Germán, ​kelta regék és mondák 89% 158 csillagozás

Nem volt rossz, de egy gyűjteménytől kissé meglepő a nevek tévesztése, vagy ez a „gyerekbarát edition” történetmesélés.. (például Tyr éppen ki tudja húzni Fenrir farkas szájából a kezét)
Inkább csak amolyan bemelegítésfélének ajánlott, ha valaki később elmerül ezekben a regékben alaposabban.

Én ezt régen rongyossá olvastam volna, ha meg lenne ez a könyv. De szerencsére mindig kölcsön kértem vagy könyvtárból hoztam ki. :)
Nagyon elbűvölt a skandináv világ annak idején és nem véletlenül. A kedvenc istenem Odin volt, aki a fél szemét adta a tudásért ami nagyon meghatott…
A kelta rész nem igazán tetszett, de már a germán mitológia miatt érdemes elolvasni. Ez egy alapmű szerintem. Bár az indiai regék sokkalta jobban tetszenek, de most nem a hasonlítgatás a feladatom. :)

Fordított arányban jobban szerettem volna – könyvekben, zenében képeken sokkal gyakrabban találkoztam a germán mitológia már egy-egy részletével, a kelták regéi szinte ismeretlenek voltak, Valószínűleg ezért is tűntek bonyolultnak: ismeretlen, furcsa ám hasonló hangzású nevek, kusza emberi kapcsolatok, a tündérek közelsége… Ezekből a történetekből szívesen olvastam volna egy kicsit többet is. És egy kicsit részletesebben – ez azért így elég száraz volt.

A történetek és kultúrkörök természetesen csodásak. Odinék, Nibelung-mondakör, ír és walesi történetek és némi betekintést az Artus névváltozatban szereplő Arthur király udvarába.
Az élvezetet erősen rontotta viszont a problémás részek gyerekbaráttá lúgozása. Tyr kezét nem harapja le a farkas, Loki büntetését nem részletezzük, Ginevra és Lancelot szerelme pedig egyértelműen csak alaptalan pletyka és rágalom. Ezek nyilván csak azok, amiket észrevettem, és mivel az ír és walesi történeteket egyáltalán nem ismertem, most így utólag ötletem sincs, mennyire voltak azok éppen pontosak.
Kifejezetten érdekesnek találtam viszont a visszatérő motívumokat. off Itt a hősök egyik fele félig tündér, a másik fele már az apjuk halála után született meg, kivéve, ha mindkét körülmény közrejátszik, a megmentésre váró hölgyek egytől egyig királynők, és valahányszor valaki legyőz egy sárkányt, gondosan kivágja a nyelvét, mielőtt összerogy a kimerültségtől, hogy a minden esetben felbukkanó csalókat megcáfolhassák. És elég sok sárkányt győznek le.
A válogatás maga tehát szuper, csak zavaróan cenzúrázott.

