Mindig ​az ördöggel 47 csillagozás

Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

A ​hit és erőszak új amerikai mestere.

Donald Ray Pollock lebilincselően sötét Amerika-víziójában egy csapat szélsőséges szereplő életét követi a második világháború végétől a hatvanas évekig. Willard, a Csendes-óceáni szigeteken lezajlott vérengzésből visszatért veterán nem tudja megmenteni rákban szenvedő, gyönyörű feleségét, Charlotte-ot – hiába áztatja hektónyi áldozati vérbe az imatuskót, ahol naponta órákat fohászkodik az életéért. Egy másik házaspár, Carl és Sandy az országutakon portyázik és gyilkol. Modellek után kutatnak, és miután lefényképezik, ki is végzik őket. Feltűnik a színen a pókidomár prédikátor, Roy, aki tolószékben ülő társával együtt bujkál a törvény elől. Ők azok az ámokfutók, akik közt Willard és Charlotte árvaságra jutott fia, Arvin – minden szörnyűség dacára – jó emberré szeretne válni, de ehhez előbb brutális módon meg kell harcolnia az igazáért.

Pollock mesteri regénye megdöbbenti és mélyen megindítja olvasóit. Oliver Stone Született… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Libri, Budapest, 2013
364 oldal · ISBN: 9789633102060 · Fordította: Berta Ádám

Kedvencelte 10

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
robinson P
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Mocskos, beteg és kegyetlen, mesterien kerek, jól felépített történet. Csak saját felelősségre.

10 hozzászólás
>!
mate55 
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Döbbenet. Olyan ez, mint, John Steinbeck: Érik a gyümölcs c. könyve. Tele dinamikus, nyomorult, szegény, erőszakos és elveszett emberrel. Félelmetes, megrendítő, riasztó, brutális és őrületes. A „világvége” nem a jövő borzalma, hanem a jelené. Trágár stílusa nagyon jól illik a regény alaphelyzetéhez és történetvezetéséhez. Kíméletlen gyilkosságok, az ember embertelen kegyetlen küzdelme jelenik meg az, egymástól eltérő fejezetekben. Mindez a szélsőséges karakterábrázolással együtt meglehetősen nyugtalanító – sőt igazából túlontúl is. És alighanem épp ez az egyik lényeg. Szinte bátorsággal vállalja a veszélyt, hogy nemcsak megteremt egy nyelvet és egy világot, hanem mindjárt el is pusztítja azt, amit létrehozott. Egy rakás olyan „beteges”, perverz szereplőt ismertem meg, akik valamikor, elveszítették a kapcsolatot nemcsak a valósággal, hanem a bennük élő Istennel is. Nem maradt számukra más, csak a hit (egy istentelen, embertelen hit) az utolsó percre való várakozás. A könyv nem iskolás olvasmány, hanem szigorúan felnőtteknek szóló „betegesen gyönyörű” bűnös élvezet. spoiler
Köszönöm: @szadrienn

6 hozzászólás
>!
hcs23
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Örgödien mesteri, mesterien ördögi – vagy Pollock szavaival élve: „B*szki, bejövős, mi?” Hát, valljuk be, eléggé az, bár a nyelvezetet lehetett volna még csiszolgatni. Arra gondolok itt elsősorban, h ha a fordító igazi vidéki parasztgyerek, mint én, akkor biztosan tudja, h nem a f*m van tele, hanem a tököm. Meg ilyesmi. Azt azért Pollock is megtanulhatná, h nem minden a csúnya beszéd*, és bár tény, h a való élet tényleg olyan, amilyennek leírja, és időnként még az öltönyös úriemberek is elküldik a másikat az anyjukba, még ha csak gondolatban is, azért nem kell ezt ennyire az ember képébe tolni. Mondom ezt úgy, h egyébként én kifejezetten szeretem a sokaknak hatásvadásznak tűnő, már-már erőszakosan ránk tukmált elemekkel, gondolatokkal apelláló stílust, akár filmről, akár könyvről, vagy bármilyen művészeti ágról legyen is szó, de itt talán a kevesebb több lett volna. Egyébiránt ezen túlmenően is csak „kíméletlenül naturalisztikus” írásként jellemezném a könyvet, ami nem kerülgeti a forró kását: amikor azt olvassuk, h a rendőr szereplőnk egyetlen öröme, h hazamenvén jól kiverje magának; vagy amikor a prédikátor kislányok fenekét bámulja, nem tudom, van-e, aki mást gondolna. És rohadjak meg, ha nem így van. Lehet, h beteg, lehet, h döbbenetes, de ne legyünk álszentek, a színfalak mögött ez a való élet. Bajban vagyok, h igazából milyen felhanggal is hagyjam itt ezt az értékelést nektek, mert a fentebb említettek miatt egyértelműen olvasásra ajánlanám, azonban nekem a történet – az igazi történet – hiányzott. Abból egy kicsit többet vártam volna.

*Ez a – fülszöveget idézve – „valódi kortárs szépirodalom”? Uramatyám.

>!
nyolcadikutas
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Jesszusom!
Ha pirulós volnék, kapkodnám a levegőt ezerrel.
Mocskos egy könyv.
De piszkosul jó.
Az amerikai kispolgári nihilről már rengeteg remek tabló született, de Donald Ray Pollock ezen regénye kiénekli minden korábbi író szájából a sajtot a maga témájában.
Bődületes könyv!

