Cosmopolis 65 csillagozás

Don DeLillo: Cosmopolis

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Eric Packer, a fiatal milliárdos egy átlagosnak tűnő áprilisi napon kilép New York-i lakásából, és beszáll a csúcstechnikával és luxuscikkekkel fényűzően berendezett fehér limuzinjába. Ezen a napon két komoly küldetés áll előtte: világrengető spekulációs támadást kell intéznie a japán jen ellen – és el kell jutnia Manhattan túlsó végébe a fodrászához.
Ericnek hol az amerikai elnök motoros kísérete, hol egy zenészbálvány temetési menete, hol egy erőszakos politikai tüntetés állja útját. A kocsi kényelmes bőrülésén egymást váltják a látogatók: biztonsági, műszaki és pénzügyi szakértők, sőt Eric menyasszonya és szeretője is, miközben a limuzin az egyre bizonytalanabb jövő felé araszolgat.

A könyvből David Cronenberg készített nagyszabású, lehengerlő filmet Robert Pattison és Juliette Binoche főszereplésével.

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Libri, Budapest, 2012
260 oldal · ISBN: 9789633101155 · Fordította: Barabás András

Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Morpheus
Don DeLillo: Cosmopolis

Különös, érthetetlen, vagy inkább őrült történet egy milliárdos tőzsdézőről, akiben a pszichoszomatikus tünete, az alvásképtelenség egyre közelebb tolja a határhoz, amin végül a jen folyamatos emelkedése löki át, hogy előbb lassú, majd egyre gyorsabb zuhanásba kezdjen, amelyet igazából nem csak akar, hanem még rá is segít, így a végén kevesebbé válik, mint egy hajléktalan csöves, akinek legalább van valami célja, még ha őrült is. De miért történik meg ez, hiszen látszólag tökéletes életet él, a semmiből feljutott a csúcsra, ezt szeretné mindenki, nem? A pénzzel foglalkozik szinte percről percre, és épp a pénz az, ami kilúgozza magát magából, majd a pénz érdektelenné válik számára, semmivé teszi azt. Ha valaki bárkit, bármit megkaphat, beleőrül. Ki így, ki úgy. Kár, hogy nem mindenki így. :D Viccesebb lenne a világ, ha a diktátorok, milliárdosok a hatalmuk, vagyonuk csúcsán hirtelen mindent eldobnának. Kár, hogy ugyan értelmetlenül, de a fordítottja történik, minél értelmetlenebbé válik az egész, annál inkább markolják, mert a végén már egyebük sincs, mint a kapaszkodás. Pedig sokkal jobb az elengedés. :D
A könyvből készült filmet láttam, néhány részlet megmaradt a fejemben.

1 hozzászólás
>!
egy_ember
Don DeLillo: Cosmopolis

[„Eric Packer, a fiatal milliárdos egy átlagosnak tűnő áprilisi napon kilép New York-i lakásából, és beszáll a csúcstechnikával és luxuscikkekkel fényűzően berendezett fehér limuzinjába. Ezen a napon két komoly küldetés áll előtte: világrengető spekulációs támadást kell intéznie a japán jen ellen – és el kell jutnia Manhattan túlsó végébe a fodrászához.
Ericnek hol az amerikai elnök motoros kísérete, hol egy zenészbálvány temetési menete, hol egy erőszakos politikai tüntetés állja útját. A kocsi kényelmes bőrülésén egymást váltják a látogatók: biztonsági, műszaki és pénzügyi szakértők, sőt Eric menyasszonya és szeretője is, miközben a limuzin az egyre bizonytalanabb jövő felé araszolgat.”]

[Egy Ember negyvenes könyvtáros egy átlagosnak tűnő áprilisi napon kilép budapesti lakásából és beszáll a hangosbemondóval és üzemen kívüli légkondival fényűzően berendezett sárga villamosba. Ezen a napon két komoly küldetés áll előtte: rendbe kell raknia a pszichológia – szociológia részleget, mert már erősen szétcsesződött – és este haza kell jutnia a Belváros túlsó végébe, hogy hajvágógépével kissé rendbe szedje magát.
Embernek hol a parlamenti etikai bizottság elnökének motoros kísérete, hol egy erdélyi író temetési menete, hol egy erőszakos politikai tüntetés állja útját. A villamos gyanús foltoktól tarkálló üléseit csak magasból látja. Mobiljában egymást váltják a látogatók: telemarketingesek, a vízvezeték szerelő, a hiteltanácsadója, sőt Ember felesége és anyja is, miközben a villamos az egyre bizonytalanabb jövő felé araszolgat.]

