Fehér ​zaj 33 csillagozás

Don DeLillo: Fehér zaj Don DeLillo: Fehér zaj

Jack Gladney professzor egy amerikai egyetemi városkában tanít, zavaros családi viszonyok közt, sok házasságból sok gyerekkel, feje körül a tudományos fontoskodás glóriájával. A lomha kisvárosban mindenki függőkertes plázákban, buja szupershopokban, testhezálló gyorsbüfékben, csillapíthatatlan fogyasztási lázban, kékesen derengő tévéfényben, elektronikusan áradó információkból jól értesülten éli mindennapjait. A légmentesen illeszkedő digitális díszleteken itt csak egyvalami üt rést, a félelem a felfoghatatlan, egyszeri és mindnyájunkat utolérő „eseménytől”. Vagyis a haláltól. A hetvenéves szerzőt, a mai amerikai próza meghatározó alakját a posztmodern irodalom előfutárai közt ünneplik. A tizennégy regényével zajos sikereket arató, hazai és nemzetközi díjakat besöprő kultuszíró Fehér zaj című regénye a Time magazin „Minden idők 100 legjobb könyve” listájára is felkerült, sőt szerzőjét a Nobel-díjra esélyesek közt emlegetik.

Eredeti mű: Don DeLillo: White Noise

Eredeti megjelenés éve: 1985

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
572 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766337 · Fordította: Bart István
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
572 oldal · ISBN: 9789636768843 · Fordította: Bart István
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2006
444 oldal · ISBN: 9789637253034 · Fordította: Bart István

Enciklopédia 12


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 87

Kívánságlistára tette 70

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Don DeLillo: Fehér zaj

Fülszöveget írni nem habos sütemény. De még csak nem is instant kávé. Hanem nehéz kenyér. Pláne, ha mink is van? Egy gigantikus posztmodern klasszikusunk, mintegy mellékesen kirajzolódó alternatív történelmi háttérrel, számos extrém szereplővel, borsos (de kellően áttételes) társadalomkritikával, látszólag irreleváns párbeszédekkel és meglehetősen eklektikus forgatókönyvvel, amely hajlamos pont nem arra kanyarogni, amerre szerintünk kanyarognia kéne. Ilyenkor a fülszövegíró többnyire 1.) megpróbál sikeríteni egy röpke cselekményvázlatot max. három-négy mondatban, de olyat, hogy a reménybeli vásárló épp csak annyira zavarodjon tőle össze, hogy még el akarja olvasni a könyvet 2.) és ha ideje engedi, esetleg egy-két mondatban leszögezheti (a félreértések elkerülése végett), hogy ez egy posztmodern klasszikus. Mert a posztmodern klasszikusokat egyesek rendszeresen összekeverik a bénán megírt epikus regényekkel, és nem árt, ha a fülszöveg erre az eshetőségre is felkészül. Ezek figyelembe vételével már egészen vállalható irományokat lehet a belső fülre biggyeszteni, amelyek mindazonáltal meglehetős gyakorisággal fognak spoilert tartalmazni, ráadásul alapvető hátrányuk, hogy puszta létezésükkel olyan cselekményszálakat emelnek ki, amelyeket az író (vagy a reménybeli olvasó) esetleg nem annyira tartana fontosnak. Úgyhogy én bátorkodnék felajánlani három változatot – a nagyobb diverzifikáció érdekében.

a.) Metaforás:
Képzeljük el, hogy a Nagy Amerikai Epikus Regény egy csábítón megvetett ágy, puha dunyhákkal, jó szagú párnákkal, meg minden. Képzeljük el, hogy belefekszünk. Továbbá képzeljük el azt is (ha már úgyis képzelődünk), hogy ebben a puha ágyban, a lepedő alatt számos borsószem van eldugva – úgyhogy csak fészkelődünk, forgolódunk, de valami mindig nyomja az oldalunkat, kizökkentve minket a komfortzónából. Na, ez a borsókkal teli ágy a Fehér zaj. Borsószem-királykisasszonyoknak ajánlom.

