Mindig ​az ördöggel 65 csillagozás

Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

A ​hit és erőszak új amerikai mestere.

Donald Ray Pollock lebilincselően sötét Amerika-víziójában egy csapat szélsőséges szereplő életét követi a második világháború végétől a hatvanas évekig. Willard, a Csendes-óceáni szigeteken lezajlott vérengzésből visszatért veterán nem tudja megmenteni rákban szenvedő, gyönyörű feleségét, Charlotte-ot – hiába áztatja hektónyi áldozati vérbe az imatuskót, ahol naponta órákat fohászkodik az életéért. Egy másik házaspár, Carl és Sandy az országutakon portyázik és gyilkol. Modellek után kutatnak, és miután lefényképezik, ki is végzik őket. Feltűnik a színen a pókidomár prédikátor, Roy, aki tolószékben ülő társával együtt bujkál a törvény elől. Ők azok az ámokfutók, akik közt Willard és Charlotte árvaságra jutott fia, Arvin – minden szörnyűség dacára – jó emberré szeretne válni, de ehhez előbb brutális módon meg kell harcolnia az igazáért.

Pollock mesteri regénye megdöbbenti és mélyen megindítja olvasóit. Oliver Stone Született… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Libri, Budapest, 2013
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633102060 · Fordította: Berta Ádám

Kedvencelte 14

Most olvassa 4

Várólistára tette 101

Kívánságlistára tette 99

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

EssentialHencsi P>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Csak egy igazi amerikai proli tudja hitelesen leírni az igazi amerikai prolik nihilista, unalmas, és mégis undorító életét. Remekmű.
Az én tűréshatáromat egyáltalán nem feszegette a regény, a csúnya beszéd sem volt olyan sok, hogy megbotránkoztató lenne, éppencsak annyi, ahogy az emberek beszélgetnek egymással. Még kevés is volt. Nekem elhihetitek, szintén proligyerek voltam, Havanna lakótelepen nőttem fel a nyolcvanas években, még tanítani is tudnám Donald barátomat. Egyébként a mai napig is annak tartom magam, nincs ebben semmi szégyen, megváltozni már nem tudok, legfeljebb jól leplezni.
De visszatérve a könyvre: remekmű, de ezt már mondtam. Csodálatos a felépítése, ahogy a szálak összefutnak, a szereplők életre keltése, mind annyira igaziak voltak. Mindegyikőjüket szerettem, pedig beteg állat volt a legtöbbjük.
A végével nem vagyok kibékülve, lett volna még benne potenciál, de ha az író emellett a lezárás mellett döntött, lelke rajta.
Ha egyszer könyvet írnék, biztosan ugyanilyen lenne.

3 hozzászólás
mate55 >!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Döbbenet. Olyan ez, mint, John Steinbeck: Érik a gyümölcs c. könyve. Tele dinamikus, nyomorult, szegény, erőszakos és elveszett emberrel. Félelmetes, megrendítő, riasztó, brutális és őrületes. A „világvége” nem a jövő borzalma, hanem a jelené. Trágár stílusa nagyon jól illik a regény alaphelyzetéhez és történetvezetéséhez. Kíméletlen gyilkosságok, az ember embertelen kegyetlen küzdelme jelenik meg az, egymástól eltérő fejezetekben. Mindez a szélsőséges karakterábrázolással együtt meglehetősen nyugtalanító – sőt igazából túlontúl is. És alighanem épp ez az egyik lényeg. Szinte bátorsággal vállalja a veszélyt, hogy nemcsak megteremt egy nyelvet és egy világot, hanem mindjárt el is pusztítja azt, amit létrehozott. Egy rakás olyan „beteges”, perverz szereplőt ismertem meg, akik valamikor, elveszítették a kapcsolatot nemcsak a valósággal, hanem a bennük élő Istennel is. Nem maradt számukra más, csak a hit (egy istentelen, embertelen hit) az utolsó percre való várakozás. A könyv nem iskolás olvasmány, hanem szigorúan felnőtteknek szóló „betegesen gyönyörű” bűnös élvezet. spoiler

6 hozzászólás
robinson P>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Mocskos, beteg és kegyetlen, mesterien kerek, jól felépített történet. Csak saját felelősségre.