Eriket és Embert „egyre gyakrabban kerülte az álom, nem heti egy-két alkalommal, hanem négyszer, ötször.” A két férfi „megpróbálta álomba olvasni magát, de csak éberebb lett tőle. Természettudományos szövegeket olvasott, meg verseket.” Mindkettőjükből „hiányoztak a szerzetesi adottságok.” Úgy érezték, „minden egyes cselekedet mesterséges, és ott kísért benne saját” maguk. Erik és Ember is úgy vélte, „semmi sem létezett körülötte. Csak a zaj a fejében, s az elméje az időben.” Egymástól függetlenül, de szinte egy időben mondták ki: „Az élet túlságosan egyidejű velünk.” Nincs távlat, rálátás. „Nincs semmiféle kétely. Manapság már senki sem kételkedik.” Pedig „érdekesebb kételkedni, mint cselekedni. A kételyhez több bátorság kell.” Lassan eljutottak „addig a pontig, ahol már egyetlen megalapozott ítélet sem születik.”

A rock’n’roll halott, a posztmodern halott, és a világpiac is gyengélkedik, dünnyögte Erik a limuzin ablakán át a lenyugvó napba. Ember gondolatban rábólintott.

8 hozzászólás
>!
Talpacska P
Don DeLillo: Cosmopolis

Na ezt is végig szenvedtem.
Senkinek nem ajánlom olvasásra.
Nagyon kiváncsi vagyok mit tud a film, mert a könyv egy katasztrófa. Kész agymenés, minden logikát és struktúrát nélkülöző – a fülszövegben úgytűnik, mintha szorult volna értelem a könyvbe – de ne, hangsúlyozom ne dőljetek be neki!
Karakterek? Nulla.
Történet? – Nulla.
Disztópia? – Könyörgöm mitől?
Esküszöm betépve jobb könyvet lehetne írni, mint ez.

Vaaagy, csak én nem vagyok elég okos ehhez, hogy dekódoljam a mélylélektani üzenetét.

>!
BeliczaiMKata P
Don DeLillo: Cosmopolis

„-Létezik az a gomba, amelyik szól hozzád? Komolyan kérdezem. Az emberek néha hallani vélnek dolgokat.”
Én sem tudtam eldönteni, hogy mi vezérelte az írót eme történet megírásakor. De lehet, hogy itt a válasz elrejtve a könyvben.
Csak kihívás miatt olvastam végig, különben az első néhány oldal után feladtam volna. Zagyvaság az egész, a szereplők semmilyenek, nem szerethetőek, nincs semmi motiváció, csak csinálok valamit, hogy csináljak valamit.
Soha többé ezt a „művet”.

>!
entropic P
Don DeLillo: Cosmopolis

Jobban tetszett, mint elsőre (http://moly.hu/ertekelesek/459951). Bár DeLillo nekem még most is túl okoskodós (a simán okos helyett), mindenesetre az ezt megelőző olvasmányom (A szürke ötven árnyalata) annyira ostoba volt, hogy ahhoz képest magasan felértékelődik minden, amiben kettőnél több gondolat van. (Szóval a nap felfedezése, hogy a könyvek értékelése is relatív, asszem.)

>!
Reelka
Don DeLillo: Cosmopolis

Szándékosan nem csillagozom, de csak mert nem olvastam végig. Nem bírtam. Olyan szinten volt unalmas, hogy nem pazarlom rá az időmet. Aki szereti Coelho stílusát, annak lehet ez is tetszene, de miután az első 30 oldalon kb SEMMI nem történt, csak fickókánk elindult hajat vágatni… No, ennyire izgalmas a cselekmény. Ami nem megy, nem erőltetem, csak hálás vagyok a sorsnak és a könyvtárnak ,hogy nem adtam ki érte pénzt. Hasznosabban költöttem volna el, ha egyből az ablakon szórom ki. -.- Ezek után a belőle készült filmhez sincs nagy kedvem xD

3 hozzászólás
>!
Nina__
Don DeLillo: Cosmopolis

Wow! Ez a könyv lenyűgöző.
Pár hónapja láttam a filmet, nagyon tetszett, de nem értettem teljes egészében. Akadt néhány homályos folt, amikre most válaszokat találtam.
Például a patkány, mint valuta és a gyakran említett aszimmetrikus prosztata mélyebb jelentését. A bonyolultnak tűnő, néhol abszurdan témát váltó dialógusok engem rendkívül szórakoztattak.
A fő gondolatmenetet a kapitalizmus rendszerének felépítése uralja. A főszereplő, Eric, zseniálisan beteges elméjében barangolva egy összetett és töménytelen információval felhalmozott történetet kapunk, amihez kell egy kis idő, míg teljesen felfoghatóvá válik a tartalma és mondanivalója.