b.) Progresszíves-radikálisos:
Mit érdemel az a bűnös, akinek Elvis és Hitler csak egy koordináta-rendszerben vizsgálható, mert filozófiai gondolkodása annyira kiürült, hogy etikai különbségtételekre már-már képtelen? Mit érdemel az a társadalom, amely életét szupermarketekben éli le? Aki jódolgában már nem is a dolgoktól retteg, hanem a dolgoktól való rettegéstől? Megmondom, mit érdemel: egy nagy toxikus méregfelhőt a pofájába, azt. És lőn.

c.) Szintfelmérős:
Definiálja a Nagy Amerikai Halálfélelem fogalmát! Mi a különbség a halálfélelem és a halálfélelemtől való félelem között? Ha semminek sincs már értéke, akkor vajon az életnek van értéke, vagy csak annak van értéke? Fejtse ki 500-600 oldalban. Pluszpontért: olvasmányosan.

11 hozzászólás
>!
Morpheus
Don DeLillo: Fehér zaj

Érdekes történet az is, hogyan jöttünk össze, én és a könyv, és az is, hogy egy út lépcsőfoka, ez kétségtelen. Elcsodálkozom az egybeeséseken és a folyamaton egyaránt. Az történt, hogy a filozófiai kávéház és könyvklub vezetője ajánlott nekem egy olvasóklubot, hogy ha akarok, lépjek be. Vasárnapra be is engedtek. Ott kiderült, hogy ezt a könyvet kell elolvasnom péntek délutánig. Semmit nem tudtam a könyvről, illetve amit tudtam, elfelejtettem, de láttam, hogy posztmodern, akkor akár még jó is lehet. :) Irány a számítógép, van-e példány a könyvtárban. Persze, hogy nincs egy sem… De másikban még igen. Áldottam a szerencsémet, hogy olyan olvasójegyem van, hogy bármelyik könyvtárba mehetek kölcsönözni. Úgyhogy irány a könyvtár. Bent volt. Kivettem. Elkezdtem olvasni. És mintha hájjal kenegettek volna. Ez a könyv tulajdonképpen a harmadik lépcsőfok volt az utóbbi két hétben. Február 21: halál kávéház, 27: filozófiai könyvklub, Yalom Szemben a nappal c. könyvéről, ami a halálról szól, és március 4-től ez a könyv. Ki lehet találni, mi az a fő szál, amire felcsavarodik a történet. Nem csigázom a kedélyeket, igen, a halálról. De nem a naturális ábrázolásáról, hanem az arról való gondolkodásról, a szorongásról, ami azóta velünk van, hogy felfogtuk: a szeretteink meghalnak, és mi is meghalunk. Nincs menekvés. Csak vigasz van, választhatunk közülük, csak elfojtás van, ki mibe menekül, gyereknevelésbe, munkába, teljesen mindegy, ki sikeresebb ebben, ki kudarcot vall. Úgy tűnik, hogy a hitlerológia professzora (Jack) és felesége, gyerekei körében egészen jó csapatot alkotnak. Őszinték egymással, segítik egymást, hülyeségekről vitatkoznak. Aztán jönnek a felhők. spoiler Aztán jön a 338. oldal, ahol robban a bomba, kiborul a bili. És itt az a pont, ahol az író valahogy felemásan folytatta tovább a történetet, valamilyen szinten elvesztette a hitelességét. spoiler Továbbra is jók az eszmefuttatások, beszélgetések, ez kétségtelen, mégis kezd a történet szétesni, és nem tudom eldönteni, hogy ez írói fogás, vagy sem. spoiler Ezért le is vonok fél csillagot. Minden hibája ellenére jó volt olvasni – ha lehet ilyet mondani –, ráadásul ahogy Jack, én is ötven felett járok, amikor már az ember nézegeti a centit, mennyi lehet még hátra, mert már jóval több van mögötte, mint előtte. Aztán meg tényleg posztmodern, de nem mászott túlzottan az arcomba, minek is, ott a halál, elég, ha az mászik az arcunkba, ha örökké ott van körülöttünkspoiler. Plusz időnként nagyon szép mondatok, bukkannak elő a szövegből (lásd idézetek), valószínűleg ez a fordító munkáját dicséri, nemcsak észrevette az eredetiben, hanem sikerült át is ültetnie. A keresztényeknek viszont nem ajánlom, bottal se piszkálják meg, mert úgysem fogják élvezni, számomra meg egyenesen zseniális volt, amikor beszélgetett az apácákkal.
No megyek, megnézem, van-e még magyarul másik könyve a fickónak, mert akkor bizony azt is felpakolom a kívánságlistára. :)