Mivel a „regék és mondák” sorozat egy másik tagját jól ismerem és annak témája a szakmámba vág, nincsenek kétségeim, hogy egy erősen leegyszerűsített, könnyített olvasmánnyá gyúrt mítosz- és mondagyűjteménnyel állunk szemben, de ez semmit sem von le az érdemeiből, hiszen ez a kis kötet nagyon sokoldalúan vezeti be az olvasót mind a germán, mind a kelta hagyományokba és motívumkincsbe. Az olvasás egyik érdekes tanulsága nekem az volt, hogy mennyivel jobban ismerem a germán mondavilágot és mesehagyományokat, mint a keltákat – ami végül is egy magyar olvasónál földrajzi és művelődéstörténeti szempontból is érhető.
A germán rész a legősibb, északi germán hősmondáktól és istenekről szóló történetektől, az izlandi sagákon, a középkori epikus költeményeken és legendákon át a népmesékig, mindenféle műfajból merít. Akadtak köztük ismerős történetek (pl. Beowulf, a Nibelungok, Tell Vilmos, A hamelni patkányfogó, Holle anyó) és érdekes volt némely, a szépirodalomból jól ismert feldolgozás nyersebb változatát is olvasni (pl. Amleth). Persze rengeteg olyat is találtam a kötetben, amiről még sosem hallottam korábban. A népmondák között többször is megjelent egy érdekes, szinte ironikus motívum, miszerint korábban különböző varázslények tették könnyebbé az emberek életét, de azok ostobasága vagy figyelmetlensége miatt végül magukra hagyták őket.
A kelta rész azonban, leszámítva az Artus-mondakört (Sir Gawain és a zöld lovag, Parszifál, Lohengrin, Trisztán és Izolda), egészen új világot nyitott előttem. Remek bevezetés volt ez a 70-80 oldal az ulsteri-ciklusról, a Finn és Osszián-körről, a Mabinogionról, mielőtt – terveim szerint – komolyabban elmerülök az ír és wales-i mitológiában és mondakörben. Nem lehet persze nem észrevenni a számtalan motívumot, amelyből Tolkien is ihletet merített, például lépten-nyomon utalnak rá, hogy a tündérek és az emberek egymás mellett éltek a szigeteken, a királyi házak keveredtek is egymással, és egyes tündér hősök, különböző okokból, számos esetben távoztak nyugatra, ahonnan aztán soha nem tértek vissza.
Kiderült továbbá, hogy a mai Oxford Brittania közepe, hogy honnan ered az „ujjából szopta” kifejezés, hogy mire vágynak leginkább az asszonyok, hogy miért tűntek el a sárkányok, és hogy ebben a világban, ahol a költészet legalább olyan fontos mint a harcászat, nemcsak minden valamire való harcosnak van hárfája, de még a szörnyeknek is :)
Ha ki kéne emelnem néhány kedvencet a számomra új történetek közül, egyet-egyet a könyv mindkét feléből, akkor egyik választásom Vinland felfedezésére esik: ez a történet arról szól hogyan fedezte fel Vörös Erik fia, Leif Amerikát. A másik választásom pedig Máeldun csodálatos utazása, ami egészen meghökkentett, gyakorlatilag az Odüsszeia ír megfelelőjének tekinthető. De összességében szinte minden feldolgozás tetszett, és rengeteget tanultam a kötetből.

Még nagyon régen, általános iskolás koromban akadt a kezembe, éreztem, valami varázslatos van benne, muszáj volt kikölcsönöznöm. Teljesen magával ragadott az Ősi Istenek világa, visszasírom az időt, mikor ők uralkodtak kontinensünk felett. Átitatja a mágia az európaiak gazdag hitvilágát, ilyenkor vagyok igazán büszke, hogy ezen a földrészen születtem. Annyira inspirálódom, mikor a pogányokról és a természethez fűződő kapcsolatukról olvashatok. Számomra, bármi amit tesznek, csodás rituálénak tűnik. Nekem a kelták és germánok világa testesíti meg az emberi civilizáció aranykorát. (Tudom, sok csúnyaság történt akkor is, de na, nem tudok nem rajongani értük.) Rendkívül üdítő volt férfias férfiakról olvasni, csak szomorkodtam a villamoson, hogy semmi esélyem beléjük botlani. (Bár ki tudja egy-egy munkába siető emberben mi rejlik? )
Amikor a kora középkori történetekhez értem, nagyon elszomorított, hogy a kereszténység mennyire beszennyezte a későbbi mondákat. Minden mágia eltűnik a világból, ha fel is bukkan akkor a használója csak megátalkodott vajákos lehet, a bölcs druida gonosz varázslóvá válik.

A Gyűrűk Ura kapcsán döbbentem rá, hogy mennyire nem tudok semmit a germán mitológiáról. Van valami Thor meg Odin… és Loki. Na, kb ennyire futotta a tudásomból és ez természetesen nem maradhatott annyiban. Rólam tudni kell, hogy minden nép mitológiája nagyon érdekel, de valahogy mégis csak a görög és római mítoszok terén szedtem magamra valamit. Éppen ezért ez a könyv egy nagy űrt töltött ki számomra és mindeközben jól is szórakoztam. A könyv nagy előnye az egyszerű, közérthető stílus, nem elemez, csak történeteket mesél, amikből mindenki kedvére szemezgethet.