>!
iniesta
Don DeLillo: Cosmopolis

Lapos ujjgyakorlat.

Az abszurdnak, a groteszknek – sem a képekben, sem a dialógusokban – nincs éle; ami drámainak van szánva: szürke, ami tragikusnak: kiszámítható*. De nemcsak az elvont stiláris dimenziókban van – illetve nincs – jelen mindez, hanem nagyon is konkrétan a regényszínben: a forgatagnak például nincs mozgalmassága, a történéseknek súlya, a színtelenségnek színe, a szagtalanságnak szaga, ésatöbbi, hogy a regényív olyan szinte túlzó kvázi-dosztojevszkijánus-kvázi-kafkai rutinszerűségéről ne is beszéljek, ami nemcsak megsejthető, de szerintem effektíve kalkulálható nagyjából az …öhm… 7. oldaltól kezdve…

Aztán: a címlapi kulcsmondat – „Meddig mehet el, mielőtt túl messzire megy?” – sugallta botrányos feszültségnek még csak a nyomát sem érezni. Na, meddig? Hát szerintem semeddig, alapból nem is megy, sehova sem, nemhogy túl messzire. Arról nem is szólva, hogy mindennek az alapjában véve még talán ötletesnek is nevezhető, bár metafizikailag elég nyilvánvaló Marty McFly-szerű végső feloldása – már azelőtt túl messzire ment, mielőtt akárcsak elindult volna – is valahogy bántóan banálisnak hat.

Jó; ha tényleg nem akarok semmit sem elhallgatni, akkor meg kell adni: egy-egy kép, jelenet erejéig váratlanul fel-felvillan, sőt, ügyes (pl. a képernyőn végignézett merényletet követő látomás, vagy a testőrgyilkosság), de ezt menlevélnek tekinteni az önmegváltáshoz aligha lehet.

Nem keringek körülötte tovább; az első mondatom szerintem helytálló (lásd első mondatom).

Ugyanakkor, mint tényszerűen ilyen – ujjgyakorlat –, megbocsátható és túlléphető, vagy legalábbis nem tudom: szerintem az ilyenekkel mindig könnyű megbarátkozni, és ez esetben is az lenne, ha legalább – végre! – lehetne látni valamennyire, hogy ez pontosan milyen írói ujjak, milyen gyakorlata is. DeLillo ugyanis: homály; de mint ilyen – hiszen a homály sokféle lehet – sajnos úgy tűnik, unalmas és érdektelen**.

Az életmű súlya a maga teljességében magyarul megítélhetetlen – ez mondjuk nyilván nem akadály –, és az ilyen ítéleteket persze elsietni sem szabad; de viszonylagosan – akárcsak néhány könyv alapján is – annyiban mégis körvonalazható, amennyiben a múltkor például Munro (http://moly.hu/ertekelesek/1546899): az ömlengve, süketen ajnározva, valós érvek nélkül ráolvasott szuperlatívuszok feltétlenül túlzóak és érdemtelenek.

Olyanoknak ajánlom, akik középszerűnek tűnő írók középszerű műveivel szeretik áltatni olvasói önmagukat.

*Akik nem szopják be DeLillót – szerintem nincs is igen miért, lásd még az értékelés végét –, azok gyakran azt vetik a szemére, hogy a szövegei összességében tartalmatlanok – egyetértek – és túlstilizáltak – nagyon nem értek egyet. Éppen hogy alul-.

**Ezt remélem nem hamarkodtam el. Bárhogy is – most már rövid időn belül a végére járok: 'A mérleg jegyében' elég hosszú évekig állt olvasatlanul a polcon, nagy lendületemben immár az 'Underworld' is megvan. Kétkredites hitel: valami lesz.