5 hozzászólás
>!
jethro
Don DeLillo: Fehér zaj

DeLillo olyan képet fest a nyolcvanas évek Amerikájáról, melyet mi is megél(t)ünk 10-20 év csúsztatással. Amerikában ekkor már dívik a „modern” ember kora. Mindenki -sajnos még a gyerekek is- a televízióból nyerik a mindennapos információkat, elbűvölve nézik a dobozt, okosnak érzik magukat, hisznek a médiának. A szupermarketek hideg fénye vonzza az embereket, van pénzük, tehát költenek is. Az emberek érzelmileg kiégtek, nem számít semmi, csak a külsőleg látható dolgok: ház, autó, egzisztencia.
Ebben a „rothadó” kapitalizmusban az író olyan veszélyekre hívja fel figyelmünket, melyek szerintem – a jövőt nem is látva, de sejtve – mindig is aktuálisak lesznek. Az író párhuzamot von testi és szellemi veszély között. Testi veszélynek van kitéve az ember a túlzott iparosodás által. Történhet vegyi katasztrófa (a történet ezt a példát hozza), nukleáris, vagy egészségügyi. Bármi. Bármikor. A másik a szellemi veszély. Ez talán veszélyesebb mint a testi. Mert ezt folyamatosan „kapja” az ember. Aki nézi azt a fekete dobozt (jó, ma már lap) készen kap képet, hangot, nem kell gondolkodnia. A dobozból jövő információk viszont csalhatnak, nem a valóságot tükrözik, és ezért veszélyesek az emberre.
DeLillo nem éri be ezzel. Szerinte a mindennap embere olyan tökéletes társadalomban él -olyan politikai háttérrel-, melyben nincs mitől félnie. De az ember attól ember, hogy fél. Mitől féljen hát? A haláltól. A halálfélelmet olyan perspektíváiból ismerjük meg, mely ritka az irodalomban.
A regény hangvétele néhol szatirikus, groteszk, és egy lapozás után átvált paranoiássá, már-már apokaliptikussá. Egy igazi posztmodern remekmű.
Úgy érzem a magyar kiadók még tartoznak kb. 12-13 DeLillo kiadással. Hajrá! Elvégre Nobel-díj várományosról beszélünk! Milyen szégyen lenne ha jövőre megkapná, és mi csak négy magyar nyelvű fordítással tudnánk előállni?

6 hozzászólás
>!
kratas P
Don DeLillo: Fehér zaj

Bűn és büntetés nekem, avagy többé ne vásároljak hirtelen felindulásból.
Kezdjük azzal, ami tetszett. Éreztem benne az örök emberi problémázást azon, hogy időnk véges és mind meghalunk előbb-utóbb. Illetve a kisvárosi élet kritikája is átjött imitt-amott – erre adom a fél csillagot.
De gyerekek, ez borzalmas volt. Vagyis biztos én vagyok borzalmas, mert tuti, hogy megvan ennek is a szépsége és csak én nem értem a mondanivalót, de legközelebb egy ilyen könyv helyett inkább bevállalok egy korbácsolást.
A főhősünk és családi köre sürgősen keressen fel egy pszichiátert. A barátai is. És az írónak sem ártana. A párbeszédek követhetetlenek voltak. A szerző egyfolytában ugrált a jelenetek között, nagyon éles váltásokkal, sok esetben csak pislogtam, hogy mi van, de úgy az ötvenedik oldal környékén eldöntöttem, hogy nem lapozok vissza, mert úgyse fogok rájönni a logikára. Rohadt unalmas volt. Nem érdekel sem Jack állandó szenvedése, sem a sokadik feleségének agonizálása, a gyerekeket pedig hagyjuk már, egyetlen normális gyerek sem viselkedik így.
A szörnyű az, hogy a nyelvezete viszont magával ragadó. Bár lenne olyan könyve az írónak, ami szól is valamiről. De lehet, hogy ez a fordító munkáját dicséri inkább.

