Cián ​Velencében (Brunetti felügyelő 1.) 17 csillagozás

Donna Leon: Cián Velencében

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A meseszép Velence varázsos operaházában a világszerte ünnepelt karmester élete utolsó hangversenyén vezényel. Két felvonás között valaki mérget kever a kávéjába. A nyomozás kezdetén sötétben tapogatóznak a rend éber őrei, ám a páratlan logikájú Brunetti felügyelőnek végül sikerül összerakni a bűncselekmény különös indítékát adó eseménysor mozaikját. A szerző már számos országban kápráztatta el még a kritikus krimirajongókat is Brunetti felügyelő egyedülálló nyomozási technikájával, s biztosak vagyunk benne, hogy a hazai közönség sem lesz csalódott.

Méregpohár az operában címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Ab Ovo, 2000
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637853898 · Fordította: Tandori Dezső

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

kuliga>!
Donna Leon: Cián Velencében

Hát szerintem egy átlagos krimi volt, sokkal jobbat vártam a fülszöveg alapján. Sokat dobott rajta Velence, az operaház.
Kicsit lassan indult, kicsit nehez szoktam a szöveget…a közepére egészen belejöttem az olvasásba, nem akadtam fel minden kicsiségen…és az izgalom is kezdett lázbahozni…remélem a sorozat következő része jobb lesz és csak azért nem tökéletes, mert meg kellett ismerni a felügyelő személyiségét, módszerét stb.

Enisz>!
Donna Leon: Cián Velencében

Hű, erősen küzdöttem ezzel a Tandori fordítással…


Népszerű idézetek

Kozma_Judit>!

….kihallván a zajokból a tevékenység célzatát.


A sorozat következő kötete

Brunetti felügyelő sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mario Puzo: A Keresztapa
Mario Puzo: A szicíliai
Borsa Brown: Párban Nápolyban
Mario Puzo: Az utolsó keresztapa
John Berendt: Velence hulló angyalai
Mario Puzo: Omertá
Loriano Macchiavelli: A merénylet nyomai
Sandrone Dazieri: Öld meg az Atyát
Sergio Donati: Mister Sharkey hazatér
Carlo Adolfo Martigli: Az eretnek