1 hozzászólás
>!
Miyako71
Don DeLillo: Cosmopolis

Hát ez… élmény volt. Nem feltétlenül pozitív, de élmény. A nyakatekert megfogalmazások, elvont gondolatok sok helyen szerintem feleslegesek, és a jellemrajzok hiányosak – talán Eric az egyetlen, akiről elég pontos képet tudunk a végére rajzolni. Viszont még Eric motivációinak megértéséhez jó lett volna a többi szereplőről is megtudni egyet 's mást.
Az elején nagyon szenvedtem és nem értettem egyetlen kukkot sem az egészből. Akkor sem, ha nagyon figyeltem. Aztán szépen lassan belejöttem. Nem tetszett, de egyre több gondolatébresztő filozofálgatást találtam a könyvben. Nagyon szépen bemutatja, miből áll a világunk, hogyan szórakoznak multimilliomos nagyemberek átlagemberek életével – mindössze néhány telefonhívással elintézve egyesek felemelkedését, mások teljes bukását. Teszik mindezt úgy, hogy nincsenek is ennek tudatában, ők csak a számokat látják a monitorukon, és a számok erejében bízva hoznak döntéseket. A főszereplő egy napja alatt az is nyilvánvalóvá válik, hogy ezek az emberek – unalmukban vagy csak azért, mert úgy gondolják, nekik mindent lehet – mi mindent megengednek maguknak.
A könyv végére egész érthető lett a történet. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ez disztópia – ez a mai valóság.

>!
Dominik_Blasir 
Don DeLillo: Cosmopolis

Igazság szerint én szeretem a macsó WASP egzisztencialista-rezignált-világvégehangulatos irodalmat, úgyhogy végülis a Cosmopolis is bejött. Sejtem, hogy miért olyan jó író DeLillo, de azért ez érezhetően nem a mesterműve, annak ellenére, hogy vannak néha nagyon erős pillanatai, amikor elkapja a ritmust, és minden megtörténhet (és meg is történik).
Viszont a filmre kíváncsi lettem.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Ciccnyog IP

Van ugyanis egy kínai bölcsesség: „aki tud és nem cselekszik, az nem tud”.

111. oldal

>!
Ciccnyog IP

– Minden alig néhány hétig tart. Vagy csak napokig. Pár perc az egész életünk.

91. oldal

>!
Ciccnyog IP

– A jövő mindig egésznek, megváltoztathatatlannak látszik. A jövőben mindig magasra nőtt, boldog emberek vagyunk – magyarázta Kinski. – Ez az oka annak, hogy csalódunk a jövőben. Minden alkalommal csalódunk. Soha nem képes olyan rohadtul kellemes hellyé válni, mint amilyennek szánjuk.

119. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csalódás · jövő
1 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Négyéves koromban – mondta Eric – kiszámoltam, mennyi lenne a súlyom a naprendszer különböző bolygóin.

93. oldal

1 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

– (…) Mindig a tiéd az utolsó szó. Felöltözve és levetkőzve is. Ehhez is kell tehetség, azt hiszem.

45. oldal

1 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Állt az utcán. Nem volt semmi tennivalója. Nem hitte volna, hogy ilyesmi megeshet vele. A pillanat nem sürgette, a pillanatnak nem volt célja. Ez a helyzet nem szerepelt a tervei között. Hová tűnt az életmód, melyet mindig is folytatott? Nem akart sehová se menni, semmin nem kellett törnie a fejét, senki sem várta. Hogyan is indulhatna el valamelyik irányba, amikor minden irány egyforma?

225. oldal

>!
Mara91

Vannak kihunyt csillagok, amelyek még ma is világítanak, mert fényüket foglyul ejtette az idő. Hol állok ebben a fényben, ami szigorúan véve nem is létezik?

196. oldal

>!
Ciccnyog IP

Végigjárta a lakást, a negyvennyolc szobát.

16. oldal

6 hozzászólás
>!
Miyako71

Valaha ismertük a múltat, és nem tudtunk a jövőről. Ez az állapot éppen most változik meg – mondta Kinski. – Új időelméletre van szükségünk.

113. oldal

>!
Ciccnyog IP

Bele akart harapni a felesége alsó ajkába, a fogai közé ragadni és ráharapni, éppen csak annyira, hogy kiserkedjen egy erotikus vércsepp.

96. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

R. J. Palacio: Az igazi csoda
Nicola Yoon: A Nap is csillag
Donna Tartt: Az Aranypinty
Lauren Oliver: Káosz
Vi Keeland: Egomániás
Kresley Cole: Vámpírbosszú
Paul Auster: Brooklyni balgaságok
Meg Cabot: Locsifecsi királynő férjhez megy
J. R. Ward: Éjsötét szerető