismerhetem az ő történetüket is.
Történelmi romantika rajongóknak kifejezetten ajánlott!

9 hozzászólás
anikho>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Öröm és boldogság.
Tiszta cukiság volt ez a történet egy kis effekttel megspékelve :)

Bár a fülszöveg rövid sorai tényleg felvázolják az alapszituációt, nem kell félni, sokkal többről van itt szó magában a könyvben.
Emma, Nicholas segítségével eddig számára ismeretlen dolgokba nyer betekintést, és rájön, hogy amit eddig hitt magáról, nem igaz. Így eredményesen sikerül levetkőznie gátlásait.
Közben Nicholas jelleme is formálódik, észreveszi az élet valódi értékeit, ráadásul tehetsége is meghozza a már esedékes elsöprő sikert.

Természetesen a szerelem is szárba szökken a főszereplők között, és kisebb nagyobb bukkanók után csak egymás oldalán kötnek ki.

Még több ilyet.

Zsuzsanna_Makai>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Igazából nem volt egy nagy valami, mégis imádtam. Romantikus regényhez képest sem volt egetrengető, mégis letehetetlen, Emmát nem sikerült megkedvelnem, mégis imádtam a szereplőit. Ez a Donna tud valamit. Ha tényleg sorozat, tuti elolvasom a többi részét is. Lett volna benne még kidolgozható lehetőség, kár, hogy ezek a szálak nem varródtak el, majd legközelebb… vagy a folytatásban.
Nagyon tetszett, hogy amíg Nicholas nagyon szerethető volt, William ennek érezhetően az ellentéte volt. Tőlem rideg elutasítást kapott, majd amikor cselezett-trükközött, úgy megutáltam, h jól megrugdostam volna. Értem én a miértet, akkor is utáltam érte.
Azért sajnáltam, hogy a lovaglás végül is kimaradt a könyvből. Érdemes elolvasni, akinek a kezébe kerül, nem fog csalódni.
Második olvasásra azt hittem, feljebb viszem majd a csillagot, de Emma idegesített, aztán amikor normális lett, akkorra már megint 4☆ volt a véleményem. Jöhet a következő rész!

rnekovacseme>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Ez volt az első könyvem az írónőtől, de nagyon bejött. Bár voltak apróbb hiányosságok, de nem rontották az olvasás élményét. Egy-két részt jobban kibontottam volna, mint például a végét. Ez egy picit összecsapott lett. A főszereplők nagyon kedvelhetőek voltak, sőt még a mellékszereplők is. Nem volt feleslegesen csűrve a cselekmény.

Tímea_Kocsis_2>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Ötletes és némileg újszerű történelmi romantika. Egy trilógia nyitó akkordja, melyben vethetünk egy-egy pillantást a folytatások főhőseire is. A nehéz helyzetben lévő Emma mindig előre menekül, ezzel időnként kínos helyzetbe manőverezi magát. Nicholas az elrettentés eszközével biztosítja nyugalmát, de Emma felkavarja az állóvizet. Ez volt az első könyv amit a szerzőtől olvastam, de sikerült megfognia, alig várom a folytatást.

Dora_Sullivan>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Az első könyvem az írótól, de biztos, hogy nem is az utolsó.
Nekem nagyon tetszett. Megvolt számomra benne az a történelmi romantikus hangulat, amit szeretek egy történelmi romantikus könyvben.
Ott s akkor került bele a félreértéses reakció – bonyodalom, amikor kellett. A végén.
A két főszereplő Emma és Nicholas remek karakterek lettek. Imádtam őket.
Tetszett, ahogyan az író engedte, Nicholas szeméből is láttatni a dolgokat, s legfőképpen Emmát. S ugyanígy ez fordítva is igaz.
Két más társadalomból és családi háttérből való karakter egymásra találása, szerintem remekül jól összeszedett volt. Nem volt túlbonyolítva, ahogyan összedobva se. S ez nekem tetszett is. :)

Bagneso>!
Donna MacMeans: A szerelem iskolája

Öt csillag, nem vitás! :) Az ok pedig rém egyszerű: élvezetes és tüzesen vérpezsdítő olvasmány volt! ;) Szóban teljesen áthatotta a történetet az érzékiség, azért mondom, hogy szóban, mert a pikantériáját leginkább az „oktatásos” részei adták, amikor is őbujasága nemcsak elmagyarázta, de szavaival és gesztusaival szépen lassan el is csábította mit sem sejtő, ártatlan modelljét. Nagyon szenvedélyes volt a könyv, de közben mégsem volt túlzón erotikus, és olyan hatásosan sikerült leírnia a szerzőnek egyes jeleneteket, hogy én magam is jócskán elcsábultam a sorait olvasva! :) És bár abszolút a romantika körül forgott a cselekmény, azért több is rejlett benne, hiszen volt itt egy gaz nagybácsi, aki elől menekülni kellett, és egy csalárd testvér is, akinek sikerült belekavarnia a szerelmeseket övező vidéki idillbe, csakhogy legyen valamin aggódni is. Emma a félszeg naivságával nagyon kedvelhető volt, Nicholasnak pedig csak a bajuszát tudom felróni hibaként, mert egyébként tökéletesen hozta a remete élvhajhász szerepét, aki először játéknak, majd kihívásnak, végül szívbéli küldetésnek tartotta Emma tanítását és megszerzését. Izgalom is jutott a történet végére, és persze az elmaradhatatlan boldog végkifejlet sem hiányozhatott szerencsére. Nagyon kellemes és érzéki darabja ez a könyv a műfajnak, amivel az írónő neve egyből bekerült a mostantól keresendők közé. És persze kíváncsian várom a folytatást is, amelyben a főszereplőnek (annak a bizonyos csalárd testvérnek) lesz honnan felkapaszkodnia a szememben, de ha olyan jó lesz a története, mint ez volt, akkor nyert ügye lesz nálam! :)


Népszerű idézetek

Szelén>!