>!
ervinke73
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

A pokol-ahogy a mennyország is- itt van lent, köztünk, bennünk. Csak elképesztően nehéz a kettőt szétválasztani, mert nem állhatsz meg középen. Olyan nincs. És elképzelhető, hogy nem is te választasz, hol élsz. Tudja fene! Imádkozz, a kezed meg vedd el a sliccedről közben;legalább arra az időre!
Mocskosul jó könyv, bár olvashattál már hasonlót. És bármilyen furcsa is, a disznószarszagon, a kifröccsenő véren, a papírgyár füstjében lemenő napon, minden borzalmon túl(vagy innen) kinyit néhány ajtót az emberi lélek falában.

>!
Evione
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Ez a könyv egyszerűen csak gonosz. Lépten-nyomon perverzek, vérfertőzés, vallási téboly, gyilkosság. Értem én, hogy sötét vízió az USA-ról, de ez túl sötét, ennél azért jóval árnyaltabb a kép, és a legnagyobb nyomor, szegénység és borzalom közepette is kell lennie egy kis szépségnek. Nincsenek illúzióim, nem vagyok optimista sem, de abban azért biztos vagyok, hogy a világon nem minden ilyen szörnyű és a velejéig gonosz. Kifejezetten szeretem a nyomasztó történeteket, de ez túl egyoldalú volt. Legalább egy kis humor lett volna benne, csak egy kicsi, csak egy kis leheletnyi, olyan ami néha megcsillan Cormac McCarthy-nál… Vagy ha egy picit sikerülne az írónak felszínen tartania az olvasót, ahelyett, hogy miután páros lábbal rugdossa bele ebbe a borzasztóan sötét, kegyetlen és gonosz világba, még egy baltát is utána küldjön.
Egyébként az elején még tetszett, de aztán egyszerűen csak túl sok lett, túl tömény. Nem sikerült eltalálnia azt a pontot, ahol úgy érezzük igen, ez borzalmas, de még elviselhető valamennyire. Mintha az író élvezné, hogy ennyire tobzódhat a szörnyűségekben. Az viszont biztos, hogy túllőtt a célon, mert ez egy nagyon jó könyv lehetett volna, ha nem akar mindent ennyire feketén ábrázolni. Legalább a leírásai lettek volna egy kicsit szebbek, de Pollock-nak sikerült ilyeneket írnia: „A harmadik csésze kávét itták, amikor elállt az eső, és felfakadt az égen a nap, mint egy nagy, gennyedző kelés.” (303. old.) Ha az ilyeneket elhagyja, és talál valami szebb, vagy csak kevésbé undorító hasonlatot, már az sokat mentett volna a könyvön.

>!
morcosmosómedve
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Ez a könyv tényleg gonosz. Kíméletlen, beteg és bizarr. Mint egy vízió a földi pokolról, ami körülvesz minket, és nem engedi el a folyton ott motoszkáló gondolatot, hogy ez nem mese, nem egy mocskos és sötét hallucináció, ami véget ér, mikor becsukod a könyvet, mert a Ördög mindenhol lesben áll és ha megtalálja valaki gyengéjét, azonnal elkezd a fülébe sugdosni. Ijesztő regény, de bitang jó. Akarnék még olvasni az írótól!

>!
Tompetyo
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Donald Ray Pollock első regénye egy iszonytatóan jó könyv.
Nagyon nehéz egy ótvar, fullasztó környezetből kiszabadulni, aztán jó emberként tovább élni. A mű mintegy tucatnyi szereplőjének mind ez a célja, a legtöbben mégis elbuknak, vagy a magukban megbúvó ördög vagy más emberek ördögi tettei miatt. És vannak azok akik meg sem próbálják…
Tragikus, de mégis csak reménnyel kecsegtet.

>!
giggs85 P
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Gyorsan és könnyedén olvasható krimi/thillerszerűség, a különféle szálak jól összeérnek a végére, azonban nekem egy kicsit hiteltelen és nagyon is kiszámítható volt. Azért Pollock Cormac bácsi nyomába sem érhet…


Népszerű idézetek

>!
robinson P

Egész életében abban a hitben volt, hogy az embernek Isten akaratát kell követnie, nem a sajátját.

30. oldal

>!
robinson P

Amióta csak az eszét tudta, az apja mintha mindig az Ördöggel viaskodott volna.

7. oldal

>!
mate55 

– Az Úr bármire képes, ha jól kérjük Őt.

46. oldal

>!
dr_Eminens

Vannak, akik csak azért születnek, hogy legyen kit eltemetni.

96. oldal

>!
mate55 

Egy idő után elnyűvik az embert mások teljesítményei.

15. oldal

>!
mate55 

Minden este azért imádkozott, hogy a fiú Jézus Krisztus ragyogásával a szívében ébredjen. Utált arra gondolni, hogy Arvin pokolra fog jutni, mint Elvis Presley meg az összes többi bűnös, akiket a rádióban hallgat.

114. oldal

>!
robinson P

Mire Orville rájött, honnan jött az ütés, az összecsapás teljesen véget ért, már csak egy ökölcsapás maradt, amelyik teljesen leoltotta a villanyt.

164. oldal

>!
robinson P

Még soha nem ölt embert Ohióban, úgy vélte, az ember ne szarjon a saját fészkébe. Ez volt a kettes számú szabály.

189. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Borzalmak városa
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Miloš Urban: Héttemplom
Stephen King: Lisey története
Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve
Mark Lawrence: Tövisek Királya
Justin Cronin: A szabadulás
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Stephen King: Tortúra