10 hozzászólás
Nikymeria P>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Nem ilyen befejezést vártam, de legyen így.
Amúgy meg egy igazi förtelem. Várom a filmet.

hcs23>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Örgödien mesteri, mesterien ördögi – vagy Pollock szavaival élve: „B*szki, bejövős, mi?” Hát, valljuk be, eléggé az, bár a nyelvezetet lehetett volna még csiszolgatni. Arra gondolok itt elsősorban, h ha a fordító igazi vidéki parasztgyerek, mint én, akkor biztosan tudja, h nem a f*m van tele, hanem a tököm. Meg ilyesmi. Azt azért Pollock is megtanulhatná, h nem minden a csúnya beszéd*, és bár tény, h a való élet tényleg olyan, amilyennek leírja, és időnként még az öltönyös úriemberek is elküldik a másikat az anyjukba, még ha csak gondolatban is, azért nem kell ezt ennyire az ember képébe tolni. Mondom ezt úgy, h egyébként én kifejezetten szeretem a sokaknak hatásvadásznak tűnő, már-már erőszakosan ránk tukmált elemekkel, gondolatokkal apelláló stílust, akár filmről, akár könyvről, vagy bármilyen művészeti ágról legyen is szó, de itt talán a kevesebb több lett volna. Egyébiránt ezen túlmenően is csak „kíméletlenül naturalisztikus” írásként jellemezném a könyvet, ami nem kerülgeti a forró kását: amikor azt olvassuk, h a rendőr szereplőnk egyetlen öröme, h hazamenvén jól kiverje magának; vagy amikor a prédikátor kislányok fenekét bámulja, nem tudom, van-e, aki mást gondolna. És rohadjak meg, ha nem így van. Lehet, h beteg, lehet, h döbbenetes, de ne legyünk álszentek, a színfalak mögött ez a való élet. Bajban vagyok, h igazából milyen felhanggal is hagyjam itt ezt az értékelést nektek, mert a fentebb említettek miatt egyértelműen olvasásra ajánlanám, azonban nekem a történet – az igazi történet – hiányzott. Abból egy kicsit többet vártam volna.

*Ez a – fülszöveget idézve – „valódi kortárs szépirodalom”? Uramatyám.

Mallarme P>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Már nagyon régóta a polcomon várta, hogy végre elolvassam. Sajnálom, hogy eddig vártam az olvasásával! Nagyon jó könyv. Iszonyatos(an felkavaró). Engem a mai napig elborzaszt, hogy isten nevében, bármiféle vallásra hivatkozva cselekszik bárki is, mintha ez felmentené a sok szörnyűség alól. Itt (szerencsére) mindenki azt kapja, amit megérdemel…mert az istene nevében tett szörnyőségek sem mentenek fel…

pinkiroll P>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Ne tévesszen meg senkit a béna borító, a regény nagyon ott van! :D
Szerintem a vége is béna lett egy kicsit, ennek ellenére az idei egyik legjobb könyvélményem.
Este jöhet a film! :)

nyolcadikutas>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Jesszusom!
Ha pirulós volnék, kapkodnám a levegőt ezerrel.
Mocskos egy könyv.
De piszkosul jó.
Az amerikai kispolgári nihilről már rengeteg remek tabló született, de Donald Ray Pollock ezen regénye kiénekli minden korábbi író szájából a sajtot a maga témájában.
Bődületes könyv!

ervinke73>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

A pokol-ahogy a mennyország is- itt van lent, köztünk, bennünk. Csak elképesztően nehéz a kettőt szétválasztani, mert nem állhatsz meg középen. Olyan nincs. És elképzelhető, hogy nem is te választasz, hol élsz. Tudja fene! Imádkozz, a kezed meg vedd el a sliccedről közben;legalább arra az időre!
Mocskosul jó könyv, bár olvashattál már hasonlót. És bármilyen furcsa is, a disznószarszagon, a kifröccsenő véren, a papírgyár füstjében lemenő napon, minden borzalmon túl(vagy innen) kinyit néhány ajtót az emberi lélek falában.

eeucrw>!
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Ez volt Donald Ray Pollock első regénye, és bár kissé egyenetlen, nem mindig érzi a mértéktartást (például fullasztóan sok benne a felkavaró jelenet), de a jellemábrázolás kitűnő, a szikár próza is élvezetes, ráadásul csomó nagy amerikai szerzőt megidéz, Steinbecket, Cormac McCarthy-t, Flannery O'Connort. Pollock jól ismeri a világot, amiről mesél. Nem csoda, mindig is benne élt, és mielőtt írónak állt volna, gyári munkásként lehúzott 3 kimerítő évtizedet.