Igazi kapudrog a válogatás! Gyerekeknek. Hallom a morgolódást a sorok között, de kérdezem, az emberevő hétfejű sárkány, a miszlikbe aprított hős off, az elrabolt gyerekek, az életét önkény miatt elbukó kilencvenkilenc kérő után, esetleg a vérszegényített Grimm mesék mellett, ahol „már csak” megalázzák, megsütik, megeszik, megmérgezik az embereket, és öreg néne őzikéjének szívét vágják ki, majd viszik ezüst tálcán, az mennyivel kedvesebb a gyermek lelki fejlődésének, mint a germán hősök énekei? Erős Thorstein, Beowulf vagy Wolfdietrich történetei egy polcon szerepeltek volna annak idején Fanyűvő, Vasgyúró és Hegyhengergetőével*, pedig ők a hetvenhét lépcsőfok csúcsáról tekintettek le a pórnépre! A bűne a kötetnek az, hogy nem „egyszer volt” az eleje, és nem „boldogan éltek” a vége.

Kapudrog a fantasy irodalom, meg úgy általában az európai irodalom mélységeit vizslatóknak. Feltételezve, hogy a görög – római kultúrkör mindenki kisujjában van, hittanra pedig rendszeresen jártunk, innen is eredeznek pl. a tolkieni irányvonal alapjai. A germán mitológia emberibb istenei, vakmerő hőseinek lehetetlen feladatai off, bukásaik, a kelták kezdetekben emberien esendő, írek mellett élő tündérei, akik mellett megmutatkozik az idő és a halandóság ténye, vagy az innen kinövő Arthur mondakör lovagi eszméi, küldetései mind felfedezhetőek a később oly kedves műfajokban. És a varázslatokról, varázstárgyakról nem is tettem említést, ki foglalkozna holmi nyamvadt aranyból, meg ezüstből készült csecse gyűrűkkel! Szinte kiábrándító, mennyi eredeti ötlet, gondolat valójában plágium…

Kapudrog pedig azért, mert az Edda fordításai off önmagukban vastagabbak a kötet teljes terjedelménél. Verses Edda**, prózai Edda, mindenféle ír krónikák, izlandi, skandináv sagák és töredékek! Arthur és a középkori irodalom, Trisztán és Izolda, Hamlet, Osszián. A sor szinte végtelen. Mennyit mutathat belőle egy ilyen rövid kivonat? Épp csak bemutatja, honnan eredezik az a bizonyos bűz Dániában, vagy hogyan lett Egillből, az öntelt, de mesteri íjászból a kantonokat védő Tell Vilmos.

Nem a vaskalapos, rendszeresen hajózó vikingeknek fogja elnyerni a tetszését, de laikusnak, mint nekem, igen kellemes élmény.

* off

** Az igazi kapudrog hozzá a Kalevala hangoskönyve, fél karját odaadnám Siegfriednek, ha az Eddát is felvették volna!

Nagy hatással volt rám, szerettem, Bár sokkal komorabbak, sötétebbek a történetek, de kincs volt a polcomon a Görög regék mellett. Többször is elolvastam, a történelem már akkor megfogott. Az északiak szeretete talán valahol itt kezdődött. Meghatározó könyv volt, az biztos.

A válogatás most is tanulságos volt, akárcsak gimnazistaként, amikor először olvastam.

Az északi istenek kalandjai megleptek, valahogy némileg fennköltebb cselekményre számítottam. A germán hősénekek viszont nagyon tetszettek. A walesi és kelta történetek nem annyira magával ragadóak, mint számítottam rá, de a hősiesség, becsület és a lovagi lét szép illusztrációjául szolgálnak. És végre megtudtam, ki Godiva.*

Az utóbbi időben sok népmesét olvastam, így itt hiányoltam egy kicsit a meseszerű elbeszélést, leírásokat. Persze, akkor nem 220 oldalas lenne a könyv, hanem 500…

* Jelenleg főként belga csokoládémárkaként találkozni vele.