5 hozzászólás
>!
gb_
Don DeLillo: Fehér zaj

Posztmodernben nekem továbbra is Pynchon a szívszerelmem, de DeLillo ezen regénye is elég közel került most hozzám, nagyon kíváncsi vagyok a többi művére is. Rég volt, hogy ennyire lelkesen olvastam valamit. A Fehér zaj nagy mutatványa, hogy dacára lehangoló megfigyeléseinek, állóképszerű fejezeteinek lassacskán csordogáló sztorijának, mindvégig olvasmányos és elgondolkodtató marad, kérdésfelvetései pedig olyannyira összetettek, hogy mind a mai napig fájóan aktuálisak. Miről is van szó? Valószínűleg ezt most nagyon leegyszerűsítem, de számomra DeLillo nagy kérdése, hogy vajon mibe kapaszkodhat a modern ember, amikor megérinti a halál szele? (Röviden: nem sokba.) Ezt járja körbe, nem egyszer humorosan és rém abszurd módon. Az utolsó 40-50 oldal aztán olyan gyönyörű finálét hoz, hogy azt nem mostanában fogom elfelejteni. Ajánlom a regényt azoknak, akik nem tartanak a brutálisan őszinte szövegektől, még ha azok kissé depresszívebbek is.

(Nagyon tetszett amúgy ez az újabb, 2018-as magyar kiadás, már ami ezt a puhatáblás borítót illeti. Vaskos kötetről van szó ugyan, de ebben a formában mégse az az asztalbeszakítós fajta, kényelmes olvasni. A borítón szereplő kép ugyanakkor rejtély számomra, kicsit érthetetlen, miért pont erre esett a választás. Milliószor kifejezőbb lehetett volna egy ilyesmi, minimalista változat is: https://www.panmacmillan.com/authors/don-delillo/white-…).

>!
cortinadampezzo P
Don DeLillo: Fehér zaj

Íme, a huszadik század végi amerikai ember! Hőseink tompán és lustán élnek egy átlagos amerikai kisvárosban, ahol a tévéműsorok bámulása és a szupermarketben bámészkodás uralja a mindennapokat, miközben valami paranoid halálfélelem növekszik bennük napról napra. Nagyjából a regény első 200 oldala le is csorog ilyen módon, aztán egyszercsak megjelenik a halál kézzelfogható formája, egy sérült tartálykocsiból szivárgó toxikus gázfelhő formájában. Innentől viszont már nincs megállás, szereplőink életét és tetteit teljesen kitölti a rettegés, a katasztrófavédők folyton evakuációs gyakorlatokat tartanak, a kamaszlány fertőzéstől tartva csomókat keres a mellében, és az egész város ugrásra készen áll, szinte már-már várja az újabb katasztrófa bekövetkeztét. Ezzel párhuzamosan a főszereplőt egy egészen másfajta, féltékenység által is táplált félelem irányítja, ami végül egy bizarr, de sajnos számomra kiszámítható végkifejletben csúcsosodik ki (ez talán a regény egyetlen negatívuma).

DeLillo nem olyan olvasmányos, mint Auster, nem olyan elborult, mint Pynchon és nem olyan elmés, mint Franzen, de mégis van benne valami, ami a posztmodern amerikai irodalom klasszikusává és mindenkori Nobel-esélyessé emeli; nem is értem, hogy Magyarországon miért nem tudott olyan kultstátuszt kivívni magának, mint fenti kortársai. A társadalomkritikája nyers és szatirikus, de egyáltalán nem szájbarágós, hanem remek minitörténetek segítségével parodizál: például a szupermarketek óriási méretét azzal érzékelteti, hogy két öreg úgy elkeveredik az üzlet sorai között, hogy két nap bolyongás után végül egy használaton kívüli fülkében húzzák meg magukat – mintha valami posztapokaliptikus vándorok lennének.