A nyitótörténetben Willard éppen hazatér a háborúból, ahol plecsnik helyett csak a bajtársak élve megnyúzott rémképével lett gazdagabb. Abban a reményben, hogy újra békére lelhet, megkeresi a pincérnőt, akibe korábban beleszeretett. A közös életük eleinte működni látszik, keményen dolgoznak, és születik egy gyerekük, Arvin. Azonban a nő megbetegszik, a testét felemészti a rák, és úgy tűnik, hiába minden erőfeszítés, hiába könyörög Willard és Arvin az imafa előtt napokon át, Istennek más terve van velük.

Noha a mű kulcskaraktere Arvin, Pollock egy rakás eltévelyedett ember (alattomos pedofil lelkész, aberrált országúti sorozatgyilkosok) életébe is bepillantást enged. Minden szereplő a generációk óta tartó kilátástalanságot, a vidék elszigeteltségében, a vallási fanatizmusban rejlő rombolást példázza. Egy tévedésből, gyávaságból, kapzsiságból meghozott döntés hatását, amely végigsöpör a következő nemzedékeken, és a leszármazottak sorsát már születésüktől megpecsételi.

Több karakter is arra a borzalmas felismerésre jut, hogy van, aki egyszerűen csak azért születik, hogy később legyen kit eltemetni. Az életüknek nincs célja, azon túl, hogy unatkoznak, pusztítanak, kiélik a vágyaikat és a szükségleteiket. Mennek előre a kitaposott ösvényen, amelyről meg sem kérdezik, hova vezet. Végül eltűnnek, mintha soha nem is léteztek volna. És ez az egész sokkal nyomasztóbb, mint bármilyen gyilkolászás és erőszak a regényben.

Amivel Pollock ebbe a felkavaró történetbe reményt visz, hogy a Russel-családnak sikerül egy másfajta életet felépíteni. A fiúk, Arvin már megkapja a változásra való lehetőséget, benne több van puszta elvágyódásnál. Csak ki kell magát valahogy verekednie a piában, vérben tocsogó mocsárból, ami az otthonát jelenti. Anélkül, hogy közben engedne az ördög mindenhol jelen lévő kísértésének.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Egész életében abban a hitben volt, hogy az embernek Isten akaratát kell követnie, nem a sajátját.

30. oldal

dr_Eminens>!

Vannak, akik csak azért születnek, hogy legyen kit eltemetni.

96. oldal

robinson P>!

Amióta csak az eszét tudta, az apja mintha mindig az Ördöggel viaskodott volna.

7. oldal

EssentialHencsi P>!

A harmadik csésze kávét itták, amikor elállt az eső, és felfakadt az égen a nap, mint egy nagy, gennyedző kelés.

mate55 >!

– Az Úr bármire képes, ha jól kérjük Őt.

46. oldal

mate55 >!

Egy idő után elnyűvik az embert mások teljesítményei.

15. oldal

mate55 >!

Minden este azért imádkozott, hogy a fiú Jézus Krisztus ragyogásával a szívében ébredjen. Utált arra gondolni, hogy Arvin pokolra fog jutni, mint Elvis Presley meg az összes többi bűnös, akiket a rádióban hallgat.

114. oldal

robinson P>!

Mire Orville rájött, honnan jött az ütés, az összecsapás teljesen véget ért, már csak egy ökölcsapás maradt, amelyik teljesen leoltotta a villanyt.

164. oldal

robinson P>!

Még soha nem ölt embert Ohióban, úgy vélte, az ember ne szarjon a saját fészkébe. Ez volt a kettes számú szabály.

189. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Rice: Interjú a vámpírral
Stephen King: Borzalmak városa
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Shirley Jackson: Hill House szelleme
Stephen King: A halálsoron
Michael Crichton: Jurassic Park
Stephen King: A kívülálló
Dennis Lehane: Viharsziget
Stephen King: Az