– Uram, könyörülj rajtam! – sóhajtott a festő.
Emma magához szorította a fűzőt.
– Valamit rosszul csináltam? – Gombóc szorongatta a torkát.
Vajon Chambers észrevette volna formátlan, csúf testét, amelyről nagybátyja lefitymálón állította, hogy egyetlen férfi számára sem jelenthet vonzerőt?
– Mrs. Brimley! – szólalt meg Chambers olyan komolysággal, ami szinte mellbe vágta a nőt. – Ha még ennél is tökéletesebb lenne, itt helyben holtan rogynék össze. Csak a szárny hiányzik ahhoz, hogy angyal legyen.

Kapcsolódó szócikkek: Emma Brimley · Nicholas Chambers
Szelén>!

– Érzi, milyen könnyedén siklik az ecset, és szinte simogatja a vásznat?
– Ez nem egy vászon, uram. Hanem a vállam – lehelte a nő.
Visszatartotta a lélegzetét, amikor a varázslatos ecset az egyik vállától a másikig vándorolt.
– Az ön finom bőre az én képzeletem vászna.

Kapcsolódó szócikkek: Emma Brimley · Nicholas Chambers
Szelén>!

– Nos, Mrs. Brimley, mivel úgy tűnik, hogy túszul ejtett engem, minek köszönhetem a megtiszteltetést?
Emma hirtelen nem tudta, mit feleljen. Hogyan vezesse elő a férfinak kínos kérését?
A férfi a mellette álló kisebb asztal felé fordult.
– Megkínálhatom némi brandyvel? Talán megeredne tőle a nyelve.
Emma kihúzta magát. Elege volt saját magából, a gyávaságából.
– Nem élek vele, uram.
– Őszintén sajnálom.

Kapcsolódó szócikkek: Emma Brimley · Nicholas Chambers
Szelén>!

– Szeretlek, Emma. – Nicholas ujjaival maga felé fordította az arcát. – Nem tudtam, mennyire szeretlek, amíg kis híján el nem veszítettelek. – Gyengéden megcsókolta. – Úgy terveztem, hogy egyedül élem le az életemet, a festővásznak és a festékek társaságában, de keresztülhúztad a számításaimat. Nem veszíthetlek el még egyszer. Nem hiszem, hogy túlélném.

Kapcsolódó szócikkek: Nicholas Chambers
kkata76>!

– Hová megyünk? – kérdezte Emma, érzékelve, hogy egyre távolodnak Pettibone-tól.
– Úgy fest, hogy Lord Byron haza akar menni. […]
– Lord Byronnak hívják a lovát?
– Miért is ne? Egy ló lehet ugyanolyan könnyed és kiegyensúlyozott, mint egy jól megírt költemény.

230. oldal

Szelén>!

Vajon milyen érzés lehet, ha valaki kívánatos egy ilyen férfi számára? Ha egyszer őt kérnék fel a tehetős, pletykára éhes elsőbálozók előtt, akik egy verset is képtelenek megkülönböztetni egy pörköltrecepttől? Ha egyszer irigyelnék őt, nem pedig lenéznék rajta kívül álló körülmények miatt?

Kapcsolódó szócikkek: Emma Brimley
zöldelefánt>!

Ostoba lány – hallotta nagybátyja korholását –, túl szorosra húzod a fűződet. Az ilyen kiállású férfiak észre sem veszik a hozzád hasonlókat.

kkata76>!

Feljebb tolta az orrnyergén a szemüvegét, hogy tisztábban láthassa a helyzetet.

36. oldal

Marcsi P>!

Nicholas az étkezőben a reggelije végét fogyasztó Williamet.
– Mi ez a szörnyű bűz? – kérdezte William, arisztokratikus orrát fintorgatva. Olyan szaga van, mint az égett parafának.
– Kávé – válaszolta Nicholas, és ahhoz a különleges kancsóhoz lépett, melyet Thomas neki készített ki a tálalóasztalra.

244. oldal

Jucko84>!

– Mégis miféle nőnek képzel engem? – kérdezte emelt hangon. Mérges volt, amiért a férfi megpróbálta keresztülhúzni a számításait.
– Gondolom, csinos lehet az alatt a fekete hacuka alatt. – A férfi a sétapálca végével kissé megemelte a szoknyája szélét

37. oldal


A sorozat következő kötete

Chambers testvérek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lisa Kleypas: Az ördög télen
Lisa Kleypas: Winterborne választottja
Lisa Kleypas: Mindenem a tiéd
Jennifer Ashley: Hart hitvese
Sarah MacLean: A Lepke és a Láng
Courtney Milan: A hercegné háborúja
Gayle Callen: Sosem látott férj
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Julia Quinn: Ami Londonban történt