Bár a Fehér zaj megjelenése óta 33 év telt el, egyáltalán nem lett kevésbé aktuális. Ma is ugyanúgy egy képernyőt bámulva zabáljuk a rémhíreket és a pletykákat (csak a kijelző mérete ment össze), és ma is minden felesleges kacatot összevásárolunk (csak most már kimozdulni sem kell hozzá), de van egy dolog, ami ma a klímaváltozás és a mikroműanyagok miatt még aktuálisabb is, mint 1985-ben volt. A könyv vége felé megjelenik egy gondolat, ami a tudomány védelmező és pusztító szerepét elemzi: a globális világ problémáinak megoldását a halandó ember a tudománytól várja, de eközben ezen problémák jó részét éppen a tudományos fejlődés miatt pörgő gazdasági növekedés okozta, és (bár nem ezzel szoros összefüggésben, de lazán kapcsolódva) évről évre emberek milliói fordítanak hátat a tudományoknak és a józan észnek, és kezdenek áltudományos butaságokban hinni, csak hogy menekülhessenek az ismeretlentől való félelem elől.

Végülis, a naplementék is szebbek vegyi katasztrófa idején.

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
572 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766337 · Fordította: Bart István
>!
henryhill
Don DeLillo: Fehér zaj

Emlékszem, amikor először olvastam ezt a regényt kifejezetten kényelmetlenül éreztem magam, nyomasztott, émelyített, lehangolt, ugyanakkor nyelvileg egy nagyon leleményes bravúrként maradt meg emlékeimben, ami újraolvasásra ösztökélt, szóval igen ambivalens totalitások közé kényszerített. A stílus alapvetően roppant szatirikus, egy középkorú tanár és népes családja viszontagságosan paranoid életébe nyerhetünk bepillantást, halálról, halálfélelemről, természeti katasztrófáról mélázva és a fogyasztói társadalom visszásságait, trivialitását reprezentálva. Igazából strukturálisan és a voltaképpeni dramaturgia szempontjából is a posztmodern mechanizmusainak hódol DeLillo és tulajdonképp ez a legkülönlegesebb a regényében. Egyszerre sokkol és elborzaszt, intertextusokat alkalmaz, sötétbe burkolón ironizál, utána pedig lanyhítja az érdeklődést és egy teljesen eltérő de szellemiségében nem inverz történetszálra téved, tehát amikor várná az ember hogy a bonyodalom alakítja a maga fázisait, az egyszer csak üresbe áll és az intenzív menekülésből visszatérés lesz a kertváros békésnek tűnő de állandóan paranoiára kárhoztatott légkörébe. (Családi kontextus bemutatása, Hitler-tanszék, légárammal terjedő toxikus esemény, féltékenységi dráma, thriller.) Többrétegű mű ez a hanyatló társadalom önmardosó kérdéseiről, nyughatatlanságáról, bicskanyitogató, flagellatív bizonytalanságáról és a karakterfejlődés totális széttöredezéséről, mert olyan az is mint a történet, van is, meg nincs is, felragyog, majd visszasüpped az éteri homályba. Aki hullámvasút-effektust vár, az garantáltan megkapja eme filozofikus stílusbravúrtól. Hallatlanul expresszív és kikövetkeztethetetlen, akár egy apokalipszis emanációja. Felhőszakadásként zuhogott rám.

>!
Ági_Deák
Don DeLillo: Fehér zaj

Posztmodern, fordulatokban gazdag, sokszor jó humorú, ritkán ugyan modoros, de mindvégig nagyon értékes regény a Fehér zaj. Bár a halálról és az elfogadásról (is) szól, de hálisten DeLillo nem egy nihilista-egzisztencialista drámát írt, hanem sci-fi és krimi elemekkel átszőtt őrült jó prózát, aminek megfejtésére hosszabb időt érdemes szánni.

>!
Róbert_Vasali
Don DeLillo: Fehér zaj

Nekem olyan volt, mintha egy másik bolygón élő emberek életéről olvastam volna. Zavart ez a túlzó halálfélelem, hogy az egész család folyamatosan filozofál(még a kiskorú gyerekek is). De volt benne pár olyan fordulat, ami miatt kár lett volna ezt a könyvet kihagyni.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Lehet, hogy náluk nem is olyan a halál, mint amilyennek mi képzeljük. Hanem egyszerűen csak gazdát cserélnek bizonyos okiratok.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
3 hozzászólás
>!
Fatma 

Hadd teljenek céltalanul a napok. Hadd múljanak csak az évszakok. Ne akarjunk terv szerint élni.

177. oldal

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

– (…) Hiszen maga olyan zseniális. Mindenki mondja.
– Mi mást mondanának? Én neurokémiával foglalkozom. Amiről azt se tudják, mi fán terem.

324-325. oldal

>!
Kuszma P

Végtére is a nosztalgia az elégedetlenség és a harag következménye. Múlt és jelen egymás közötti leszámolása. Minél hevesebb a nosztalgia érzése, annál közelebb az erőszak kirobbanása. A háború pedig nem más, mint a nosztalgiának az az alakja, amelyet akkor ölt, amikor az emberek kénytelenek valami jót mondani a hazájukról.

448-449. oldal

Kapcsolódó szócikkek: erőszak · háború · nosztalgia
2 hozzászólás
>!
Kuszma P

– Akkor most milyen magas a káliumszintem?
– Az minden képzeletet felülmúl.
– És ez mire utalhat?
– Talán semmire. De az is lehet, hogy nagyon is sokatmondó szám.
– Mennyire sokatmondó?
– Hagyjuk a szemantikát.

453. oldal

1 hozzászólás
>!
Morpheus

Néha azt gondolom, nem tapasztaltuk ki még mi eléggé a szerelmünket. A halál kérdése erre int bölcsen. Kigyógyít a jövőbe vetett ártatlan hitünkből.

29. oldal

>!
Morpheus

Valamennyien a tudatában vagyunk, hogy nem kerülhetjük el a halált. Hogyan vagyunk képesek mégis együtt élni ezzel a megrázó erejű tudással? Úgy, hogy elfojtjuk, eltemetjük magunkban, kizárjuk a tudatunkból. Ez pedig némelyeknek jobban sikerül, másoknak kevésbé. Ennyi az egész.

502. oldal

Kapcsolódó szócikkek: elfojtás · halál
7 hozzászólás
>!
Morpheus

Micsoda élvezet elbeszélgetni egy intelligens nővel, aki közben keresztbe rakja a harisnyás lábát.

23. oldal

1 hozzászólás
>!
Morpheus

Babette és én mindent elmondunk egymásnak. Én minden feleségemnek mindent elmondtam, úgy, ahogyan annak idején volt. Aztán ahogy szaporodnak az ember házasságai, mindig egyre több az elmondanivaló. De amikor kijelentem, hogy csakis a teljes nyíltságban hiszek, egyáltalában nem holmi lapos dolgokra gondolok, ócska kis titkokra. A dolgok megvallása nekem a megújulás élményét adja, s egyszersmind a társ iránti teljes bizalom gesztusa. A szerelem révén olyan magabiztossá válunk a tulajdon mivoltunkban, hogy nyugodtan rábízhatjuk a másikra, és az oltalmába ajánlhatjuk.

53-54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bizalom · őszinteség · szerelem

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Paul Auster: New York trilógia
Vladimir Nabokov: Gyér világ
Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
John Barth: Bolyongás az elvarázsolt kastélyban
William Faulkner: Eredj, Mózes
Vladimir Nabokov: Pnyin professzor
Gertrude Stein: Három élet
William S. Burroughs: Meztelen ebéd
Sherwood Anderson: Winesburg, Ohio
Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja